Oroszország nem tekinti magára nézve fenyegetésnek a NATO létét, de veszélyeket lát abban, ha az észak-atlanti szervezet globális szerepre tör, és világcsendőrként, erővel kíván fellépni a nemzetközi porondon, függetlenül az ENSZ Biztonsági Tanácsának álláspontjától - mondta kedden Brüsszelben újságíróknak Dmitrij Rogozin orosz NATO-nagykövet.
Akár 50 ezer fontos – 15 millió forintos – büntetést is kaphat az az angol férfi, aki álnéven srófolta fel a saját maga által áruba bocsátott termékek árát az eBayen. Angliában ő az első személy, akit internetes visszaélés miatt büntetnek meg.
Még mindig kevés igazolással szavazó vetette magát névjegyzékbe azon a településen, ahol az igazolásával szavazni kíván - közölte az Országos Választási Iroda vezetője.
Súlyos állapotban szállították kórházba kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnökét. A 89 éves Juan Antonio Samaranchot egy barcelonai kórházban kezelik - közölte az AFP-vel egy, a sportdiplomatát közelről ismerő, névtelenséget kérő forrás.
A BKV Zrt. belső kontroll igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján újabb szerződéssel kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt – olvasható a társaság keddi közleményében.
A Soproni és a Coca-Cola már próbálkozott vele, de vajon vannak-e általánosan alkalmazható szabályok és tippek a nemzeti értékekkel összekötött márkázásra? Milyen eszmékre épít az Apple, amikor a fogyasztóihoz szól? Paul Garrison előadása a Nagy Kreatív Nap-Digital Festivalon.
Gyurcsány Ferenc kedden tanúvallomást tett a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban, és a felvett tanúvallomásának teljes jegyzőkönyvét nyilvánosságra hozza - közölte a volt kormányfő titkársága
A csinghaji pusztító erejű földrengés áldozatainak emlékére nemzeti gyásznapot rendeltek el Kínában április 21-re, szerdára; az országban és az ország külképviseletein félárbocra eresztik a nemzeti zászlókat - jelentette be a kínai államtanács kedden.
A Meteorológiai Világszervezet egy szakértője szerint az eső majd elmossa a levegőben lévő hamuszemcséket, és a megmaradó felhők az Északi-sark felé haladva feloszlanak
Az Izland felé tartó alacsony légnyomású légtömegek hatására a hétvégére eltűnhet az a vulkáni hamufelhő, amely napokon keresztül akadályozta a légi közlekedést Európa nagy részében - jelentette ki kedden a Meteorológiai Világszervezet (WMO) egy szakértője.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a King's City elnevezésű kaszinóberuházással kapcsolatos földcserére vonatkozó igény már a 2008. májusi parlamenti egyeztetés előtt ismert volt, a részvételével folytatott megbeszélésen semmilyen új elem nem vetődött fel.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar jégkorong-válogatott a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon: a dél-koreaiakkal és a lengyelekkel szembeni sikert követően kedden 8-0-ra győzött a horvátok ellen.
Elismerte Molnár Gyula, hogy az LMP szavazóit célozta meg legutóbbi szórólapjával. Újbuda szocialista polgármesterének legutóbbi szórólapjáról eltűnt a szegfű, és megjelent helyette a Lehet Más a Politika szlogenje.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kétnapi zuhanás után igyekeztek visszaállítani kedden a múlt hét közepi szintjeiket, több-kevesebb sikerrel. (MTI)
Eredményt hirdettek a Családi Kasszasikerek pénzügyi öngondoskodás program meghívásos pályázatán, mely helyi önkormányzatok alapszintű gazdasági és pénzügyi oktatási projektjeit támogatja. Az öt győztes pályázó, akiket húsz település közül választottak ki, értékes szakmai segítség mellett (tananyag, előadók, képzés, konzultáció) taneszközként egy-egy új laptoppal és projektorral is gazdagabb lett.
Nemzeti és világméretekben egyaránt a munkahelyteremtést és a szegénység mérséklését kell a gazdasági stratégiák középpontjába állítani - szögezte le Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási...
A Tesco árbevétele 8,5 százalékkal nőtt az elmúlt üzleti évben, a cég eközben 30 új áruházat nyit idén Magyarországon, ezzel 1700 új munkahelyet teremtve.
Valószínűleg május végén, június elején kezdődik majd a jegyek és a bérletek árusítása az augusztusi magyarországi úszó, műugró, szinkronúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságra.
A két szövetséges közötti rendíthetetlen barátságot méltatta az amerikai kormány a zsidó állam kikiáltásának 62. évfordulóján, a kétoldalú viszonyban tapasztalható feszültség hetei után.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a King's City elnevezésű kaszinóberuházással kapcsolatos földcserére vonatkozó igény már a 2008. májusi parlamenti egyeztetés előtt ismert volt, a részvételével folytatott megbeszélésen semmilyen új elem nem vetődött fel.
Ha felkérik, elindul a főpolgármesteri tisztségért a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István szerint a mai politikai környezetben könnyen ledolgozható a négy évvel ezelőtti egy százalékos különbség, amellyel 2006-ban Demszky Gábor legyőzte.
Fehéroroszországban van az elűzött kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev - ismerte el kedden Alekszander Lukasenko fehérorosz államfő, véget vetve a Bakijev holléte kapcsán kialakult, napok óta tartó bizonytalanságnak. „Bakijev és családja, összesen négy ember hétfő este óta Minszkben tartózkodik vendégként” – fogalmazott Lukasenko a fehérorosz parlamentben.
Szerdán hajnali 2 óráig a légtérben nem várható olyan változás, ami a légiközlekedést befolyásolná, s nagy valószínűséggel így marad a továbbiakban is, vagyis nem lesz korlátozás a repülésre - közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt
Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedik már kedden az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően - közölte a légtér ellenőrzésével megbízott nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.
Szerdán hajnali 2 óráig a légtérben nem várható olyan változás, ami a légiközlekedést befolyásolná, s nagy valószínűséggel így marad a továbbiakban is, vagyis nem lesz korlátozás a repülésre. Kedden a járatok fele már működött Ferihegyen. Meteorológusok szerint a hét második felében esni fog, ami elmossa majd a levegőben lévő hamuszemcséket, s így helyreállhat a légi közlekedés rendje. Kedd esti…
A fővárosi szocialisták azt szerették volna, ha a Fidesz az elnökségi ülése után egyértelművé teszi, hogy melyik nyilatkozata a mérvadó. Burány Sándor az MSZP fővárosi elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: Budapest polgárainak joguk van tudni, mit tervez a Fidesz Budapest kerületeivel.
Picassónak még mindig vannak titkai - ezeket fedi fel a spanyol mester mintegy 300 művét felvonultató retrospektív kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban.
Ha az utasbiztosítással rendelkező ügyfél járműve odautazáskor késik, akkor az ebből eredő költségeket megtéríti a biztosító, de a járattörlés miatti károkat nem - mondta Horváth Péter, a Magyar...
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadó kisebb adóbevételek, illetve az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot.
Mérsékelni tervezi az élelmiszerek sótartalmát az amerikai élelmiszerfelügyelet (FDA), hogy csökkenteni lehessen a magasvérnyomásos- és szívbetegek számát - közölte a hatóság egy névtelenséget kérő tisztségviselője
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadó kisebb adóbevételek, illetve az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot