Lemondott Hatojama Jukió japán miniszterelnök szerdán, mindössze kilenc hónappal azután, hogy pártja történelmi győzelmet aratott a választásokon. A kormányfő a választási kampányban ígéretet tett az Okinava szigetén lévő amerikai támaszpont átköltöztetésére, de a bázis mégis marad.
Tizenkét ország, köztük hazánk daganatos, leukémiás megbetegedésből felépült, 7-16 év közötti gyermekei vesznek részt a „Győztesek Versenyén” június közepén, Moszkvában.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JELENTÕS ESÉS A NAP VÉGÉRE -a kereskedés...
Clint Eastwood a kezdetekkor még medencepucolóként és éjjeli benzinkutasként kereste kenyerét Los Angelesben. Jóképű volt, magas és kisportolt, meg a hollywoodi stúdiók sem voltak éppen messze, így nem meglepő, hogy a filmezés felé kezdett kacsingatni.
A brit Prudential életbiztosító bejelentette: úgy döntött, eláll az AIG amerikai biztosítóóriás ázsiai üzletága, az AIA felvásárlásától, mivel nem sikerült 35.5 milliárdról 30.375 milliárd dollárra...
Május végéig nem került sor a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság negyedévente szokásos gazdaságpolitikai felülvizsgálatára a választások miatt, így elesett az új kormány attól a...
Az eddig mért legnagyobb vízállásokra, vagy ahhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon, de szinte valamennyi folyón - a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével - harmadfokú a készültség - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője.
Újabb nehézségekkel szembesülhet a BP a következő időszakban az olajszivárgás elállítására tett kísérletei során, mivel tegnaptól hivatalosan is megkezdődött a hurrikánszezon az atlanti térségben -...
Márciusban a külkereskedelmi mérleg többlete 653 millió euró (172 milliárd forint volt, az első három hónapban pedig 1,317 milliárd eurót (349,9 milliárd forint) tett ki, a havi 167 millió euróval, az első negyedéves 735,1 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes számok alapján.
Részeg papagájok százai zuhantak le a fákról vagy a levegőből egy észak-ausztrál városban. A szakértők egyelőre nem ismerik a jelenség okát - közölte szerdán az AFP a helyi médiára hivatkozva. A rikító színekben pompázó papagájok a részegség tipikus jeleit mutatták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,90 pontos csökkenéssel, 21.561,21 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,92 százalékos gyengülést jelent. A keddi, többnyire gyenge eredmények után szerdán további visszaeséssel kezdtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék.
A 2010-es év egészére - amennyiben minden a fejlesztők terveinek megfelelően alakul - 152,045 nm modern bériroda-terület átadása várható, tette közzé a RERA (Real Estate Research Association -...
Az Országgyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A törvénymódosítások, amelyre az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, a 95-ös benzin átlagárához kötik a parkolási díjat és rögzítik, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető....
A tegnapihoz hasonlóan kissé csapkodós kereskedés várható ma is a BÉT-en, nap elején vélhetően némi esésseé indítunk majd, lereagálva a Dow napvégi bekanyarodását - véli Králik István, a KBC...
Zöldmezős beruházással újabb, mintegy 3 ezer négyzetméteres üzemet építene a győri ipari parkban a világ vezető autóipari cégeit kiszolgáló Pannon Tools Szerszámgyártó Kft. - értesült a Napi Gazdaság.
A segélyflottilla támadása miatt újabb feszültség alakult ki Izrael és Törökország diplomáciai kapcsolatában, Obama részvétét fejezte ki az elhunyt török aktivisták miatt, tegnap pedig az ENSZ BT az eset teljes kivizsgálását sürgette
Tovább folyik a kötélhúzás a piacokon, és az egyre többek által várt további zuhanás várat magára, talán pont azért, mert sokan ülnek már eladási pozícióban. Ma reggel az S&P500 és BUX indexeket...
Márciusban a külkereskedelmi mérleg többlete 653 millió eurót (172 milliárd forint volt, az első három hónapban pedig 1,317 milliárd eurót (349,9 milliárd forint) tett ki, a havi 167 millió euróval, a...
Kaotikus állapotok uralkodnak az állami internetes oldalakon. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján Orbán Viktor a miniszterelnök, a kormánytagokra kattintva viszont a kabinet első emberét Bajnai Gordonnak hívják. Miniszterei pedig kizárólag vezető szocialista politikusok.
A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Ez mindenképpen hasznos időtöltés, hiszen a tiszta levegőn gyaloglással töltött órák szinte belülről masszírozzák a szervezetet. Érdemes azonban felkészülnünk a kisebb-nagyobb balesetekre, kényelmetlenségekre is.
A kedd délutáni nemzetközi befektetői hangulatjavulás megfordult, ma reggel újra borongósabb hangulatról beszélhetünk, ennek megfelelően a forint is elvesztette a tegnap délután elért erejét. ...
2010. január-márciusban a kivitel volumene 16, a behozatalé 13% kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Euróban mérve a növekedés üteme 17, illetve 12% volt. A mérlegtöbblet mintegy 1317...
(MTI) - Magyarországon egy év alatt 36 százalékkal csökkent az induló külföldi befektetési projektek száma, így egy hellyel lejjebb csúszott a rangsorban, de így is lehagyta minden szomszédját - derül ki az Ernst & Young ötödik Európai Versenyképességi Jelentéséből.
Egy friss felmérés szerint Angliában a következő öt évben biztosan az életjáradékok lesznek a legnépszerűbb termékek a járadékszolgáltató piacon, annak ellenére, hogy a piaci szereplők egyre...
Márciusban a külkereskedelmi mérleg többlete 653 millió euró (172 milliárd forint volt, az első három hónapban pedig 1,317 milliárd eurót (349,9 milliárd forint) tett ki, a havi 167 millió euróval, az első negyedéves 735,1 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes számok alapján. (MTI)
Kisebb méretűre szabja világszerte több mint ötmillió ügyféllel rendelkező, fogyasztói hitelezéssel foglalkozó üzletágát, a CitiFinancialt a Citigroup. Több száz fiókot zárnak be Amerikában. Az...
Miután 4 éves mélypontot ért el 1,2110-nél, az EUR/USD-nek sikerült 1,22 fölött maradnia. Továbbra is nehéz helyzetben van az euró. Az euróövezet egyes résziben nem olyan borús a helyzet, mint például Németországban vagy Franciaországban. Összességében azonban nem túl rózsásak a kilátások. Miközben az euróövezetben harcolnak a növekedésért, az amerikai adatok elég egyértelmüek: fokozódik a…
Egy év alatt 36 százalékkal esett vissza hazánkban a külföldi befektetések száma. Idén 20 befektető ruházhat be 400 millió eurót 3 ezer munkahelyet teremtve
Az új kormány gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság nem befolyásolja nagy mértékben a forint árfolyamát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár arra...