2010. július 8. csütörtök

júl. 8
12:15
A román államfő bírálja az áfaemelést (Kripto Akadémia)
Nyilvánosan is bírálta Traian Basescu román államfő a bukaresti kormányt amiatt, hogy július 1-től öt százalékponttal emelte a forgalmi adót (áfa) ahelyett, hogy valamennyi jövedelmet, beleértve a kisnyugdíjakat is adókötelessé tett volna.
júl. 8
12:15
Vádemelés Il Ferro-ügyben (hirado.hu)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt emeltek vádat
júl. 8
12:15
Hogy lett a járulékodból nyugdíj? (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap bevételeit és kiadásait tartalmazó, az év első öt hónapjára vonatkozó konszolidált mérlegét. Jó hírnek tűnhet a költségvetési bevételek és kiadások 11,87 milliárd forintos pozitív egyenlege, ami ugyanakkor csak a mérlegfőösszeg 0,40%-ának felel meg....
júl. 8
12:15
Daróczi-ügy: „Nóra egy beteg ember, sürgős kezelésre szorul” (ATV)
A férfi szerint hazudik a nő, semmilyen kapcsolat nem volt köztük.
júl. 8
12:17
Részegek voltak a felügyelők – hat gyermek fulladt meg (HírTV)
A felügyelők egy része ittas volt abban a dél-oroszországi gyerektáborban, ahol úszás közben hat gyerek és a mentésükre siető egyik oktatójuk fulladt meg még pénteken – közölték az ügyben eljáró nyomozók csütörtökön. A bizonyítékok alapján három tanár is részeg volt azok közül, akik hagyták, hogy az erős szél és áramlatok ellenére a gyerekek ússzanak az Azovi-tengerben.
júl. 8
12:17
A MÁV egész vezérkarát lecseréli Fellegi (Alternatív Energia)
Augusztus elsejével lecseréli a MÁV szinte teljes vezérkarát Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter - írja a Népszabadság.
júl. 8
12:17
Egy twitteres bejegyzés miatt kirúgták a CNN szerkesztőjét (Kripto Akadémia)
Elítélendőnek ítélt internetes bejegyzése miatt felmentették a CNN amerikai hírtelevízió közel-keleti híreinek egyik vezető szerkesztőjét.
júl. 8
12:17
A Jobbik megtiltaná a politikai álláshalmozást (hirado.hu)
Országgyűlési képviselő ne lehessen, polgármester, alpolgármester - javasolta Staudt Gábor
júl. 8
12:17
Somodi Imre: fő probléma a profitorientált egészségkárosítás és a profitorientált egészségdrágítás (ATV)
Ösztönözné az egészségügyben dolgozókat.
júl. 8
12:18
A merész tengerészcsík a bikiniden is hódító! (Joy)
Még bőven tart a strandszezon, úgyhogy nem késő beszerezni egy dögös és divatos bikinit!
júl. 8
12:19
Merényletre készülő al-Kaida tagokat fogtak el (hirado.hu)
A három férfit, akiknek nevét nem tették közzé, több mint egy éve megfigyelés alatt tartották a norvég és amerikai hatóságok
júl. 8
12:21
Vádat emelt az ügyészség az Il Ferro-ügyben (Infostart)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Il Ferro-ügyben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
júl. 8
12:24
BUX index - megtört a csökkenő trend (ProfitLine)
A BUX index alakulása is bizakodásra adhat okot. Az elmúlt hónapok egyértelmű eső trendje megtört és az árfolyam, ha nem is túlságosan erőteljes, de már napok óta tartó(!) emelkedésbe kezdett. (Solar Capital)
júl. 8
12:27
Félárú BKV-jegy: Demszky nem költ "kampánycélra" feleslegesen (Privátbankár)
A főpolgármester szerint a diákok és a nyugdíjasok félárú BKV-jegyének bevezetése veszélyeztetné a főváros és a kormány közötti, a közlekedési cég finanszírozásáról kötött megállapodást. Demszky G...
júl. 8
12:33
Szigorították a szmogriadóról szóló rendeletet (Infostart)
Módosította a szmogriadóról szóló rendeletét a Fővárosi Közgyűlés.
júl. 8
12:33
Orbán Viktor: Csányi Sándor a garancia (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Csányi Sándor garanciát jelent arra, hogy a magyar labdarúgás üzleti alapon is meg tud szerveződni - derült ki a kormányfő és a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnökének Parlamentben tartott szerda reggeli megbeszélése után.
júl. 8
12:33
Pizzaszelet vezetett a sorozatgyilkos nyomára (Metropol)
Eldobott pizzaszelet vezetett 25 év után egy sorozatgyilkos nyomára az Egyesült Államokban. A ma 57 éves gyanúsított a feltételezések szerint legkevesebb tíz nővel végzett - többet meg is erőszakolt, mielőtt lelőtte őket.
júl. 8
12:33
A tisztújítás nem csodaszer (Alternatív Energia)
Átmeneti állapotban van az MSZP, a szombati kongresszus azonban Kovács László szerint egyértelmű helyzetet teremt. Kiderül, ki vállal feladatot és kiket tartanak arra alkalmasnak a tagságot képviselő küldöttek. A megújulást sokan úgy értelmezik, hogy a vezetésbe minél fiatalabb arcok kerüljenek, a fiatalság viszont nem érdem, hanem állapot, és nem garancia az alkalmasságra.
júl. 8
12:33
Szükségünk van az orosz kapcsolatra (Kripto Akadémia)
A magyar kormány nyolc éven át "kiszolgálta" Moszkva érdekeit, ezért a jelenlegi magyar vezetők felelőssége, milyen irányba viszik tovább a magyar-orosz kapcsolatokat - mondta a napokban Lázár János. E kapcsolat gazdaságilag, stratégiailag előnyös lehet - fejtegette a Fidesz frakcióvezetője, de - mint fogalmazott - "Keletről sok minden jöhet, de demokrácia és szabadságjogok biztosan nem".
júl. 8
12:33
Vádat emeltek a gépkocsi-reklámozó Il Ferro ügyében (Adó1százalék)
Az Il Ferro Kft. bűnlajstromában szerepl hűtlen kezelés, sikkasztás, csalás és más bűncselekmény. A vádlottak több száz millió forintot csaltak ki gépkocsi tulajdonosoktól reklámszerződés címén, amit aztán egyszerűen eltulajdonítottak.
júl. 8
12:33
Tragédia egy francia valóságshowban - öngyilkos lett egy szereplő! (hirado.hu)
A Szedj rá, ha tudsz címet viselő műsor július 15-én került volna először adásba, a televíziós csatorna azonban úgy döntött, hogy az elhunyt családja iránti tiszteletből nem vetítik le
júl. 8
12:35
Most a nyugdíjreform ellen sztrájkolnak Görögországban (Kripto Akadémia)
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődött tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
júl. 8
12:35
Kardfogú macskát találtak ausztrál kutatók (hirado.hu)
Egy prehisztorikus őserdőben kardfogú "macska" maradványaira bukkantak
júl. 8
12:36
Megvan a nyertese a békéscsabai pr-tendernek (Kreatív Online)
Kiírták, visszavonták, majd újból meghirdették azt a békéscsabai tendert, melyet a város szennyvíztisztításának és csatornázásának kommunikációjára írtak ki. Nyolcan indultak.
júl. 8
12:37
MTV: külső forrásra van szükség (hirado.hu)
Augusztusra veszélybe kerül a műsorszolgáltatás is
júl. 8
12:38
Elégedettek a pr-szakemberek az állásukkal (Kreatív Online)
Egy felmérés szerint a pr-szakemberek a válság óta fontosabbnak tartják a szervezeten belüli kommunikációt, általában elégedettek állásukkal és fele gondolja úgy, hogy a közösségi portálok fontos színterei az arculatépítésnek.
júl. 8
12:39
Döbbenet! Repülőgép illemhelyén akarta lehúzni újszülöttjét egy nő (hirado.hu)
A baba életveszélyes állapotban van
júl. 8
12:48
Kertberendezés - olcsón! - 3. rész (Édenkert)
A Kertberendezés - olcsón! című cikk sorozatunkban eddig olyan érdekes és olcsó megoldásokat mutattunk be, amelyek szebbé varázsolhatják a kertünket és az udvarunkat. Ebből a részből azt tudhatjuk meg, hogy hogyan rendezhetjük be a kertet a kreativitásunk és egy pár kidobott holmi segítségével.
júl. 8
12:51
Sorozatgyilkos tartja rettegésben a várost (BorsOnline)
Egy a sittről nemrégiben szabadult fegyveres gyilkos, Raoul Moat tartja rettegésben az Anglia legészakibb megyéjében található vásárváros, Rothbury 1740 lakosát.
júl. 8
12:51
Súlyos károsodást okozhat az óriáshamburger? (HírTV)
Tajvani fogorvosok felszólították a gyorsétterem hálózatokat, hogy vegyék le menüikről a túl nagy hamburgereket, miután azok állkapocssérüléseket okozhatnak – írta csütörtökön a China Daily című lap.
júl. 8
12:51
Híradó, 2010. július 8. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
júl. 8
12:51
Meghosszabbítanák a kilakoltatási moratóriumot (Pénzcentrum)
A kilakoltatási moratórium 2011 március elsejéig történő meghosszabbítását kezdeményezte a kormány. A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról benyújtott előterjesztés szerint nem csak december elsejétől, hanem már a kilakoltatást elrendelő bírósági végzés kézhezvételét követő naptól - legkorábban így a törvény hatálybalépését követő naptól - el kellene halasztani a lakáskiürítést a…
júl. 8
12:51
Fáradhatatlanul emelkedünk, már 4%-os pluszban az OTP (Portfolio)
Tartják a pluszokat a vezető európai részvényindexek, a DAX továbbra is kismértékű, 0.5%-os, a brit FTSE-100 pedig 1.4%-os emelkedést mutat. Akárcsak tegnap az amerikai tőzsdéket, ma az európai...
júl. 8
12:51
Így történt a magyarokat is szállító busz balesete Amerikában (ATV)
Hiába ereszkedtek le búvárok, 10 centire se lehet látni a víz alján.
júl. 8
12:53
A fővárosi autósokat érinti a rendelet – lesöpörték Horváth Csabát (+videó) (HírTV)
Elfogadta a szmogriadó tervéről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, így annak hatályba lépése után a járművek környezetvédelmi besorolását fogják figyelembe venni, ha korlátozást kell bevezetni. A rendelet szabályozza az avarégetést is, ennek megfelelően 2011. november 30-ig csak meghatározott feltételek mellett lehet kerti hulladékot égetni, utána viszont egyáltalán nem.
júl. 8
12:53
Orbán: idén nincs mozgástér a bankadóban (hirado.hu)
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója közölte: kizártnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben a bankok az ügyfelekre hárítsák a bankadó terheit
júl. 8
12:53
Terroristákat tartóztattak le Norvégiában (ATV)
Sajtóértesülések szerint az al-Kaida tagjai.
júl. 8
12:57
Orbán Viktor: az idén nincs mozgástér a bankadó terén (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
júl. 8
12:57
ÁKK - Emelkedő hozam, de a korábbiaknál magasabb érdeklődés a mai aukción (ProfitLine)
Kétszeres túljegyzés mellett a meghirdetett 50 milliárd forintnak megfelelő összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. Az átlaghozam kissé tovább nőtt a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest.
júl. 8
12:57
Új fogamzásgátló - A miómák méretét is csökkenti (WebBeteg)
Kutatók az ulipristal acetate tartalmú gyógyszerrel kezdtek új kísérletekbe. A sürgősségi fogamzásgátlás céljára kifejlesztett szer elsősorban a tüszőrepedést gátolja.
júl. 8
12:59
Orbán Viktor - az idén nincs mozgástér a bankadóban (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
júl. 8
13:01
A román államfőnek nem tetszik az áfaemelés (ProfitLine)
Nyilvánosan is bírálta Traian Basescu román államfő a bukaresti kormányt amiatt, hogy július 1-től öt százalékponttal emelte a forgalmi adót (áfa) ahelyett, hogy valamennyi jövedelmet, beleértve a kisnyugdíjakat is adókötelessé tett volna. (MTI)
júl. 8
13:03
Csányi: kizárt, hogy az ügyfelek fizessék a bankadót (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, talán majd jövőre
júl. 8
13:03
Háborognak a görögök a nyugdíjreform miatt (Adózóna)
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
júl. 8
13:09
Jávor András a Felsőoktatási és Tudományos Tanács új elnöke (Infostart)
Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesét választotta új elnökévé a Felsőoktatási és Tudományos Tanács.
júl. 8
13:09
Tízezer róka fenyegeti a fővárost (BorsOnline)
Korábban megírtuk, hogy két csecsemőt megmart egy róka. Az angliai helyzet nem rózsás, most már tudjuk, hogy London környékén tízezer ilyen vadállat él.
júl. 8
13:09
Megdőlt a nézettségi rekord a német-spanyolon (Blikk)
júl. 8
13:09
Orbán ma is elmondta: nem enged a bankadóból (Alternatív Energia)
Orbán Viktor ismét megerősítette, hogy nem lát változtatási lehetőséget a bankadó idei részével kapcsolatban.
júl. 8
13:09
A pillangó felfedezi az ismeretlent (Spa Trend Online)
Miriam Goldschmidt a VI. gyulai Shakespaare fesztivál nyitóprodukciójában fekete kosztümöt viselt, nyakában piros kendő és egy különleges ékszer. Mágikus lényével pillanatok alatt megnyerte a közönséget. A Warum warum című előadás nem más, mint kérdések sorozata, a világhírű rendező Peter Brook és egy nagyszerű színésznő vallomása a színházról szövegtöredékek és a zene segítségével.
júl. 8
13:09
Maradt a 0.5 százalékos kamat Nagy-Britanniában (Portfolio)
Nem változtatott irányadó rátáján (0.5%) a Bank of England monetáris tanácsa. Tekintettel arra, hogy az elemzők egyhangúlag tartásra számítottak, a bejelentés semmilyen meglepetést nem okozott a...

Keresés