2010. augusztus 19. csütörtök

aug. 19
6:48
Bordás Vilmos: A kampánycsend intézménye mindig is megosztotta az OVB-t (Infostart)
Nem teljes az Országos Választási Bizottság, ugyanis a Jobbik még nem delegált tagot a testületbe - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Választási Bizottság elnöke, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizottság határozatképes. Bordás Vilmos arról is beszélt, hogy a kampánycsend időszaka az őszi önkormányzati választásoknál a megszokottnál egy nappal rövidebb lesz.
aug. 19
6:50
Rendőrök kopogtak be Kovács Lázár kedveséhez (BorsOnline)
Tegnap rendőrnyomozók jelentek meg Andrea ajtaja előtt. A lány, akinek gyermeke született a családapa Kovács Lázártól, ma elmondja, kik támadták meg őt és kisfiát.
aug. 19
6:50
Hullámzó ágyak, összecsörrenő tárgyak - így rengett a föld Miskolcon (Infostart)
A Richter-skála szerint hármas erősséggel rengett a föld Miskolcon csütörtök hajnalban. Az epicentrum 15 kilométerre a borsodi megyeszékhelytől lehetett - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Az intézménybe telefonálók elmondták, hogy hullámzott velük az ágy, felébredtek a mozgásra, vagy lakásukban összecsörrentek a tárgyak. Magyarországon 1763-ban mérték a…
aug. 19
6:52
Romagyilkosságok: célpont volt a kislétai polgármester is - lapszemle (Infostart)
A kislétai polgármester, Veres János volt pénzügyminiszter kampányembere, Pénzes Sándor is a romagyilkosságok halálbrigádjainak célpontjai között szerepelt. Az erről szóló bizonyítékokat a rendőrök megtalálták az egyik gyanúsítottnál - értesült a Magyar Nemzet.
aug. 19
6:54
Kivonult Irakból az utolsó amerikai harcoló dandár (Metropol)
Az amerikai erők harci küldetése, az Iraki Szabadság Hadművelet ugyan hivatalosan csak augusztus 31-én ér véget, de Irakban most már csak az az 50 ezer amerikai katona állomásozik, akinek feladata tanácsadásra és az iraki erők kiképzésére korlátozódik.
aug. 19
6:54
Rátóti Zoltán lehet Schwajda utóda Kaposváron (Spa Trend Online)
Rátóti Zoltán válthatja a tavasszal elhunyt Schwajda Györgyöt a kaposvári Csiky Gergely Színház élén. A szakmai tanácsadó testület jelenlévő hat tagja mind támogatta Rátóti pályázatát, négyen Keszég Lászlót is alkalmasnak tartanák. Rátóti nem zárkózott el attól, hogy együtt dolgozzon Keszéggel.
aug. 19
6:54
Hármas erősségű földrengés rázta meg Miskolcot (hirado.hu)
Hajnali 3 óra 29 perckor földrengést észleltek a borsodi megyeszékhelyen
aug. 19
6:56
Lehet, hogy megbékélés lesz, de lehet, hogy kultúrharc (Spa Trend Online)
Nem akarják átvenni a színházi hatalmat, mondja a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, csak dialógusra, és az előadóművészeti-törvény megváltoztatására törekszenek. A debreceni Csokonai Színház igazgatója szívesen lenne a Nemzeti igazgatója, de szerinte nem biztos, hogy ennek most jött el az ideje.
aug. 19
6:58
Mennyből a gyilkosok (Spa Trend Online)
Inkább mókás, mint félelmetes képpel kezdődik a legendás Ragadozó új változata.
aug. 19
7:06
Elherdálta a vagyonát Gábor Zsazsa (BorsOnline)
A leghíresebb magyarként emlegetik Gábor Zsazsát, aki bármit megtett a hírnévért és a gazdagságért. Sorozatunk utolsó részéből kiderül: nem bírta elviselni az öregedést.
aug. 19
7:06
Meglepetések helyett: elmondjuk, amit tudnia kell az ünnepi lezárásokról (Infostart)
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt lezárásokra, forgalomkorlátozásra és megállási tilalomra kell számítani a fővárosban. A tűzijáték miatt lezárják a gyalogosok és kerékpárosok elől a Margit hidat, a Lánchidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, valamint a rakpartokat is.
aug. 19
7:06
Veres János embere is célkeresztben volt? (HírTV)
A kislétai polgármester, Veres János volt pénzügyminiszter kampányembere, Pénzes Sándor is a halálbrigád célpontjai között szerepelt – értesült a Magyar Nemzet. A romagyilkosságok gyanúsítottjai ráadásul a besenyszögi rablás után még két vadász lakókörnyezetét is feltérképezték, valószínűleg azért, hogy még több fegyvert szerezzenek be.
aug. 19
7:08
Felfedte melleit Tóth Gabi (BorsOnline)
Tóth Gabi nem fukarkodott testi adottságaival új lemeze címlapján. Az extravagáns énekesnő megmutatta rajongóinak bomba testét.
aug. 19
7:09
Végkielégítések: csak 2x2 millió felett él a büntetőadó? (Privátbankár)
Egyes szakértői vélemények szerint a közszférában dolgozók végkielégítésének 98 százalékos adóval nem sújtott része kétmillió helyett akár négymillió forint is lehet
aug. 19
7:11
Nyugdíjasokra vadásznak az árubemutató cégek (Privátbankár)
Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott - írja a Magyar Nemzet. Ezek a c...
aug. 19
7:24
Bíróságon folytatják Magdi mellműtétjét (BorsOnline)
A táncbajnok Fülöp Magdolna mellműtétje a jelek szerint a bíróságon folytatódik. A szennyezett implantátumot beültető főorvos állítja: bizonyítékaival tételesen cáfolni tudja az őt ért vádakat, és jogi eljárást kezdeményez az érintettek ellen.
aug. 19
7:24
Hol szorít a cipő, Hillary? (Blikk)
WASHINGTON  — Lehet két számmal nagyobb? A mesebeli Hamupipőke topánkája ugyanis szemmel láthatóan túl szoros volt Hillary Clintonnak.
aug. 19
7:24
Mindenkinek meg kell kapnia az ajánlószelvényt (Infostart)
Mind a 8,2 millió választásra jogosultnak meg kell kapnia csütörtökig az október 3-ai önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt.
aug. 19
7:24
Legendáink legnagyobbika (HírTV)
Márai Sándor írja, hogy: „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág… S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.” Államalapító Szent István napján az ünnep...
aug. 19
7:27
Főosztályvezetőket toboroznak Matolcsyék (Privátbankár)
Több tucat főosztályvezetőt keres a Nemzetgazdasági Minisztérium, a szaktárca szerint ez az új kormányzati struktúra miatt szükséges
aug. 19
7:27
Vízipipázva fotózta babáját, őrizetbe vették (Blikk)
aug. 19
7:30
Árubemutató cégekre hajt az APEH (hirado.hu)
Nyugdíjasokat különböző eszközökkel csalogatnak el az árubemutatókra, hogy aztán számla és garancia nélküli bóvlit sózzanak rájuk - írja a Magyar Nemzet
aug. 19
7:30
Műszaki probléma, túlhasznált bukósisak: meghalt a motoros rendőr + videó (ATV)
Teljeskörű műszaki felülvizsgálatot kérnek az ORFK-tól.
aug. 19
7:32
Vége az amerikai inváziónak (hirado.hu)
Az Iraki Szabadság Hadművelet ugyan hivatalosan csak augusztus 31-én ér véget, de Irakban most már csak az az 50 ezer amerikai katona állomásozik
aug. 19
7:42
Szégyen, de kell a hálapénz (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Havonta alig több mint 100 ezer forintot  keresek, szakorvosi diplomával. Életeket mentek, és még soha nem volt 8 óra a munkaidőm. A túlórákat azonban legtöbbször senki nem fizeti ki – kezdte lapunknak egy neve elhallgatását kérő orvos, amikor arról faggattuk, miért fogad el hálapénzt betegeitől. Mert hiába is tagadjuk, a hálapénz létezik, csak a módja változik, hogy kéri az…
aug. 19
7:42
Magyar uniós elnökség: már képzik az elnöki stábot (Infostart)
Az eredeti menetrendnek megfelelően folyik az európai uniós elnökségi stáb képzése, októberben tartják az alapismereti képzés befejező előadását - közölte Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője
aug. 19
7:42
Fülöp-szigetek: megvannak a holttestek (Infostart)
Megtalálták annak a két Fülöp-szigeteki katonai pilótának a holttestét, akik helikopterükkel kedden zuhantak le a szigetország déli részén - közölte csütörtökön a hadsereg egyik illetékese.
aug. 19
7:42
Gyurcsány a szlovák tejet szereti (HírTV)
Felháborította a tejtermelőket Gyurcsány Ferenc egyik legutóbbi blogbejegyzése. A bukott miniszterelnök nyilvánosan foglalt állást a szlovák termékek mellett, mondván: a magyar sokkal drágább. Az ágazati terméktanács most felidézte azokat a próbálkozásokat, amikor hiába szerették volna megértetni a szocialista kormányokkal a jelenség okát – írja a Magyar Nemzet.
aug. 19
7:44
Lombikbébije lesz Rebeccának (Blikk)
VESZPRÉM ‒ Lombikbébiprogramban vesz részt a helyi állatkert orrszarvúhölgye – döntöttek a szakorvosok az állatok legutóbbi vizsgálata után. Pablót (34) és Rebeccát (10) elaltatták, majd ultrahanggal megnézték termékenyítőképességüket.
aug. 19
7:44
Már elzárhatók a fiatalkorú bűnözők is (Infostart)
Életbe lépett a közbiztonsági törvénycsomag, amely a szabálysértési törvény mellett több jogszabályt módosít a tulajdon védelmében.
aug. 19
7:45
Központi bázisról felügyelik az ünnep biztonságát (Privátbankár)
Rendkívüli, az emberek biztonságát veszélyeztető körülmények esetén az augusztus 20-ai programokat akár meg is szakíthatják
aug. 19
7:46
Koszorút vittek a Delaware folyóhoz (Blikk)
PHILADELPHIA — Koszorút vittek halott gyermekük emlékére a Delaware folyó partjára az emlékezetes július 7-i hajóbalesetben elhunyt mosonmagyaróvári fiatalok szülei. S. Dóra (†16) és P. Szabolcs (†20) szülei kedden  érkeztek meg az Egyesült Államokba, mint mondták, szerették volna látni a tragédia helyszínét, egyúttal a baleset feltételezett felelősei ellen indított per papírmunkáit intézték.
aug. 19
7:48
Földrengés volt Miskolcon (Metropol)
A Richter-skála szerint hármas erősségű volt a csütörtökön 3 óra 29 perckor észlelt miskolci földrengés, amelynek középpontja 15 kilométerre volt a borsodi megyeszékhelytől.
aug. 19
7:48
Kétszer is megmozdult a föld Miskolcon (Alternatív Energia)
Kétszer egymás után volt földrengés, hajnali fél négy előtt néhány perccel. Az első rengés talán 2-3 másodpercig tartott, és erősebb volt, mind az utána következő, amely 1-2 másodpercig tarthatott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese is észlelte a rengést, mint elmondta: eddig tizenketten jelezték ezt.
aug. 19
7:48
Egyházi pedofília: Újabb botrány az Egyesült Államokban (hirado.hu)
Hét személy állítja azt, hogy Stephen Kiesle atya a 70-es években molesztálta őket. Joseph Ratzinger a Hittani Kongregáció prefektusa nagy jelentőségűnek nevezte egy feljegyzés szerint a Kiesle elmozdítása mellett szóló érveket, de úgy vélte: egy ilyen cselekedethez nagyon nagy körültekintésre és több időre van szükség
aug. 19
7:48
Hol vehetsz legolcsóbban régiós részvényeket? (Portfolio)
A korábbi évekhez hasonlóan idén is összehasonlítottuk, hogy mely brókercégeken keresztül, milyen kötésdíjak mellett érhetők el a fontosabb régiós piacok. A vizsgált cégek közül egyedül a Cashline...
aug. 19
7:48
Kamerákon keresztül hívták randevúra a TV2 sztárját (ATV)
Bókokat is kapott az előadás során.
aug. 19
7:50
Gázolt a vonat Tiszafüred és Poroszló között (hirado.hu)
A Füzesabony felé tartó személyvonat 5 óra 45 perckor Tiszafüred és Poroszló között elgázolt egy ismeretlen személyt, a pályaszakaszt a helyszínelés időtartamára lezárták
aug. 19
7:57
Célkeresztben az árubemutató cégek (ProfitLine)
Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet. (MTI)
aug. 19
7:59
Bőséges búzatermés Somogyban (ProfitLine)
Somogyban a megye lakosságának ellátáshoz szükséges búza mennyiségének a háromszorosa termett, így a somogyi gazdálkodók bőséges export árualappal rendelkeznek és részesülhetnek a külpiaci forgalmazásból, de az ország más területére is juthat az itt termett búzából - közölte a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az MTI-vel.
aug. 19
8:00
Ilyen lesz a Hajógyári? (Blikk)
BUDAPEST ‒ „Álomsziget" néven születhetne újjá az óbudai Hajógyári-sziget, a hatalmas beruházás látványtervei már a Safdie Architets nemzetközi építésziroda honlapjára is felkerültek. A fejlesztő szállodákat, konferencia-központot és egy teljes szórakozónegyedet képzel a sziget déli részére, kaszinóval, üzletekkel,  múzeumokkal, színházakkal, sőt operaházzal.
aug. 19
8:00
Lezárások léptek életbe (HírTV)
Lezárásokra, forgalmi korlátozásokra kell számítani Budapesten az augusztus 20-i ünnepi rendezvényekkel kapcsolatban. Egyes korlátozások már érvényben vannak, illetve csütörtökön életbe lépnek. Sok helyen lesz lezárás, a területekről elviszik az otthagyott autókat is a környező utcákba. A kocsik hollétéről a Forgalomirányító Központ (06-1) 267-4673-as telefonszámán érdeklődhetnek a tulajdonosok.
aug. 19
8:03
150 ezer, vagy elzárás biciklilopásért (Privátbankár)
Életbe lépett a közbiztonsági törvénycsomag, amely a szabálysértési törvény mellett mintegy féltucatnyi jogszabályt módosít annak érdekében, hogy - elsősorban a tulajdon elleni szabálysértésekkel szemben - hatékonyabban léphessenek fel a hatóságok.
aug. 19
8:03
Óriási megtiszteltetés érte a vuvuzelát (Infostart)
Elismerésben részesül a sokak által csak idegesítő hangszerként jellemzett vuvuzela. A szó bekerült az Oxford szótárba.
aug. 19
8:03
Könyvtárban élt a hajléktalan (Blikk)
aug. 19
8:03
Leterrier istenek közt (Metropol)
Mától kapható DVD-n a Titánok harca. Louis Leterrier a görög mitológia szerelmeseként vállalta el a filmet. A rendező a karakterekről beszél. Játékkérdés a cikk végén.
aug. 19
8:03
Orvoshiány fenyeget Kelet-Európában (HR Portál)
A magasabb fizetés kedvéért Nyugat-Európába áramló kelet-európai orvosokról, a jelenség által okozott problémáról közölt cikket szerdán a Süddeutsche Zeitung.
aug. 19
8:05
A vuvuzela is benne van (Metropol)
Elismerésben részesült a sokak által csak idegesítő hangszerként jellemzett vuvuzela: a szó bekerült az Oxford szótárba.
aug. 19
8:05
Sokat keresnek a bolgárok külföldön (HR Portál)
Rekord összegű pénzt utaltak haza Bulgáriába a külföldön dolgozók az elmúlt egy évben; a Novinite hírportál idézi a bolgár nemzeti bank adatait, amelyek szerint a júniussal zárult évben 702,5 millió eurót küldtek haza.
aug. 19
8:06
Kockáztass ezzel a divatos táskával! (Joy)
A téli hónapok elengedhetetlen anyaga a susogós, pihe puha toll kabát. Kiegészítésként ezekhez tervezték a hasonló anyagú táskát.

Keresés