VESZPRÉM — Lemondta a válogatottságot Nagy László (29), így a nemzeti férfi kézilabdacsapatnak a Barcelona sztárja nélkül kell megvívnia a szlovénok elleni két vb-selejtezőt. A vasárnap klubjával a Bajnokok Ligája döntőjében alulmaradó átlövő azonban ezúttal sem adott végleges választ a régóta feszegetett kérdésre: valaha is magára húzza-e a címeres mezt?
Tizenkét ország, köztük hazánk daganatos, leukémiás megbetegedésből felépült, 7-16 év közötti gyermekei vesznek részt a „Győztesek Versenyén” június közepén, Moszkvában.
Új vezetője lesz a Magyar Jégkorong Szövetségnek (MJSZ), mivel az eddigi elnök, Studniczky Ferenc nem jelölteti magát a június 11-i tisztújító közgyűlésen.
Az autós versenyt január 1. és 16. között ismét Argentínában és Chilében rendezik meg. A négy magyar közül ketten újoncok, valamint a 2010-es szünet után Szalay Balázs, és navigátora, Bunkoczi László is újra ott lesz a mezőnyben.
A 49 éves tréner 2004-ben jutott fel a Kaposvár csapatával az élvonalba, azóta pedig csakis ő irányította az együttest, összesen 179 első osztályú mérkőzésen ült a kispadon. Egy éve ő vezeti a magyarországi edzőképzést, 3 évre írt alá a Ferencvárosnál.
A spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetői hivatalosan is bejelentkeztek Cesc Fabregasért, az Arsenal spanyol válogatott középpályásáért. Spanyol lapértesülés szerint az Olympique Marseille szívesen szerződtetné Diego Forlánt, az Atlético Madrid gólerős támadóját.
Bár az 1978-as argentin világbajnokság nem a szupercsapatokról és a szupersztárokról marad emlékezetes, a kiváltott szélsőséges érzelmek és a botrány szele biztosította, hogy helye legyen a futball "mondavilágban". A házigazda argentinok sikere extázist okozott, bár azt beszélték, bundagyanús körülmények között kerültek a fináléba. A magyar válogatott sorsát Törőcsik és Nyilasi kiállítása már az…
Szerda délután megérkezett Amszterdamba a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton 14 órától a világbajnokságra készülő hollandokkal vív felkészülési mérkőzést. A találkozón valószínűleg sérülés miatt nem léphet pályára Németh Krisztián.