A választópolgárok csak a lakóhelyüknek megfelelő választókerületben induló jelöltekre, illetve listákra adhatnak le érvényes ajánlást, egyébként az ajánlás érvénytelen. Így például a fővárosi kerületeken belüli egyéni választókerületek között sem lehet a szelvényekkel "átajánlani" más választókerületben induló jelöltet.
Megkezdődtek szombaton a parlamenti választások Ausztráliában, ahol évtizedek óta nem volt ilyen szoros a verseny. A közvélemény-kutatások adatai szerint a kormányzó balközép Munkáspárt, és az ellenzéki konzervatív koalíció fej-fej mellett áll.
Egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a szombat délelőtti 1000 m-es döntőkben a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A kajakos Folláth Vivien aranyérmet szerzett 5000 m-en.
Három ember eltűnt, és mintegy 51 ezret kitelepítettek szombat reggel az északkelet-kínai Liaoning tartomány Tantung (Dandong) városában, miután a megduzzadt Jalu (Yalu) folyó elöntötte a város egyes részeit - közölte a helyi önkormányzat
Fokozza az adóellenőrzést Görögországban a pénzügyi bűncselekmények felderítésével megbízott különleges osztag; az adócsalók zéró toleranciára számíthatnak a hivatal részéről. Elsősorban a görög szig...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - mint az adópolitikáért is felelős miniszter - három társaságnak engedélyezte, hogy augusztus 1-től bármely, általuk kezdeményezett bírósági eljárás illeték...
BUDAPEST — Jótékonysági gulyáskóstolást szerveztek Kőbányán az őssejtbeültetésre váró Kovács Bence (3) javára. A felállított gyűjtőládában szépen gyűltek a vendégek által felajánlott 200 forintosok.
A választópolgárok csak a lakóhelyüknek megfelelő választókerületben induló jelöltekre, illetve listákra adhatnak le érvényes ajánlást, egyébként az ajánlás érvénytelen. Így például a fővárosi kerületeken belüli egyéni választókerületek között sem lehet a szelvényekkel "átajánlani" más választókerületben induló jelöltet.
KECSKEMÉT – Ezentúl nem hajlandó nyilatkozni, csak a rendőrségen beszél majd a kihallgatásán - ezt mondta munkatársunknak B. Andrea, aki eddig előszeretettel fordult magánélete válságával nyilvánossághoz.
Megszületett az első aranyérem a poznani kajak-kenu világbajnokságon. 1000 méteren kajak kettesben a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros hatalmas fölénnyel nyerte a finálét.
Újragondolja a kormány a közjogi méltóságok és a kormányzati intézmények elhelyezését. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Heti Válasz legutób...
Az arabica kávé ára 12 és fél éve legmagasabb szintre emelkedett pénteken késő délután az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében, alapkezelők erőteljes vásárlására.
Elképesztő showval szórakoztatja a közönséget a francia La Clique társulat az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében a hét végéig Pécsett.
Több mint 150 ezer pakisztánit kellett magasabb helyre költöztetni 24 óra alatt az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartomány középső részén - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő.
Az elmúlt hetek szomorú szenzációját adták az illegális idősotthonokról napvilágra került hírek, a minősíthetetlen körülmények között működő, gyakorlatilag elfekvőként szolgáló vecsési „otthon” fenntartóját a napokban a rendőrség őrizetbe is vette. Azonban oktalanság lenne azt gondolni, hogy az idősellátás egészére jellemző lenne az embertelen, lelketlen bánásmód.
Lánchíd Rádión harsogó Hende Csaba, hajót keresztelő miniszterfeleség és "megmozdult magyar lelkekről" szónokló államfő. Ez néhány kiragadott pillanata a tegnapi augusztus 20-i ünnepnek. Szent István napját nem egyszer politikai mellékzöngéjű jelszavak is kísérték, például Hende a Fidesznél már jól ismert "Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!" frázist egészítette ki a Hajrá Lajtával.
Amióta a Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat a napokban Mihail Hodorkovszkijt a második olyan legbefolyásosabb embernek nevezte, akit börtönbe vetettek, a Jukosz orosz kőolaj-birodalom egykori fejét ismét bíróság elé citálták. Hatalmas mennyiségű olaj eltulajdonításával vádolják, s ha emiatt elítélik, akár 22 év börtönre is ítélhetik.
Az új médiaszabályozásból teljes mértékben hiányzik a végrehajtó hatalom befolyásának korlátozása - állítja Molnár Péter szólásszabadság-jogász. Az egykori képviselő szerint a mindenkori kormánytöbbségnek kizárólagos befolyást biztosító médiafelügyeleti rendszer alkotmányellenes. Molnár, aki részt vett a szerinte sem tökéletes 1996-os médiatörvény elkészítésében, úgy véli, az új rendszer…
Két lábbal a földön állva kell megtalálni azt a személyre szabott létfeladatot, ami a többi embernek és az egész világnak segíthet - mondta Jókai Anna az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth-díjas író arról is beszélt, hogy senki életére nem lehet receptet adni, a megoldáson gondolkodni pedig legjobb alkalom a boldogtalanság.
Az orosz titkosszolgálat munkatársai „megsemmisítették” a moszkvai metróállomásokon idén márciusban elkövetett öngyilkos merényletek elkövetésének központi figuráját – adta hírül szombaton a RIA Novosztyi. Mahomedali Bagabovval és bandájával a dagesztáni Gunyib faluban végeztek a KGB orosz utódszervezete, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kommandósai egy rajtaütés közben.
A magyarok az autonómiára emlékeztették Pozsonyt címmel terjedelmes írásban foglalkozik szombaton a szlovák-magyar viszonnyal a Pravda című független szlovák napilap.
Több mint 150 ezer pakisztánit kellett magasabb helyre költöztetni 24 óra alatt az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartomány középső részén - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő.
Semjén Zsolt elmondta: elkötelezettek abban, hogy maximálisan támogassák a szentföldi magyar zarándoklatokat, illetve, hogy az ott élő keresztényeket segítsék
Nem csillapodnak a kedélyek Barack Obama körül: az Egyesült Államok elnöke – imár idén hatodik alkalommal – megint lelépett pihenni. Az amerikaiak egyre felháborodottabbak emiatt.
Magyarország és a Szentföld kapcsolatait tekintette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka szombati budapesti találkozóján. A kormányfő-helyettes a találkozó után maximális támogatást ígért a szentföldi magyar zarándoklatoknak.
A cél a hatékonyság, a kormány centralizálni kívánja a pesti Kossuth tér és a budai Fő utca köré a kormányzati működést, lehetőleg az állami tulajdonú ingatlanokban, csökkentve a drága bérlemények számát
Minden településen - összesen 3.176-on - működik helyi választási bizottság, a 19 megyében területi választási bizottság, a fővárosban pedig Fővárosi Választási Bizottság működik. Mindezek mellett működik az Országos Választási Bizottság (OVB) is, országos hatáskörrel