2010. július 8. csütörtök

júl. 8
15:18
Elfogadta az EP a közös agrárpolitika jövőjéről szóló előterjesztést (Gondola)
Strasbourgban az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadta a közös agrárpolitika (KAP) 2013 utáni jövőjéről szóló előterjesztést
júl. 8
15:19
Szarvas Ferenc a MÁV élén (HírTV)
Szarvas Ferenc lesz augusztus 1-től a MÁV Zrt. új elnök-vezérigazgatója - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön. Fellegi Tamás tárcavezető a többi között az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését és hatékonyabbá tételét várja az új vezetőtől. Andrási Miklós jelenlegi vezető július 31-ig marad a közlekedési cég élén, utána közös megegyezéssel távozik.
júl. 8
15:19
Eladtak egy 16 éves lányt (Alternatív Energia)
Jogerősen 5 év, illetve 7,5 év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön két férfit azért, mert egyikük még 2008-ban "eladott" a másik vádlottnak egy 16 éves lányt.
júl. 8
15:20
Egy bomba miatt lezárták a budai rakpartokat (Index)
A Várkert Kaszinó közelében találták meg a német páncéltörőt.
júl. 8
15:20
Berlinben kezdett tárgyalásokat Martonyi János (Gondola)
Az új kormány külpolitikai célkitűzéseit, a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökség prioritásait ismertette csütörtökön a német fővárosban Martonyi János
júl. 8
15:21
Moody's: marad a negatív kilátás a magyar bankrendszeren (Infostart)
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott átfogó szektorelemzésében, amely szerint a tervezett…
júl. 8
15:22
Hegyikerékpár: Benkó Barbara Európa-bajnoki ötödik az U23-asok között (Index)
A győzelmet a svéd Alexandra Engen szerezte meg.
júl. 8
15:27
Moody´s: ingatag lábakon a magyar bankok (Privátbankár)
A hitelminősítő szerint továbbra is negatív kilátás érvényes a magyar bankrendszerre, a kockázatok még nem szűntek meg
júl. 8
15:33
Tragédia! Nem találják a magyar diákokat (Blikk)
A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos gimnázium diákjai és tanárai ültek azon a kétéltű városnéző hajón, amely egy uszállyal ütközött és elsüllyedt a Delaware folyón Philadelphiában.
júl. 8
15:33
Rejtélyes cégek bukkantak fel a Duna Tv százmilliói körül (Infostart)
Több tucat másik céggel osztják meg székhelyüket, egy-egy panelház földszinti kis irodáját azok a frissen alakult cégek, amelyektől a Duna Tv több mint félmilliárd forintért rendelt különféle sorozatokat. Az ismeretlen és utolérhetetlen producerek minden esetben ismert filmipari vállalkozásoknak adták tovább a munkát. Az egyik megbízott cég örül a megrendelésnek, arról viszont nem kívántak…
júl. 8
15:33
Rákot okozhat a hentesárú fogyasztása (Metropol)
Patkánykísérletek alapján összefüggést mutatott ki a hentesárú - felvágottak, sonkák - fogyasztása és a bélrák kialakulása között egy francia kutatócsoport, amelynek tanulmányát a francia mezőgazdasági kutatóintézet tette közzé.
júl. 8
15:33
Széchenyi-kártya Program három változatban (HírTV)
Háromféle hitelprogram indul a Széchenyi-kártya Program keretében. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint idén augusztus elsejétől három éves futamidőre legfeljebb 25 millió forint forgóeszközhitelhez juthatnak a vállalkozások piacaik megtartása és bővítése érdekében.
júl. 8
15:33
Berlinben tárgyal Martonyi (Metropol)
Az új magyar kormány külpolitikai célkitűzéseit, a jövő év első felében sorra kerülő magyar uniós elnökség prioritásait ismertette csütörtökön Berlinben Martonyi János.
júl. 8
15:33
Páncéltörő gránát a Várban! (Alternatív Energia)
Egy német páncéltörő eszközt találtak az I. kerületben a Várkert Kaszinónál csütörtök délután; a rendőrség lezárta a környékét - mondta Gyüre Orsolya, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese az MTI-nek.
júl. 8
15:33
Berlinben tárgyal Martonyi (Kripto Akadémia)
Az új magyar kormány külpolitikai célkitűzéseit, a jövő év első felében sorra kerülő magyar uniós elnökség prioritásait ismertette csütörtökön Berlinben Martonyi János. A külügyminiszter közvetlenül párizsi és brüsszeli tárgyalásai után érkezett a német fővárosba.
júl. 8
15:33
Démonok a múzeumban (Spa Trend Online)
A különböző kontinensek népeinek rítusait, ünnepi szokásait, démonjait a világ minden részéből összegyűjtött maszkok segítségével bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a debreceni Déri Múzeumban.
júl. 8
15:33
Nem adhatnak vért a melegek Kínában (hirado.hu)
Egy fiatal férfi fordult a bírósághoz azügyben, hogy véradási szándákát elutasították, mert homoszexuális
júl. 8
15:33
Jó hír: csöppet fellélegezhetnek a devizahitelesek + videó (ATV)
A középárfolyamot vennék alapul az elszámolásoknál.
júl. 8
15:35
Hátulról támadták meg a postást (HírTV)
Kiraboltak egy postást Debrecenben. A támadók leütötték a kézbesítőt, majd elmenekültek a táskájában talált pénzzel.
júl. 8
15:35
Veteránautók Budapesten (Metropol)
Az Angyal című sorozatban feltűnt Volvo, Bobby-Merci és az 1960-as évek meghatározó versenyautója – csak néhány a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra mezőnyéből, amely szombaton érkezik Budapestre.
júl. 8
15:35
Schmuck Andort főpolgármesternek? (Alternatív Energia)
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Schmuck Andort, a Tisztelet Társasága ügyvivőjét jelölné főpolgármesternek - tájékoztatta az MSZDP közleményében csütörtökön az MTI-t.
júl. 8
15:35
A hajóforgalmat is elterelték egy világháborús bomba miatt a fővárosban (hirado.hu)
A robbanószerkezetet még vizsgálják, de a biztonság kedvéért a rendőrség negyed kilométeres körben lezárta a területet
júl. 8
15:36
Átírták a Grammy-szabályokat Lady Gaga miatt (Gondola)
Lady Gaga nemcsak slágereivel, lemezeladási rekordjaival és címlaptörténeteivel hallat magáról: a jelek szerint most miatta írták át a Grammy-díjak odaítélésének szabályait a legjobb új előadó kategóriában
júl. 8
15:36
A hatalmas titánbuzogány virág (Amorphophallus paeoniifolius) titka (Édenkert)
A titánbuzogány virág (Amorphophallus paeonifolius) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó növény, ebből fakadóan óriáskontyvirágként is ismert. Bármelyik kifejezést is használjuk a neve már önmagában sokatmondó, és nem megtévesztő! Tényleg ennek a növénynek van a világon a legnagyobb virága.
júl. 8
15:37
Módosítják a titoktörvényt? (Metropol)
A titoktörvény módosítását kezdeményezte Jóri András; az adatvédelmi biztos javasolja az úgynevezett közérdekteszt beemelését a törvénybe, illetve hogy titoksértés esetén a büntetőeljárás során a bíróság minden esetben vizsgálja felül a minősítés indokoltságát - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala csütörtökön.
júl. 8
15:37
Egy héttel később jelenik meg Prince új albuma (hirado.hu)
Az amerikai énekes új albuma Franciaországban jelenik meg ebben a hónapban
júl. 8
15:38
PTE-ügy: kezdeményezik az újabb gyanúsított letartóztatását (Gondola)
Kezdeményezi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az NNI
júl. 8
15:39
New Yorkban ünnepelte 70. szülinapját Ringo Starr (hirado.hu)
A Beatles egykori tagját barátai és rajongói köszöntötték
júl. 8
15:40
Világháborús robbanóeszközt találtak az I. kerületben (Gondola)
Egy német páncéltörő eszközt találtak az I. kerületben a Várkert Kaszinónál csütörtök délután; a rendőrség lezárta a környékét - mondta Gyüre Orsolya, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese
júl. 8
15:42
Geotermikus távfűtőmű épül Szentlőrincen (ProfitLine)
Geotermikus távfűtőmű épül Szentlőrincen, a beruházás alapkövét csütörtökön tették le. A tervek szerint novembertől már termálvízzel fűtik a baranyai város közintézményeit és közel ezer lakást.
júl. 8
15:42
Moody's: marad a negatív kilátás a magyar bankrendszeren (Gondola)
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott szektorelemzésében
júl. 8
15:44
Folytatódik a piaci rally Amerikában (ProfitLine)
További emelkedéssel növelték előző napi tetemes nyereségeiket a New York-i tőzsdeindexek a munkanélküliségi kérelmek vártnál nagyobb csökkenése hatására.
júl. 8
15:44
Moody's: marad a negatív kilátás (Gondola)
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service.
júl. 8
15:51
Arcának 32%-át leforrázta, mostanra semmi sem látszik – fotó (BorsOnline)
Forró teát öntött magára 13 hónapos korában a kis Isambard. Akkor rettenetesen nézett ki a kisfiú, de most, két év elteltével már szinte semmilyen égési sérülés nem látszik rajta.
júl. 8
15:51
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke (Infostart)
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke. Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget.
júl. 8
15:51
Július 19-én eldől, ki lesz az új házelnök (HírTV)
Július 19-én dönt a parlament az új házelnök személyéről, miután Schmitt Pált köztársasági elnökké választották – közölte a házbizottság ülése után Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
júl. 8
15:51
Három régió elég lenne a jelenlegi hét helyett Magyarországon? (Metropol)
A jelenlegi hét régiós rendszer csak papíron működik jól, sokkal célszerűbb lenne, ha mindössze három régióra osztanák Magyarországot - mondta Szilvássy István, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége elnöke.
júl. 8
15:51
Szemüveg nélkül nézhető 3DTV földfelszíni élő adása Magyarországon (Metropol)
Szemüveg nélkül nézhető 3DTV élő közvetítésű műsortesztjét hajtották végre a digitális földfelszíni televíziós platformon Magyarországon.
júl. 8
15:51
Nyolcvan százalékos előleg a mezőgazdaságnak (Alternatív Energia)
A jövő évi agrártámogatások 80 százalékát - mintegy 200 milliárd forintot - előlegként, még ebben az évben megigénylik az Európai Uniótól a vihar okozta belvíz-, illetve árvízkárokra - emelte ki a kormánynak a magyar termelőket segítő intézkedései közül Fazekas Sándor csütörtökön Kaposváron.
júl. 8
15:51
Politikai elefánt kerekedett a hírszerzési bakiból (Kripto Akadémia)
Az amerikai-orosz kémcsere okait találgatja a csütörtöki orosz sajtó, amely Igor Szutyagin mellett újabb "jelöltek" nevét is tudni véli.
júl. 8
15:51
A milánói Dómért énekel a világhírű tenor (hirado.hu)
José Carreras, aki leukémiás betegeket segítő alapítványa révén kiterjedt jótékonysági munkát végez, úgy érzi, hogy hívő emberként gyógyulását Istennek is köszönheti, azzal, hogy a Dómban és a Dómért énekel, hálájának jelét adhatja
júl. 8
15:51
Tarol az interneten a TV2 kannásboros bakija (ATV)
Már továbbfejlesztett verziója is van.
júl. 8
15:53
USD/CAD Az érték alatt (HírTV)
Az USD/CAD benézett 1,04 alá. A vártnál kedvezöbb amerikai adatok nem segíthettek a dolláron. Támogatások 1,0360-nál és 1,0320-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 8
15:53
Átverte a teljes társulatot: elítélték a színházi ügyintézőt (hirado.hu)
Jó színésznek bizonyult a zalaegerszegi ügyintéző, sikerült elhitetnie mindenkivel, hogy meghívást kaptak Mexikóba
júl. 8
15:53
Eddig 18 ezren érkeztek a dél-koreai „Egység Házába” (ATV)
Itt készítik fel az északról disszidáltakat.
júl. 8
15:54
A titoktörvény módosítását kezdeményezte az ombudsman (Gondola)
A titoktörvény módosítását kezdeményezte Jóri András. Az adatvédelmi biztos javasolja az úgynevezett közérdekteszt beemelését a törvénybe, illetve hogy titoksértés esetén a büntetőeljárás során a bíróság minden esetben vizsgálja felül a minősítés indokoltságát - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala
júl. 8
15:55
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke (hirado.hu)
Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget
júl. 8
16:03
TI: titokban maradhatnak a visszaélések (Privátbankár)
A Transparency International szerint egy új törvényjavaslat alapján a nyilvánosság nehezen szerezhetne tudomást az állami cégeknél lévő gyanús ügyekről
júl. 8
16:05
Plusz egy új elnökhelyettes az APEH-nél (Privátbankár)
Dr. Csillag Dezsőné az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új főosztályvezetője - tudatta közleményben szerkesztőségünkkel az  adóhatóság. Vida Ildikó elnök döntése alapján a mai naptól elnökhelyette...
júl. 8
16:06
Koleszterinszint-csökkentés almával (WebBeteg)
Mindössze napi két alma elfogyasztásával már akár tíz százalékkal is csökkenhet a vér koleszterinszintje - olvasható az Európai Bizottság ajánlásában.

Keresés