2010. augusztus 16. hétfő

aug. 16
17:54
Továbbra sem lélegezhetnek fel a város lakói (HírTV)
Moszkvában még mindig a szmoggal küzd a lakosság. A kormány közben a gyenge gabonatermés miatt exporttilalmat rendelt el, amely a világpiacon is dráguláshoz vezet.
aug. 16
17:56
Ölni indult a 45 centis késsel (HírTV)
Emberölés előkészületével gyanúsítja a rendőrség azt a fiatal férfit, aki egy bozótvágó kést vett magához, hogy meggyilkolja az egyik gyomaendrődi szórakozóhely alkalmazottját, mert kitessékelte őt a helyiségből.
aug. 16
17:57
Augusztus 21-én kimerül az emberiség idei költségvetése (Infostart)
Az emberiség az idei évre vonatkozóan kevesebb, mint kilenc hónap alatt feléli a teljes évre rendelkezésre álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások "költségvetését" a kaliforniai székhelyű kutató szervezet, a Global Footprint Network (GFN) kutatásai alapján - közölte az Avantgarde Group hétfőn az MTI-vel.
aug. 16
17:57
Távozik az amerikai védelmi miniszter (Index)
Robert Gates megbizonyosodott arról, hogy az afganisztáni amerikai csapatkivonás biztosan sínre került.
aug. 16
17:57
Megkezdte önkormányzati választási kampányát az MDF (Gondola)
Megkezdte önkormányzati választási kampányát az MDF, amelynek szlogenje: Hangoljunk jobbra! - közölte a párt hétfőn
aug. 16
17:57
Gyér forgalom volt a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,03 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 22.275,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények er...
aug. 16
17:58
Pusztító vihar és galambtojás nagyságú jég (HírTV)
Pusztító vihar söpört végig a cseh fővároson. A fél órás felhőszakadás után megteltek a pincék vízzel. A Vencel-téri metróállomást is elöntötte az eső, le is zárták. Prágában galambtojás nagyságú jég esett, tetőket, autókat rongált meg. Oroszországban is hatalmas vihar volt, 1500 település maradt áram nélkül. (hírTV)
aug. 16
17:59
Magyarország visszatért a nagyhatalmakhoz (Index)
Cseh duplázott, Hosszú Katinka hármat nyert, Gyurta világklasszis, Verrasztó Evelyn hős lett Budapesten: 13 érem, 3 férfi és női arany az Eb-n.
aug. 16
17:59
Vince Mátyás: nem minősíthető "roppant csekélynek" az MTI üzleti bevétele (Gondola)
Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke a hétfői Népszabadságban megjelent interjújában több negatív állítást fogalmazott meg az MTI-ről, ami arra késztet, hogy ezekre reflektáljak - jelentette ki közleményében Vince Mátyás, a hírügynökség elnöke
aug. 16
18:00
Életre kel a Monarchia utolsó hadihajója (Alternatív Energia)
Augusztus 20-án keresztelik újra a Lajta monitort a parlament előtti Duna-szakaszon. A legendás hadihajót délután bárki megtekintheti.
aug. 16
18:00
Vihar! Érkeznek a kárjelentések - kidőlt fák a balassagyarmati vasúti vonalon (hirado.hu)
A balesetben személyi sérülés nem történt
aug. 16
18:01
17 tonna robbanóanyagot foglaltak le a táliboktól (Index)
Január óta ez volt az afgán határrendőrség legnagyobb fogása.
aug. 16
18:03
Lelőttek egy futballedzőt Kolumbiában (Index)
Alvaro Povedát, az Acacias utánpótlásedzőjét csapata meccse után támadták meg.
aug. 16
18:05
Többen megsérültek a lipari földrengésben (Index)
Az olasz szigettől hat kilométerre rengett a föld.
aug. 16
18:06
A rossz lehelet okai (WebBeteg)
Nagyon hétköznapi probléma, és éppen ezért számtalan oka lehet a rossz leheletnek. Ez az igen elterjedt probléma kellemetlen érzéseket kelt mind az érintett személyben, mind annak környezetében.
aug. 16
18:07
Bomba miatt evaukálni kellett egy lengyel repteret (Index)
A fel nem robbant háborús lőszert a tűzszerészek elszállították.
aug. 16
18:12
Napokra elsötétedik a Föld (BorsOnline)
Bár harminc éve a világot járja, először látogatott Magyarországra Nomád Farkas, a legfőbb maja vezető. Dobogókőn tűzceremóniát mutatott be, így közel került a Kreátorhoz, a maják istenéhez.
aug. 16
18:12
Recept: Töltött patisszon, paprika és paradicsom (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy patisszon 4 db TV paprika 4 db paradicsom 30 dkg darált hús 10 dkg rizs olívaolaj hagyma fokhagyma ételízesítő őrölt pirospaprika őrölt feketebors chilipaprika kakukkfű petrezselyem 1 db tojás 1 db leveskocka reszelt sajt vaj zsemlemorzsa
aug. 16
18:12
Kétmillió kopogtatócédula összegyűjtését tervezi a Fidesz (Infostart)
A Fidesz és a KDNP egymással szövetségben teljes egészében felkészült az önkormányzati választásokra - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 16
18:12
Kósa: Nincs kiegyezés a múlttal (+videó) (HírTV)
1300 településen állít polgármester-jelöltet a Fidesz-KDNP, vagy indul a szövetség támogatását bíró jelölt az őszi önkormányzati választásokon. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: helyi, megyei és országos szinten is kampányolnak majd, de minden településnek sajátos, helyi programja lesz. Mint mondta, az ajánlószelvények 20 százalékát szeretnék összegyűjteni, ami…
aug. 16
18:14
Recept: Zöldséges zöldborsóleves II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg friss zöldborsó 1 db sárgarépa 1 db fehérrépa 1 fej hagyma 1 gerezd fokhagyma petrezselyem vaj húsleveskocka liszt őrölt pirospaprika őrölt feketebors chilipaprika tej tejszín tojás
aug. 16
18:14
Újabb tornádók Magyarországon! - Videó (Infostart)
Egy napon belül három tornádót észleltek Magyarországon. Hétfőn Mezőkövesden és Diósjenőn is földet ért egy felhőtölcsér. A Nógrád megyei Diósjenőn a viharos forgószél háztetőket bontott meg, fákat csavart ki, a fák villanyvezetékekre és autókra dőltek - tájékoztatta a tornádóról a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
aug. 16
18:15
Felmentették az Információs Hivatal főigazgatóját (Privátbankár)
Felmentették az Információs Hivatal főigazgatóját, Hetesy Zsoltot - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozatból. A miniszterelnöki határozat szerint - amelyet Semjén Zsolt mini...
aug. 16
18:15
MSZP: leépülés zajlik a gazdaságban (Gondola)
Az MSZP szerint leépülés zajlik a gazdaságban, mert közel húsz százalékkal csökkent az építőipar termelése júniusban, míg ugyanez a szám a választások előtt 6 százalék körül volt
aug. 16
18:17
Felmentették az Információs Hivatal főigazgatóját (Gondola)
Felmentették az Információs Hivatal főigazgatóját, Hetesy Zsoltot - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozatból
aug. 16
18:18
Már Észak-Alföldre és Észak-Magyarországra is kiadták a piros riasztást (Metropol)
A közelgő vihar miatt az Észak-Alföldre és Észak-Magyarországra piros riasztást adott nem sokkal 17 óra után az Országos Meteorológiai Szolgálat, a közép-magyarországi régióban viszont már csak narancssárga riasztás van érvényben - közölte honlapján az OMSZ.
aug. 16
18:18
Piros riasztás! Észak-Alföldre és Észak-Magyarországra tart a vihar! (hirado.hu)
Az ország két régiójában lépett életbe a legmagasabb szintű figyelmeztetés
aug. 16
18:18
A nem létező barátainkban is jobban bízunk, mint a szomszédunkban (Pénzcentrum)
Egy közelmúltban végzett brit felmérés (Next Door Strangers - Idegenek a szomszédban) szerint minden negyedik ember bizalmatlan a szomszédjával, miközben alig gyanakvóak az internetes közösségi oldalakon bejelölt, egyébként sosem látott barátaival szemben....
aug. 16
18:18
Tövestől csavarta ki a fákat a tornádó Diósjenőn (ATV)
Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
aug. 16
18:20
Kétmillió ajánlószelvény a Fidesz célja (hirado.hu)
Kósa Lajos elmondta: a párt kampánya rövid lesz, helyi, megyei, és országos szinten is zajlik majd, amelyben részt vesznek kormányzati politikusok és a pártelnök-miniszterelnök is
aug. 16
18:21
A német kancellár bírálja az atomlobby fenyegetőzését (ProfitLine)
A német kancellár bírálta az energetikai konszernek fenyegetőzését, miszerint az úgynevezett fűtőelem-adó kivetése esetén leállítanák az országban működő atomerőművek egy részét.
aug. 16
18:22
MDF: hangoljunk jobbra! (hirado.hu)
Elindult a Magyar Demokrata Fórum új arculati kampánya
aug. 16
18:23
BÉT - Közel egy százalékos emelkedés mérsékelt forgalom mellett (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,03 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 22.275,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
aug. 16
18:30
Recept: Mézes krémes XI. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 10 dkg porcukor 1 egész tojás 1 tojássárgája 1 evőkanál rum 1 kávéskanál szódabikarbóna 4 dkg margarin 1 evőkanál langyosított méz 1 kanál tejföl A krémhez: 1 liter tej 3 csomag vaníliás pudingpor 3 evőkanál liszt 25 dkg margarin 15 dkg kristálycukor 2 tojássárgája 2 csomag vaníliás cukor 5 dl cukrász tejszín
aug. 16
18:30
Több fa dőlt a sínekre – időben megállt a vonat (HírTV)
Több fát döntött a viharos szél a sínekre Diósjenőnél, emiatt a Balassagyarmat-Diósjenő-Vác vonalon áll a vasúti forgalom.
aug. 16
18:32
Recept: Vaníliakrémes gesztenyesüti (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza 20 dkg darált keksz 18 dkg margarin A krémhez: 9 dl tej 3 csomag vaníliás pudingpor 2 evőkanál cukor 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 3 dl cukrász tejszín 2 csomag vaníliás cukor 1,5 dl tej rumaroma babapiskóta reszelt csoki
aug. 16
18:33
Kényszerszabadságolják a román vasutasokat (Privátbankár)
Kéthónapos kényszerszabadságra küldik a román államvasutak szállítási részlegének (CFR Calatori) 15 ezer alkalmazottját a vállalat veszteségeinek csökkentése érdekében. Adrian Vlaicu, a CFR Calatori m...
aug. 16
18:33
Javul a moszkvai szmoghelyzet, jön az eső (Gondola)
Vlagyimir Putyin miniszterelnök hétfőn egy mocsár elárasztását tekintette meg Moszkva mellett
aug. 16
18:33
A pornótörténelem leghülyébb szereplője (Index)
Egyéb, válogatott jelzőkkel is illethenénk az alábbi videóban szereplő ipsét, akinek produkciójára mostanság bukkantunk
aug. 16
18:34
Recept: Pörkölt túrós csuszával (Mindmegette)
Hozzávalók: 50-60 dkg sertés- vagy marhahús 1 nagy fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 1 db tv paprika 1 db nagy paradicsom só bors csemege fűszerpaprika (vagy aki szereti, tehet bele erőset is) olaj a hagyma dinszteléséhez A túrós csuszához: 50 dkg metélt száraztészta vagy csuszatészta (ki melyiket kedveli) 50 dkg tehéntúró 2 dl tejföl 10-15 dkg füstölt zsírszalonna só 1 nagy evőkanál olaj a…
aug. 16
18:35
OTP Jelzálogbank: 11,6 milliárdos profit (Privátbankár)
Az OTP Jelzálogbank Zrt. az idei első fél évben 11,6 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, szemben a tavaly első féléves 12,28 milliárd forinttal - tette közzé a pénzintézet a BÉT honlapj...
aug. 16
18:35
Kényszerszabadságra küldik a román államvasutak 15 ezer alkalmazottját (Gondola)
Kéthónapos kényszerszabadságra küldik a román államvasutak szállítási részlegének (CFR Calatori) 15 ezer alkalmazottját a vállalat veszteségeinek csökkentése érdekében
aug. 16
18:35
A legjobb nyolcban a magyar teniszezők az ifjúsági olimpián (Index)
Babos Tímea egyesben, Fucsovics Márton pedig Zsiga Mátéval az oldalán párosban negyeddöntős.
aug. 16
18:36
Kósa: a kormány nem költ többet elődjénél (Metropol)
Kósa Lajos szerint nem igaz, hogy a jelenlegi kormány többet költ magára, mint az előző. A Fidesz alelnöke egy kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatóján leszögezte: a három hónap alatt 120 milliárd forinttal kevesebbet költött a Fidesz-kormány, mint a szocialisták három hónap alatt.
aug. 16
18:36
Jobbik: városőrség, munka a segélyért, ingyenes parkolás a helyi lakosoknak (hirado.hu)
Győrben bemutatták a párt önkormányzati választási programját
aug. 16
18:36
Visszaüzent Szalainak az MTI elnöke (ATV)
A médiahatóság vezetője szerint a távirati iroda kényelmesen éldegél a költségvetési forrásból.
aug. 16
18:37
Balesetben meghalt egy motoros rendőr (Index)
Valószínűleg megcsúszott a vizes úton az M1-es autópályán.
aug. 16
18:38
"A szocialisták bármikor ki tudnak választani egy olyan szegmenst, amiben bármit ki tudnak mutatni" (hirado.hu)
Kósa lajos szerint a kormány nem költ többet magára, mint elődje
aug. 16
18:39
Az MTI elnöke helyre tette az új médiahatósági elnököt (Index)
Vince szerint nem volt kényelmes állami támogatás, mint azt Szalai állítja.
aug. 16
18:48
Kósa Lajos: a kormány nem költ többet magára, mint elődje (Infostart)
Kósa Lajos szerint nem igaz, hogy a jelenlegi kormány többet költ magára, mint az előző.

Keresés