2010. június 10. csütörtök

jún. 10
11:42
EUR/USD Célkeresztben az 1,21 (HírTV)
Az EUR/USD célba vette az 1,21-es értéket. Az árfolyam áttörte az 1,2070-80 körüli ellenállásokat és 1,21 felé halad. A következő ellenállást 1,2150 körül találhatjuk. Jelenleg 1,2085-90 körül mozog a jegyzés. (OT
jún. 10
11:42
Több mint száz ház dőlt össze Felsőzsolcán (ATV)
Visszavonul a víz.
jún. 10
11:42
Magas vérnyomás ellen testmozgással (WebBeteg)
A fiatal korban végzett rendszeres testmozgással a későbbi magas vérnyomás esélye lényegesen csökkenthető. A bíztató amerikai vizsgálat eredményeit a Hypertension című folyóirat közölte.
jún. 10
11:44
Óráról órára nagyobb lett a lyuk – mennie kellett a házaspárnak (HírTV)
Egy családot ki kellett költöztetni a Fejér megyei Mányon szerda este. Három pince beomlott, az egyik, amelyikről eddig nem tudtak, a ház alá nyúlik be, és nem tudni, mikor dől össze a ház is. Az épületet statikusoknak kell majd megvizsgálniuk.
jún. 10
11:45
Nyalókát osztogattak a Telly Savalas hasonmások (Kreatív Online)
„Kojak” nyalókát osztogattak Kojak hasonmások Budapesten. Az akció a Filmmúzeum kampányának része, amin a Cluso és a Palmyra dolgozott.
jún. 10
11:46
Mi lesz a hermafrodita sportoló sorsa? (HírTV)
Dél-afrikai sajtóértesülések szerint a tesztek tisztázták Caster Semenyat, így a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) engedélyezte, hogy nőként versenyezhessen tovább. A dél-afrikai futó tavaly a berlini világbajnokságon nyert a nők 800 méteres számában, de férfias izomzata és a korábbi időeredményeihez képest kirívóan gyors javulása miatt győzelmét sokan megkérdőjelezték.
jún. 10
11:54
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi (Metropol)
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi. A kisebb sérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.
jún. 10
11:54
Kósa irritáló kijelentései még sokáig rontják az ország imázsát (Kripto Akadémia)
Nem professzionális start címmel elemzésben foglalkozott az új kormány hivatalba lépése utáni magyarországi helyzettel a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
jún. 10
11:54
Hova tart a dollár? - Technikai elemzés (Portfolio)
Technikai szempontból vizsgáljuk a dollár kereskedését, mely korrekciós szakaszában jár, várhatóan tesztelni fogja a piac a meghatározó trendet. Ilyen esetben érdemes résen lenni, mivel kedvező...
jún. 10
11:56
Reflektorfényben az államadósság, előnyben a feltörekvő országok (Portfolio)
A fejlett országok államai jelentős eladósodásba kezdtek a válság hatására, ennek következtében átlagosan a GDP 100%-át is meghaladhatja az államadósságuk szintje a következő években. Ezzel szemben a...
jún. 10
11:57
Százmilliárdokat nyerhetnénk aktív adódiplomáciával (Privátbankár)
2004 és 2008 között 477 milliárd forint társasági adó a Magyarországon megtermelt érték után az anyavállat országának költségvetésébe folyt be
jún. 10
11:58
Az állami vállalatoknál jön a 15%-os bértömegcsökkentés (Portfolio)
Az állami vállalatok bértömeg-gazdálkodására vonatkozik a 15%-os bértömetcsökkentés - jelentette ki kérdésre válaszolva a Világgazdaság által szervezett csütörtöki konferenciáján Szócska Miklós. Az...
jún. 10
12:00
Így készül Voksán Virág naptárja – videó (Blikk)
Bár Voksán Virág évente már csak egyszer vetkőzik le kamera előtt, rajongóit mégsem hagyja cserben.
jún. 10
12:00
Vasvillával támadt a rendőrre (Blikk)
Vasvillával támadt rendőrre egy nyírlugosi férfi, a hámsérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.
jún. 10
12:00
Orbán: A pesszimizmus nem vezet sehová (+videó) (HírTV)
Magyarország érdeke, hogy a befektetők új munkahelyeket teremtsenek és sikeresek legyenek, mert ezen keresztül lesz az ország is sikeres – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Esztergomban, az új Suzuki Swift-modell sorozatgyártásának indító ünnepségén csütörtökön. A kormányfő hozzátette: a Suzuki sikere azt is üzeni, hogy a válságtól nem kell megijedni, a pesszimizmus nem vezet sehová.
jún. 10
12:03
Focimelléklettel jelentkezik a Metropol (Kreatív Online)
A világbajnokságot megelőző napon a Metropol több oldalas, színes focivébé-melléklettel jelentkezett. A továbbiakban kétoldalas összefoglalók készülnek majd az eseményről.
jún. 10
12:06
Bemutatták a Suzuki Swift új modelljét - képpel (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök és Oszamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök vezérigazgatója vezették le a futószalagról csütörtökön a Suzuki Swift új modelljét, melynek premierjét Esztergomban tartották, de több országban fogják gyártani. Esztergomban az idén 170.000 autót gyártanak, ebből 40.000 lesz az új modell - jelentette be Oszamu Szuzuki.
jún. 10
12:12
Százezer, a közszférában dolgozó ember állását félti a Jobbik (Metropol)
A Jobbik szerint a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és az Orbán Viktor által kedden bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés miatt akár százezer, a közszférában dolgozó ember veszítheti el a munkáját.
jún. 10
12:12
Ismét Trópusi viharba került Tom Cruise (Spa Trend Online)
Újabb filmben domboríthatja a Trópusi vihar ocsmányszájú, szőrös mancsú, kopaszodó hollywoodi producerét Tom Cruise.
jún. 10
12:12
Mezőtúr gyászol! A tömegszerencsétlenség híre megrázta a települést (hirado.hu)
Szerdán mezőtúri lakosokat szállító kisbusz karambolozott Szentes és Kunszentmárton között, a balesetben heten életüket vesztették
jún. 10
12:12
Már nem vár akkora forinterősödést a Goldman Sachs (Portfolio)
Az eddiginél jóval gyengébb eurót jósol a dollárral szemben a Goldman Sachs londoni stratégiai csapata és ezzel párhuzamosan számos, a mi térségünkhöz tartozó fizetőeszköz árfolyamprognózisát is...
jún. 10
12:12
Átverte a vevőit a Gastroyal: sokmilliós bírság (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió Ft-ra bírságolta a Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t. A cég 2009. június 15. és 2009. október 26. között heti étlapjain és internetes honlapján megtévesztő módon tette közzé az egyes termékeihez kötődő árkedvezményeket....
jún. 10
12:12
Megagázsiért lépett fel a konzervatív esküvőn a meleg sztár (ATV)
Hajnalig dalolt az ifjú párnak.
jún. 10
12:14
Phenjan megbünteti a felelősöket a kínai állampolgárok lelövése miatt (hirado.hu)
Múlt pénteken észak-koreai határőrök tüzet nyitottak egy csónakra a Jalu határfolyón, és kioltották három kínai életét
jún. 10
12:14
Meglepően gyenge kereslet az éves magyar kincstárjegy-aukción (Portfolio)
A tervezettnél 15 milliárd forinttal kevesebb 12 hónapos diszkontkincstárjegyet tudott csak értékesíteni a mai aukción az Államadósság Kezelő Központ, ráadásul a tegnapi másodpiaci referenciahozamhoz...
jún. 10
12:15
Orbán mutatta be az új Suzuki Swiftet (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök és Oszamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök vezérigazgatója közösen vezették le a futószalagról a Suzuki Swift új modelljét
jún. 10
12:16
Fény derült a rejtélyes piros gömbök titkára (hirado.hu)
Sárkányhajó versenyen jótékonykodtak a sztárok
jún. 10
12:17
Kiugró drágulással köszöntött be a nyár (Privátbankár)
Utoljára tavaly júniusban kellett volna képzeletbeli bevásárlásunkért 15 ezer forintnál nagyobb összeget az áruházakban hagynunk
jún. 10
12:18
Celebszülők fogadták be az árva gólyát (BorsOnline)
Szerető családra lelt Pipi, az árva gólya. A darányi gólyavalóságshow főszereplői, Chuck és Ludmilla fészkébe csempészték be a háromhetes kicsit, miközben az interneten több tízezren nézték az örökbefogadást.
jún. 10
12:18
Diplomáciát is alkalmaznak kommunikációjukban a delfinek (hirado.hu)
A kutató szerint, a palackorrú delfinek hosszabb zümmögő hangokat hallatnak, amikor vadásznak, és amikor komolyabb agresszió merül fel
jún. 10
12:18
A tiszai árhullám Szolnok felé tart, a dunai ár elérte Paksot (Infostart)
A Tisza Tiszapalkonyánál tetőzött, az ár Szolnok felé tart, ahol tíz méter körüli szinten, hétfőre vagy keddre várják a tetőzést - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs.
jún. 10
12:18
Levágta a vonat a fejét (HírTV)
Szörnyethalt az a nő, akit egy vonat gázolt el Kecskeméten. A masiniszta szerint öngyilkosság történt, a nő a sínre tette a nyakát a vonat előtt.
jún. 10
12:18
Autóval elütötte, majd arcon lőtte apját (Blikk)
jún. 10
12:20
EUR/HUF A forint még tartja a 281 körüli szintet (HírTV)
A 280-281 körüli támogatási szintet egyelőre még nem bírta jelentősebb ostrom alá venni a forint. Délelőtt ugyan 283 fölé emelkedett az árfolyam, de az emelkedés igen rövid élettartamú volt és jelenleg már ismét a 281-es szint kapujában mozog az árfolyam. A támogatási szint áttörése esetén 276 felé esne az árfolyam. Ellenállásokat 284 körül találhatunk. (OT
jún. 10
12:30
Az érettségit is újjá kell építeni (Alternatív Energia)
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján.
jún. 10
12:30
Árvíz: Újabb önkéntesek a gáton (hirado.hu)
Informatikusok, és mérnökök indultak útnak csütörtökön, hogy segítsenek a bajbajuttotaknak Borsod-Abaúj Zemplén megyében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Operációs Bizottságával egyeztetve Felsőzsolca, Ónod vagy Sajólád lesz a célállomás, a reggeli árhelyzetnek megfelelően
jún. 10
12:30
PSZÁF figyelmeztetés a Linamarnak (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Linamarnál lefolytatott vizsgálatot követően figyelmeztette a társaságot, hogy a jövőben a nyilvánosság felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét...
jún. 10
12:30
Tom Cruise visszatér Trópusi viharbeli szerepében (Metropol)
Újabb filmben domboríthatja a Trópusi vihar ocsmányszájú, szőrös mancsú, kopaszodó hollywoodi producerét Tom Cruise.
jún. 10
12:30
Orbán tanácsadója: a kormány elővette hirtelen a B-tervet (ATV)
A múlt hét végén hirtelen B-tervet kellett elővenni, Orbán Viktor és csapata nem erre készült - mondta egy konferencián Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a kormányfő tágabb értelemben vett tanácsadó testületének tagja azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök a napokban a hiány tartását jelentette be a korábbi elképzeléssel szemben. Az európai hangulat az, hogy csak azt nézik, hogyan lehet a…
jún. 10
12:32
Vizsgálat indult Gaudi Nagy Tamás ellen (hirado.hu)
A Budapesti Ügyvédi Kamara azt akarja tisztázni, hogy Gaudi Nagy Tamás megsértette-e az ügyvédekre vonatkozó szabályokat
jún. 10
12:33
Új nemzeti alaptantervet alkot a Fidesz (Privátbankár)
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján. Az oktatási államtitkár ...
jún. 10
12:35
Tízmilliós bírságot kapott a Gastroyal (Privátbankár)
Tízmillió forintra bírságolta az étel házhozszállítással foglalkozó Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t, a korábbi Gastroyalt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert 2009-ben megtévesztően tette közzé...
jún. 10
12:36
Üszkösödő pénisszel került kórházba három kisfiú (BorsOnline)
Három dél-afrikai tini került kórházba, miután üszkösödni kezdett a péniszük. Kiderült, illegális körülmetélés áldozatai.
jún. 10
12:36
Kiégtél? Befordultál? Ide utazz! II. rész (Blikk)
Az első részt itt olvashatod
jún. 10
12:36
Üdvözli a kormány terveit az MGYOSZ (HírTV)
„A kormány tervezett intézkedései javítanak a vállalkozások helyzetén és segítik a magyar gazdaság növekedési pályára állítását” – írja közleményében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ).
jún. 10
12:36
Vedomosztyi: a Gazprom ki akar lépni a RosUkrEnergóból (ProfitLine)
(MTI) - Az orosz Gazprom ki akar lépni az orosz-ukrán gázszállításokban korábban közvetítőként résztvevő, s külön e célra alapított RosUkrEnergo társaságból, amelynek 50 százalékos tulajdonosa.
jún. 10
12:37
Tömeges elbocsátásoktól tartanak a vasutasok (Privátbankár)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint tömeges elbocsátásokra készül a MÁV humánpolitikai vezetése. A szakszervezet csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a MÁV humánpoli...
jún. 10
12:38
Pokorni: Az államnak nagyobb részt kell vállalnia az oktatás finanszírozásában (+videó) (HírTV)
Egységes, osztatlan pedagógusképzés bevezetését, pedagógus életpályamodell kidolgozását, valamint a nevelés szerepének megerősítését tartja kiemelten fontos feladatnak az oktatásban Pokorni Zoltán. Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint ennek érdekében felül kell vizsgálni a bolognai rendszert.
jún. 10
12:38
Adókonferencia - aktív adódiplomáciával százmilliárdokhoz juthatna Magyarország (ProfitLine)
Amiért nem kért Magyarország derogációt a harmonizált adószabályok alól, csak a társasági adóban több mint 800 milliárd forint veszteség érte 2004 és 2008 között, aktív adódiplomáciával a helyzet javítható lenne - mondta Herich György, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke csütörtökön a IV. Nemzetközi Adókonferenciát megelőző sajtótájékoztatón. (MTI)
jún. 10
12:40
Alig akadt érdeklődő a 12 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
2008 októbere óta nem látott alacsony érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai napra meghirdetett 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján. A meghirdetett 50.000 milliárd helyett mindössze 35 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot, miután összesen 57,3 milliárd forint értékben mutatkozott érdeklődés.

Keresés