2010. október 8. péntek

okt. 8
15:06
Magyarország Ukrajna EU-közeledését szorgalmazza (Gondola)
Magyarország azt szeretné, hogy Ukrajna közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, de úgy, hogy közben kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol Oroszországgal - mondta Sztáray Péter helyettes külügyi államtitkár egy Ukrajna témájú nemzetközi konferencián a budapesti Közép-európai Egyetemen pénteken
okt. 8
15:06
Elrabolták a magyar békefenntartót (Blikk)
Elraboltak egy magyar békefenntartót csütörtök este Szudánban – írta a FigyelőNet.
okt. 8
15:06
Komáromnál a vörösiszap (HírTV)
A Duna Komárom alatti szakaszán tart a vörösiszap-tározó átszakadása miatt a folyóba került szennyeződés, de a felhígulása miatt már egyre nehezebben kimutatható.
okt. 8
15:08
Apja, anyja és nagyapja zaklatott szexuálisan négy gyereket egy borsodi faluban (Gondola)
Egy 43 éves férfi, 35 éves felesége és a férfi 68 éves apja a vádlott abban a bűnügyben, amelyben a napokban emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség
okt. 8
15:10
Előzetes letartóztatásba helyezték Geréb Ágnest (Gondola)
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnest, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a rendőrség
okt. 8
15:12
Magyarország nem vizsgál új hitelmegállapodást az IMF-fel (ProfitLine)
Magyarország nem vizsgálja új megállapodás lehetőségét a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a Reuters hírügynökséggel a nemzetgazdasági minisztérium pénteken, cáfolva egy aznapi lapértesülést.
okt. 8
15:15
Kertészeti tanácsok októberre (Édenkert)
Nézzük, hogy milyen kertészeti munkákat ajánlatos elvégeznünk októberben, ha azt szeretnénk, hogy a tavaszt gondok nélkül kezdjük!
okt. 8
15:21
Pintér: nincs vörösiszap a csapvízben (Privátbankár)
A szennyeződést sikerült a felszínen mentesíteni - mondta a belügyminiszter pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón. A kihallgatások is megkezdődtek.
okt. 8
15:21
Robotot tanított a Rubik kocka kirakására (Blikk)
Dublin - Mindössze 23 másodperc alatt rakta ki a Rubik kockát Rubot, a robot, ami egy géptől igen szép teljesítmény.
okt. 8
15:23
100 neje gyászolja a kenyai „Sperminátort" (Blikk)
Nairobi - Száz felesége gyászolja azt a kenyai férfit, akinek házasságaiból legalább 200 gyereke született.
okt. 8
15:24
"Alkalmatlanná vált az emberi életre az iszapkatasztrófa által sújtott terület" (Infostart)
A Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója szerint rövid távon alkalmatlanná vált az emberi életre az iszapkatasztrófa által sújtott terület; Varga József az MTI-nek pénteken nyilatkozva azt mondta: kísérletek elvégzését is szükségesnek tartaná ahhoz, hogy megtalálják a károk felszámolásának leghatékonyabb módjait.
okt. 8
15:24
Több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton (Gondola)
Több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton péntek kora délután a 47-es kilométernél a jobb pályán, mert egy kamion a szalagkorlátnak ütközött
okt. 8
15:24
Meghalt egy favágó Zalában (Blikk)
okt. 8
15:24
300 alkalmazottat bocsát el jövőre a Magyar Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2011. évi bérfejlesztésről és létszámleépítésről. Jövőre 300 alkalmazottat bocsátanak el, ennek költsége pedig 3,5 milliárd...
okt. 8
15:24
„Kit érdekes a Megasztár? Ki érdekel az X-Faktor?” Kikelt a gagyi műsorok ellen Havas (ATV)
Kikelt a "gagyi műsorok" ellen Havas Henrik.
okt. 8
15:26
Újabb halálos áldozat Devecserben! (Infostart)
Előkerült az iszapkatasztrófa hatodik halálos áldozata - értesült az InfoRádió. Helyszínen tartózkodó tudósítónk értesülését Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő péntek délután megerősítette.
okt. 8
15:26
Magyarország nem vizsgál új hitelmegállapodást az IMF-fel (Gondola)
Magyarország nem vizsgálja új megállapodás lehetőségét a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a Reuters hírügynökséggel a nemzetgazdasági minisztérium pénteken, cáfolva egy aznapi lapértesülést
okt. 8
15:26
"A kitörési pontokra akarunk rámutatni" (Portfolio)
Újra eltelt egy év, napokon belül sor kerül a Stabilitás Pénztárszövetség kétnapos konferenciájára, ami a pénztári szektort érintő legfontosabb kérdések sorra vételén kívül nemzetközi kitekintésre is...
okt. 8
15:26
Nyugati politikusok a friss béke Nobel-díjas mielőbbi szabadon engedését akarják (ATV)
Több nyugati ország kormánya is arra kérte Kínát, hogy engedjék szabadon a jelenleg is börtönbüntetését töltő, friss béke Nobel-díjas Liu Hsziao-po-t - számolt be róla pénteken az AFP francia hírügynökség.
okt. 8
15:28
MSZP: Tóth Csaba kerül Horváth Csaba helyére a parlamentben (Gondola)
Az MSZP Budapesti Párttanácsának pénteki döntése alapján Tóth Csaba zuglói szocialista elnök kerül az Országgyűlésbe Horváth Csaba helyére, aki a párt fővárosi közgyűlési frakciójának vezetője lesz, ezért lemondott mandátumáról
okt. 8
15:28
35 évbe telne feldolgozni a magyarországi vörösiszap mennyiséget + videó (ATV)
Viszont 3 és fél év alatt megtérülhetne egy, a hasznosítására irányuló beruházás.
okt. 8
15:30
Az ajkai polgármester levelet írt Orbánnak a timföldgyár munkahelyei érdekében (Gondola)
Ajka polgármestere levelet írt a miniszterelnöknek pénteken, ebben arra kéri Orbán Viktort, hogy az 1100 dolgozót foglalkoztató timföldgyár folytathassa a működését
okt. 8
15:36
Életünkre törnek a samponok? (Édenkert)
Mindannyian használunk sampont, hogy a napi piszkot és a hajformázó készítményeket lemossuk, és hogy a fejbőr zsírosságát csökkentsük.
okt. 8
15:39
59 évesen lesz újra apa (Blikk)
okt. 8
15:41
Iszapdráma! Hol vannak az eltűntek? (Blikk)
Szinte már biztos, hogy a hétfőn lezúdult vörösiszap magával sodorta azt a három embert, akit jelenleg még eltűntként keresnek,  A Blikk.hu tudósítója, hogy segítsen a kutatásban azzal a mentőalakulattal tartott, amelyik az eltűntek házát vizsgálta át.
okt. 8
15:42
A harminc év körüli európai férfiak egyharmada a szüleivel él (Gondola)
A szüleivel él minden harmadik 25 és 34 év közötti férfi és minden ötödik hasonló korú nő az Európai Unióban - olvasható az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken megjelent felmérésében
okt. 8
15:42
Négy hónap után utal a minisztérium (HírTV)
Négy hónap elteltével utalja át a Nemzetgazdasági Minisztérium a teljesítéssel igazolt költségvetési támogatást az ITD Hungarynek és a Magyar Turizmus Zrt.-nek.
okt. 8
15:42
Bal kéz, jobb kéz – Nissan 370Z és Porsche Cayman S összehasonlító teszt (Auto Pult)
Nem is értem, hogy van ez a felnőttekkel. Végtére is mindenki gyermek maradt: hiába nőttünk meg, lettünk öregebbek, bizony mindig találunk olyan dolgokat, amik képesek kihozni belőlünk azt az önfeledt izgalmat, amelyet bármelyik gyermek érez, amikor leül játszani. Ezt bizonyította a nálunk vendégeskedő Cayman S és 370Z is: bár legtöbbször csak a kíváncsi érdeklődés övezte a két autót, néha…
okt. 8
15:44
Görögország a világ második legkockázatosabb adós országa (Gondola)
Görögország változatlanul a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listájára még két további euróövezeti tagállam, Portugália és Írország is felkerült az elmúlt negyedévben - áll az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport pénteken ismertetett negyedéves összesítésében
okt. 8
15:44
Fegyveresek ejtettek foglyul egy magyar békefenntartót (HírTV)
Elraboltak egy nyugállományú magyar békefenntartót Szudánban Dárfúr tartományban. A hírt a honvédelmi tárca és a Külügyminisztérium is megerősítette.
okt. 8
15:45
Osztrák lap - a bankok és a felügyeleti szervek is felelősek a devizahitel-gondokért (ProfitLine)
A bankokat és a pénzügyi felügyeleteket is felelősség terheli a közép- és kelet-európai devizahitel-gondok miatt - írta pénteken Osztrák exportsláger című kommentárjában a Der Standard című osztrák napilap.
okt. 8
15:46
Elraboltak egy magyar békefenntartót Szudánban (Gondola)
A FigyelőNet információi szerint egy magyar békefenntartót raboltak el csütörtök este Szudánban
okt. 8
15:48
Minden harmadik harmincas férfi a szüleivel él (Gondola)
A szüleivel él minden harmadik 25 és 34 év közötti férfi és minden ötödik hasonló korú nő az Európai Unióban.
okt. 8
15:50
Elraboltak egy magyar békefenntartót (Gondola)
A FigyelőNet információi szerint egy magyar békefenntartót raboltak el csütörtök este Szudánban.
okt. 8
15:51
Ötre emelkedett az iszapömlés halálos áldozatainak száma (WebBeteg)
Ötre emelkedett az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi a kórházban meghalt egy idős férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.
okt. 8
15:57
Több új állás, több új álláskereső (Privátbankár)
A foglalkoztatók szeptemberben 28.400 új álláslehetőséget jelentettek be, így egy hónap alatt 4,5 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest közel hasonló mértékben, 4,2 százalékkal nőtt a bej...
okt. 8
15:57
Házfejújításban segített a Blikk! (Blikk)
okt. 8
16:00
Iszapömlés: Még egy hétig halászati tilalom Győr megyében (Infostart)
Várhatóan a jövő hét végéig tart a vörösiszap szennyezéssel érintett Győr-Moson-Sopron megyei vizek mentén elrendelt halászati, itatási és öntözési tilalom - tudta meg a megyei védelmi bizottság elnökétől pénteken.
okt. 8
16:00
MSZP: a Fidesz átveri a nyugdíjasokat (Gondola)
Az MSZP szerint a 0,6 százalékos nyugdíjkorrekcióval a Fidesz átveri az időseket
okt. 8
16:00
Commodity: Gyapot- Emelkedö trendben (HírTV)
Csak pár napig gyengélkedett a gyapot decemberi kontraktusa, majd ismét emelkedö trendet figyelhettünk meg a felsö oldalon. Egyéb faktorok is megerösítik az irányt, épp csak alábbhagyott a lendület. Támogatás 1,0633-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 8
16:00
Tartja magát, de már alig kapaszkodik fel az infláció (Portfolio)
Szeptemberben stagnált vagy kis mértékben emelkedhetett az infláció, mivel a két oldali hatások gyakorlatilag kiolthatták egymást, ugyanakkor az élelmiszerárak alakulása még okozhat ebben meglepetést...
okt. 8
16:00
Megvan az iszap hatodik halálos áldozata (ATV)
Újabb holttestet találtak péntek délután Devecser határában; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő az MTI-vel.
okt. 8
16:02
Katasztrófa: Kétszázezer eurós kárenyhítési alapot nyit a MAL Zrt. (Infostart)
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezetősége kétszázezer eurós (mintegy 55 millió forintos) helyreállítási alapot nyit az Ajka térségében hétfőn történt katasztrófa által okozott károk enyhítése érdekében.
okt. 8
16:02
Szombattól változik a forgalmi rend a Károly körúton (Gondola)
Szombattól megváltozik a Károly körút forgalmi rendje a Budapest Szíve Program következő ütemének munkálatai miatt
okt. 8
16:02
Bund-Future- Pozitívan nyitó amerikai kötvények (HírTV)
Az amerikai kötvények pozitívan nyitották a new yorki kereskedést, miután az amerikai munkaerö-piaci adatok meglehetösen gyengén alakultak. Megfigyelök szerint a Fed ismét beindíthatja a bankjegynyomdákat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 8
16:04
Tálibok, bűnözők és narkósok védték az amerikai bázisokat Afganisztánban (Gondola)
Az afganisztáni amerikai katonai bázisok és konvojok őrzését ellátó biztonsági magáncégek tálibokat, valamint helyi bűnözőket és narkósokat is felfogadtak - állapította meg egy amerikai szenátusi bizottság
okt. 8
16:06
LMP: világnézetileg elkötelezett passzus ne kerüljön az új alkotmányba (Gondola)
A Lehet Más a Politika szerint "egészen elképesztő", hogy az Állami Számvevőszék vezetője különböző ideológiai, világnézeti kérdésekben fejt ki véleményt
okt. 8
16:08
Új Júliát avat a Nemzeti Balett (Gondola)
Seregi László egyik legkedveltebb darabja, a Rómeó és Júlia október 14-étől 17-éig minden este színre kerül az Operában.
okt. 8
16:10
Megtalálták a hatodik áldozatot (Gondola)
Újabb holttestet találtak péntek délután az iszappal elöntött térségben. Ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak a száma.
okt. 8
16:15
Iszapomlás: megtalálták a hatodik áldozatot (Privátbankár)
Devecser határában megtalálták az iszapömlés hatodik áldozatát - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő péntek délután az MTI-vel. A speciális mentők a katasztrófa bekövetkezte óta ...

Keresés