A hétfői vörösiszap elöntést okozó tározó tulajdonosa, a MAL 10 millió forintra biztosította magát, vagyis a tározóra kötött felelősségbiztosítás értéke, akárcsak az üzemeltető cég alaptőkéje eltörpül az okozott károk mellett - áll a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország közleményében, amelyben arról adnak tájékoztatást, hogy "szolidaritásból" nyújtanak segítséget a náluk…
Aggodalmának adott hangot kedden az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a szélsőségesség, főképpen a rasszizmus és az idegengyűlölet európai erősödése miatt
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) napokban közli a tárcákkal a jövő évi költségvetési tervezés makro feltételeit, majd ezt követően indítja el a konkrét egyeztetéseket a 2011-re szóló költségvetési tervről - közölte az NGM kedden az MTI érdeklődésére.
Írországban hat hónap óta először csökkent a szolgáltatási szektor teljesítménye szeptemberben, ez azt jelzi, hogy a feldolgozó ipar mellett a gazdaságnak ebben a húzóágazatában is problémák vannak.
Ha ősz, akkor kirándulóidő! Ezt már mindenki kívülről fújja, de gyakran mégsem sikerül eljutni a megvalósításig? Tegye félre a kifogásokat, pattanjon két kerékre, és barangolja be a tájat! Barátokkal, családjával, vagy akár egyedül is! A három túraútvonal-javaslatot László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke mutatja be.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) napokban közli a tárcákkal a jövő évi költségvetési tervezés makro feltételeit, majd ezt követően indítja el a konkrét egyeztetéseket a 2011-re szóló költségvetési...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) minden kormányzati lépést támogat, amely enyhítheti és megoldhatja a vörösiszap-katasztrófa kárvallottjainak problémáit - közölte a kormánypárt
A dollár a többi devizával szemben részben nagy veszteségeket könyvelt el. Az NZD/USD-nél is fordulat figyelhetö meg. A kiwi átlépte a 0,7464-es ellenállást és magára talált. Az NZD-medvéknek nem sikerült 0,7345/0,7355 alá szorítani a kiwit. A cél a 0,7522-es és a 0,7634-es érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A meglévő különbségek ellenére kísérteties hasonlóságok figyelhetők meg a régió egyes országainak biztosítási szektorában, többek között jellemző az életbiztosítási adókedvezmények eltörlése, a...
Több mint 400 kisgyerek halt meg ólommérgezés következtében az elmúlt fél évben Nigéria Zamfara nevű szövetségi államában – közölte kedden az „Orvosok Határok Nélkül” (MSF) nevű francia humanitárius szervezet.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megvizsgálja az Európai Bizottság megújuló energia ügyben Magyarországnak küldött levelében foglaltakat, majd határidőre megválaszolja azt, és hamarosan elküldi Brüsszelbe a Bizottság által hiányolt megújuló energai cselekvési tervet - közölte az NFM kedden az MTI érdeklődésére
A házilag készített növényvédőszerek számos változata ismert. A legtöbb sokkal olcsóbb, mint a kereskedelemben kapható megfelelője, és sok közülük hatékonyabb is.
Az Ajka településen átszakadt iszaptárolóból kiömlött vörös iszap jelenleg semmilyen formában nem veszélyezteti a magyarországi kiemelt turisztikai célterületeket - közölte a Belügyminisztérium Ország...
Szavazás befolyásolása miatt megsemmisítette az ópályi önkormányzati választás eredményét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település helyi választási bizottsága, és új szavazást rendelt el - ismertette Erdélyi Miklós, a nagyközség polgármestere az elsőfokú határozatot.
Az nem titok, hogy a Hedge Fund-ok világában a tulajdonosok, és még az alkalmazottak többsége is jóval az amúgy is magas nyugati életszínvonal feletti költekezést engedhet meg magának. Nem térek ki...
Még ebben a hónapban főútként ideiglenesen forgalomba helyezik az M43-as autópálya teljes első szakaszát a régi 5-ös út és a 47-es főút között. Az autósok hamarosan birtokba vehetik a beruházáshoz kapcsolódóan elkészült makói átkötő utat is....
Matolcsy szerint a miniszterelnök bizalma töretlen, a Magyar Nemzet mégis támadja olyan cikkekben, melyek – elemzők szerint – nem jelenhettek meg Orbán tudta nélkül.
A szlovén központi bank kedden már másodszor rontott az ország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzésén, de továbbra is azzal számol, hogy a következő években erőteljesebben nő majd a haza...
A kanadai dollár elérte az elsö, 1,0171-es célt, azonban nem tudta folytatni az utat 1,01 felé. Ha 1,0211 fölé emelkedik az árfolyam, az azt jelenti, hogy az USD-medvék kudarcot vallottak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megtiltotta a szennyeződött élelmiszerek és takarmányok fogyasztását a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt
Ismét bizakodóbb az amerikai szolgáltatószektor - derül ki az ISM Intézet szeptemberi felméréséből. A havi rendszerességgel közzétett beszerzési menedzser index értéke 51.5 pontról 53.2 pontra...
Évekre meghatározhatja a veszélyeztetett területen lakók életét és egészségügyi helyzetét a hétfőn Kolontár térségében történt ipari baleset a toxikológus szakember szerint. Zacher Gábor a Független Hírügynökségnek elmondta, a lúgos hatás miatti bőrfelmaródásoktól kezdve a későbbi, akár évek múlva jelentkező súlyos betegségek is veszélyeztethetik a környékbelieket. A szakember szerint nem biztos,…
Magyarország nem mehet el szó nélkül amellett, hogy Izrael a gázai övezetben megsérti az emberi jogokat - mondta Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén
A lengyel kincstárügyi minisztérium 63,8 százalékban határozta meg a varsói tőzsdét üzemeltető társaság, a GPW privatizálásra bocsátandó részvénypakettjét, amelyet november 9-én bevezetnek a tőzsdére - derül ki a tőzsde keddi közleményéből.
A Bank of Japan váratlan kamatcsökkenésének, illetve a további likviditásfokozó intézkedéseinek nyomán mutatkozó optimizmus hatására erőteljes emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok.
Az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) kedden közzétett adatai szerint az Egyesült Államokban a vártnál jobban javult a szolgáltatási ágazat teljesítménye szeptemberben: a beszerzési menedzser index 53,2 pontra nőtt a hónapban. A gazdasági aktivitás a szolgáltatóipari szektorban szeptember folyamán már kilencedik hónapja emelkedik.
Las Vegas - Négyszáz barát, híresség és rajongó kísérte hétfőn utolsó útjára Tony Curtist (+85). A magyar származású sztártól leghíresebb lánya, Jamie Lee Curtis is könnyek között búcsúzott, ám arra gondosan ügyelt, hogy elkerülje apja özvegyét, Jillt, akivel igencsak feszült a viszonya.
Hoot — Ufólázban és -frászban élnek Kínában egy ideje; az idén harmadszor kellett lezárni azonosítatlan repülő tárgyak miatt a legforgalmasabb repülőtereket.
Az EUR/JPY 113,75-ös napi minimumával épphogy a 113,50-es támogatás fölött mozog. A BoJ beharangozott intézkedései és kamatdöntése miatt erösödött az euró. Ahhoz azonban, hogy biztosan visszataláljon az emelkedö trendbe, a 115,30-as érték átlépésére lenne szükség. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Több mint 400 gyerek halt meg Nigéria északnyugati részében ólommérgezés következtében az utóbbi hat hónapban - közölte kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet
Newcastle - Bajban voltak a legújabb matrac dominós világrekord szervezői, mert túl kevesen jöttek, akik pedig ott voltak, túl lusták, vagy ügyetlenek voltak.
Caldes de Malavella - Minden köré, ami csak a keze ügyébe kerül szappanbuborékot fúj a katalán buborék művész, Pep Bou, aki most a Caldes de Malavellában rendezett vízi fesztiválon mutatta be produkcióját.
A tereprendezéssel megkezdődött a Tatabányai Ipari Parkban a Samsung gyár építése - tájékoztatta a város polgármestere kedden az MTI-t. A dél-koreai vállalat műanyag-alapanyagokat gyártó üzemet létes...
Miniszteri kinevezése óta téves információkra, találgatásokra és légből kapott hírekre hagyatkozva több sajtóorgánum megalapozatlan támadást indított Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter személye ellen. A ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek hónapok óta egy előre felépített koncepció szerint jelennek meg, s híreink szerint hasonló témájú cikkek megjelenésére a…
Vádat emeltek az orosz államfő által nemrég menesztett moszkvai polgármester volt helyettese, Alexandr Rjabinin ellen korrupció miatt – közölte kedden az ügyészség szóvivője. Jurij Luzskovot, aki csaknem 18 éven át volt az orosz főváros vezetője, a múlt héten mentette fel posztjából Dmitrij Medvegyev azzal az indokkal, hogy elvesztette a bizalmát felé.
Kritikus helyzetben van a betegszállítás, az ágazat alulfinanszírozott, és elmaradt a betegszállítás pénzbeli és jogszabályi korrekciója - mondta el Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) soros ülése után