A parlament július 19-én választja meg az új házelnököt, a két új alkotmánybírót és a tervek szerint dönt a közmédiumok szerkezeti átalakítását szolgáló törvényjavaslatról
A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról
Megérkezett az Alkotmánybíróságra az az állampolgári beadvány, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről rendelkező kormányhatározatot
A csók is lehet ártalmas, majdhogynem halálos. Az alig több mint 14 éves harlingtoni Laura Kukic aligha gondolt arra, hogy barátja, a nála két évvel idősebb fiú kis híján a vesztét okozhatja egy puszival...
Sikeresen végződő teljes arcátültetést hajtottak végre francia orvosok. A 12 órás műtét során egy 35 éves, úgynevezett elefántember szindrómában szenvedő férfi kapta meg egy elhunyt arcát.
Két óra alatt befejezte munkáját a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön; a rendkívüli ülésen több, a meghívóban szereplő előterjesztést nem is vettek napirendre.
1,5 %-kal nőtt a hazai kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, és 2,5 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma 2010 januárja és májusa között az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek árbevétele azonban 2 %-kal mérséklődött - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából....
A Scania felvásárolta a Laxå Special Vehicles cég részvényeinek 30 százalékát. A vállalat régóta szorosan együttműködik a Scaniával: különleges alkalmazású járművek, mint például túlsúlyos áruk...
A kedvezö brit adatok ellenére is nyomás alá került a font. Az EUR/GBP a 0,8340/45-ös ellenálláson keresztül 0,8355-re emelkedett. Ellenállások 0,8380-nál és 0,8450-nél, míg támogatások 0,8340-nél és 0,8280-nál helyezkednek el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A brit feldolgozóipari termelés májusban éves szinten több, mint 15 éve nem látott mértékben emelkedett - közölte a brit statisztikai hivatal csütörtökön.
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek. (MTI)
Alig néhány órával azután, hogy az ART Grand Prix visszavonta nevezését, az amerikai bázisú Cypher Group megerősítette, hogy készen áll csapatot indítani jövőre az F1-ben, miután szerződést kötött a szintén amerikai pilótával, Jonathan Summertonnal.
Az Európai Unió új gyógyszerek engedélyezésében illetékes bizottsága, az EMEA igent mondott a legnagyobb forgalmú vérkoleszterinszint-csökkentő készítmény, az atorvasztatin gyermekek számára készített, rágható változatának forgalomba hozatalára. Az Egyesült Államokban ez a gyógyszerforma már nyolc éve a patikákba került.
Az arany a több hónapos emelkedés közben is már a gyengeség jeleit mutatta, a sorozatos csúcsdöntések sem hoztak megfelelő lendületet az emelkedés folytatására, így nem csoda, hogy letört az árfolyam az emelkedő alakzatból. (Solar Capital)
A színésznő modellé avanzsált, nem is akárhogyan: a Calvin Klein fehérneműs kampányához kérték fel. Ez pedig a szakma szerint is a világ egyik legnagyobb lehetősége.
New Yorkban ünnepelte hetvenedik születésnapját Ringo Starr, a Beatles egykori tagja. A Life magazin egy képgalériával emlékezett meg a születésnap alkalmából az együttes tagjairól.
Orbán Viktor szombaton Dél-Afrikába utazik, hogy a helyszínen nézze meg a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A vasárnapi johannesburgi mérkőzésre Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke hívta meg a magyar kormányfőt. Orbán Viktor csütörtökön jelentette be az utazást, miután tárgyalt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új elnökével. Újságírók előtt nyilatkozva hozzátette: a jövő…
Megérkezett az Alkotmánybíróságra az az interneten is olvasható állampolgári beadvány, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről rendelkező kormányhatározatot.
A GE Foundation és az Institute of International Education (IIE; Nemzetközi Oktatási Intézet) közös szervezésében idén újabb 57 fővel bővült a GE Foundation Scholar-Leaders Programban részt vevő közép- és kelet-európai ösztöndíjasok tábora, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban.
A kedvező nemzetközi befektetői környezet mellett élénk, kétszeres lefedettség jelentkezett a mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos magyar diszkontkincstárjegy aukción, de az...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Csányi Sándor garanciát jelent arra, hogy a magyar labdarúgás üzleti alapon is meg tud szerveződni - derült ki a kormányfő és a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnökének Parlamentben tartott szerda reggeli megbeszélése után.
Demszky Gábor közölte: a félárú jegytípus bevezetése nem csak 1,5 milliárd forint bevételkiesést jelentene, hanem veszélyeztetné a kormány és a főváros közötti megállapodást
Lecseréli a MÁV majd teljes vezetését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A MÁV Zrt. vezérigazgatói és várhatóan elnöki feladatait augusztustól Szarvas Ferenc veszi át, aki az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója volt, írja a Népszabadság.
Nem tárgyal Magyarország az idei évre javasolt banki különadóról, még a nemzetközi hitelezőkkel sem - mondta Csányi Sándorral folytatott mai megbeszélése után Orbán Viktor miniszterelnök. A...
Az Országgyűlés már le is zavarta a múlt pénteken benyújtott adó- és illetékváltoztatások általános és részletes vitáját. A módosításokból a büdzsé jön ki jól.
Egyenes ági, vérrokoni kapcsolatokon belüli vagyonátruházás esetén sem ajándékozási, sem örökösödési illetéket nem kell fizetni. A házastársnak visznt többet kell fizetnie. A kormány tervei szerint 2010. július 1-jével, azaz visszamenőleg szűnik meg az e típusú illeték fizetési kötelezettség.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Il Ferro-ügyben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Skoda Gabriella közlése szerint L. Róbert és 6 társa ellen különösen nagy...
Ponty vagy harcsa, híg vagy sűrű, paprikás vagy csípős – ahány terület, annyiféleképpen készítik a halászlevet. Baján tésztával, Szegeden passzírozva szeretik, egy dologban azonban a legtöbb szakács egyetért: az ízletes halászlé titka a friss alapanyag és a paprika.
A CNN amerikai hírtelevízió elbocsátotta egy vezető szerkesztőjét, mert egy Twitter-üzenetében méltatta a minap elhunyt Fadlallah libanoni nagyajatolláhot, a síita iszlám egyik legtekintélyesebb vezetőjét, akit azonban az Egyesült Államok terroristának tart - jelentették csütörtökön amerikai és brit médiumok.
A főpolgármester szerint a diákok és a nyugdíjasok félárú BKV-jegyének bevezetése veszélyeztetné a főváros és a kormány közötti, a közlekedési cég finanszírozásáról kötött megállapodást.
A főpolgármester szerint a diákok és a nyugdíjasok félárú BKV-jegyének bevezetése veszélyeztetné a főváros és a kormány közötti, a közlekedési cég finanszírozásáról kötött megállapodást.