2010. augusztus 18. szerda

aug. 18
6:38
Szanyit kizárással fenyegetik? (hirado.hu)
Akár ki is zárhatók azok a politikusok az MSZP-ből, akik semmibe veszik a helyi szervezetek döntését. Mondjuk azt, hogy a szocialisták a XV. kerületben nem a polgármester Hajdu László mögé álltak be - ezt a figyelmeztetést a Népszabadság szerint a kampányfelelős Szanyi Tibornak címezték. A Magyar Nemzet pedig úgy tudja: Szanyi ejtette Schmuck Andor ajánlatát, miszerint aki több ajánlószelvényt…
aug. 18
6:48
Ősszel újraindul a ValóVilág (BorsOnline)
Hamarosan újra benépesül az új valóságshow üresen álló villája. Az X-Faktor mellett a ValóVilág 4 lesz az RTL Klub másik őszi nagy dobása.
aug. 18
6:48
Októbertől tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról (Infostart)
Október elsején indul a tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról. Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta: az érdeklődők számára külön honlapot hoznak létre, ahonnan tájékozódhatnak az eljárás részleteiről és letölthetik a szükséges formanyomtatványokat is.
aug. 18
6:48
Halálos áldozatai is vannak a szlovákiai esőzésnek (Infostart)
Szlovákiában két - más források szerint három - halálos áldozata van a az ország középső és keleti részét sújtó özönvízszerű esőzéseknek és árvizeknek.
aug. 18
6:50
Kiborította Andreát a tévészakács (BorsOnline)
Ma dől el, hogy indít-e nyomozást a rendőrség Kovács Lázár feljelentése alapján. A sztárszakács arra kíváncsi, kik bántalmazták kisfiát és egykori kedvesét, Andreát.
aug. 18
6:54
Pécs Cantat, az ének ünnepe (Spa Trend Online)
Vasárnaptól nyolc napon át kórusfesztiválnak ad otthont Pécs. Európa Kulturális Fővárosába 1988 után látogat el a nemzetközi rendezvény, közel húsz ország énekeseinek részvételével.
aug. 18
6:54
Egekbe drágulhat őszre az élelmiszer? - A Magosz szerint ez hisztériakeltés (hirado.hu)
A gabona világpiaci árának emelkedése közepette a kenyér drágulása körül spekulációs célú hisztériakeltés zajlik extraprofit elérése érdekében, a gazdák rovására - közölte a Magosz elnöke
aug. 18
6:56
Fesztivál ellen való orvosság (Spa Trend Online)
Hol jólesően, hol értetlenkedve, hol kérkedőn állapítjuk meg ilyenkor nyáron, hogy nincs az a kisváros, vagy nagyobb község, mely ne tartana valamilyen fesztivált a főterén.
aug. 18
6:56
Horvátország felé terjeszkedik a Sziget (hirado.hu)
A Balaton Soundhoz hasonló színvonalú fesztivált rendezne a horvát tengerparton a Sziget Kft.
aug. 18
6:58
Ismét rengett a föld Sellyén (hirado.hu)
22 óra 10 perckor a Richter-skála szerint 3,5 magnitúdójú rengés volt Sellyén
aug. 18
7:06
Zsazsa lánya kolonc volt a nyakán (BorsOnline)
A leghíresebb magyarként emlegetik Gábor Zsazsát, aki bármit megtett a hírnévért és a gazdagságért. Sorozatunk harmadik részéből kiderül: Zsazsa hobbiszerűen házasodott.
aug. 18
7:06
Megtekinthetők az önkormányzati választásra készített névjegyzékek (Infostart)
Mától öt napon át tekinthetők meg az október 3-i önkormányzati választásra készített névjegyzékek a budapesti és helyi polgármesteri hivatalokban. A lista azoknak az adatait tartalmazza, akik választójoggal rendelkeznek az októberi helyhatósági voksoláson.
aug. 18
7:06
Hatvanhét ember tűnt el a kínai sárfolyamban (Infostart)
Kínában 67 ember tűnt el, amikor sárfolyam öntötte el a délnyugati Jünnan tartomány Pulati járását.
aug. 18
7:08
Lala vérig sértette Keleti Györgyit (BorsOnline)
Megsebezte Keleti Györgyi szívét Lányi Lala minap adott nyilatkozata. A zenész szerint ugyanis köztük nem volt nagy szerelem. A modell viszont nem akarja leértékelni kapcsolatukat.
aug. 18
7:08
Bűnösnek találta az esküdtszék az illinoisi kormányzót (Infostart)
Az Egyesült Államokban egy vádpontban bűnösnek találta, 23-ban pedig nem tudott dönteni a chicagói esküdtszék Rod Blagojevich illinoisi kormányzó korrupciós perében. A 6 férfiból és 6 nőből álló testület 14 napi tanácskozás után hozta meg az ítéletet.
aug. 18
7:09
Husztiék egygólos előnyt szereztek a BL-ben (Metropol)
Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit hazai pályán egygólos előnyt szerzett kedden a francia Auxerre ellen a jövő heti visszavágóra a Bajnokok Ligája-selejtező 4.,utolsó fordulójának első mérkőzésén.
aug. 18
7:10
Újabb robbantásos merénylet Bagdadban (Infostart)
Az iraki fővárosban nyolcan meghaltak, 44-en megsebesültek egy pokolgépes támadásban. A merényletet egy üzemanyag szállító ellen hajtották végre Bagdad egyik északkeleti peremkerületében.
aug. 18
7:12
Kávészünet a Litera napokon (Spa Trend Online)
A Kávészünet duó augusztus 19-én a Holdudvarban lép fel.
aug. 18
7:12
Mától teszik közszemlére a választói névjegyzéket (Metropol)
Mától öt napra közszemlére kell tenni az október 3-ai önkormányzati választásra készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról; a névjegyzékből kihagyás, vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél lehet kifogást benyújtani.
aug. 18
7:12
Huszonegy sérültje van egy brit vonatbalesetnek (Infostart)
Nagy-Britanniában 21 ember sérült meg az este, amikor összeütközött egy kamion és egy személyszállító vonat egy vasúti átjáróban a délkelet-angliai Suffolk grófságban.
aug. 18
7:12
Busás fizetést kap Cselényi bizalmasa? (hirado.hu)
A Duna TV örökös tagjává válhat a gazdasági igazgató Cselényi László távozott elnöknek köszönhetően
aug. 18
7:12
Az MSZP hezitál, a Fidesz darabszámra gyúr + videó (ATV)
Javában zajlik az önkormányzati választási kampány, hol gyűjtik, hol lopják az ajánlószelvényeket.
aug. 18
7:14
Iskolacsődök miatt emeltek vádat Győrben (hirado.hu)
Költségvetésében valótlan számokat adott meg a több mint egy tucat oktatási intézményt csődbe vivő alapítvány
aug. 18
7:15
Adria Sound? Horvátországba mehet a Sziget (Privátbankár)
A horvát tengerparton is fesztivált rendezne a Sziget Kft. - tudta meg a Világgazdaság Gerendai Károlytól, a cég ügyvezetőjétől. A gazdasági napilap szerint a cég már helyszínt és partnereket is talál...
aug. 18
7:17
Tűzijáték: megismétlik a tavalyi vágást (Privátbankár)
A nagyvárosokat (Pécset, Miskolcot, Szegedet és Békéscsabát) követően az elmúlt napokban több száz kisebb település önkormányzata is úgy döntött, hogy a takarékosság jegyében rendezik meg az augusztus...
aug. 18
7:19
Brutális drágulást hozhat a szeptember (Privátbankár)
Szeptemberben a zöldség- és gyümölcsárak 20-25, a kenyérfélék átlagosan 15, a tejtermékek eladási árai pedig 15-20 százalékkal emelkedhetnek
aug. 18
7:24
Kínok közt él Erika (BorsOnline)
Pert fontolgat a pécsi klinika ellen az önrobbantó férfi élettársa. Erikát megszurkálta párja, majd felrobbantotta saját fejét. A nő azóta is szenved, most újabb műtétre kell befeküdnie.
aug. 18
7:24
Tarolt a tornádó (Blikk)
MEZőKÖVESD  —  Iszonyatos erővel csapott le egy tornádó Mezőkövesdre: villanyoszlopokat csavart ki tövestül, vadállatokat ölt meg, és életveszélyesen megrongált egy utat.
aug. 18
7:24
Vádat emeltek az óvodák és iskolák réme ellen (HírTV)
Vádat emelt közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt július 15-én a Győri Városi Ügyészség Nagy Ottó László, a több mint egy tucat oktatási intézményt csődbe vivő Vocational Academy Alapítvány létrehozója ellen – írja a Magyar Nemzet.
aug. 18
7:26
Vitorlát bontottak a gyermekfalu lakói (Blikk)
BALATONFÜRED — Örömükben a vízbe dobták Marsi Lajost (8), miután a Cohiba fedélzetén elsőként ért a célba a Djuice S. O. S.-gyermekfalu Nagyvitorlás Bajnokságán. Lali hat hónapos kora óta a battonyai gyermekotthon lakója, s most először szállt vízre vitorlással.
aug. 18
7:26
Ilyen díj korábban nem létezett – havi 250 ezer élethossziglan (HírTV)
Szekeres László gazdasági igazgató, a posztjáról nemrégiben távozott elnök, Cselényi László bizalmi munkatársa a Duna TV örökös tagjává válhat – tudta meg a Magyar Nemzet.
aug. 18
7:31
Mégis összeállt a Jobbikkal az MSZP? (hirado.hu)
egy építészhölgy mögé állt be az MSZP és a Jobbik is Esztergomban, hogy megakadályozzák Meggyes Tamás polgármester újrázását - írja a Népszabadság
aug. 18
7:31
Esés jön a Zwack piacán (Portfolio)
Tegnap lehetett utoljára az idei papíronkénti 1,000 forintos osztalék reményében megvásárolni a Zwack részvényeit, így a tankönyvi példák alapján ma reggel ennek megfelelő mértékű árfolyamesés...
aug. 18
7:31
Balaton Sound a tengerparton? (Metropol)
Horvátországban is rendezne fesztivált a Sziget Kft. - tudta meg a Világgazdaság Gerendai Károlytól, a cég ügyvezetőjétől.
aug. 18
7:31
Tönkretette az implantátummizéria a magyar sztár életét (ATV)
Első nekifutásra egy, a nemzetközi sajtó szerint mérgező anyagokat tartalmazó protézist kapott.
aug. 18
7:33
Kisebb tűzijátékot kap Szent István (hirado.hu)
Már tavaly harmadával csökkentették a helyhatóságok az ünnepi tűzijátékra szánt keretet, idén hasonló lépésre készülnek, pedig a gazdasági válság előtt ígéretesen fejlődött a piac
aug. 18
7:33
Negyedmilliós visszahívás a General Motorsnál (Privátbankár)
Felülvizsgálatra visszahív 243.403, különböző típusokhoz tartozó járművet a General Motors a biztonsági öv esetleges hibája miatt. Főként az Egyesült Államokban forgalmazott járművekről van szó, de az...
aug. 18
7:33
Az előzetesnél picit jobb Freesoft eredmény (Portfolio)
Tegnap, piaczárást követően tette közzé gyorsjelentését a Freesoft, a vezetőség által korábban közzétett előzetes számokhoz képest valamivel jobban sikerült a második negyedév a társaságnál. A válság...
aug. 18
7:35
300 forintos kenyér: ne a búzát hibáztassuk? (Privátbankár)
A Magyar Agrárkamara szerint a gyengébb termés, a nemzetközi gabonapiaci hangulat miatt dráguló búzának nincs olyan áremelő hatása, melyről a pékek, és a molnárok beszámoltak az utóbbi hetekben. A búza árváltozása nem indokol 30 százalékos kenyéráremelést, hiszen egy kilogramm kenyér árában csak 20-22 százaléknyi a liszt költsége - állítják
aug. 18
7:42
Mentőöv lehet Stohlnak a ValóVilág 4. (Blikk)
BUDAPEST — Ez biztos nagyot szól majd: ősszel visszatér az RTL Klubra a ValóVilág! A magyar valóságshow-történelem legnépszerűbb szériája a negyedik évaddal tér vissza, 7 évvel a legutóbbi sorozat után.
aug. 18
7:42
Az elhárításnak dolgozott a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja? - lapszemle (Infostart)
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, a fővárosi tüntetések idején is kapott feladatokat a katonai elhárítástól Cs. István, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottja - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságban olvasható, hogy a megkérdezetteknek csupán a harmada büntetné a hamis termékek vásárlóit. Válogatás a reggeli lapok érdekesebb cikkeiből.
aug. 18
7:42
Pénzt, paripát a klientúrának? (HírTV)
Kaput mutatna a civilek kezdeményezésének a velencei önkormányzat képviselő-testületének többsége – írja a Magyar Nemzet.
aug. 18
7:45
ÁSZ - 9 milliárd forintnyi uniós forrás lett szabálytalanul folyósítva 2009-ben (ProfitLine)
Az uniós források felhasználása során a szabálytanul folyósított támogatások összege közel ötszörösére nőtt 2009-ben a 2008. évihez képest, és megközelítette a 9 milliárd forintot, a szabálytalanságok növekedése a programok zárásával és a kedvezőtlen gazdasági helyzettel függött össze - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.
aug. 18
7:47
Szeptemberben jelentős drágulás jön az élelmiszerek piacán (ProfitLine)
Idén szeptemberben a zöldség és gyümölcsárak 20-25, a kenyérfélék átlagosan 15, a tejtermékek árai pedig 15-20 százalékkal emelkedhetnek - ismerteti a szerdai Népszava. (MTI)
aug. 18
7:48
Izraeli légicsapás a Gázai övezet ellen (Metropol)
Izraeli harci repülőgépek csapást mértek kedd este a Gázai övezetre, ahonnan korábban palesztin támadók aknavetővel izraeli területre átlőve megsebesítettek két katonát.
aug. 18
7:48
Blagojevich bűnös (Kripto Akadémia)
Egy vádpontban bűnösnek találta, 23-ban pedig nem tudott dönteni kedden Chicagóban egy 12 tagú esküdtszék Rod Blagojevich illinoisi kormányzó korrupciós perében.
aug. 18
7:48
Kamionba rohant egy vonat Angliában (hirado.hu)
Őrizetbe vettek egy kamionsofőrt Suffolkban, mert felelősnek tartják egy vonatbalesetért, melyben 21-en megsérültek
aug. 18
7:48
Terroristák prédája lehet Irak + videó (ATV)
Amerika kivonul, az iraki biztonsági erők viszont nem képesek fenntartani a rendet.
aug. 18
7:51
Szalai: helytelen a közmédiumok versenye (Privátbankár)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint nem kell és is nincs mitől félteni a sajtószabadságot
aug. 18
8:00
Pecaverseny vár Csehre (Blikk)
BUDAPEST — A jövő héten újra versenyez a világbajnok Cseh László (24), a magyar úszóválogatott egyik legeredményesebb tagja, aki a vasárnap véget ért margitszigeti Európa-bajnokságon mindkét  vegyes  számot  megnyerte,  sem 200, sem 400 méteren nem talált legyőzőre. A tizennyolcszoros kontinensbajnok nem lesz hűtlen a vízhez, mégsem a  megszokott környezetben méreti meg magát, ugyanis…

Keresés