"További intézkedések nélkül, rövid távon összességében negatív következményekkel járhat a kormány akcióterve a lakáspiacon, bár a csomag pozitív intézkedései középtávon már éreztethetik hatásukat."...
A kormány tervezett intézkedéseinek egyértelműen pozitív hatásuk lesz az üzleti szolgáltató szektorra - közölte Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) elnöke közleményben csütörtökön az MTI-vel.
Schiffer András becslése szerint mintegy két hónap múlva kerülhet sor a sukorói ügylettel kapcsolatos értékbecslés, illetve földhivatali iratok kiadására
A kirándulásra csábító jó idő ellenére még mindig le vannak zárva az esőzések miatt károsodott útszakaszok a Pilisben. Fakidőlésekre a lezárt útszakaszokon kívül, az erdőterület egészén bárhol számítani lehet; kedden a Nagykovácsi útra, szerdán a Normafánál dőltek ki fák. A Pilisi Parkerdőben keletkezett kár már meghaladja a félmilliárd forintot.
Az elmúlt kormányzati időszak politikai és gazdasági értelemben vett jogsértéseinek kivizsgálását, illetve a felelősök megnevezését tartja feladatának az elszámoltatásért felelős kormánybiztos.
Az izraeli zsidók több mint háromnegyede ellenséges államnak tartja Törökországot a Jiszráél Hajóm című jobboldali napilap csütörtökön közzétett közvélemény-kutatása szerint.
Lövétei István szerint egy megerősítő népszavazás adna valódi legitimitást egy új alkotmánynak. Az alkotmányjogász annak kapcsán nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek, hogy a Fidesz - az ellenzéki frakciók tiltakozását kiváltva - kezdeményezte, kerüljön ki az alaptörvényből, hogy az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési…
Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák kormány június 9-én olyan határozatot jelentetett meg, amelyben revizionista törekvésekkel vádolta meg a magyar kormányt és az Országgyűlést
Mivel már mindenki nagyon rossz véleménnyel van a közös európai valutáról, hát itt az idő eurót venni - mondta el a CNBC-nek egy mai interjúban a közkedvelt befektetési guru, Jim Rogers. Az euró...
A IV. Nemzetközi Adókonferencián elhangzott, hogy a 27 millió francia adózó egyharmada egyedülálló, a családi adózás - az állam állításával szemben - csak minimálisan osztja újra a jövedelmeket a gyerekesek javára
Múlt héten 456 ezren folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, ami 3 ezre csökkenésnek felel meg - közölte a munkaügyi minisztérium. A friss adat közel megegyezik a 450...
Az árvízi helyzet javulását jelzi, hogy csütörtök este hat órától a honvédség erői is elhagyják Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvízzel sújtott térségeit, a veszély ugyanakkor még nem múlt el, csupán enyh...
A Külügyminisztériumba kérették Peter Weisst, Szlovákia budapesti nagykövetét - közölte a tárca szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák kormány június 9-én olyan n...
Két év alatt kétszer erőszakolta meg ugyanazt az asszonyt egy ausztrál férfi. Minkét alkalommal részeg volt, és azt mondta, félreértés történt, illetve nagyon sajnálja, többször nem fordul elő. A nő és a férfi is siket.
Vége az önsanyargató fogyózásnak, az életen át tartó diétának. Kutatók felfedezték, hogy a hízásra való hajlam befolyásolható, mégpedig az Ázsiában őshonos édesgyökér nevű növény segítségével
Megfelel a minőségi minimum követelményeknek az uniós tengerparti fürdővizek 96 százaléka, a folyami és tavi fürdők 90 százaléka - derül ki az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentéséből.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget támadja az argentin válogatott erőnléti edzője. Fernando Signorini szerint Lionel Messi fáradtan, kimerülten érkezett meg Dél-Afrikába, és ez hatással lehet majd a játékára és a válogatottra.
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Liverpooltól távozó Rafael Benítez lett a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák kormány június 9-én olyan határozatot jelentetett meg, amelyben revizionista törekvésekkel vádolta meg a magyar kormányt és az Országgyűlést.
A növekedési és inflációs kilátásokat övező bizonytalanság még mindig nagy - hangsúlyozta ismételten Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke. Annak ellenére, hogy májusban az inflációs...
Az alkotmányjogász szerint a négyötödös vagy egy kétharmados szabály az előkészítésben önmagában nem demokratikus, vagy antidemokratikus, de abban sem hisz, hogy pusztán a választás után kialakult parlamenti erőviszonyok legitimálnak egy ilyen horderejű kérdést
Tegnap a kereskedés végére mínuszban rántották az amerikai tőzsdéket, a ma reggeli kedvező kínai makroadatok azonban lendületet adtak a piacoknak és a határidős indexek jelentősebb pluszokat...
A 27 millió francia adózó egyharmada egyedülálló, a családi adózás - az állam állításával szemben - csak minimálisan osztja újra a jövedelmeket a gyerekesek javára
A 27 millió francia adózó egyharmada egyedülálló, a családi adózás - az állam állításával szemben - csak minimálisan osztja újra a jövedelmeket a gyerekesek javára, mondta Jean-Francois Pestureau a francia adótanácsadók szervezetének elnöke a IV. Nemzetközi Adókonferencián csütörtökön.
MADRID ‒ Nagycsapatuk volt a franciáknak az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, mégsem tudták megnyerni a tornát. A sztárokkal teletűzdelt futballválogatott emlékezetes csatában bukott el büntetőkkel az elődöntőben Németország ellen (a hosszabbításban már 3-1-re vezettek, ám először a németek kapusa, Harald Schumacher (56) letarolta a pályán Patrick Battistont (53), majd egyenlített a…
Eltörölték Kínában azt a nagy vitát kiváltó rendelkezést, amely alapján az egyik déli város hatóságai nem adtak többszöri beutazásra jogosító vízumot a kopasz tajvaniaknak – közölte csütörtökön a tajvani utazási irodák szövetsége.
Nyilvános a sukorói ügylet dokumentációja, miután az LMP csütörtökön jogerősen pert nyert, és a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a kért iratok kiadására.
Ismét Vantara Gyula jelenlegi polgármestert jelölte a Fidesz-MPSZ polgármesternek a következő ciklusban - közölte a párt helyi szervezete csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai kongresszus rendkívüli bizottságának jelentése szerint az AIG megmentése “mérgező" hatással volt az amerikai pénzügyi rendszerre, mivel azt az üzenetet közvetítette a piac felé,...
A francia kormány bejelentette, hogy az államadósság csökkentése érdekében nem kevesebb, mint 1700 vidéki ingatlan kiárusítását tervezik a közeljövőben. A listán leginkább olyan vidéki várak és kastélyok szerepelnek, melyek hasznosítása egyáltalán nem vagy csak nehezen oldható meg....
Jogsegélyállomást létesített öt hátrányos helyzetű Borsod megyei településen a Táraság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, hogy az általuk elindított roma program keretében feltérképezzék a jogsértéseket, majd precedenst teremtő pereket indítsanak.
A délutáni határozott nemzetközi befektetői hangulatjavulás segített elérni a forintnak azt, amit a magyar kormányzati akcióterv bejelentése nyomán nem sikerült kiváltani: újra 280 alá bukott az euró...
Lövétei István szerint egy megerősítő népszavazás adna valódi legitimitást egy új alkotmánynak. Az alkotmányjogász annak kapcsán nyilatkozta ezt, hogy a Fidesz kezdeményezte, kerüljön ki az alaptörvényből, hogy az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló határozat elfogadásához a képviselők négyötödének szavazata szükséges - túl sokat akar a törvényhozó hatalom?
Kevin Costner amerikai színész a napokban olyan technológiát ajánlott az amerikai kongresszus figyelmébe, amellyel szerinte hatékonyan kezelhető lenne a Mexikói-öbölben történt olajszennyezés.
Hozzávalók: 6 hüvelykujjnyi vastag újhagyma vagy zöldhagyma (lehet olyan, aminek már diónyi feje is van) 1-2 marék kisszemű újburgonya olaj 1-2 zöldségleveskocka 1 kiskanál morzsolt majoranna 1 kisebb babérlevél 2 medvehagymás tömlős sajt só bors
A Magyar Nemzet csütörtöki száma azt írta: az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal döntése alapján nem forgalmazható a Diagon H1N1-tesztje