Mindannyiunk történelmi felelősségének nevezte Schmitt Pál a rendszerváltozás utáni kor lezárását, az ezeréves alapokon nyugvó, modern és önbizalommal teli Magyarország új alkotmányának létrehozását
Az állampolgársági törvény alkalmazása során Magyarország különösen nagy gondot fordít majd arra, hogy az állampolgárság megadása ne tömegesen, automatikusan, hanem egyéni eljárások keretében történjen, betartva az alapvető nemzetközi jogi elveket, szabályokat - mondta kedden Bukarestben Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Teodor Baconschinak.
Az elmúlt hetek visszafogott gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzései után körvonalazódik, hogy a következő egy-két évben a világgazdaság mely országai, illetve szektorai lehetnek prosperálók - olvasható a K&H sajtóközleményében.
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a Zwack, melyen nem volt meglepetés, elfogadásra kerültek a korábbi határozati javaslatok. Ennek megfelelően a társaság részvényenként 1,000 forintot fizet ki...
Az egykor népszerű rádiósorozat műfajának újraélesztésével próbálkozik a Walt Disney Co., miután a televízióba már sikerrel csempészte vissza a musicalsorozatot a High School Musical című produkcióval.
Az állampolgársági törvény alkalmazása során Magyarország különösen nagy gondot fordít majd arra, hogy az állampolgárság megadása ne tömegesen, automatikusan, hanem egyéni eljárások keretében történjen, betartva az alapvető nemzetközi jogi elveket, szabályokat - mondta kedden Bukarestben Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Teodor Baconschinak.
A kora délutáni órákban történelmi csúcsot ért el a svájci frank árfolyama a forinttal szemben, mely nagyon komoly gondokat okozhat, hiszen a magyar lakosság jellemzően ebben a devizában adósodott el.
Orbán Viktor kedd délelőtt megbeszélést folytatott Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jövőjéről, jövőbeni szerepéről - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök...
Több focitrófea másolatát lopták el tolvajok a FIFA dél-afrikai irodáiból, nem messze a johannesburgi Soccer City (Fociváros) nevű központi stadiontól, ahol a világbajnoki döntőt is játszani fogják – közölte kedden a dél-afrikai rendőrség parancsnoka. Bheki Cele azt mondta, hogy hét trófea másolatát és több mezt vittek el a tolvajok, aki jól ismerték a helyszínt.
Jelentősen, a várakozásokat messze meghaladó mértékben csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet júniusi fogyasztói bizalmi mutatója.
Görögországban még be sem fejeződött kedden az általános sztrájk, a köz- és a magánszféra alkalmazottjait tömörítő szakszervezetek július elejére újabb 24 órás munkabeszüntetésre szólítottak fel
A svájci frank erősödő trendje még folytatódhat, de a forint erősödése euróval szemben várható az év második felében tompíthatja a frank forint árfolyamának emelkedését - vélekedett Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank elemzője.
Rodney Falls 20 éven át rettegésben tartotta és bántalmazta feleségét Susant. Amikor az ausztrál férfi arra kényszerítette, hogy válasszon, melyik gyerekét öli meg, a nő döntött, és meggyilkolta férjét.
Elborzasztó fotó készült Naomi Campbellről (44), amin jól látható, hogy a szupermodell hajhullása szörnyen elharapódzott, baloldali halántéka jóformán kopasz.
Az emberek többsége lemondana az augusztus 20-i tűzijátékról, hogy az arra szánt pénzt megkaphassák az árvízkárosultak - derült ki a Medián felméréséből.
Májusban a teljes 15 év feletti magyar lakosság 49%-a használt kerékpárt közlekedésre vagy túrázásra. Ez 9%-kal magasabb arány, mint az előző negyedévben....
Az Orbán-kormány 29 pontjának egyike a bankokra, biztosítókra, illetve a pénzügyi lízingcégekre kivetendő bankadóról határoz. Ebből az idén 200 milliárd forintot várnak a normál társasági adón felül. Bár kezdetben még arról szóltak a hírek, hogy a szektor szereplőinek három évig kellene fizetnie a sarcot, a közelmúltban bejelentették: csupán két évig sújtanák őket. A várható következményekről…
Huszadik alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye fesztivált július 23. és augusztus 1. között. Márta István, a rendezvény főszervezője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: 80 helyszínen több mint 1200 program várja az érdeklődőket, 3500 művész közreműködésével. A 10 napos rendezvényhez a kormány jelentős anyagi támogatást ígért, így el tudják kezdeni a szervezést, konkrét összeget azonban…
A kínai konjunktúra jelentős lassulása miatt az EUR/USD mellett a nemzetközi részvényindexek is mínuszban vannak. A kínai üzleti élet előrejelző mutatói 1,7%-ról 0,3%-ra igazították ki. A japán adatok is megingatják a piaci szereplöket. A japán ipari termelés csökkenést mutatott, ráadásul elbizonytalanodtak a befektetők az eurózónát illetően. Az amerikai konjunktúra-adatok nem a legmeggyőzőbben…
Megerősítette a kormányfő szóvivője a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének lemondását kedden délután. Szijjártó Péter a Parlamentben újságíróknak azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt a PSZÁF jövőjéről egyeztetett Szász Károllyal, aki korábban is vezette már a felügyeletet. A szóvivő mást nem közölt, későbbre ígért tájékoztatást az ügyben, ha lesznek új…
Az EKB csütörtökön példátlanul magas, háromjegyű milliárdos összeget von ki az európai bankrendszerből, mindent megtesz viszont az emiatt aggódó pénzügyi ágazat megnyugtatása érdekében.
Kedd éjfélig kell nyilatkoznia a nem parlamenti képviselő minisztereknek vagyoni helyzetükről; kedd délután fél ötig a négy érintett miniszterből egyedül Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vagyonnyilatkozata került fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjára.
Emberek ezrei vonultak az utcára Görögországban kedden, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító politikája ellen, és Athénban a tüntetők rövid időre a rendőrökkel is összecsaptak.
A Raiffeisen Bank elemzője szerint ugyanakkor várható a forint erősödése az euróval szemben az év második felében, amely tompíthatja a frank forint árfolyamának emelkedését
A frank tartós drágasága mellett jelentős recesszióval kalkulálva is csak 40-50 milliárd forint plusz tőkére lenne szüksége a bankrendszernek, ez nem sok, és a helyzet nem is olyan rossz, mint amit...
A június elején elkezdődött labdarúgó-világbajnokság nemcsak a síkpaneles televízió készülékek piacára van hatással, de a sportruházati kínálatot, illetve értékesítést is befolyásolja....
Széndioxid mérgezésben halt meg egy 57 éves nő és 41 éves veje a Bács-Kiskun megyei Kerekegyházán hétfőn délben. A családi ház udvarán lévő emésztő aknájából akart valamit kivenni az asszony, de rosszul lett, ekkor sietett segítségére a férfi, de ő is elájult. A tűzoltók eszméletlen állapotban mentették ki, a mentők hamar a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni a két emberen -…
Kedd éjfélig kell nyilatkoznia a nem parlamenti képviselő minisztereknek vagyoni helyzetükről; kedd délután fél ötig a négy érintett miniszterből egyedül Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vagyonnyilatkozata került fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjára