Csökkenti a Hegyalja Fesztivál a négy napos zenei találkozó alatt elhasznált ivóvíz-mennyiségét, és a keletkező hulladék mennyisége is csökkenni fog a re-poharak használatával. A szervezők idén is nagy gondot fordítanak arra, hogy a közel 80 ezer fesztiválozó által okozott környezeti terhelést semlegesítsék. A fesztiválozók is sok aprósággal segíthetnek a természet állapotának megóvásában.
A számok azon növekvő felismerés jelei, mely szerint a ragadozók kulcsfontosságú ökológiai szerepet töltenek be, előidézik a vegetáció növekedését úgy, hogy szabályozzák a növényevők populációit
Négy hét múlva lép életbe a dohányzási tilalom a fővárosi aluljárókban. A szabályozás újabb feladatokat ad a közterület-fenntartóknak és a közterület-felügyelőknek; utóbbiak szabálysértési eljárást is indíthatnak a tiltott helyen cigarettázókkal szemben
Ha valaki korábban már más közjogi tisztség betöltésének jogcímén jogosultságot szerzett a lakáshasználatra, és azzal élt is, a későbbiekben újra, lakáshasználatra irányuló kérelmet ne terjeszthessen elő - javasolják szocialista képviselők
Életét vesztette egy férfi Gyomaendrőd határában csütörtök délután, amikor autójával lesodródott az útról - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Az Otthon Centrum elemzése szerint az ingatlanpiaci ár- és forgalomesés elérte a mélypontját, és már a fellendülés jelei tapasztalhatók. Az OTP Bank a forintalapú hitelkérelmek számának folyamatos növekedését tapasztalja; a folyamat erősítése érdekében a hitelbírálat során figyelembe vehető jövedelmek körét is bővítik - hangzott el az Otthon Centrum és az OTP Bank közös háttérbeszélgetésén
A Cápa filmeknél is riasztóbbnak bizonyult egy örömlány fogsora az Egyesült Államokban egy férfi számára, aki végül kénytelen volt a rendőrséghez fordulni.
Árhullám indult el a Tisza felső szakaszán, valamint a Szamoson, Túron és a Krasznán; egyes folyók vízszintjei az elsőfokú árvízvédelmi szint közelében fognak tetőzni - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőhelyettese.
Országgyűlési képviselő ne lehessen polgármester, alpolgármester, megyei illetve a fővárosi közgyűlés tagja, valamint önkormányzati képviselő - javasolja a Jobbik.
A Mi Moldovánk pártszövetség képviselői elhagyták az üléstermet, ezzel tiltakoztak az ellen, hogy nem sikerült napirendre venni az ügyvezető államfő menesztését
A tegnapi 3 százalékos emelkedést követően ma eddig nyugodt hangulat látszik kibontakozni az amerikai tőzsdéken, a határidős indexek ugyanis csak kismértékű, pozitív irányú elmozdulásokat mutatnak. A...
Hosszas huzavona után kerülhet vissza Szent István alakja Nagybánya régi főtérére, egy dombormű fő elemeként. Az alkotás Nagybánya szabad királyi város hajdani pecsétjét ábrázolja, de a szent királynak nincs arca és hiányoznak uralkodói jelvényei is.
Még polgármester- vagy képviselőjelöltek sem lehetnének a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai a szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő öt évig. Az erről szóló alkotmánymódosítási javaslatot csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek a fideszes Lázár János és frakciótársa, Kocsis Máté.
A vártnál kedvezőbb amerikai heti friss segélykérelmek számáról szóló statisztika, illetve az, hogy megemelte az eurózóna idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését az Európai Központi Bank elemző...
Az izraeli rendőrség őrizetbe vett két ultraortodox zsidó fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy nagy értékű tiszta kokaint próbált becsempészni Brazíliából Izraelbe
Két hónapja nem tudják megközelíteni a Tolna megyei Regöly lakói vasútállomásukat, mert a megáradt Kapos elöntötte az oda vezető utat. Az átfolyás túlsó oldalán élők csak földúton, terepjárókkal tudnak közlekedni. A helyiek hiába jelezték a problémát az út tulajdonosának, a Magyar Közút Zrt. hallgat.
Az irányadó ráta szintje megfelelő, a növekedési és inflációs kilátásokat övező bizonytalanság pedig még mindig nagy - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntés...
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Schmuck Andort, a Tisztelet Társasága ügyvivőjét jelölné főpolgármesternek - tájékoztatta az MSZDP közleményében az MTI-t
Nem választott első körben elnököt a szlovák parlament. A két jelölt közül az egyik sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges, több mint 50 százalékos többséget
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 21.000 fővel 454.000 főre csökkent az előző héten mért 475.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 461.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 290,82 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 22.425,04 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 763,90 pontos, 3,53 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 473,08 ponttal magasabb.
Az ukrán parlament csütörtökön mégis jóváhagyta az IMF által megkövetelt költségvetési megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat. A törvényjavaslatot azért kellett jóváhagyni, hogy az IMF folyósítsa az Ukrajna által nemrég kialkudott új készenléti hitelt.
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott szektorelemzésében.
Elutasították annak a meleg férfinak a keresetét Kínában, aki a vöröskereszt egyik központját akarta beperelni, mert homoszexuálisként nem adhatott vért - jelentette a kínai sajtó csütörtökön.
Az EUR/USD valamivel 1,2675 alatt áll. A vártnak megfelelöen nem hangzottak el újdonságok az EKB mai sajtókonferenciáján. Eddig a következök hangzottak el: továbbra is mérsékelt növekedést várnak. Megteszik a szükséges lépéseket a pénzpiaci támogatására. Az aktuális kamatszintet megfelelönek tartják. Az alacsony infláció kedvezö hatással van a vásárlóeröre. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Életét vesztette egy férfi Gyomaendrőd határában csütörtök délután, amikor autójával lesodródott az útról - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke. Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget.
A flamingóvirág (Anthurium) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó évelő. Leginkább szív alakú és színes levelei miatt kedveljük. A leggyakrabban a piros és a fehér virágú változatával találkozunk. Lássuk, hogyan kell gondozni és szaporítani ahhoz, hogy egészségessé és széppé váljon.
Több mint egy évtized után ismét politikai foglyokat engednek szabadon Kubában. A Havannában tárgyaló spanyol külügyminiszter szerint a kommunista szigetországban ezzel a lépéssel új korszak kezdődik. Jogvédő szervezetek 167 politikai foglyot tartanak nyilván Kubában.
Csütörtök este választja meg az LMP főpolgármester-jelöltjét a párt budapesti regionális kongresszusa - mondta el az MTI érdeklődésére a párt sajtóosztálya.
Biztosan mindenki tudja, hogy hogyan kell elkészíteni a grillezett csirkét vagy legalább is evett már. Most azt tudhatjuk meg, hogy hogyan adhatunk neki pikáns ízt, egy görögdinnye segítségével. Igazán ízletes és gyors étel, próbáljuk ki!