Az amerikaiak szerint Hillary Clinton volt first lady, jelenlegi amerikai külügyminiszter jobb elnök lenne Barack Obamánál - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója szerint Laborc Sándor regnálása alatt a titkosszolgálatokat politikai célokra használták. Balajti László erről a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén beszélt.
Az M3 autópálya két szakaszára kiírt közbeszerzési eljárás harmadik eredményhirdetése után sem kötheti meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a szerződéseket a nyertesekkel, mert a vesztesek ismét megtámadták az eredményt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB). Az eredetileg tervezett szerződéskötési időponthoz képest már öt hónapos a csúszás.
Az uruguayi válogatott Luis Suarez góljával nyert a mexikói csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság A csoportjának zárófordulójában. Forlánék ezzel a csoport élén végeztek, a mexikóiak pedig a második helyen jutottak tovább.
A Merrill Lynch szerint a piacok túlreagálták az európai adósságválságot, a szakértők úgy vélik az év hátralévő részében a nyugat-európai tőzsdék a jelenlegi szintekről még 10%-ot emelkedhetnek. Az...
A házigazda dél-afrikai válogatott 2-1-re legyőzte kedden a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszó francia csapatot a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának utolsó fordulójában, s ezzel az eredménnyel mindkét csapat befejezte szereplését a tornán.
Történelmi pillanat kellett volna, hogy legyen: az első élő közvetítés egy világbajnoki meccsről. Aztán jött a nagy lebőgés: 7:0-ás vereség Portugáliától.
Márton Attila szerint a magyar légiközlekedésben a legfontosabb feladat jelenleg a Malév "átvilágítása", de szükséges egy új légügyi stratégia kidolgozása is - mondta az MTI-nek a fideszes képviselő, akit Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden nevezett ki a légiközlekedés fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá
Fogakkal ellátott női óvszert fejlesztett ki egy dél-afrikai orvos, aki ezzel a bizarr eszközzel védené meg a 2010-es labdarúgó-világbajnokság helyszínén élő nőket az erőszakoskodó férfiaktól.
Bár az elmúlt hétvégi válogatón csak második lett, a várakozásoknak megfelelően mégis a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa duó képviselheti majd Magyarországot 500 m-en a jövő hétvégi, spanyolországi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Az eurónak is megártott a tőzsdei visszaesés és az európai bankokat érő bizalmatlanság, erősen visszaesett a hétfő délelőtt elért egyhavi csúcsról, 1,2490 dollárról. A svájci frankkal szemben 1,3596 frankos legújabb mélységi rekordra gyengült
Rekordnagyságú, mérethű óriás bőrcipőt készített Kozma Tibor hajdúböszörményi cipészmester. Aműremeket keddtől tekinthetik meg az érdeklődők a helyi Sillye Gábor művelődési központban.
Egy nő meghalt, egy fiatal férfi eltűnt és több száz otthon megrongálódott kedden Románia több térségében a heves esőzések miatt pusztító áradásokban - közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelet
Ezt talán kevesen gondolták volna: Uruguay – Mexikó legyőzésével – veretlenül, kapott gól nélkül, az A csoport győzteseként bejutott a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé, megelőzve a közép-amerikaiakat, a vb rendezőit és a csoport utolsó helyén végző Franciaországot. A csoportelsőségről döntő mérkőzést a Kassai–Erős–Vámos magyar bírói trió kitűnően...
Általános forgalmi adóból az idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, amely 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak. Ez jórészt az előző évi bázist jelentőse...
Bár a vb-rajt előtt azt mondta, mindenképpen marad a posztján, Fabio Capello most mégis közölte, lemond, ha Anglia válogatottja nem jut be a legjobb tizenhat közé Dél-Afrikában.
A körözött nem hungarikum, Liptauer néven fogyasztják Ausztriában, Szlovákiában Smirkas néven kerül az asztalokra, és Észak-Olaszországban is lehet vele találkozni.
A Hármashegyen épülhet meg a NATO-lokátor - értesült a Népszava Online. A Mecsek déli részén fekvő hegyen jelenleg is található egy meteorológiai radar, ráadásul a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának korábbi jelentése is ezt találta a leginkább kompromisszumos verziónak. Információink szerint az erről szóló tárgyalásokon az is felmerült, hogy Szlovéniába telepítik a radart, cserébe pedig…
Már hárommillió hatszázezer évvel ezelőtt, a korábbi feltételezéseknél 400 ezer évvel korábban is felegyenesedve, két lábon jártak a hominidák (emberfélék).
Kis híján csoda történt a Franciaország–Dél-Afrika-meccsen, de aztán minden úgy alakult, ahogy azt várni lehetett. A házigazdák, bár győztek, nem tudták elcsípni a második helyet, a teljesen szétesett franciák pedig csoportutolsóként utazhatnak haza – ha mernek...
Általános forgalmi adóból az idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, amely 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak. Ez jórészt az előző évi bázist jelentőse...
Általános forgalmi adóból az idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, amely 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak
Súlyos károkat okozott a vihar hétfőn és kedden a horvát fővárosban. Két embert kórházba kellett szállítani - egy idős férfira rádőlt egy építkezés kerítése, egy fiatalembert pedig lezuhanó faágak sebesítettek meg
Magyarországon az OEP adatok és piaci becslések alapján a szakemberek szerint kb. 600 ezerre tehető a különböző vizelettartási problémákkal, vagyis az inkontinenciával érintettek száma.
A szem nem csupán a lélek tükre, egészségi állapotunkról is sok információt árul el – és itt nem csak a szemmel kapcsolatos betegségekről van szó, mint például zöld-vagy szürkehályog, hanem szisztémás betegségekről is, mint a cukorbetegség vagy a szív és érrendszeri megbetegedések. Ezeknek a betegségeknek az előjelei már láthatóak lehetnek a szemen vagy a szemkörnyéken jóval azelőtt, hogy…
Szerdán vetítik Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjét a 32. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A fő versenyprogramban szereplő alkotást kedden a magyar rendező és a Kéthly Annát alakító Eszenyi Enikő közösen mutatta be az orosz sajtó képviselőinek.