Feszültség, fegyelmezettség és önvád is megfigyelhető volt H. Huberten interjúja közben, mondja a pszichiáter professzor. Daróczi Dávid barátjának testbeszéde arról árulkodik, hogy őszinte, de sok mindenről hallgat.
Ismét félkatonai szervezetet akar létrehozni a Jobbik, melynek elnöke a réginek az egyenruhájában akar bevonulni a parlamentbe. A párt EP-képviselője színvallásra akarja kényszeríteni a kormánypártot. A Jobbik egyébként egy hetilap becslése szerint idén már 260 millió forintos apanázsra számíthat az államtól. Egyébként pedig 45 milliót gyűjtött támogatóitól, az egyik legbőkezűbb adományozója az…
Szétlopták az orra előtt a főváros vagyonát, de ő ezrét nem felelős - állítja Demszky Gábor, aki szerint az ő dolga csak az, hogy a megfelelő hatósághoz forduljon
Vona Gábor szavai szerint a Jobbik óriási meglepetést okoz majd a parlamentben, mert nem fogja elfelejteni ígéreteit, nem fog megváltozni és nem csapja be a választóit
A Fidesz a kétharmados parlamenti többséggel soha vissza nem térő lehetőséget kapott arra, hogy megváltoztassa a hosszú időre érvényes gazdasági struktúrákat
Partnerséget, törvényességet és korrekt tárgyalásokat vár a társadalmi érdekegyeztetés során az új kormánytól az Autonóm Szakszervezeti Szövetség - mondta Borsik János, a szövetség elnöke az MTI-ne...
A várakozásoknak megfelelően Heinz Fischer, a hivatalban lévő államfő nyerte a vasárnapi osztrák elnökválasztást a nem hivatalos részeredmények szerint.
Erősödött a forint vasárnap este; a nemzetközi bankközi devizapiacon 22 óra előtt pár perccel 262,95 forintot ért egy euró, a péntek esti 263,40 forint után. A forint a dollárral szemben is erősö...
Hillary Clinton már népszerűbb politikus Angela Merkelnél. Ez derült ki a Harris Interactive kutatóiroda felméréséből. Ezzel az amerikai külügyminiszter vált a világ legkedveltebb női politikusává.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Ioan Oltean, a Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik alelnöke azt nyilatkozta a bukaresti Gandul cimű napilapnak, hogy a romániai magyar kisebbségnek rögzített számú parlamenti mandátumot kellene biztosítani annak fejében, hogy az RMDSZ támogassa Traian Basescu román államfő által szorgalmazott alkotmánymódosítást.
Nem történt váratlan fordulat az osztrák elnökválasztáson, a hivatalban lévő szociáldemokrata Heinz Fischer magabiztosan győzött, így további hat évig maradhat hazája államfői székében. Fischer az elnökválasztások történetének második legjobb eredményét mondhatja magáénak. A választási részvétel azonban igen alacsony volt.
Harry Potterként vált világhírűvé és dúsgazdaggá Daniel Radcliffe, de szeretne megszabadulni a skatulyáktól. Sorozatunk első részéből kiderül: hányattatott gyerekkora volt.
Az idén az ingatlannal rendelkező társaság vagyoni betétjének megszerzése is illetékkötelessé vált, aminek teljesítését az APEH folyamatosan ellenőrzi. (MTI)
A gazdasági válság az idei könyvfesztivál során nem éreztette hatását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója, aki elmondta azt is, hogy megoldódtak a Márai-programmal összefüggő, korábban jelzett problémák.
A Fidesz-KDNP megszerezte a kétharmados többséget az országgyűlési választás második fordulójában. Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra tűzi ki az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját.
Elhunyt honfitársaink taj számait is felhasználták azok a dolgozók, akik titokban külföldi betegeket kezeltek a magyar állam költségén az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) VIP-részlegén – írja a Magyar Nemzet.
Súlyos anyagi gondokkal küzd a szlovák köztévé, az STV. Az INESS Intézet kimutatása szerint a veszteség nagyobb mértékben 2008-ban ugrott meg, amikor Stefan Niznansky került az STV igazgatói posztjára.
A Fidesznek ugyan nem kell egyezkednie az ellenzéki pártokkal, de a 263 fős frakció egységének megtartása sem lesz egyszerű feladat - főleg, ha meg kell majd hozni népszerűtlen döntéseket is. Egy biztos, soha nem látott és "kiszámíthatatlan" parlamenti politizálás 4 éve köszöntött ránk - politológusok véleménye a választási eredményről
Egy extrém helyszíni fotózásra bérelték ki legutóbb Victoria Sweet (35) sztriptíztáncost. A képeket egy ismeretlen rajongó rendelte saját használatra, egyre népszerűbbek a hasonló privát portfóliók.
Húsz százalékkal kevesebb képviselőnő lesz az új összetételű Országgyűlésben; az MTI számításai szerint a jelenlegi 43-ról 35-re csökken a számuk. Nagy veszteséget könyvelhet el az idei választások...
Az éjszakai áram tarifájával egyenlő a H-tarifa, ezzel olyan berendezéseket lehet üzemeltetni, mely megújuló energiahordozóval állít elő hőt épület fűtésére
Csaknem húsz magyar tervező mutatja be legújabb tavaszi-nyári kollekcióját a hétfőn kezdődő Budapest Fashion Weeken. Háromnapos lesz, immár kilencedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a West-Balkánban várják az érdeklődőket - mondta Mayer Balázs Kenguru, a Budapest Fashion Week projekt tulajdonosa.
Várható volt a Fidesz sikere az országgyűlési választások második fordulójában - mondta az InfoRádiónak Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke szerint a kétharmados győzelmet aratott párt arra kapott felhatalmazást, hogy gyökeres változást hozzon, és nemzeti egységet teremtsen. A politológus szerint a szocialistáknál hatalmi harc várható, ami akár Gyurcsány Ferenc vesztét is okozhatja, a…
Húsz százalékkal kevesebb képviselőnő lesz az új összetételű Országgyűlésben; az MTI számításai szerint a jelenlegi 43-ról 35-re csökken a számuk. Nagy veszteséget könyvelhet el az idei választások...
A pártelnökség felajánlása a lemondásra lehetőséget ad arra, hogy alulról felmenő tisztújítást hajtson végre a Magyar Szocialista Párt - nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP választási listavezetőj...
A pártelnökség felajánlása a lemondásra lehetőséget ad arra, hogy alulról felmenő tisztújítást hajtson végre a Magyar Szocialista Párt - nyilatkozta Mesterházy Attila
Annak dacára, hogy a legfőbb kérdésekben senkit nem ért meglepetés az idei parlamenti választások eredménye miatt, érdemes egy pillanatra megállni és visszapillantani. És ízlelgetni kicsit a mondatot: a rendszerváltás idejének két politikai főszereplője, az MDF és az SZDSZ parlamenti pártként nincs többé. Mindkét politikai erő nagy utat járt be addig, amíg esküdt ellenségekből politikai…
A brit Harry Crowther a világon az egyetlen, aki az úgynevezett progéria szindróma egy ritka változatában szenved. A betegség révén szervezete ízületi gyulladásokkal van tele, noha még csak általános iskolás.
A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan, kétharmados többséggel véget vetve a szocialisták nyolcévi kormányzásának - írta vasárnap esti kommentárjában a Financial Times.
Befejezte Didier Reynders belga pénzügyminiszter az ország koalíciós kormányának életre keltéséért végzett - és erre az utolsó esélynek tekintett - közvetítői tevékenységét, amelynek eredményét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Kritizálja az áramszámla érhetetlenségét a lakosság, ennek megítélése még az előző, 2008. évi vizsgálathoz képest is romlott - derül ki a MEH 2009. évi vizsgálatából
Banharn Szilpaarcsa 1995 és 1996 között volt miniszterelnök. Jelenleg a hivatalban levő kormányt támogatja. Házára gránátot dobtak, a támadásban 11 ember megsebesült