2010. október 4. hétfő

okt. 4
22:01
Háromezren veszíthetik el állásukat a MÁV-nál (HR Portál)
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, de a VDSZSZ semmiképp sem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat.
okt. 4
22:02
A mamutok megmentik az elefántokat? (Gondola)
okt. 4
22:03
Sztrájk a londoni metrón (HR Portál)
Sztrájkba lépett a londoni metró több ezer dolgozója vasárnap este a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseivel járó elbocsátások elleni tiltakozásul.
okt. 4
22:05
Stagnált a munkanélküliség az euróövezetben augusztusban (HR Portál)
Magas szinten stagnált a munkanélküliség az euróövezetben augusztusban: a ráta továbbra is 10,1 százalék - tette közzé pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
okt. 4
22:07
"Jár a villamos, jár a pénz" - tüntetés Szegeden (HR Portál)
Elmaradt járandóságuk miatt tüntettek a szegedi 1-es villamosvonal felújításában részt vevő alvállalkozók pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
okt. 4
22:09
A kispapák is kapnak szoptatási eltávozást (HR Portál)
Szoptatási munkaidő-kedvezményt kap az összes spanyol kispapa, még az is, akinek a felesége nincs állásban.
okt. 4
22:11
Tarlós István Budapest főpolgármestere (HR Portál)
Elsöprő Fidesz-KDNP győzelmet hozott a vasárnapi önkormányzati választás. A budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert a kormányzó pártszövetség. Budapest főpolgármestere Tarlós István lett - adja hírül a Magyar Rádió.
okt. 4
22:13
Milliós tüntetés a francia nyugdíjreform ellen (HR Portál)
Egy hónap alatt harmadik alkalommal vonultak szombaton a franciák tömegesen utcára tiltakozásul a kormány nyugdíjreformja ellen - közli a Világgazdaság.
okt. 4
22:15
Innováció vagy unnováció? (HR Portál)
Ha tanácsadóként vagy coachként teljesítünk szolgálatot, gyakran találkozunk a biztonságra törekvő magatartással, a 'ne hibázz' elvárásával, amely áthatja a szervezet minden szintjét. Az elérendő teljesítménycélok adottak, a hiba nem megengedhető. Vagy mégis? Lehetséges-e, hogy az elfogadható mértékű hiba tolerálásának kultúrája beszivárogjon a gyakorlatba?
okt. 4
22:17
Megállapodást kötött a SZÉF, nem volt demonstráció (HR Portál)
A Szolgálati viszonyban állók Érdekegyeztető Fórumának (SZÉF) munkavállalói oldala pénteken megállapodásra jutott a kormány képviselőjével, dr. Pintér Sándor belügyminiszterrel, a vitás kérdésekben. Ennek köszönhetően elmaradt az október 2-ára meghirdetett demonstráció- adja hírül az Országos Sajtószolgálat.
okt. 4
22:18
Mindenki tudta, hogy erőszakos, agresszív ember (HírTV)
Több megyében is dolgozott az a kábítószer-kereskedő csoport, amelynek tagjait a napokban fogták el a rendőrök egy szervezett akcióban. Az egyik bandatagot, egy nőt még augusztus 11 én gyanúsították meg, előzetesbe került, de egy hónap után kikerült a letartóztatásból. A kereskedelmet a társaival együtt ott folytatta, ahol abbahagyta, hétfőn ismét előzetesbe helyezte a bíróság.
okt. 4
22:19
Csányi Sándor leszerződtette Oszkó Pétert (HR Portál)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tölti be az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől - tudta meg a Népszabadság.
okt. 4
22:21
Uniós pályázati források nyíltak a kkv-knak (HR Portál)
Jelentős pályázati lehetőségek nyíltak meg az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatain a magyar kis- és középvállalkozások számára (kkv) is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), a Napi Gazdaság cikke szerint.
okt. 4
22:23
Ma kiderül, mennyi szja-t fizetünk jövőre (HR Portál)
A Napi Gazdaság értesülései szerint az önkormányzati választások másnapján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyilvánosságra hozza az új egykulcsos személyi jövedelemadó részleteit.
okt. 4
22:25
Felmentési idő alatt nem adható ki a szabadság (HR Portál)
Jogi esetek sorozatunk következő szereplője egy közszolgálati jogviszonyban álló alkalmazott, aki az öregségi nyugdíj-jogosultság elérését követően is jogviszonyban maradt. Egy vezetőváltás után felmentették, a munkáltató azonban a törvény által előírt juttatásokat nem fizette ki számára.
okt. 4
22:27
A nyereségadó változásai (HR Portál)
Az első fél évben 50, a másodikban 250 millió forint a nyereségadó kedvezményes kulcsának határa. A 10 százalékos tányakulcs korábban is létezett, alkalmazásához azonban szigorú feltételeket kellett teljesíteni, többek között a foglalkoztatás terén - írja a Világgazdaság.
okt. 4
22:29
Arra szavaztunk, aki adócsökkentést ígért (HR Portál)
Az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak és a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást a magyarok a vasárnapi önkormányzati választásokon - írta hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap a Népszava szerint.
okt. 4
22:30
Csak a Fidesz választási témája a munkahelyteremtés (HR Portál)
Az önkormányzati választás kampányában Orbán Viktor lakossági fórumain elmondta, hogy új munkahelyeket kell teremteni, de átfogó foglalkoztatási programmal egyelőre adós maradt a kormányzat. Feltűnő ugyanakkor, mennyire egyedül van a Fidesz, mennyire csak egy oldal választási témája a munkahelyteremtés. Berta László publicisztikája.
okt. 4
22:31
Munkáltatói fórum az atipikus foglalkoztatásról (HR Portál)
A Budapest Esély Nonprofit Kft. "Család Velem, Karrier Előttem" című projektjének keretében segíti a kisgyermekes szülőket rugalmasan visszatérni a nyílt munkaerőpiacra.
okt. 4
22:32
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár (HR Portál)
Véget kellene vetni a "szegregáció kontra integráció" elnevezésű ideológiai háborúnak. Létezik ugyanis olyan helyzet, amikor jobb, ha "külön" tanítunk, amennyiben az egy szakmailag magasabb színvonalat jelent, és végeredményben a felzárkózáshoz vezet.
okt. 4
22:33
Új stratégiai igazgatói a Nextent-nél (HR Portál)
Dr. Bodnár Zsigmond (49) tölti be 2010. október elsejétől a Nextent Informatika Zrt. stratégiai igazgatói posztját - olvasható a cég sajtóközleményében.
okt. 4
22:34
Megvan a jövő munkahelyteremtő eszköze: energianád (HR Portál)
A Nád MPS-H Kft. által kidolgozott bioenergetikai rendszer energianáddal váltaná ki a hazai importfüggőséget, amely akár nyolcvanezer munkahelyet is létrehozhat a következő évtizedben - értesült a Napi Gazdaság Kiss Gábor ügyvezetőtől.
okt. 4
22:35
FDSZ: biztosítani kell a forrást az oktatásban dolgozók bérének emelésére (HR Portál)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint a jövő évi költségvetésben forrást kell biztosítani a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozók bérének emelésére, továbbá vissza kell állítani a 13. havi közalkalmazotti illetményt.
okt. 4
22:36
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára (HR Portál)
A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt.
okt. 4
22:37
A HR szakma Jogtára - HR Jogtár (HR Portál)
A jog átszövi életünk minden területét. A jogszabályváltozások folyamatosan kihívás elé állítják a jogalkalmazókat, köztük egy-egy cég humánpolitikai munkatársait is. A különböző szakmák eltérő igényeire koncentrálva a megszokott Jogtárak mellett új Szakmai Jogtárakat hozott létre a CompLex Kiadó.
okt. 4
22:38
Köpeczi-Bócz Tamás társadalmi felzárkózásért felelős helyettes-államtitkár (HR Portál)
A tanulásnak életstílussá kell válnia: így csökkenthetőek leghatékonyabban a társadalmi különbségek és növelhető a gazdasági versenyképesség.
okt. 4
22:39
A VT-SOFT is részt vett az első virtuális HR Expón (HR Portál)
Napjaink felgyorsult világában nincs ideje minden érdekelt döntéshozónak arra, hogy elszabaduljon az irodájából azért, hogy meglátogasson egy szakkiállítást, noha számukra is elengedhetetlenül fontos a közvetlen információszerzés. Az online kiállítás azonban ezen elfoglalt célközönség számára is elérhetővé válik.
okt. 4
22:41
Idén is teltházas lesz a munkaügy egyik legismertebb találkozója! (HR Portál)
Hét éve töretlenül sikeres szakmai körökben a helyszín apropóján egyszerűen csak a "visegrádi konferenciaként" ismert Magyar Munkajogi Konferencia. Október 12-14. között idén is közel 300 szakember vitatja meg a legfontosabbakat, ezúttal a "Nyilvánosság és hatékonyság" témakörben.
okt. 4
22:43
Ismét összefogtak a román szakszervezetek (HR Portál)
Ismét közösen szerveznek tüntetést a román szakszervezetek a bukaresti kormány ellen, miután az érdekvédelmi szervezetek hétfőn megállapodtak arról, hogy közösen vonulnak az utcára.
okt. 4
22:45
Az üzlet az üzlet - a nyelvórán is (HR Portál)
Az üzleti nyelvtanfolyamoknak számos előnyük van. A szakmai képzések során lehetőség van arra, hogy a vállalat működéséhez kapcsolódó egyedi szókincset, készségfejlesztést beépítsük a tananyagba.
okt. 4
22:54
A legdrágább európai tv-sorozat forgatását kezdték meg (Blikk)
okt. 4
22:54
Ázsiai csúcstalálkozó Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Európai és ázsiai országok vezetői kezdtek csúcstalálkozót hétfő délután Brüsszelben.
okt. 4
22:56
Német szélsőségeseket öltek Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Nyolc szélsőséges - köztük öt feltehetően német állampolgárságú - fegyveres halt meg hétfőn egy amerikai támadásban Északnyugat-Pakisztánban - közölték különböző pakisztáni hírszerzési források.
okt. 4
22:57
Terrorveszélyre figyelmeztet Amerika - új mélységben az államkötvényhozamok (Portfolio)
Erősödtek a hétfői kereskedésben az amerikai állampapírok, miután több aggodalomra okot adó hír nyomán újabb mélységbe csökkentek az amerikai állampapírhozamok. A háttérben a részvénypiacok...

2010. október 5. kedd

okt. 5
0:06
Robert Geoffrey Edwards kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat (Gondola)
Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért - jelentette be hétfőn a svéd Karolinska Intézet Stockholmban
okt. 5
0:06
Összeszámolják a magyar-osztrák határon át ingázókat (Blikk)
okt. 5
0:24
Londoni elemzők: a kormány "csak stressz esetén" kérne új IMF-hitelt (Gondola)
A magyar kormány valószínűleg csak komoly "piaci stresszhelyzet" esetén kérne újabb IMF-finanszírozást - vélekedtek az önkormányzati választások után várható fejleményekről hétfői kommentárjaikban londoni elemzők
okt. 5
0:28
Cozma-ügy: az egyik tanú hallotta, hogy Raffael volt az elkövető (Gondola)
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Cozma-ügy tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon
okt. 5
0:42
Mintegy 5 százalékos tojásáremelésre számít a Tojásszövetség (Gondola)
A takarmányárak 30-40 százalékos emelkedése miatt, a tojás termelői árának 10-15, fogyasztói árának mintegy 5 százalékos emelkedésével számol a következő hónapokban a Tojásszövetség - mondta Földi Péter, a szövetség szaktanácsadója a tojás világnapja alkalmából
okt. 5
0:46
Csökken a benzin ára (Gondola)
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt
okt. 5
1:00
Garzonlakás nagyságú, energiatakarékos családi ház lett az Év Háza (Gondola)
Egy Budakeszin épült garzonlakás nagyságú, energiatakarékos családi ház lett az Év Háza, a díjat hétfőn Budapesten adták át
okt. 5
1:04
Még nem lehet kiadni Viktor Butot az Egyesült Államoknak (Gondola)
Tovább halasztódik a Thaiföldön amerikai vádak alapján őrizetbe vett Viktor But orosz fegyverkereskedő kiadatása az Egyesült Államoknak, mert egy thaiföldi bíróság hétfőn úgy döntött, hogy minden ellene felhozott vádat el kell bírálni
okt. 5
1:08
Gyurcsány: a Fidesz meggyőző győzelmet aratott, kérdés, mire használja (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz meggyőző győzelmet aratott a vasárnapi önkormányzati választáson és ezzel csaknem teljes a "Fidesz-uralom" az országban
okt. 5
1:12
Terrorizmusveszély Európában: Párizsnak nincsenek új információi (Gondola)
A francia titkosszolgálatoknak szeptember eleje óta nincsenek újabb információi egy esetleges franciaországi terrortámadásról - közölték hétfőn Párizsban, miután az Egyesült Államok és Japán "a terroristák támadásainak veszélyére" figyelmezette Európába utazó állampolgárait
okt. 5
1:18
Jobbik: mintaváros lesz Tiszavasvári (Gondola)
A jobbikos Fülöp Erik polgármesterré választásával mintaváros lesz Tiszavasvári - jelentette ki a párt jelöltjének vasárnapi győzelme kapcsán Bakó József, a Jobbik megyei szervezetének alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Nyíregyházán
okt. 5
1:18
7,5 milliárd forintos gyűrű (Blikk)
okt. 5
2:12
Ilyen katasztrófa még nem volt a világon - egy kisgyerek a harmadik áldozat (HírTV)
Soha ilyen jellegű katasztrófa a világon nem történt - fogalmazott a vörösiszap-baleset kapcsán Hende Csaba honvédelmi miniszter, hétfő éjszaka, miután részt vett a megyei védelmi bizottság ülésén. A miniszter elmondta azt is, hamarosan elrendelhetik a veszélyhelyzetet a térségben. Nem sokkal az ülés előtt újabb holttestet találtak: egy 3-4 év körüli kisgyerek a harmadik áldozat.
okt. 5
2:45
Lelki tréning a fociválogatottnak (Blikk)
TELKI – Nemcsak fizikailag és taktikailag, de lelkileg is százszázalékos állapotba kell kerülnie a magyar labdarúgó-válogatottnak a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre.
okt. 5
3:06
Magyarországon rendezik a 2013-as soling-vb-t (Blikk)
okt. 5
3:42
Magyar származású író kapja a Német Könyvdíjat (Blikk)

Keresés