Azt mindenki tudja, hány év telt el születése óta, egy újfajta vérvizsgálat segítségével azonban azt is megtudhatja, gyorsabban, vagy lassabban öregszik-e, mint ahogy azt gondolja.
Pappné Ábrahám Judit törzsőrmestert posztumusz hadnaggyá léptették elő - az összes parlamenti párt megrendült a magyar konvojt ért támadás miatt, valamennyien részvétüket fejezték ki a katonanő hozzátartozóinak
Több mint két éves sorozat tört meg a legutóbbi negyedévben azzal, hogy emelkedtek az amerikai kereskedelmi ingatlanárak. Miután értékük harmadát elveszítették 2008 első negyedéve és 2010 között...
A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery elégedettségének adott hangot, miután a múlt héten sikeresen teljesítették első hivatalos forma-1-es tesztjüket, melynek az olaszországi Mugello adott otthont.
A pénzügyi piacok törvényességének szavatolása és a szabálytalanságok elleni közös fellépés érdekében egyeztette a két szervezet együttműködésének aktuális teendőt Vida Ildikó és Szász Károly
Magyarországon az idén 1 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal növekedhet a hazai össztermék (GDP) a Commerzbank hétfőn megjelent előrejelzése szerint.
nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn kisebb-nagyobb pozitív kiigazítás volt, háromnapi visszaesés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos emelkedéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,57 százalékos napi javulással 1.035,42 ponton zárt, 0,90 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Hiába ítélték otthoni pihenésre, gyógykezelése alatt is dolgozik Paraguay elnöke, Fernando Lugo. A dél-amerikai ország első emberénél nemrég nyirokcsomó-rákot diagnosztizáltak és a napokban elkezdték a kemoterápiás kezelését is.
Több mint 4000 köbméter fa pusztult el az Őrségben, a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben. A fákat valószínűleg egy forgószél döntötte ki augusztus közepén. A Zalaerdő Zrt. munkatársai az Erdészeti Hatóság szakembereivel hétfőn járták be az erdőt, ahol a kidőlt fák sorsáról is döntöttek.
"A költségvetési kihívás mérete és a szűkös államháztartási politika várhatóan sokéves szükséglete miatt a Moody's úgy véli, hogy a gazdasági növekedést érő kockázatok egyértelmű kockázatot jelentenek az államok hitelosztályzata számára is" - írták a világ egyik legtekintélyesebb hitelminősítője, a Moody's Investors Service elemzői hétfőn az időszaki európai előrejelzésükben (European Sovereign…
Áralkukra, valamint a szállítók közötti árkartellekre gyanakszik Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes az állami gyógyszer-beszerzésre kiírt pályázatok területén, a minisztérium és a legnagyobb szállítók között - jelentette a Kommerszant című orosz lap.
Őrizetbe vettek Egyiptomban öt hivatalnokot, köztük a kulturális miniszter helyettesét, egy értékes van Gogh-festmény hétvégi ellopása ügyében. A letartóztatottakat nem vádolják azzal, hogy részt vettek a festmény ellopásában, azzal viszont igen, hogy hanyagságukkal megsértették a biztonsági követelményeket.
Magyarországon az idén 1 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal növekedhet a hazai össztermék (GDP) a Commerzbank hétfőn megjelent előrejelzése szerint. A második legnagyobb német pénzintézet elemzésében azt írja: enyhült "Magyarország válsága, amelyet saját maga idézett elő június elején", de a magyar eszközök továbbra is megszenvedik a térségben, például Romániában érvényesülő negatív…
Egy nővér ellen bűnvádi eljárást indítottak; a gyanú szerint 12 percen át nem tartózkodott a kórteremben, emiatt a szülészeten későn vették észre a tüzet
Az orosz hadsereg felfújható fegyver-makettekkel szándékozik megtéveszteni az ellenség felderítőit. A RuszBal nevű vállalat hétfőn közölte, hogy 2012-re befejezi a kísérleteket a felfújható rakétakomplexumokkal és -kilövőállásokkal.
A nagy földrengés (Big One), amely a geológusok szerint rövidesen lesújt Kaliforniára, a vártnál korábban bekövetkezhet egy tanulmány szerint. A Kaliforniai és az Arizonai Egyetem kutatói a Csendes-óceánhoz tektonikus lemezekkel kapcsolódó, észak-déli, Szent András-törésvonal egyik szakaszán az elmúlt 700 év alatt történt földrengéseket tanulmányozták.
Mark Webber néhány hónapja hosszabbította meg szerződését a Red Bullal a jövő évre, ám elmondása szerint egyáltalán nem biztos, hogy 2012-ben is a mezőnyt fogja erősíteni a Forma-1-ben, különösen akkor, ha addig megnyeri a bajnoki címet.
Egy másfél éves gyermeket ért halálos áramütés Jászárokszálláson, mikor a konyhában hozzáért egy bekapcsolt olajsütőhöz, melyben anyja vizet melegített.
Sorjában hatodik hónapja csökken a görög kereskedelmi bankoknál lévő betétállomány nagysága a Reuters tudósítása szerint. A vállalati és lakossági szegmens a pénzt a megszorítások miatti problémáik...
A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint félreértésen alapulnak azok a jogszabály-magyarázatok, amelyek szerint akár a 4 millió forintot is elérheti az elbocsátott dolgozóknál az az összeg, amely után nem kell különadót fizetni
A családalapítással a döntés meghozatala után senki sem szeret várni, ám a természet sajnos nem mindig így működik. Nagyon sok nő számára nehéz a várakozással teli időszak, mikor meg kell tapasztalnia, hogy nem tud mindent kontrollálni. Ennek ellenére van néhány dolog, amivel elősegítheti a mihamarabbi teherbeesést.
Fájdalmasnak nevezte a katolikus és az orosz ortodox egyház teljes közösségének hiányát hétfőn Erdő Péter bíboros, prímás, aki az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökeként találkozott az olaszországi Riminiben Filaret minszki metropolitával.
Két tonna elefántcsontot és öt orrszarvú agyart foglaltak le a kenyai hatóságok Nairobi repterén - közölték helyi illetékesek hétfőn. A csempészek Malajziába akarták vinni a tárgyakat.
Vállról indítható rakétával lőtték szét magyar katonák konvoját magyar idő szerint hétfőn hajnali fél négykor az afganisztáni Baglán tartományban. Egy katonanő szörnyethalt, egy társa kómában van, további két harcos súlyosan sérült.
Posztumusz hadnaggyá léptették elő, és a honvédség hősi halottjának nyilvánították az Afganisztánban hajnalban meghalt magyar katonát. Nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a monetáris tanács. Német sajtóértesülés szerint komplett autógyártást tervez a győri üzemben az Audi - válogatás a nap legfontosabb híreiből.
Verekedett és késsel fenyegetőzött egy hajléktalan férfi egy nyíregyházi hajléktalanszállón szombaton délelőtt. A többszörösen büntetett előéletű férfit a rendőrség őrizetbe vette.
A Telenor 200 millió eurós értékű hálózatfejlesztésbe kezd Magyarországon. A telefontársaság műszaki vezérigazgató-helyettese azt mondta: a felújított és kibővített hálózat többek között gyorsabb adatátviltelre lesz alkalmas, valamint a 4G-s hálózat kiszolgálására. Koller György hozzátette: a tendert a kínai ZTE Corporation nyerte.
A mutatók a pozitív nyitás után nemigen tudtak emelkedni, pénteki záró értékük körül mozognak az utolsó nyári hét első napjának szerény forgalom mellett zajló kereskedésében
Feltartóztatta a dán haditengerészet hétfőn az Északi sarkvidéken a Greenpeace egyik felderítő hajóját, miután az egy Grönland közelében működő olajfúrótorony irányába tartott.
A pénzszállító kocsihoz tartó pénzszállítót ütöttek le és raboltak ki ismeretlenek hétfőn este a IX. kerületben lévő egyik bevásárlóközpontnál – erősítette meg a Független Hírügynökség információit Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Elvált Tiger Woods, a világ első számú golfozója, akiről egy kilenc hónappal ezelőtti autóbalesete nyomán derült ki, hogy megcsalja a feleségét, a svéd Elin Nordegrent. A Floridában, a Bay megyei kerületi bíróságon hétfőn kimondott válás hírét közleményben jelentette be a pár.
Árvízkárosult gyerekeket lát vendégül egy héten át Székesfehérvár önkormányzata. Borsod megyéből félszázan töltenek el a városban egy hetet. Cégek és magánszemélyek felajánlásaikkal járulnak hozzá az ellátásukhoz és a szórakoztatásukhoz.