BAKI — Kétéves eltiltásra számíthat a doppinggyanúba keveredő világbajnok birkózó, Kiss Balázs (27), ha a B próba is megegyezik majd az A eredményével.
A Liverpool hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a bennmaradásért küzdő West Ham United felett az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
Címvédőként vág neki a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének az FC Barcelona, de a trófea már nincs a katalán klub birtokában. Ráadásul éppen az örök ellenlábas otthonába, Madridba került a kupa.
Nem a szokványos előkészületek jellemzik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjét: a finálénak is beillő Inter-Barcelona párharc kedd esti nyitányára Milánóba autóbusszal jutott el a katalán gárda. A címvédő Barcelona edzője José Mourinhót dicsérte a találkozó előtt, a portugál tréner pedig trükkös felállással készül a csatára.
2011 nyarán véget érhet a negyedszázados Ferguson-korszak a Manchester Unitednél. A skót sikeredző 70. születésnapja után már nem kíván a futballban dolgozni, így a klub vezetői már most elkezdhetik keresni az utódját. A jelöltek között van José Mourinho, Martin O'Neill és Pep Guardiola is.
A 66 kg-os Ungvári Miklós, illetve a férfi válogatott révén két címvédővel szállnak harcba a magyarok Bécsben a csütörtökön kezdődő cselgáncs Európa-bajnokságon.
Kereken egymillió font (302 millió forint) üti a markát a férfi és a női győztesnek is a június 21. és július 4. között sorra kerülő wimbledoni tenisztornán.
Tíz Veszprém megyei amatőr sportoló indult el kedden a Veszprém Aréna elől, akik Marian Cozma tiszteletére és rá emlékezve Veszprém testvérvárosáig, Sepsiszentgyörgyig futnak - közölte Méreg József, a Marathon Tömegsport és Környezetvédő Egyesület elnöke.
Amíg a McLarennél a Formula-1-es Kínai Nagydíjon aratott kettős sikert ünneplik, a Ferrarinál már az idény negyedik futama után tarthatnak attól, hogy megromolhat a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa viszonya. A mozgalmas sanghaji futamon ugyanis a kétszeres világbajnok spanyol versenyző a bokszutca bejárata előtt, kevéssé elegáns manőverrel előzte meg brazil csapattársát.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar jégkorong-válogatott a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon: a dél-koreaiakkal és a lengyelekkel szembeni sikert követően kedden 8-0-ra győzött a horvátok ellen.
Valószínűleg május végén, június elején kezdődik majd a jegyek és a bérletek árusítása az augusztusi magyarországi úszó, műugró, szinkronúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságra.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar jégkorong-válogatott a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon: a dél-koreaiakkal és a lengyelekkel szembeni sikert követően kedden 8-0-ra győzött a horvátok ellen. A szlovénok hosszabbításban nyertek a britek ellen.
A Ferencváros saját pályáján gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó Ligakupa középdöntőjében, a második fordulóból elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésen.
A címvédő Debrecen idegenben magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza felett a labdarúgó NB I 21. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A DVSC sikerével négy pontra közelítette meg a listavezető Videotont.
A Ferencváros saját pályáján gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó Ligakupa középdöntőjében, a második fordulóból elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésen.
A Pécs hazai pályán 69-65-re nyert az alapszakaszgyőztes, egyben címvédő Sopron ellen a női kosárlabda NB I döntőjének keddi második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozatban.
A címvédő FC Barcelona 3-1-es vereséget szenvedett az Internazionale ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, kedden a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.