Ősszel újraindulhat az Erdélyi Napló című hetilap, köszönhetően a finanszírozásba beszálló, a Magyar Nemzethez és Hír Tv-hez közeli üzleti vállalkozásnak – írta a Hírkereső.ro romániai magyar portál.
Fokozódott az eladói nyomás a nyugat-európai piacokon a veszteséges kezdés után, a rossz hangulatért, illetve az esésért, most Kína felel, ugyanis a gazdaságával kapcsolatos aggodalmak állnak a mai napon tapasztalható csökkenés mögött. Az ázsiai piacokon már megmutatkozó pesszimizmust az váltotta ki, hogy a Conference Board az áprilisi kínai vezető konjunktúra index korábban közzétett - hibás…
Egy tanulmány szerint a tapintás alapjául szolgálhat minden egyéb megismerési folyamatnak, s tudat alatt nagyban befolyásolja a személyközi kommunikációt - olvasható a Népszavában.
Közép- és Kelet-Európában, illetve a FÁK-államokban egyaránt további erős nyomást jelent a bankok hitelminősítésére nézve a magas deviza-hitelállomány - jelezte keddi közleményében a Moody’s. ...
Kerülik a kockázatot, a dollár hasít, az euró újra gyengélkedik - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki arra is figyelmeztet, hogy célkeresztbe...
A közösségi portálok vezetik a válóperes bizonyítékforrások toplistáját - állítják szakemberek, akik szerint az ügyvédek 81 százaléka használta már az elmúlt öt évben a Facebook, Myspace és a Twitter oldalain felejtett kompromittáló adatokat
Az emberi test előállít egy ritka antitestet, amely hatékony minden influenzavírus ellen, és termelődésének fokozásával általános influenza elleni kezelést lehetne kidolgozni - közölték amerikai kutatók hétfőn.
Romániának és Magyarországnak közös érdeke, hogy minél szorosabbra fűzze kapcsolatait, és ennek a konjunktúrának a romániai magyarság csak haszonélvezője lehet - írta keddi számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap
Miután 1,2250-en nyitott, az EUR/USD közel került az elsö támogatáshoz. A bizonytalanság megviseli az eurót, és a módosított kínai GDP-t is negatívan fogadta a piac. 1,2190 alatt célba vehetik az 1,2120-as értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség, vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja
Joseph Blatter elnök kedden bejelentette, hogy már a jövő hónapban újra napirendre tűzik a videóbíró bevezetésének kérdését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes bizottságánál.
Dohányzása buktatott le egy betörőt, aki a napokban egy családi házat készült kifosztani Derecskén: a lakók a cigarettafüst szagára ébredve hívták a rendőrséget.
A kutatók kísérletei azt mutatták, ezek az immunfehérjék a legtöbb embernek segítenének túlélni egy amúgy halálos dózis influenzavírussal való fertőzést
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap bevételeit és kiadásait tartalmazó, az év első négy hónapjára vonatkozó konszolidált mérlegét. Jó hírnek tűnhet a költségvetési bevételek és kiadások 11,26 milliárd forintos pozitív egyenlege, ade ez valójában mindössze az éves mérlegfőösszeg 0,38%-ának felel meg....
A később kidolgozásra kerülő részletek határozhatják meg a közelmúltban nyilvánosságra hozott gazdasági akcióterv ingatlanpiacra gyakorolt hatását, azonban a piacnak szüksége lenne egy jelentősebb...
Jávor Benedek LMP-s és Szanyi Tibor szocialista képviselők ütköztették véleményüket az ATV Jam című műsorában a két párt esetleges együttműködése kapcsán.
Sem személycserét, sem szervezeti változtatást nem tervez a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál Boda József főigazgató-jelölt, aki erről kinevezése előtti meghallgatásán beszélt kedden, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Szigorítaná a német pénzügyminisztérium a válság óta folyamatosan likviditási problémákkal küzdő nyílt végű ingatlanalapok szabályozását. A közelmúltban nyilvánosságra hozott törvénytervezet...
Újabb csúcsra emelkedett a svájci frank az euróval szemben kedden kora délelőtt: a londoni bankközi piacon egy euró 1,3286 frankot ért, hétfőn későn este ennél még 0,44 százalékkal többet, 1,3345 frankot.
A legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problémát, elváltozást okoznak. Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség, vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását hosszabbította meg a Pécsi Városi Bíróság
Lizzie Velasquez (21) nem anorexiás, mégiscsupán 25 kilót nyom, nincs rajta egy deka zsír sem. A lánynak kötelező negyedóránként ennie, hogy életben maradjon.
Az eddig megszokott ütemhez képest lényegesen fel kellene pörgetnie a következő napokban az Európai Központi Banknak (EKB) a gyengébb eurózóna országok, pontosabban a görögök államkötvényeinek...
Július első három hetében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 300 összeírója 6.400 magyar háztartást keres fel, hogy a lakosság utazási szokásairól érdeklődjön - közölte a statisztikai hivatal kedde...
Illegális varrodára bukkantak a vámosok Budapesten, a józsefvárosi piac közelében - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) kedden az MTI-vel.
Oroszország arra számít, hogy magyarázatot kap az Egyesült Államoktól a kémbotrány ügyében. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden - Jeruzsálemben tartott sajtóértekezletén - kijelentette, hogy Moszkva nem kapott információkat a történtekről. Úgy fogalmazott, hogy "különös műgonddal" választották ki a pillanatot a kémügy kirobbantására.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén úgy döntött, felkérik a belügyminisztert, végezzen átfogó vizsgálatot az Alkotmányvédelmi Hivatal (korábban Nemzetbiztonsági Hivatal) által 2006-2010 között végzett műveleti munkák szakszerűségét, célszerűségét, eredményességét illetően.