2010. augusztus 22. vasárnap

aug. 22
16:42
Összeszurkálta két társát – egyikük a kórházban halt meg (HírTV)
Elfogta a rendőrség azt a középkorú férfit, aki a gyanú szerint egy embert halálra késelt, és egy másikat is megszurkált egy hajléktalanszállón Békéscsabán.
aug. 22
16:48
Dzurinda: akarat kell a magyar-szlovák viszony javításához (hirado.hu)
A külügyminiszter szerint nem tekinthető a jó szándék kifejezésének az, hogy Budapest bevezette a kettős állampolgárságot
aug. 22
17:00
Halálos baleset az M1-esen (Infostart)
Szalagkorlátnak ütközött autó okozott az éjjel közvetve halálos baleset az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 22
17:00
Magyarország végzett az éremtáblázat élén a kajak-kenu-világbajnokságon (Infostart)
A magyar válogatott hat arany-, öt ezüst- és 1 bronzéremmel az élen végzett a nemzetek közötti versenyben a vasárnap zárult poznani kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 22
17:00
120 ezer embernek kell elhagynia otthonát (HírTV)
Több mint 120 ezer embert evakuáltak a hatóságok Kína északkeleti részén, ahol a heves esőzések okozta áradások négy emberéletet követeltek szombaton. Az Észak-Korea és Kína közötti határt képező Jalü folyón a hatóságok tájékoztatása szerint veszélyes mértékben megemelkedett a vízszint, ráadásul a következő napokban újabb esőzések várhatók.
aug. 22
17:03
Elkezdték menekíteni az embereket Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Óvintézkedésként kiürítik az árvíz fenyegette, százezer lakosú Sáhdádkot városát a pakisztáni hatóságok.
aug. 22
17:06
Láthatósági mellényben ütötték el a török nőt az M1-esen (hirado.hu)
A tömegbaleset miatt hajnali fél öt és reggel fél nyolc között le volt zárva az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldala a lébényi lehajtónál
aug. 22
17:06
Hack: az alkotmányos rend átalakítása akár katasztrófához is vezethet (ATV)
Nem világosak az okok, a célok és a részletek.
aug. 22
17:08
Vízbe fulladt egy ember Sopronban (hirado.hu)
A negyven éves férfi a Tómalomban merült el
aug. 22
17:10
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (hirado.hu)
Nem volt telitalálatos szelvény a 33. héten
aug. 22
17:18
Az államkassza 8 százalékot nyert idén az evával (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az év elejétől 30 százalékra emelt eva kulccsal eddig 8 százalékkal több bevétel folyt be, mint tavaly
aug. 22
17:18
Laoszi ceremónián kelt egybe Jude Law és Sienna Miller (BorsOnline)
Noha az angol szívtipró, Jude Law és színésznő kedvese, Sienna Miller hivatalosan még nem férj és feleség, laoszi vakációjuk alatt egy tradícionális Baci ceremónián összekötötték az életüket.
aug. 22
17:18
Vízbe fulladt egy ember Sopronban (Infostart)
Vízbe fulladt egy negyven éves férfivasárnap Sopronban - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 22
17:18
Magyarország nemzeti napja Sanghajban (Infostart)
A magyar nemzetgazdaságnak, a magyar embereknek az az érdeke, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély baráti kapcsolatot ápoljon - hangoztatta a sanghaji világkiállítás magyar nemzeti napjának megnyitó rendezvényén vasárnap Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki egy Budapesten létrehozandó kínai kulturális központ támogatásáról biztosította vendéglátóit.
aug. 22
17:18
Elkezdődött a választási kampány – Civil kaszinó (videó) (HírTV)
- Augusztus 20.: Szent István és az államalapítás ünnepe- Elkezdődött a választási kampány- Az utolsó harcoló egységek is elhagyták Irakot- Milyen esélyekkel indulnak a magyar újszülöttek?Vendégek:Czakó Gábor íróDörner György színművészHernády Zsolt történész
aug. 22
17:18
Tőzsde - Sok a gond, nehéz hét vár a piacokra (ProfitLine)
Borúlátó hangulatban indul az utolsó nyári hét a tőzsdéken. Beigazolódhatnak a félelmek a világ legnagyobb gazdaságának lassulásáról, és a korábban ünnepi eseménynek számító cégházasságok sem lelkesítik a befektetőket.
aug. 22
17:20
Egy Nobel-díjas bank is belebukott a válságba (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban csődbe ment a ShoreBank, amely Nobel-békedíjat is kapott a mélyszegénység felszámolása érdekében végzett munkájáért
aug. 22
17:20
Ablonczy Balázs: A magyar állam megalapítása egy tanulságokkal teli történet (Infostart)
A kereszténység felvétele, a középkori államrendszer megteremtése olyan tett volt, amellyel István király hosszú időre megalapozta Magyarország helyét Európában. Például ezt tanítja a történelem - mondta Ablonczy Balázs az InfoRádió Aréna című műsorában. A történész beszélt arról is, hogy miért volt "érdekesebb" Magyarország a két világháború között, és hogy szerinte milyen lenne a jó magyar…
aug. 22
17:20
Csökkent a búza jegyzése Chicagóban az orosz gabonaimport nemre (ProfitLine)
Az amerikai búza határidős jegyzése 0,33 százalékkal csökkent pénteken a chicagói terménytőzsdén (CBOT), és több mint 3 százalékkal esett a héten arra az orosz bejelentésre, hogy Oroszország az idén nem importál gabonát, továbbá az idei kanadai búzatermésre vonatkozó, eddig vártnál kedvezőbb előrejelzésre.
aug. 22
17:21
Kajak-kenu vb: 6 arany, 5 ezüst, 1 bronz (Metropol)
A magyar küldöttség 6 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzéremmel zárta a vasárnap befejeződött poznani kajak-kenu világbajnokságot, s ezzel élen végzett a nemzetek közötti versenyben.
aug. 22
17:21
Mégsem lehet elnök a rapsztárból (Kripto Akadémia)
Tiszteletben tartja Wyclef Jean haiti születésű amerikai rapzenész a szigetország választási bizottságának döntését, miszerint nem indulhat jelöltként a novemberi elnökválasztáson.
aug. 22
17:24
Tüntetés Moszkvában koncerttel és akadályokkal (Metropol)
Sok tüntető és számos neves rockegyüttes jelent meg vasárnap Moszkvában, a város szívében lévő Puskin téren, hogy a himki erdő kivágása, és áttételesen a politikai rendszer ellen tiltakozzon, s még a kezdet előtt a teret körülvevő kommandósok előállították Lev Ponomarjov ismert jogvédőt.
aug. 22
17:24
James Patterson a világ legjobban kereső írója (hirado.hu)
Évi 70 millió dollárt (15 milliárd forint)keres, ezzel veri Stephenie Meyert és Stephen Kinget
aug. 22
17:36
Az oroszok fekete pontot kaphatnak az IMF-től (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap valószínűleg rontja Oroszország idei inflációs és gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését az országot sújtó aszály miatt. Az aszálykárt a szakértők 15 milliárd dollárr...
aug. 22
17:39
LMP: az álaktivisták is beleillenek a lejárató kampányba (Alternatív Energia)
Feljelentést tett a rendőrségen a választás rendjének megsértése miatt Szabó Barbara, a Lehet Más a Politika XVI. kerületi polgármester-jelöltje vasárnap, mert helyi lakosok beszámolója szerint a kerületben többen LMP-s aktivistának kiadva magukat gyűjtik az önkormányzati választások ajánlószelvényeit - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
aug. 22
17:42
Feljelentést tett az LMP (Metropol)
Feljelentést tett a rendőrségen a választás rendjének megsértése miatt Szabó Barbara, a Lehet Más a Politika XVI. kerületi polgármester-jelöltje vasárnap, mert helyi lakosok beszámolója szerint a kerületben többen LMP-s aktivistának kiadva magukat gyűjtik az önkormányzati választások ajánlószelvényeit.
aug. 22
17:42
Feljelentést tett az LMP az ál-LMP-s ajánlószelvény-gyűjtők miatt (hirado.hu)
A párt szerint az álaktivisták esete is beleillik az utóbbi napok LMP-t lejárató kampányába
aug. 22
17:42
Magyarország nemzeti napja Sanghajban (Metropol)
A magyar nemzetgazdaságnak, a magyar embereknek az az érdeke, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély baráti kapcsolatot ápoljon - hangoztatta a sanghaji világkiállítás magyar nemzeti napjának megnyitó rendezvényén vasárnap Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki egy Budapesten létrehozandó kínai kulturális központ támogatásáról biztosította vendéglátóit.
aug. 22
17:44
Szőcs: "A magyar embereknek az az érdeke, hogy Kínával mély baráti kapcsolatot ápoljon" (hirado.hu)
Magyarország nemzeti napja a sanghaji világkiállításon
aug. 22
17:51
Feljavították az idei német GDP-növekedési előrejelzést (ProfitLine)
A német ipari és kereskedelmi szövetség (DIHK) 2,3 százalékról 3,4 százalékra módosította Németország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását - mondta el Martin Wansleben, a DIHK vezetője a Der Spiegel című lapnak.
aug. 22
17:54
Levetkőztették és kirabolták (BorsOnline)
Nemcsak meglopták, hanem megverték és meg is alázták azt a 29 éves fiatalembert, aki a hétvégén Békéscsabán keveredett szóváltásba egy társasággal.
aug. 22
17:54
183 napos lesz az új tanév (Infostart)
183 napos lesz a szeptember elsején induló tanév. Az utolsó tanítási napot június 15-én tartják. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár korábban azt nyilatkozta az InfoRádióban, hogy az idei lesz az utolsó olyan tanév, amikor szerdán kezdődik és szerdán fejeződik be a tanítás.
aug. 22
17:54
Nyolcvanhét esztendős korában elhunyt Stjepan Bobek (Infostart)
Nyolcvanhét esztendős korában, vasárnap hajnalban, Belgrádban elhunyt Stjepan Bobek, az egykori jugoszláv labdarúgó-válogatott csatára.
aug. 22
17:54
A kettős állampolgárságról tárgyalt Semjén az orosz pátriárka delegációjával (HírTV)
Pravoszláv kereszteket állítanak a magyarországi orosz katonasírokhoz és pravoszláv egyházi szertartás szerint beszentelik azokat – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap, miután fogadta a Szergij voronyezsi metropolita vezette delegációt. A kereszténydemokrata politikus meghívást kapott Kirill pátriárkától Moszkvába, ő pedig a kormány nevében Magyarországra hívta az egyházfőt...
aug. 22
17:56
Sólyom: változásokra van szükség a magyarok és a szomszéd népek kapcsolatában (Infostart)
Sólyom László szerint a magyar kisebbségek helyzetének tartós rendezését csak a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendje megváltoztatásával, illetve a magyaroknak a szomszéd népekhez való új hozzáállásával lehet elérni.
aug. 22
18:00
Beperelte Madonnát divatkollekciójáért a Triumph (hirado.hu)
A Material Girl nevet kifogásolják
aug. 22
18:00
Irak: 2011 végére teljesen kivonulhatnak az amerikaiak (ATV)
A csapatok parancsnoka szerint Irak képes lesz fenntartani a biztonságot.
aug. 22
18:12
Dugig vannak szalmonellás tojással az amerikai boltok (Privátbankár)
Több mint félmilliárd tojást vontak vissza az amerikai áruházak polcairól, miután kétezernél is többen betegedtek meg szalmonellamérgezésben az Egyesült Államokban - adták hírül az amerikai lapok. A ...
aug. 22
18:12
Julia Roberts nem plasztikáztat (BorsOnline)
Miközben a 40. születésnapjukat betöltő hollywoodi dívák rendre plasztikai sebész kése alá fekszenek, fiatalságuk megóvásáért, az egykori Pretty Woman, Julia Roberts 42 évesen is a természetesség híve.
aug. 22
18:12
Ígéret: Irak hamarosan saját kezébe veszi sorsát (HírTV)
Erősödnek az iraki biztonsági erők, és a következő év végére felkészülnek az amerikai csapatok teljes kivonására - mondta az amerikai csapatok iraki parancsnoka a CNN-nek vasárnap. Ray Odierno tábornok arra a kérdésre, hogy az iraki katonaság és rendőrség emberei készek lesznek-e a biztonság fenntartására 2011 után, úgy válaszolt: „Ma úgy látom, hogy igen”.
aug. 22
18:14
Sólyom: Amint megígértem, visszajöttem (HírTV)
Sólyom László volt köztársasági elnök vasárnap délután megkoszorúzta Szent István lovasszobrát a felvidéki Révkomáromban. Az eseményen nem volt rendbontás. A szobornál több százan tapssal fogadták a volt államfőt és csak néhány szlovák nyelvű bekiabálás volt.
aug. 22
18:15
Próbált már a kutyájával táncolni? (Kripto Akadémia)
Egyre több két- és négylábú rajongót nyer meg a kutyasport egy új válfaja, amikor a gazdik kedvenceikkel táncra perdülnek.
aug. 22
18:18
Félmilliárdnál is több tojást vontak be szalmonellamérgezés miatt Amerikában (hirado.hu)
Már 2000 felett jár a megbetegedettek száma
aug. 22
18:30
Halálos áramütést szenvedett egy gyermek Jászárokszálláson (Infostart)
Halálos áramütés ért egy kisgyermeket Jászárokszálláson - tudatta vasárnap késő délután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense>
aug. 22
18:30
Nem tudták a nő életét megmenteni (HírTV)
Háromkerekű motorjával szenvedett halálos balesetet egy nő vasárnap délután Kalocsa közelében az 51-es főúton.
aug. 22
18:32
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki:
aug. 22
18:33
Ezt Magyarország nem engedheti meg magának (Alternatív Energia)
A Herzog-műkincsek ügyében Magyarországnak a német példát kellene követnie Herzog-Mór Lipót örökösei szerint, akik egy washingtoni bíróságon perlik vissza a páratlan gyűjtemény értékes darabjait.
aug. 22
18:33
A műtétek időpontja és a menstruáció összefüggései (WebBeteg)
A nők szívverése és vérnyomása az intubáció során máshogy reagál a menstruációs ciklus különböző szakaszaiban, állítja egy új tanulmány.
aug. 22
18:36
Kétéves kisfiút ütött agyon az áram Jászárokszálláson (hirado.hu)
A baleset körülményeit még vizsgálják
aug. 22
18:48
Végignézte a bepiált anya, hogyan fullad a tóba a kislánya (BorsOnline)
Tóba fulladt egy kislány az oroszországi kemerovszkban, ahol a tiltó táblák ellenére ment be a vízbe, miközben édesanyja a parton tivornyázott.

Keresés