Erdőben elásott holttestre bukkantak a rendőrök Dánszentmiklós határában. A Bors úgy tudja: a tavalyi százhalombattai ékszerészgyilkosság elkövetőinek újabb áldozatára találtak.
Kizárólag kidobott kutyát fogadna örökbe Ganxsta Zolee, s erre biztat mindenki mást is. A mai Bors Örökbefogadó Napon ő maga segít mindenkinek megtalálni a hozzá illő társat.
Ilyentájt hajtották be a régi időkben a szárnyasokat a legelőről, s abból következtettek a nyár végi időjárásra, mesélte lapunknak az Apácatornán élő Géza bácsi, aki hűvös napokat jósol.
Oroszországban visszaszorulóban vannak a napok óta tomboló tüzek; a lángok már sehol sem veszélyeztetnek kiemelt létesítményeket. A rendkívüli helyzetek minisztere közölte, hogy a tüzek 191 és fél ezer hektárról valamivel több mint 64 ezer hektárra szorultak vissza.
Pánikba esett a TV2 – állítja az RTL Klub programigazgatója annak kapcsán, hogy a rivális csatorna, nagy hirtelen döntve, már a jövő héten elindítja a Megasztárt.
BUDAPEST — Áll a bál a Blikk tegnapi címlapja után! Elképesztő indulatokat kavart a cikkünk, miszerint Zámbó Jimmy (†47) halálának egyetlen szemtanúja, Hulé Éva (54) megváltoztatta kilenc évvel ezelőtti vallomását, és megnevezett valakit a négyórás kihallgatásán, akinek a kezében elsült a fegyver azon a tragikus hajnalon.
New Yorkban tömeges csókolózással emlékeznek meg szombaton a II. világháború végéről. 65 éve győzte le az Egyesült Államok és a szövetségesek a birodalmi Japánt. A szokatlan megemlékezéshez egy híres fénykép adta az ötletet.
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendelleneség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
A kopasz kivi (Actinidia arguta) többféle éghajlaton megterem, mint a közönséges kivi. Könnyebben lehet termeszteni, a gyümölcseit nem kell meghámozni és az íze is édesebb. Tanuljuk meg, hogy hogyan kell termeszteni ezt a szívós gyümölcsöt!
Schmitt Pál tervei szerint el kíván látogatni az Alkotmánybíróságra és a Legfelsőbb Bíróságra is. Az államfő a Népszabadság című napilap szombati számában megjelent interjúban kifejtette azt is, a köztársasági elnöki tisztség öt évre szól, és ő erre kapott felkérést.
Legkevesebb egy ember életét vesztette és három másik életveszélyesen megsebesült, amikor egy holland Eurolines buszjárat pénteken lefutott az útról Franciaország északi részén - közölték a hatóságok. A járművön 37 utas - tucatnyi különböző ország állampolgárai - tartózkodott - közölte a rendőrség, kiemelve, hogy holland, brit és chilei utasok is volt a buszon. Közülük további 14 ember könnyebben…
Szombaton kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság, amelynek szakértők szerint a Chelsea a legnagyobb esélyese. A pontvadászat várhatóan a korábbiaknál is kiegyenlítettebb lesz, mivel a nagy négyes mellé a Tottenham, a Manchester City és az Everton is felzárkózott. A nyár egy új szabályozás tanulásával zajlott a kluboknál.
A magyar bank pergátló kifogást nyújtott be az Egyesült Államokban indított perben. A vád szerint több magyarországi bank is profitált a népirtásból. Az OTP Bank pergátló kifogást nyújtott be...
Kora reggel egy SMS-üzenettel ébresztette edzőjét, Széles Sándort Gyurta Dániel. Az újdonsült Európa-bajnok csak annyit írt: gratulálok, mester! S ebben minden bizonnyal benne voltak az elmúlt évek szenvedései és megpróbáltatásai, de mint az aranyérem bizonyítja, megérte.
Az amerikai elnök támogatásáról biztosította azt a tervet, hogy New Yorkban mecsetet építsenek fel a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás helyszíne közelében.
Hozzávalók: 1 kg érett padlizsán (sötét legyen a színe, és könnyű) 1 tojás sárgája 1 fej vörös- vagy lilahagyma (ne legyen csípős) 2 dl olaj só bors citromlé vagy ecet 1 mokkáskanál cukor pikánsabb az íze, ha 1 gerezd fokhagymát is teszünk bele
Hozzávalók: 50 dkg gyalult tök 1 kis fej hagyma 1 kis csokor kapor kevés étolaj kevés citromlé vagy ecet 2 evőkanál liszt 1 dl tej 1 dl tejföl só cukor
Lerombolta a víz egy kórház ideiglenes épületét a Szecsuan tartományi Vencsuan (Wenchuan) megye területén, 32 ember eltűnt - jelentette a helyi kormányzat.
Megkezdte működését Tisza-tavi viharjelző rendszer; egyelőre két állomást helyeztek üzembe, ezeket augusztusban tesztelik - tájékoztatott a térségi fejlesztési tanács elnöke.
A megnövekedett határforgalom miatt több órás várakozásra kell felkészülni néhány magyarországi határátkelőhelynél a hétvégén - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton reggel honlapján.
Záptojásszagú számlákat küldött ügyfeleinek egy amerikai gázszolgáltató, amely a gázszivárgás veszélyeire a bűzlő levelekkel akarta felhívni a figyelmet.
New York szállodáiban a legdrágábbak a szobák, júliusban átlagosan 194,49 eurót kellett fizetni, míg Budapesten 70,71 eurót, amellyel a magyar főváros a 27. helyen szerepel a hotel.info szobaár-barométere szerint.
Egy északi-sarki expedíció tagjaként botorság gyengéd ébresztésre számítani, ám olyan brutálisra sem lehet, amilyenben Sebastian Plur Nilssennek volt része: egy jegesmedve harapdálta a fejét.
Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás 6 kanál cukor 6 kanál liszt kevés sütőpor A krémhez: 5 tojás 8 kanál cukor 5 kanál liszt 1,5 liter tej 3 csomag vaníliás cukor kb. 1 müzlis tálka szőlő
Kuba újabb hat politikai foglyot enged szabadon az elkövetkező napokban a havannai kormány és a kubai római katolikus egyház megállapodásával összhangban - közölte pénteken a havannai érsekség.
Megalakult a Duna Partnerségi Hálózat, amelynek tagja a magyarországi Duna-szakasz, közel 2,5 millió ember lakhelyének, mintegy 150 településnek a fele - közölte Gauder Péter, a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely vezetője.
Tizenegy vasúti munkás meghalt, három megsérült, amikor kisiklott egy vasúti szerelvény az észak-kínai Belső-Mongóliában - közölte szombat reggel a Hszinhua hírügynökség.
Visszakerül a kórházba Gábor Zsazsa, mivel szövődmények léptek fel nála a csípőprotézis beültetése után - közölte helyi idő szerint pénteken a magyar származású hollywoodi híresség sajtósa.
Hosszú Katinka az első, Jakabos Zsuzsanna pedig a második legjobb idővel került be a 200 m pillangó szombat délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Kozma és Takács férfi 50 m gyorson, Kovács Krisztina pedig 50 m mellen elődöntős. Nem jutott döntőbe a férfi 4x200 m-es gyorsváltó.