2010. június 29. kedd

jún. 29
18:15
Orosz hírszerzők Amerikában (Metropol)
Mintegy félszáz erősen fedett hírszerző pár dolgozhat Oroszországnak az Egyesült Államokban egy Nagy-Britanniában élő volt szovjet kettős ügynök szerint.
jún. 29
18:15
Új stratégiát követ a Google Kínában (Metropol)
Új stratégiát követ ezentúl a Google Kínában: az amerikai internetes cég - amely az év elején a pekingi hatóságok felháborodását kiváltva bejelentette, a továbbiakban nem hajlandó cenzúrázni kínai keresőprogramját - most kedden azt közölte, megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a keresőprogram kínai holnapjára kattintó internetezőket automatikusan hongkongi weboldalára irányítja át.
jún. 29
18:15
Fél év múlva újra Kulcsár-per (Metropol)
A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla május 27-én megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az FB két évvel ezelőtti elsőfokú ítéletét és új eljárásra utasított a 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében, amelyben 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emelt vádat az ügyészség Kulcsár Attila és társai ellen.
jún. 29
18:15
Távozik a kulturális alap elnöke (Alternatív Energia)
Felmentését kérte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, Harsányi László, aki a hírt maga erősítette meg kedden.
jún. 29
18:15
Történelmi mélyponton a román lej az euróval szemben (hirado.hu)
Röviddel 16 óra előtt az euró 4,40 lejen állt, soha eddig nem volt ilyen erős az euróövezeti fizetőeszköz
jún. 29
18:17
Július 8-ig felállhat az új szlovák kormány (hirado.hu)
Az új kormánynak a miniszterelnökkel együtt összesen 15 tagja lesz
jún. 29
18:18
Taktikát változtatott a Google Kínában (HírTV)
Megváltoztatta taktikáját a Google Kínával kapcsolatban, miután a cenzúrára és a hacker-támadásokra válaszul márciusban a Google.cn címre látogatókat automatikusan átirányította. Az AFP szerint az amerikai internetes óriás immár azért küzd, hogy megújítsa a kormány engedélyét a világ legnagyobb online-piacán.
jún. 29
18:18
Radicová: július 8-ig felállhat az új szlovák kormány (Gondola)
Iveta Radicová szerint július 8-ig, a szlovák parlament alakuló üléséig felállhat az új szlovák kormány
jún. 29
18:19
Király Júlia: a bankadó csökkenti a bankok tőke-és likviditási tartalékát (hirado.hu)
A külföldi források csökkenése, esetleges megdrágulása felveti, hogy a banki különadó nem vezet-e hosszabb távon a bankok hitelezési lehetőségeinek korlátozásához, a potenciális növekedés lassulásához
jún. 29
18:20
Király: a bankadó csökkenti a bankok a tőke- és likviditási tartalékát (Gondola)
A banki különadó bevezetése, és különösen annak mértéke mindenképpen csökkenti a bankok a tőke- és likviditási tartalékát, ezzel pedig a bankrendszer "sokkellenálló" képességét - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke abból az alkalomból, hogy várhatóan még a héten megszületik erről a kormány döntése
jún. 29
18:21
Akár egy évet is csúszhat a Kulcsár-per újraindítása (hirado.hu)
Elsőként azt kell tisztázni, mi a vád tárgya, továbbra is kérdés, hogy Kulcsár Attila sikkasztott vagy csalt
jún. 29
18:27
Nem hírtelevízió, hanem turisztikai televíziós csatorna készül Karácsony Mihály szerint (Infostart)
Egy Magyarország értékeit, utazási célpontjait bemutató, "patrióta szellemű" turisztikai televíziót készítenek - mondta Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az MTI-nek, s egyben cáfolta a Magyar Nemzet keddi számának azon információját, mely szerint az alapítvány egy baloldali hírtelevíziót indítana.
jún. 29
18:27
Zsibbad a lábam. Miért? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Egy hete elültem a lábam, azóta zsibbad a talpam, napokig járni is alig tudtam. Egy masszőr kimasszírozta a vádlim, de a zsibbadás megmaradt..." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 29
18:33
Kulcsár-ügy: Fél év múlva kezdődhet újra az elsőfokú büntetőper (Infostart)
A leghamarabb fél év múlva kezdődhet újra a Kulcsár-ügy elsőfokú büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB), de ha az ügyészség módosítja a vádat, akkor az újabb kiadatási eljárás, illetve szakértői vélemények miatt akár egy évet is késhet a per megkezdése - tudatta Frech Ágnes, az FB kollégiumvezetője.
jún. 29
18:33
Babos páros partnere ellen játszik (Metropol)
Saját tábora szurkol a wimbledoni teniszbajnokságon a harmadik helyen kiemelt Babos Tímeának, aki kedden bejutott a juniorverseny nyolcaddöntőjébe.
jún. 29
18:33
Felmentését kérte az NKA elnöke is (Metropol)
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, Harsányi László elmondta, a múlt héten írt egy levelet a kulturális alapot felügyelő nemzeti erőforrás miniszternek, Réthelyi Miklósnak.
jún. 29
18:33
Köztársasági elnökké választotta Schmitt Pált a Ház (Alternatív Energia)
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek kedden az Országgyűlés.
jún. 29
18:33
Háromezer hektárnyi vetés veszett oda Tolna megyében (hirado.hu)
Az elöntött területeken a kár elérheti az egymilliárd forintot
jún. 29
18:33
Bajban a frankhitelesek, újabb csúcs a forinthoz képest (ATV)
A következő napok kritikusak lesznek.
jún. 29
18:35
Freedom House: tovább romlott a magyar demokrácia helyzete (Infostart)
Tovább romlott tavaly a magyar demokrácia helyzete a Freedom House szerint; a független amerikai kutatóintézet ismét rontotta némileg Magyarország osztályzatát.
jún. 29
18:35
A FIFA-főbíró elégedett a játékvezetéssel (Metropol)
Miközben Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke egyre nyitottabb a videobíró bevezetésére, a FIFA szakmai bizottságának vezetője elégedett a dél-afrikai világbajnokságon látott játékvezetéssel.
jún. 29
18:35
Cáfolják az MSZP-s hírtévé indítását (Metropol)
Egy Magyarország értékeit, utazási célpontjait bemutató, "patrióta szellemű" turisztikai televíziót készítenek - mondta Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke, s egyben határozottan cáfolta a Magyar Nemzet keddi számának azon információját, mely szerint az alapítvány egy baloldali hírtelevíziót indítana.
jún. 29
18:35
A varsói tőzsde nagyobbat esett, mint a BÉT (hirado.hu)
Varsóban is a térséghez hasonlóan a borús világgazdasági növekedési kilátások, az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitásával szemben felmerült aggodalmak terhelték meg az árfolyamokat
jún. 29
18:36
Kövekkel és botokkal támadtak a rendőrökre (HírTV)
Összecsaptak a rendőrökkel a kormány megszorításai elleni felvonuló tüntetők Athénban. A demonstrálók kövekkel és botokkal támadtak az egyenruhásokra, akik könnygázzal válaszoltak. A görög fővárosban kedden zárva vannak a kormányhivatalok, az iskolák és a bankok az általános sztrájk miatt.
jún. 29
18:36
Karácsony Mihály: nem hírtelevízió, hanem turisztikai televíziós csatorna készül (Gondola)
Egy Magyarország értékeit, utazási célpontjait bemutató, "patrióta szellemű" turisztikai televíziót készítenek - mondta Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke, s egyben határozottan cáfolta a Magyar Nemzet keddi számának azon információját, mely szerint az alapítvány egy baloldali hírtelevíziót indítana
jún. 29
18:37
Ismét határozatképtelen volt az EU a génkezelt növények ügyében (hirado.hu)
A kérdésről az Európai Bizottság dönt, Magyarország az ellenzők táborát erősíti
jún. 29
18:38
Az „ördög” talált rá a 83 éves asszonyra (HírTV)
Bűnügyi nyomkövető kutya segítségével találták meg a rendőrök azt az idős nőt, aki hétfőn este tűnt el egy Kaposvár környéki szociális otthonból. Az erdőben megtalált asszonyt sértetlenül szállították vissza az otthonba.
jún. 29
18:38
A franciák is megvonnák a családi pótlékot iskolai hiányzás esetén (Gondola)
A francia nemzetgyűlés kedden elfogadta azt a kormánypárti javaslatot, amely alapján rendszeres iskolai hiányzás esetén, egy első figyelmeztetés után megvonhatóvá válik a családi pótlék a szülőktől
jún. 29
18:48
Sztrájk miatt közlekedési káosz Madridban (Privátbankár)
Teljes  közlekedési káoszt okozott Madridban a metró dolgozóinak sztrájkja kedden, a munkabeszüntetés szerdán is folytatódik. A madridi metró dolgozói a kormány megszigorító intézkedései ellen tiltak...
jún. 29
18:51
Tizenegyesekkel jutott tovább Paraguay (Blikk)
Pretoria – Nagy csatát hozott a Paraguay–Japán nyolcaddöntő a dél-afrikiai világbajnokságon. Sajnos ez nem a gólok számában, hanem pályán zajló harcban mutatkozott meg.
jún. 29
18:51
Megvonhatják a családi pótlékot az iskolai hiányzóktól (Metropol)
A francia nemzetgyűlés kedden elfogadta azt a kormánypárti javaslatot, amely alapján rendszeres iskolai hiányzás esetén, egy első figyelmeztetés után megvonhatóvá válik a családi pótlék a szülőktől.
jún. 29
18:51
Kaotikussá vált kedden a madridi közlekedés (hirado.hu)
Sztrájkolnak a metró dolgozói, a munkabeszüntetést szerdán is folytatják
jún. 29
18:51
Készpénz az autópályán: lefülelt mutyi, repülő "Nokiás-doboz" (Pénzcentrum)
Kattant a bilincs annak a korrupt orosz hivatalnoknak a kezén, aki színlelt szerződésekkel üzleti előnyt biztosított egy vállalkozásnak, amiért busás kenőpénzt ütötte a markát....
jún. 29
18:51
Capello vagy Rooney mellkasa: felelőst keres az angol sajtó (ATV)
Az angolok sokkja olyan nagy az elvesztett meccs után, hogy a sajtó már semmiségekbe is megpróbál belekapaszkodni. Egy újság tudni véli a vereség „valós” okát: Wayne Rooney hirtelen csupasszá vált mellkasa a ludas.
jún. 29
18:53
Nyolc hónapot kapott az állatkínzó (Metropol)
Nyolc hónapra küldött a rács mögé keddi ítéletével egy bíró egy lengyel kutyatulajdonost, aki kegyetlen módon végzett ebével.
jún. 29
18:53
Száz embert temetett maga alá a földcsuszamlás Kínában (ATV)
Ausztráliában a szokatlan hideg okoz gondokat.
jún. 29
18:54
Dialektus Filmfesztivál: Kerekes, Gallois és Richter műve győzött (Gondola)
Kerekes Péter Gulyáságyú, Francois-Philippe Gallois Bagyéli pigmeusok a világ peremén, valamint Jana Richter Gaucsók: aki nem száll fel, nem eshet le című alkotása nyerte az Aranyszarvas díjat az idei Dialektus - Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztiválon Budapesten
jún. 29
18:55
Foci-vb: Kína legyőzte az USA-t és Dél-Koreát is (ATV)
A robotok világában.
jún. 29
18:56
Ismét határozatképtelen volt az EU a génkezelt növények ügyében (Gondola)
Ismét határozatképtelennek bizonyult az Európai Unió miniszteri tanácsa a génkezelt kukoricaféleségek forgalmazásának ügyében
jún. 29
18:58
Sztrájkolnak a madridi metró dolgozói (Gondola)
Teljes közlekedési káoszt okozott Madridban a metró dolgozóinak sztrájkja kedden, a munkabeszüntetés szerdán is folytatódik
jún. 29
19:09
Piásan okozott halált a színésznő (BorsOnline)
Akár tíz évet is rács mögött tölthet Amy Locane-Bovenizer amerikai színésznő, aki vörösboros mámorában karambolozott, és egy nő halálát okozta.
jún. 29
19:09
Negyedóránként kell ennie, hogy életben maradjon (Infostart)
Lizzie Velasquez nem éri el a 30 kilót, mégsem anorexiás. Naponta akár hússzor is eszik, de képtelen hízni.
jún. 29
19:09
Idén nem lesz sártenger a Sziget Fesztiválon (Infostart)
Még mindig áll a víz a Hajógyári-sziget több pontján az elmúlt hetek esőzései és a dunai árvíz miatt, ennek ellenére a Gerendai Károly nem tart attól, hogy a sár és a belvíz megnehezíti a Sziget Fesztivál szervezését, a nyitónapra ugyanis - ha nem érkezik újabb árhullám - teljesen kiszárad a talaj.
jún. 29
19:09
Nem az első csapatgyőzelem (Alternatív Energia)
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek kedden az Országgyűlés, aki csapatemberként jellemezte magát bemutatkozó beszédében. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe. A bejelentést követően Schmitt Pál letette esküjét. Balogh András is megtapsolta a házelnök sikerét.
jún. 29
19:09
Nincs már víz alatt a Hegyalja Fesztivál helyszíne (hirado.hu)
A fesztiválnak helyet adó területet 30 ezer köbméter víz borította az elmúlt hetekben
jún. 29
19:09
Az orosz rulett döntött (ATV)
Összefoglaló: Paraguay – Japán 5-3.
jún. 29
19:12
Túl a vb első büntetőpárbaján (HírTV)
Csak remélhetjük, hogy ennél laposabb hosszabbításos futballmeccset soha többet nem kell végignéznünk, mint amilyen a pretoriai Paraguay–Japán vb-nyolcaddöntőből kerekedett ki. 120 percig tulajdonképpen semmi más, csak a vuvuzelák változatos dinamikája uralkodott, majd tizenegyesekkel Paraguay jutott tovább. S ha az összecsapás igazi büntetés volt a nézőknek, a győztes azzal bűnhődhet majd, ...
jún. 29
19:21
Renault Scenic visszahívás kézifék problémák miatt (Infostart)
A francia Renault világszerte 695 ezer Scenic 2 modellt hív vissza kézifék problémák miatt - erősítette meg a Renault németországi érdekeltségének szóvivője egy német rádióadó értesülését. Magyarországon 2.923 vásárlót érint a visszahívás.
jún. 29
19:23
Három százalék feletti zuhanás az európai tőzsdéken (Infostart)
Zárásra tovább hanyatlottak kedden az eleve 1,30-1,60 százalékkal mínuszban nyitó európai tőzsdeindexek.
jún. 29
19:27
Paraguay történelmi sikere (Metropol)
A paraguayi válogatott büntetőkkel nyert a japán a csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság keddi, első nyolcaddöntőjében, s ezzel története során először bejutott a legjobb nyolc közé.

Keresés