A Ferencváros saját pályáján gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó Ligakupa középdöntőjében, a második fordulóból elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésen.
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók ezirányú terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek.
A Pécs hazai pályán 69-65-re nyert az alapszakaszgyőztes, egyben címvédő Sopron ellen a női kosárlabda NB I döntőjének keddi második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozatban.
A címvédő FC Barcelona 3-1-es vereséget szenvedett az Internazionale ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, kedden a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.
Az európai légi járatok kevesebb mint fele közlekedett kedden az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően - közölte a légtér ellenőrzésével megbízott nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.