Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban ismét jelentősen erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután fél hatkor 270,28 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután négy órai 272,54 forintos és keddre virradóra tartott 273,60 forint körüli jegyzések után.
Budapest — Az RTL Klub számára forgat sorozatot Szurdi Miklós. A Família Kft. rendezője Casino néven készíti az új szériát, amelynek első három részét januártól tűzi műsorra a kereskedelmi csatorna.
Már három nagy biztosítótársaság is jelezte, hogy a biztosítási feltételektől rögzítettektől eltérően ingyenes kárszemlét végez érintett ügyfeleinél a vörösiszappal elöntött Veszprém megyei településeken, a Generali-Providencia és az AEGON ezenkívül gyorssegélyt is folyósít érintett ügyfeleinek - derül ki a cégeknek az MTI-hez kedden eljuttatott közleményeiből.
Orbán Viktor miniszterelnök a vörösiszap-katasztrófáról tartott sajtótájékoztatón elmondta: nincs sugárzásveszély a helyszínen, de a lakosok ne fogyasszanak a helyi élelmiszerekből. Arra kérte Pintér Sándort, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget. A belügyminiszter a sajtótájékoztatón hozzátette: az ívóvízbázist nem érintette a zagytározóból…
Hatályon kívül helyezi az ápolói licencrendeleteket, valamint az ápolói tevékenység kompetenciáiról szóló miniszteri rendeletet az egészségügyi államtitkárság - közölt a tárca kedden az MTI-vel
Újszülötteket csempészett Bulgáriából Görögországba azt a banda, amelynek vezetőit őrizetbe vették – közölte kedden a szófiai belügyminisztérium. A bejelentés szerint a banda vadászterülete Bulgária délkeleti része volt, ahol „rábeszéltek” állapotos nőket, hogy Görögországban szüljenek, mert ott sok pénzt kapnak a babákért.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték kedden azt a pakisztáni származású amerikai férfit, aki autóba rejtett pokolgépet kísérelt meg felrobbantani a New York-i Times Square-en.
Szlovákia négy bankot bízott meg azzal, hogy segédkezzenek 15 éves lejáratú eurókötvényének kibocsátásában, amire hamarosan sor kerül - jelentette be az ország állami adósságkezelő központja (ARDAL) kedden.
Az erős politikai nyomás ellenére, az Obama kormánynak folytatnia kellene a gazdaság élénkítését, főleg a nagy gazdasági világválságot követő New Deal-hez hasonló beruházásokkal. Bár a rossz...
Budapest — Már a forgatásra is magával cipelte legidősebb fiát Angelina Jolie (35), Maddox (9) ugyanis a hírek szerint érdeklődik a filmkészítés iránt.
Szerbia legkorábban 2015 végén lehet az Európai Unió tagja, feltéve, hogy 2012 végéig megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat a huszonhetekkel - jelentette ki Boris Tadic szerb elnök egy belgrádi konferencián
"Matolcsy György a jobbkezem" - válaszolta Orbán Viktor kedden a nemzetgazdasági miniszter távozásáról szóló hírekkel kapcsolatos felvetésre - tudósít az MTI. "Nem tud senki sem mondani olyan...
Elég volt a riogatásból és a vegyipari ágazat elleni hergelésből az ajkai iszapömlés ügyében Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint
ÁTVÁLTOZÁS - Mindig mosolygós, jókedvű energiabombának ismerte meg a közönség Cameron Diazt, ám új filmje, a Bad Teacher forgatási szüneteiben készített fotók arról tanúskodnak: a színésznőnek komoly problémái vannak.
Bűnösnek mondta egy francia bíróság a Société Générale csalással vádolt egykori brókerét, Jerome Kerviel-t hétfőn. A kereskedő a hamis ügyleteivel csaknem ötmilliárd eurós kárt okozott a banknak.
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget az Ajka közelében történt iszapömlés ügyében
Az öngondoskodás szerepének növeléséről, a PSZÁF által szorgalmazott jutaléktranszparenciáról, a biztosítói állományok átmozgatásáról és a TKM eddigi sikertelenségéről is szó volt a Magyar Biztosítók...
Mozifilmet fognak forgatni Szabó Magda Abigél című regényéből, amelyből 1978-ban már készült egy nagy sikerű televíziós sorozat - jelentette be Bánfalvy Ágnes, a leendő film rendezője és Tasy Géza, az író hagyatékának kezelője.
A Greenpeace szerint már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt
Több nemzetközi médium, így az amerikai CNN, a brit közszolgálati csatorna, a BBC és több nemzetközi hírügynökség is beszámolt a Veszprém megyei Kolontár mellett hétfőn történt katasztrófáról
A nyár eleje óta nem látott szintre javult a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés kockázati megítélése, amely most már sokkal jobb több euróövezeti tagországénál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,83 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 23.195,80 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Budapest - Esernyővel lehet csak végigsétálni a Kőbánya-Kispest metróállomást a buszpályaudvarral összekötő folyosón, úgy dől befelé a víz a plafonból. A BKV fedett felüljáróját a vízgyűjtő edények lepték el a tegnapi egész napos eső idején. Nem először kellett kerülgetniük a vödröket a metró felé igyekvő utasoknak.
Csakúgy, mint a korábbi napokban, a kedden megjelent nemzetközi gazdasági adatok többsége is sanyarú volt - kivéve a vártnál gyorsabb növekedést jelző amerikai szolgáltatási teljesítménymutatót szeptemberről -, azonban a hétfőn elért, több mint egyhavi mélypontokról az olcsóbb részvények már mindenképp kiigazításért kiáltottak. Ennek nyomán a nyugat-európai értéktőzsdék kedden hatnapi gyengélkedés…
A lakossági hiteltermékek árazásának szintjéről ugyan megoszlott a jegybank, a versenyhivatal és a bankok képviselőinek véleménye egy keddi konferencián, abban azonban egyetértettek, hogy a pozitív adóslistával, a kockázatok felmérésével olcsóbbak lehetnének a hitelek.
Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint kedden késő délutánra a másfél órával korábbi szinthez képest: az euró 270 forint alatt volt, a dollár kevesebb mint 195 forintot ért, a svájci frank pedig 202 forint alá süllyedt.
Csütörtökön 24 órás sztrájkot tartanak Görögországban a közalkalmazottak és a köztisztviselők tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései ellen. Mivel a sztrájkba bekapcsolódnak a légiirányítók is...
Megerősítette a hírTV-nek az osztrák korrupcióellenes ügyészség szóvivője, hogy hétfőn házkutatást tartottak Bécsben a MÁV Cargo privatizációja során történt visszaélések miatt.
Sehol a világon nem történt még ilyen katasztrófa – ezt tudhattuk meg számos hírforrásból az ajkai térségben történt egymillió köbméteres vörösiszap-áradásról.
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget az Ajka közelében történt...