Nizza — Nem volt éppen a helyzet magaslatán Victoria Beckham (36), akit a Daily Mail egyik fotósa kapott lencsevégre tegnap reggel a nizzai repülőtéren.
Vatikánváros — Ritka engedélyt adtak a Vatikán tisztviselői az olasz rendőrségnek; segítségével megoldható lesz egy 30 évvel ezelőtti titokzatos bűncselekmény, amelynek aktáját alig két éve nyitották újra.
- Jobb lenne még mindig Egyiptomban – így kezdte élménybeszámolóját a hot! magazinnak Várkonyi Andrea alig pár órával azután, hogy landolt a gépük Ferihegyen.
Birmingham — Pundzsabi, arab, kurd, dán, szomáli, mandarin, és különböző afganisztárni nyelvjárások, mint a dari vagy a pasto csak néhány azok közül a nyelvek közül, amelyeket egy angol általános iskola diákjai beszélnek anyanyelvükként az angol helyett.
Székesfehérvár ‒ Meleg vagy nem meleg: egyre megy! Felmentette a fehérvári bíróság a vádlottakat abban a rágalmazási perben, amit Spányi Antal (59) székesfehérvári megyés püspök indított egy internetes honlap tartalma miatt.
Budapest ‒ „Jóindulatú gép a Cessna, nem öl embert" – vallja egy pilótaoktató, aki szerint az emberi mulasztás mellett jó pár szerencsétlen körülmény is közrejátszott a hétfői tragikus repülőgép-balesetben.
Budapest — Nulla forintra kell kamatot fizetnie Töpler Józsefnek (49), aki nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen a meglepetéstől, amikor kivette levélládájából a Centrum Parkoló felszólító levelét.
Como — Mintha rakétatámadás érte volna, úgy menekült úri társaságával George Clooney (49) saját hajójáról, amikor rossz helyen zuhant a vízbe egy petárda.
Budapest — Tudatosan irányítja szerelmi életét Molnár Ferenc Caramel (28); mostani kedvesének vonásai meglepő módon feltűnően hasonlítanak az előzőére, Bartók Eszterére.
Teljes a zűrzavar Gesztesi Károly családjában: többen nem is tudtak arról, hogy a színész Liptai Claudia elköltözése után összebútorozott előző feleségével, Nikivel és három gyermekével.
Elzárkózott a külvilágtól a repülőszerencsétlenség két áldozatának családja. Képtelenek feldolgozni tragédiájukat. Molnár Anikó régi barátját, szerelme testvérét siratja az elhunyt Szobi Balázsban.
Kezdőként nagy jövőt jósoltak neki, ám a balhék miatt Hugh Grant karrierje hamar hullámvölgybe került. A negyedik részben függőségéről és összeomlásáról olvashatnak.
Feladó nélküli levél érkezett a Bors szerkesztőségébe. A borítékban egy fotó is lapult BB Éviről és új barátjáról. A levélíró mindenkit arra kér, hogy szurkoljon a szerelmeseknek.
Teniszoktatója csavarta el Szabó Zsófi fejét? A Jóban Rosszban szexi sztárja hetek óta erotikusan évődik a jóképű fiúval, akit egyáltalán nem lepett meg, amikor a Zsófival való kapcsolatáról faggattuk.
BUDAPEST — Nyomozást indított a rendőrség a II. emeletről kizuhant baba ügyében. A Blikk információi szerint egyelőre ismeretlen tettes ellen, kiskorú gondatlan veszélyeztetése miatt vizsgálódnak a XVIII. kerületi zsaruk.
BUDAPEST — Se éjjele, se nappala a kispesti Vak Bottyán utca lakóinak, amióta a nap 24 órájában kell hallgatniuk a szomszédságukban épülő Köki Center felől hallatszó állandó munkazajt.
BUDAPEST — Meglestük forgatás közben Stohl Andrást (46), és máris kiszúrtuk, hogy a színész életkedve valamelyest visszatért! Buci ugyanis az egyik stábtagot úgy nyakon csókolta, hogy csak úgy csattant!
Gyurcsány Ferenc kötcsei házában, sütögetés és fröccsözés közben találta ki: nyújtsanak be arról törvényjavaslatot: Orbán Viktor születésnapja legyen munkaszüneti nap. Az MSZP megfogadta volt kormányfője tanácsát.
Semmit nem változott legvadabb korszaka óta Jerry Lee Lewis (75), csupán már nem ugrál a zongorája tetejére, és nem gyújtja föl a hangszerét, mint fénykorában. A július 20-i budapesti koncertje előtt a Blikknek adott interjújában még mindig a legjobbnak tartja magát.
Uszályhajó ütközött egy városnézőket szállító, kétéltű vízibusznak szerdán Philadelphiában. 37 ember esett a fedélzetről a Delaware folyóba, két magyar turistát nem találnak.
Nem akartam megölni Vilmost – nyilatkozta az utolsó szó jogán tegnap a Pécsi Ítélőtábla tanácsa előtt a húszéves A. István, Pifu, akit első fokon a megyei bíróság 16 év fegyházbüntetésre ítélt a Provident hitelintézet munkatársának meggyilkolásáért.
Elpattant a húr a No Thanx basszusgitárosánál, Olivérnél a VIVA Comet-gálán a színpad mögött. Szóváltásba és lökdösődésbe keveredett zenekaruk régi frontemberével, Erikkel.
Egy német és két olasz férfi azon vitázott össze Hannoverben, vajon melyik ország válogatottja szerzett több világbajnoki címet a múltban? Mivel sehogyan sem jutottak közös nevezőre, a német férfi lelőtte a két itáliait.
Egy második világháborús szovjet katona földi maradványaira bukkantak a 68-as út Marcalit elkerülő szakaszának megépítésénél végzett feltáráson. Csizmája és cirill betűs logarléce alapján tudták csak azonosítani állampolgárságát. Zsebében még egy német márkájú óra is lapult.
Bár még el sem kezdődött a kormány által beígért elszámoltatás, már több nyomozás indult, egy focicsapatnyi ismert politikust gyanúsítottak meg az elmúlt időszakban. Néhány volt képviselő csuklóján már kattant is a bilincs. A Bors összegyűjtötte a legismertebb gyanúsítottak tizenegyét.
A csók is lehet ártalmas, majdhogynem halálos. Az alig több mint 14 éves harlingtoni Laura Kukic aligha gondolt arra, hogy barátja, a nála két évvel idősebb fiú kis híján a vesztét okozhatja egy puszival...