Gyöngyös ‒ Ilyen csoda még nem volt! Három ikres kismama is fekszik a Bugát Pál kórházban, valószínűleg mindannyian az Ikrek havában adnak életet babáiknak, ráadásul egyikük sem esett át lombikkezelésen és a rokonságukban nincs iker.
Asheville — Bethany Lott (T25) azonnal meghalt, a kiérkező mentők már hiába akarták újraéleszteni, miközben kedvese zokogva próbálta felhúzni a gyűrűt a lány élettelen ujjára.
Magyarország — Akár a hajunkra is kenhetnénk a legtöbb naptejet, sok ugyanis pont annyit ér – derült ki a Teszt plusz Magazin írásából, amely az IRCT által megjelentetett laboratóriumi tesztekre alapult.
Veszprém — Alkalmazkodik a ljubljanai körülményekhez, ezért edzéshelyszínt vált a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott.
PÉCS — Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a Pécsi Városi Bíróság azt az újabb két egyetemi alkalmazottat, akiket hétfőn vettek őrizetbe a rendőrök.
Pécs — Hét év börtönre ítélte tegnap a Baranya Megyei Bíróság M. Lászlót (21), aki nyolc hónapon keresztül élt együtt halott nagymamájával egy panellakásban.
MAGYARORSZÁG — Akár a hajunkra is kenhetnénk a legtöbb naptejet, sok ugyanis pont annyit ér – derült ki a Teszt Plusz Magazin írásából, amely az IRCT által megjelentetett laboratóriumi tesztekre alapult. A fogyasztóvédelmi magazin 20 fényvédő szert mutatott be, hogy kiderüljön, valóban védenek-e annyira a nap káros sugárzása ellen, mint ami a csomagolásukra van írva.
CSEPEL — Regénybe illő módon, fia sírja mellett ismerte meg a tragikusan elhunyt Daróczi Dávid (†37) édesanyja, Ica néni (63) azt a fiatal nőt, aki négy éven keresztül – mostanáig titokban – osztotta meg szívét a volt kormányszóvivővel. Az idős hölgy napok óta keresztkérdésekkel bombázza Nórát (34), aki szerdán a Blikkben öntötte ki szívét a Daróczihoz fűződő szerelmi kapcsolatáról.
GAMÁS — Alig akart hinni a szemének Láday Sándor (73), amikor szerdán lehúzta a Blikk címlapján a matricát, s látta: nyert. A somogyi nyugdíjasnak 350 ezer forint ütötte a markát, hiszen az elmúlt napok nyereménye halmozódott. Az idős férfi még soha nem nyert semmit, a lottón még csak egy kettese sem volt, pedig több mint negyven évig kísértette a szerencséjét.
BELVÁROS — Öt emelet magasságból a liftaknába zuhant és szörnyethalt egy munkás a Pesti Vigadó belső felújítása során tegnap délután. Információink szerint egy ukrán állampolgárságú kőműves vesztette életét, aki társaival előzőleg a liftakna falának javítási munkálatait végezte. A munka végeztével már csak az állványzat bontása volt hátra, amikor bekövetkezett a tragédia.
BUDAPEST — Elképesztő dolgok derültek ki a csepeli kettősgyilkosság fegyverszakértői véleményéből. Az egyik gyanúsított, Deme Gábor ügyvédje szerint a hivatalos irat szerint nem azzal a fegyverrel gyilkoltak Csepelen, mint amelyiket a rendőrség a helyszínen lefoglalt. Mint ismeretes, 2009. január 7-én a Csepel-sziget Általános és Szakképző iskolában meggyilkolták az iskola igazgatóját és az…
Batavia — Házasságtörésért állítanak bíróság elé egy amerikai nőt, amiért egy park asztalán szeretkezett nála jóval fiatalabb partnerével, Justin Amenddel (29).
Abu-Dzabi — A ferde torony eddig egyértelműen a világhírű, 1173-ban épített pisai építmény jelzője volt, ám úgy tűnik, az arabok nemcsak a világ legmagasabb, de a legferdébb épületének címére is pályáznak.
BUDAPEST — „Szeretlek titeket, s...fejek!" – mondta zenekara tagjainak némán, de jól látható artikulációval Elton John (63) a kedd esti budapesti koncertjén, miután részletesen, kedvenc kutyusaik neveinek felsorolásával együtt bemutatta zenésztársait.
Mozgalmas nyár elé néz Takáts Tamás (53). Végre megérkezett a jó idő és vele együtt a fesztiválok időszakai is. Ilyenkor a családnak mellőznie kell az énekest. A StarGardenen kétszer is a színpadon állt.
JOHANNESBURG — Szex miatt bűnhődik a dél-afrikaiak egyik legjobb focistája. A világbajnokság házigazdájának első számú gólvágója, Benni McCarthy (32) felelőtlensége következtében nem vehet részt a vébén.
Bekattantak, vagy csak besokalltak? Sok híresség már nem bírja a sztársággal járó felhajtást, és minden lehetőséget megragadnak, hogy elbújjanak a paparazzik elől.
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi, a hámsérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.
Az utóbbi néhány évtizedben nagyot fordult a világ; a szexualitás nem tabu többé. Sőt, a monogámiát sem kell feltétlenül elfogadnod a szexben, ha nem szeretnéd. Elég bátor vagy elmenni egy swinger klubba? Íme néhány alapszabály.
Vége az önsanyargató fogyózásnak, az életen át tartó diétának. Kutatók felfedezték, hogy a hízásra való hajlam befolyásolható, mégpedig az Ázsiában őshonos édesgyökér nevű növény segítségével
MADRID ‒ Nagycsapatuk volt a franciáknak az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, mégsem tudták megnyerni a tornát. A sztárokkal teletűzdelt futballválogatott emlékezetes csatában bukott el büntetőkkel az elődöntőben Németország ellen (a hosszabbításban már 3-1-re vezettek, ám először a németek kapusa, Harald Schumacher (56) letarolta a pályán Patrick Battistont (53), majd egyenlített a…
Kevin Costner amerikai színész a napokban olyan technológiát ajánlott az amerikai kongresszus figyelmébe, amellyel szerinte hatékonyan kezelhető lenne a Mexikói-öbölben történt olajszennyezés.
Hayek egy külső helyszínen felvett interjún vett részt legújabb filmbéli partnereivel, Maria Belloval és Maya Rudolph-fal. A Nagyfiúk című filmet promotáló interjú alatt hirtelen egy kígyó bukkant fel, amitől hisztérikus rohamot kapott a három színésznő.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott csütörtökön a fehéroroszok fellebbezésének a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjével kapcsolatban, így Pars Krisztián mégsem lép elő ezüstérmessé. A magyar atléta marad a finálé negyedik helyezettje. Pars nem érti a döntést.
Kovács Kati egyik dalát dolgozta fel kedden megjelent új albumán Christina Aguilera; az amerikai popénekesnő a Bionic című lemezén szereplő egyik számához, a Woohoo-hoz az Add már, Uram az esőt! című dalt használta fel alapnak.