2010. június 22. kedd

jún. 22
17:21
A Thriller a zenetörténet legsikeresebb albuma (Metropol)
Több mint 110 millió lemezt adtak el Michael Jackson Thriller című lemezéből, amely a világ legsikeresebb albuma.
jún. 22
17:21
Szigeti Péter: alkotmányos elveket sérthet a Fidesz + videó (ATV)
Az OVB elnöke nem ért egyet a módosítássokkal.
jún. 22
17:23
Avokádópástétom (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db kemény tojás 1 fej hagyma 1 kanál margarin 1 db avokádó 1 evőkanál vaj só bors citromlé kevés őrölt szerecsendió
jún. 22
17:23
A Fidesz is alkalmasnak tartja az MSZP jelöltjét (Metropol)
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében". A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után kedden közösen tartott sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével.
jún. 22
17:23
Baltával támadt az áramszolgáltató munkatársaira egy férfi (hirado.hu)
Egyiküket meg is harapta a vasztélyi férfi, a szerelő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett
jún. 22
17:24
Újabb fejek hullnak a HM cégeinél (+videó) (HírTV)
Még a héten meneszti a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinek vezetőit Hende Csaba. A tárcavezető a hét gazdasági társaság átvilágításának eredménye után dönt az esetleges összevonásokról és a személycserékről – jelentette ki Simicskó István az Országgyűlés szakbizottságában.
jún. 22
17:24
A Thriller a zenetörténet legsikeresebb albuma (Gondola)
Több mint 110 millió lemezt adtak el Michael Jackson Thriller című lemezéből, amely a világ legsikeresebb albuma
jún. 22
17:24
Jönnek föl a németek (Kreatív Online)
Megszülték a zsűrik a cyber és a dizájn kategória shortlistjeit is. A legtöbb helyet a németek és az amerikaiak szerezték meg. Magyar nevezés nem volt.
jún. 22
17:25
Bugaci töltött csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagyobb csirke (1,5 kg) 10 dkg füstölt szalonna 15 dkg gomba 10 dkg zöldborsó 3 db tojás 15 dkg szárnyasmáj 1 csokor petrezselyem 10 dkg rizs só bors zsír
jún. 22
17:25
Kínai bankok dollárvásárlásokkal fékeztéka jüan erősödését (hirado.hu)
Kína a szabad devizakereskedelem bevezetésére törekszik. Az árfolyam ingadozások lehetővé tétele is ebbe az irányba mutat. Fel kívánják készíteni a belföldi vállalkozásokat az árfolyam ingadozások kezelésére és a szélsőséges árfolyam ingadozások elleni fedezeti műveletekre
jún. 22
17:26
Kikerült az alkotmányellenes passzus a választási törvény módosításából (Gondola)
A hétfői parlamenti szavazáson végül kikerült a választási eljárási törvény módosításából az az alkotmányellenes passzus, amely szerint igazolást csak személyesen lehetett volna kérni
jún. 22
17:27
A Fidesz dicséri az MSZP jelöltjét (Privátbankár)
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében". A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után kedden közösen tartott sajtótájéko...
jún. 22
17:27
Tejfölös-gombás sertésfelsál (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg sertésfelsál (kb. 6 szelet karajnak felel meg) 1 fej vöröshagyma 20 dkg gomba 2 dl tejföl 2 evőkanál liszt 8 dkg zsír só csipetnyi őrölt bors 1 csokor petrezselyemzöld
jún. 22
17:27
Háromnapos dzsesszfesztivál a Velencei-tónál (hirado.hu)
A JazzFace-en a hazai dzsessz-színtér jeles képviselői mellett a Kodolányi János Főiskola diákjai és tanárai is fellépnek
jún. 22
17:39
Javítaná a bírói munka minőségét az OIT (Infostart)
Másfél milliárd forintjába kerülne a kormánynak, ha valóban a bíróságok hatáskörébe utalná a vagyon elleni szabálysértések vizsgálatát - mondta az InfoRádió kérdésére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke azon a tájékoztatón, amelyen a testület bemutatta a bírói szervezet reformkoncepcióját.
jún. 22
17:39
Sosem látott reform előtt áll az igazságszolgáltatás (hirado.hu)
Kötelező lesz a bírósági fogalmazók egyéves versenyvizsgája, továbbképzik a bírósági titkárokat, ügyintézőket, ismét lesznek instruktorok, de módosítanák a jogászok képzését is
jún. 22
17:39
Erasmus-ösztöndíj: kétmillió európai fiatal tanult külföldön (ATV)
Sikeres az 1987-ben indult program.
jún. 22
17:41
Fegyverrel raboltak ki egy pénzváltót Siófokon (hirado.hu)
A rabló elmenekült, a rendőrök nagy erőkkel keresik
jún. 22
17:42
EUR/CHF Erösödö frank (HírTV)
Az EUR/CHF új történelmi csúcsot ért el 1,3590-nél. Az SNB továbbra is bizonytalan intervenciós politikája és a gazdasági helyzettel kapcsolatos pozitív kijelentések jól jönnek a franknak. Az EUR/CHF 1,3605 körül mozog. Ellenállások 1,3650-nél és 1,3690-1,3700-nél, míg támogatások 1,3590-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 22
17:42
Lázár: az MSZP alkalmas államfőjelöltet állított (Gondola)
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében"
jún. 22
17:42
Vakmerő! Majdnem az autó alá tolta kisbabáját! (Blikk)
Néhány másodperccel a vonat érezése előtt a síneken tolta át, szaladva gyermekét egy nő Angliában. Ez még hagyján, de az első sorompó előtt egy szembe jövő gyalogost úgy került ki, hogy a babakocsit kis híján az éppen szemből érkező autó alá tolta.
jún. 22
17:43
Gyengítette a forintot a borúsabb külföldi hangulat (hirado.hu)
A forint és a térségbeli devizák árfolyamának mozgását továbbra is a nemzetközi befektetői kockázatvállalás alakulásához kötik a kereskedők. A forint árfolyama eszerint az elkövetkező napokban a 279-280-as euró jegyzés 1-2 forintos környezetében alakulhat
jún. 22
17:44
Évtizedek óta nem látott megszorításra készül a brit kormány (HírTV)
Kedden ismerteti a brit válságköltségvetést a parlamentben George Osbourne pénzügyminiszter. A 11 százalékos költségvetési hiány miatt évtizedek óta nem látott megszorításra készül a konzervatív-liberális kormány.
jún. 22
17:44
Több mint egy tonna haltetemet emeltek ki a Hortobágy-Berettyóból (Gondola)
Több mint egy tonna haltetemet emeltek ki a Hortobágy-Berettyóból a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai – közölte a szervezet természetvédelmi őrszolgálat-vezetője
jún. 22
17:45
Kína lefagyasztotta a devizapiaci optimizmust (Privátbankár)
A hétfői optimizmus után Kína egyértelmű üzenete hűtötte le a kedélyeket. A forint az euróval együtt gyengült, a svájci frank 205 forint körül mozgott
jún. 22
17:45
Több mint egy tonna haltetemet emeltek ki a Hortobágy-Berettyóból (hirado.hu)
A nagymértékű süllő, keszeg, ponty és amúr pusztulás oka lehet szennyezés, a folyóba áramló belvíz és a vízalatt rothadó hús vegetációja
jún. 22
17:46
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A német ifo-index júniusban 101,5 pontról 101,8 pontra javult (elörejelzés: 101,2 pont). Az EU-s fizetési mérleg áprilisban -5,1 milliárdos értéket hozott (elözö: 1,5 Mrd). A brit pénzügyminiszter, George Osborne ma közölte a brit parlamentben, hogy a kormány 2015-ig kiegyensúlyozott költségvetést kíván elérni, ezért elkerülhetetlenek a szigorú megszorító intézkedések. Az EUR/USD helyzete mit sem…
jún. 22
17:46
Árokba borult egy olajszállító kamion az M1-esen (Gondola)
Árokba borult egy olajszállító kamion kedd délután az M1-es autópályán, Győr közelében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság
jún. 22
17:54
A svájci frankkal szemben gyengült leginkább a forint (ProfitLine)
Kedden kifulladt a piacok előző napi optimista lendülete, az euró gyengült, a forint követte: délután negyed hatkor az eurót 279,20 forinton jegyezték a hétfő délután fél ötkor tartott 278,46 forint után. Hétfőről keddre virradóra 279,50 forint környékén állt a jegyzés a nemzetközi kereskedelemben.
jún. 22
17:57
Milyen feltételekkel főzhetünk otthon pálinkát? (Infostart)
Egyelőre nem tudni, milyen feltételekkel lehet majd otthon pálinkát főzni, de támpontot adhatnak a többi uniós ország vonatkozó jogszabályai. A Pálinka Nemzeti Tanács viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad a pálinkát a többi gyümölcspárlattal egy kalap alá venni.
jún. 22
17:57
Megalakult az új cseh képviselőház (Kripto Akadémia)
Megalakult az új cseh képviselőház, a kétkamarás parlament alsóháza.
jún. 22
17:57
A régiós tőzsdékkel együtt süllyedt a budapesti börze (hirado.hu)
Iránykeresés zajlott a Budapesti Értéktőzsdén, és a következő napokban sem várható, hogy erőteljes mozgások lesznek a magyar piacon
jún. 22
17:57
Schmitt Pál a legesélyesebb jelölt az államfői posztra (ATV)
Előre csak előre, lássuk mi lesz belőle.
jún. 22
17:59
Olajszállító kamion borult az árokba az az M1-esen (hirado.hu)
A 25 tonna kompresszorolajat szállító jármű a Budapest felé vezető oldalon, Lébény és Győr között szenvedett balesetet és fordult az árokba
jún. 22
18:00
Több rablás írható a számlájára (HírTV)
Több takarékszövetkezetet is kifosztott az a férfi, akit hétfőn fogtak el a rendőrök Gyálon. A rablót őrizetbe vették.
jún. 22
18:00
Megszólal a sajtószakma a parlament kulturális és sajtóbizottságában (Gondola)
Sajtószakmai szervezetek, országos és megyei sajtóorgánumok, rádiók és televíziók képviselőit hívta meg szerdai ülésére a parlament kulturális és sajtóbizottsága, hogy a szakma a készülő új médiaszabályozással kapcsolatos álláspontjáról tájékozódjon
jún. 22
18:01
Geithner: még mindig nehéz időket él át az amerikai gazdaság (hirado.hu)
Geithner a kormányzati ösztönző intézkedések fontosságának hangsúlyozásával a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait tömörítő G20 csoport e heti kanadai csúcstalálkozója részvevőinek is üzent: a központi költségvetési kiadások túl gyors lefaragása megakaszthatja a még mindig törékeny kilábalást
jún. 22
18:02
Gasparovic fogadja a leendő szlovák kormánykoalíció tagjait (HírTV)
Szerdán fogadja a leendő szlovák kormánykoalíció tagjait Ivan Gasparovic köztársasági elnök, ekkor jár le a leköszönő miniszterelnöknek adott kormányalakítási határidő. Robert Fico ezúttal nem talált magának koalíciós partnert, így várhatóan ellenzékbe vonul. A jobbközép pártok közben tovább egyeztetnek a kormányprogramról. Bugár Béla, a Híd Párt elnöke nem kér kormányzati pozíciót.
jún. 22
18:02
Akkor most jó ez a világbajnokság, vagy sem? (Gondola)
Mit hozott eddig az első két kör? Stratégia és taktika a VB-n. Mi is megmondjuk a tutit a jabulaniról!
jún. 22
18:03
A túlszabályozottság is a válság oka? (Privátbankár)
Egy friss jelentés szerint a globális bankrendszer túlszabályozottsága is hozzájárulhatott a világgazdasági válság kialakulásához: mindenki a kiskapukat kereste
jún. 22
18:15
Megette zárkatársa tüdejét (BorsOnline)
Különleges gyilkossági ügyben hirdet hamarosan ítéletet egy roueni bíróság. A korábban előzetesben lévő Nicolas Cocaign ellen az a vád, hogy meggyilkolta a zárkatársát.
jún. 22
18:15
Búcsúztak a házigazdák és a franciák (Blikk)
Az uruguayi és a mexikói válogatott jutott be a legjobb 16 közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság A csoportjából, a házigazdák és az előző vb-n döntős franciák pedig búcsúztak.
jún. 22
18:15
Árokba borult egy olajszállító kamion az M1-esen (Metropol)
Árokba borult egy olajszállító kamion kedd délután az M1-es autópályán, Győr közelében.
jún. 22
18:15
Clinton jobb elnök lenne Obamánál (Kripto Akadémia)
Az amerikaiak szerint Hillary Clinton volt first lady, jelenlegi amerikai külügyminiszter jobb elnök lenne Barack Obamánál - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
jún. 22
18:15
Az amerikaiak szerint Clinton jobb elnök lenne Obamánál (hirado.hu)
A közvélemény-kutatásban megkérdezettek 44 százaléka szerint Obama alkalmatlan elnöknek
jún. 22
18:15
Írország ünnepel: elszálltak a gall kakasok (ATV)
Franciaország – Dél- Afrika 1-2, Mexikó – Uruguay 0-1. ÖSSZEFOGLALÓ
jún. 22
18:17
Egyelőre nem épül tovább a M3-as autópálya (hirado.hu)
Az eredetileg tervezett szerződéskötési időponthoz képest öt hónapos csúszás van, ami várhatóan rendkívüli feszültségeket fog okozni az építés során
jún. 22
18:17
Cáfol a rendőrség: nem igaz, hogy elkapták Stohl drogdílereit (ATV)
Nincs összefüggés a két ügy között.
jún. 22
18:18
Az amerikaiak szerint Clinton jobb elnök lenne Obamánál (Infostart)
Az amerikaiak szerint Hillary Clinton volt first lady, jelenlegi amerikai külügyminiszter jobb elnök lenne Barack Obamánál - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
jún. 22
18:18
260 millióból újul meg a Corvinus arborétuma (HírTV)
Több mint 260 millió forint uniós támogatásból kezdődnek nyártól jelentős újítási és fejlesztési munkák a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában. A forrásból kívánják megújítani az ott található élőhelyet, biztosítani a megfelelő élet-körülményeket a védett növények számára, gazdagítani a növénygyűjteményt és helyreállítani a történeti kertrészletet és támfalat - jelentették be a…

Keresés