Független vizsgálatot rendeltek el a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) bírái ugyanezen intézmény ügyészei ellen, mert utóbbiak egyes állítások szerint több esetben megfélemlítették a törvényszék tanúit
A MÁV összes kötelezettsége eléri a 743 milliárd forintot, ráadásul sok utas visszavonhatatlanul átszokott a buszos közlekedésre, ami nem tesz jót a társaság bevételeinek
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 3 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepét, mert a bank megsértette az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályi előírásokat. A Felügyelet kötelezte a bankot, hogy szeptember 30-ig nyújtson be belső ellenőri jelentést a jogszabályok maradéktalan betartásának ellenőrzéséről....
Az MDF főpolgármester-jelöltje, Mándi Sándor, huszonnyolc évig dolgozott rendőrként, és most civilként vállalja a jelöltséget - jelentette be Makay Zsolt, az MDF elnöke szerdai sajtótájékoztatóján
Az MDF főpolgármester-jelöltje, Mándi Sándor, huszonnyolc évig dolgozott rendőrként, és most civilként vállalja a jelöltséget - jelentette be Makay Zsolt, az MDF elnöke sajtótájékoztatón. A párt elnö...
A levendula (Lavandula officinalis) egyike azoknak a sokoldalú és hasznos gyógynövényeknek, amelyeket régóta használnak gyógykezelésekben. A levendula gyógynövényből kivont illóolajakat gyógyászati célokra alkalmazzák, úgy emberek, mint háziállatok esetében. Gyógyhatása rendkívül magas fokú. Ugyanakkor a levendula a szépségiparban is használt, népszerű illat.
Jakabos Zsuzsanna nem egyedül sportszakmai szempontból kápráztatta el az úszó-Eb nézőit. A sportolóról tavaly nyáron egy különleges fotósorozat készült, amelynek werkfilmje is igen figyelemreméltó.
Nicolas Anelka nem lép többet pályára a francia labdarúgó válogatottban. A Chelsea játékosa azután döntött így, hogy 18 mérkőzésre eltiltotta a Francia Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága.
Az LMP irodát nyitott annak érdekében, hogy akik részt kívánnak venni közösségük ügyeiben, könnyebben juthassanak hozzá a közérdekű adatokhoz - közölte a párt szerdán
Figyelemmel követi az Európai Bizottság, milyen elbánásban részesíti Franciaország a területén ideiglenesen letelepedett, külföldi állampolgárságú romákat, de egyelőre nem foglal állást a témában - jelezte szerdán az uniós végrehajtó testület egyik szóvivője
Tovább esik az olaj ára a ma délutáni kereskedésben, jelenleg $74.42-t kell fizetni egy hordóért. Az olaj komoly fordulaton van túl, miután sikertelenül próbált a 83-as szint fölé kerülni. Az esés hátterében az API tegnap nyivánosságra hozott adata áll, mely szerint a múlt héten a kőolajkészeletek 5,87 millió hordóval 358,6 millió hordóra emelkedtek.(Solar Capital)
Marc Faber egy interjúban azt nyilatkozta, hogy célszerü lehet elgondolkodni a kiszálláson az amerikai állampapírokból, amíg még alacsony az infláció. A 10 éves futamidejü kötvények hozama 2,6%-on áll, amelynek oka, hogy a Fed garantálta: megmarad az alacsonykamat-politika mellett. A defláció nem hosszútávú probléma és a jegybank igyekszik kontrollálni az inflációt.
Péntekre kell befejezni az árvízben megrongálódott borsodi középületek kárfelmérését - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Bakondi György beszámolt az árvízi újjáépítés jelenlegi helyzetéről. Pintér Sándor belügyminiszterrel kedden jártak az árvíz sújtotta területeken, Felsőzsolcán és Miskolcon, hogy személyesen…
Több újdonsággal is készül a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre: felvonul a Nemzeti Lovas Díszegység, légi parádé helyett hajós felvonulás lesz a Dunán, a rakparton pedig magyar gasztrosétány vár...
Bár csak hétfőn kezdődött az ajánlószelvények kézbesítése országszerte, az Országos Választási Iroda (OVI) internetes tájékoztató oldala szerint szerda kora délután már 39 jelöltet jelentettek be a helyi választási bizottságoknak
Megkezdődött a magánházak helyreállítása az árvíz után - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Nem fogadta el a 4-es metró beruházásáról szóló jelentést a Fővárosi Közgyűlés nagyértékű beruházásokat vizsgáló bizottsága szerdai ülésén. A jelentés rögzíti, hogy rossz volt az előkészítés, több jogi anomália is előfordult, valamint 60 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapott a projekt az uniótól.
Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint. Az intézet kutatása alapján a megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta, Orbán Viktor pedig változatlanul a legnépszerűbb politikus.
Overdose a vasárnapi Bestens - Pannónia Életbiztosító Díjban az előző évi budapesti futásához hasonlóan ismét elveszítette egyik patkóját. A PannoniaOverdose.hu közölt egy újabb lehetséges magyarázatot.
Augusztus 20-án Budapesten, a Roosevelt téren mutatják be a nagyközönségnek az 1871-ben vízre bocsátott és most felújított Lajta monitort, a legrégebbi úszóképes hadihajót az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből
A Genesis Energy igazgatótanácsa Rasztovits Zsolt Edgárt választotta meg a cég vezérigazgatójának és két, a menedzsment működését közvetlenül felügyelő alelnököt választott: Varga Istvánt és Rényi Gábort - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az angol-magyar jó fél évszázada különlegességszámba menő esemény, még akkor is, ha mindkét csapat gyengélkedik. Így aztán nem meglepő, hogy az elmúlt hét legnépszerűbb eseménye a fogadók körében az Anglia-Magyarország barátságos válogatott mérkőzés volt....
Átmeneti megtorpanást követően folytatta hét elején indult erősödését a forint, az eurót szerdán délután háromnegyed ötkor 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 278,96 forint után.
Keretet hirdetett Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az eddig együtt készülő 16 játékos közül Gergely István, Bárány Attila és Bátori Bence nem utazik a zágrábi Európa-bajnokságra.
Két hónappal hosszabította meg a cigányok elleni támadássorozat gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását a bíróság. Az indokolás szerint mind a négy férfinál fennáll a szökés és a tanúk befolyásolásának veszélye, K. Árpád, K. István és P. Zsolt esetében pedig újabb bűncselekmény elkövetésétől is tartani lehetne.
Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint. Az intézet kutatása alapján a megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta, Orbán Viktor pedig változatlanul a legnépszerűbb politikus.
6 hetes mélypontjára esett az olaj, miközben a befektetők a mai adatokat várták, mivel egy múlt héten közzétett beszámoló meglepetésszerű növekedést mutatott az olajkészletekben. Az árfolyam...
A tegnapi korrekció után kiváró hangulatban telt a mai nap a magyar parketten, a végére azonban jött egy kisebb megingás, a BUX így végül 0.7%-os csökkenéssel zárt alacsony, 11.5 milliárd forintos...
Magyar sztárdj-ket kérdeztünk arról, hogyan csajoznak és milyen szexuális perverzióik vannak. Két nővel már mindenki volt, de előkerült pár izgalmas sztori kutyával és pisivel kapcsolatban is. Valaki az űrben is kipróbálná...
Igencsak rosszul érintette a gazdasági válság a német első- és másodosztályú labdarúgó bajnokság csapatait. Egy felmérés szerint az összes egyesület csaknem fele veszteséget könyvelt el az elmúlt szezonban - adta hírül a Bild. Az őszi küzdelmek pénteken kezdődnek, és a bérleteladások statisztikái azt mutatják, hogy hamarosan javulhat a klubok helyzete.