2010. október 4. hétfő

okt. 4
9:46
A BUX emelkedéssel, Európa csökkenéssel nyitott (ProfitLine)
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem sikerült a pluszos nyitás a vezető-nyugat európai börzéken, hiába mutatkozott jó hangulat az ázsiai régióban. Így már hatodik napja tart az európai piacok lejtmenete.
okt. 4
9:51
Háromezren veszíthetik el állásukat a MÁV-nál (HR Portál)
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, de a VDSZSZ semmiképp sem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat.
okt. 4
9:53
Uniós pályázati források nyíltak a kkv-knak (HR Portál)
Jelentős pályázati lehetőségek nyíltak meg az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatain a magyar kis- és középvállalkozások számára (kkv) is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), a Napi Gazdaság cikke szerint.
okt. 4
10:00
Újra játszhatnak a tőzsdével a diákok (Privátbankár)
Októbertől újra indul az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében szervezett „Tanulj meg játszva tőzsdézni!” tőzsdejáték, melynek keretében  a 2009/2010-es tanév...
okt. 4
10:00
Csak Angyalföldön nem került többségbe a Fidesz - részletes eredmények (Infostart)
A Fidesz-KDNP jelöltje 19 fővárosi kerületben nyerte meg a vasárnapi polgármester-választást. A pártszövetség a XIII. kerület kivételével minden városrész képviselőtestületében többségbe került. Összegyűjtöttük a fővárosi kerületek eredményeit.
okt. 4
10:00
Kényszerpihenőn a barcelonai Pedro Rodriguez (Infostart)
Valószínűleg ki kell hagynia a spanyol válogatott következő két Európa-bajnoki selejtezőjét Pedro Rodrigueznek, az FC Barcelona labdarúgójának.
okt. 4
10:00
Gépjármüipari index- Rekord nyereségekre számítanak (HírTV)
Stefan Bratzel, a Center of Automotive Management Bergisch-Gladbach vezetöje szerint 2010-ben várhatók a legnagyobb nyereségek a gépjármüiparban. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 4
10:00
MSZP: Orbán kirekesztő kijelentést tett (Gondola)
Kirekesztőnek tartja az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknek az önkormányzati választás napján tett azon kijelentését, amely szerint "mától Budapest ismét a nemzet fővárosa"
okt. 4
10:00
Arra szavaztak a magyarok, aki adócsökkentést ígért (Alternatív Energia)
Az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak és a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást a magyarok a vasárnapi önkormányzati választásokon - írta hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE).
okt. 4
10:00
Soha nem látott erővel csapnak le... (WebBeteg)
A thaiföldi kormány felismerte, hogy minden korábbinál komolyabban kell foglalkoznia a hamis gyógyszerek kérdésével. Ennek kinyilatkoztatására 9 kormányügynökség közösen fogadott el egy tervezetet, melyben a köztük megvalósuló együttműködés új alapjait fektetik le.
okt. 4
10:00
Női gerillából lett közalkalmazott lehet Brazília elnöke + videó (ATV)
Dilma Rousseff-et Vaslady-nek is nevezik Brazíliában.
okt. 4
10:02
Olasz csúcsrangadó: mindenkinek tetszett a 0-0 - videóval (Infostart)
Nem bírt egymással az Internazionale és a vendég Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az idegenbeli döntetlennel a vendég torinói egyesület feljött a 7. helyre (5 pont a hátránya a listavezető Lazióval szemben), míg a címvédő Inter visszaesett a második helyre.
okt. 4
10:02
Tegnap megbukott, ma kihallgathatják Molnár Gyulát (HírTV)
Saját kerületében megbukott, a Fővárosi Közgyűlésbe viszont képviselőként bekerült Molnár Gyula, Újbuda eddigi polgármestere. Az MSZP-s politikusnak ma kell megjelennie a Központi Nyomozó Ügyészségen, miután a múlt héten egy korábbi XI. kerületi ingatlanügy miatt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.
okt. 4
10:02
Wall Street Journal: az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak a magyarok (Gondola)
Az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak és a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást a magyarok a vasárnapi önkormányzati választásokon - írta hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása
okt. 4
10:03
Kitört a forint - Technikai elemzés (Portfolio)
Több hónap ota tartó idengtépő oldalazás ért véget pénteken a forint piacán azzal, hogy kilépet az árfolyam a kereskedési sáv alsó szélén. Szintén izgalmas az EURUSD piac, ahol az eurónak rendkívül...
okt. 4
10:05
Néhány hét múlva mindenre fény derülhet idehaza (Portfolio)
A választásoknak vége, jöhetnek a bejelentések, konkrétumok, intézkedések, netalán újabb megszorítások, hogy tartsuk az idei (már 4,4 százalékra emelt) hiánycélt - hívja fel a figyelmet napi piaci...
okt. 4
10:07
Feldarabolják az Avivát? - Érdeklődik az Allianz (Portfolio)
Az Aviva brit biztosítótársaság közös erővel történő megvételéről tárgyalt az Allianz, a Zurich Financial Services, a Resolution és az RSA Insurance Group - idézik külföldi hírforrások a Times cikkét...
okt. 4
10:09
Egykulcsos helyett négykulcsos adó kellene a szuperbruttó megszüntetéséhez (Adózóna)
Az önkormányzati választások előtt egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a tervezett 16 százalékos egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatban. Az mindenki számára egyértelmű, hogy az adójóváírást és a szuperbruttó meg kell szüntetni, mert szükségtelenül torzítja az adórendszert. A végcél az egykulcsos adó, de ahhoz, hogy ne legyenek kárvallottjai az átállásnak négykulcsos adótáblára van…
okt. 4
10:09
Az átütő erő még várat magára, kivár az OTP (Portfolio)
Kisebb emelkedés jegyében kezdődött el a hét a pesti parketten, és a BUX jelenleg 0.3%-os pluszban áll, a nagypapírok tovább nyögik az elmúlt napok szűk sávjait, míg Európában negatív hangulat...
okt. 4
10:11
800 ezer állást mentett meg az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank 800 ezer állást mentett meg a recesszió alatt - derül ki abból a jelentésből, amit múlt héten tett közzé a bank. Az Európai Központi Bank (EKB) "rendkívüli" intézkedéseinek...
okt. 4
10:13
A rendkívüli bejelentést követően elszállt egy ingatlanalap árfolyama (Portfolio)
A Macrogamma alapkezelő kérelmére felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde vezetősége a MAG Ingatlanforgalmazó Befektetési Alap befektetési jegyeinek kereskedését pénteken, mivel az alapkezelő az alap...
okt. 4
10:15
Állami Nyomda részvény - jónak tűnik (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a kisebb kapitalizációjú részvények közül az Állami Nyomda árfolyamát elemezzük technikai eszközökkel
okt. 4
10:17
Gyerekcipőben a hazai kisvállalkozások értékesítési folyamata (ProfitLine)
A kisvállalkozások 85 százalékánál nincs előre megtervezett értékesítési folyamat, 76 százalékuk nem méri közvetlenül az értékesítés eredményeit, és van aki faliújságon vagy papírcetlin osztja ki a feladatokat az értékesítőknek – derül ki a MiniCRM.hu által 2010. szeptemberében 3200 fő megkérdezésével végzett online kutatásból.
okt. 4
10:18
Biztosítót választott magának a jegybank (Privátbankár)
Mint legolcsóbb ajánlattevő, a becsült díj kétharmadával a Generali-Providencia biztosíthatja két évre az MNB vagyonát, illetve a felelősségbiztosító is a Generali lesz
okt. 4
10:18
Tizenhárom településen lesz időközi polgármester-választás (Infostart)
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.
okt. 4
10:18
Stoppolni próbált, átment rajta a busz (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, akit egy mikrobusz gázolt el hétfőn reggel az M7-es autópályán, Kőröshegynél. A baleset miatt a leállósávot kellett csak lezárni a helyszínen, a forgalomban nincs fennakadás.
okt. 4
10:18
Iszlámellenes politikus pere kezdődött Hollandiában (Gondola)
Megkezdődött Amszterdamban hétfőn az iszlámellenes nézeteiről ismert, de népszerű holland politikus, Geert Wilders bírósági pere, amelyben negatív megkülönböztetéssel és faji alapú uszítással vádolják
okt. 4
10:18
Lángokban álltak a tartálykocsik Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Ismeretlen támadók ismét az afganisztáni NATO-csapatoknak üzemanyagot szállító tartálykocsikat gyújtottak fel Pakisztánban - közölte egy helyi rendőrségi illetékes.
okt. 4
10:18
MSZP: kirekesztő kijelentést tett a "Viktátor" (ATV)
Tarlósnak egyébként gratuláltak.
okt. 4
10:18
Visszatér a Porsche a Forma-1-be? (Auto Pult)
Az ilyen pletykákkal Dunát lehet rekeszteni, de most mégis minden jel arra mutat, hogy a Porsche visszatér a világ talán leggyorsabb autóverseny szériájába. És hogy mik ezek a jelek?
okt. 4
10:19
Nincs irány az amerikai részvénypiacokon? (ProfitLine)
Volatilis hetet produkált a Dow Jones és végül nem jutott sehova sem. Vagyis a nagy csapdosás mellett nem sikerült egyik irányba sem elmozdulni. A korábbi ellenállás 10698 egyelőre jól működő támaszszint, míg a májusi csúcs 10917 közelében már a medvék az erősebbek. (SolarCapital)
okt. 4
10:20
„Az online robbanás szülötte” - Az Év Honlapja pályázat (Privátbankár)
Az Internet Marketing Tagozat elnökét és Az Év Honlapja online marketingkommunikációs pályázat alapítóját, Varga Istvánt kérdeztük (x)
okt. 4
10:20
Commodity: Arany- Nö a reakciós kockázat (HírTV)
A hét elején minden szinten töretlen az arany emelkedö trendje. Bizonyos szempontból túlvásárolt a nemesfém, azonban semmi sem utal kifulladásra. Mégis egyre többen vélik úgy, hogy nö a reakciós kockázat, a trend veszélyeztetése nélkül. Továbbra is kedvezö az arany körüli hangulat. Az 1.325-ös érték tesztje után korrekcióra kerülhet sor. Hosszútávon pozitívak a kilátások. in-www.globalfx.hu /…
okt. 4
10:20
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 39. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
okt. 4
10:21
Kilencmillióért biztosítja az MNB-t a Generali (Portfolio)
Mint legolcsóbb ajánlattevő, a becsült díj kétharmadával a Generali-Providencia biztosíthatja két évre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vagyonát, illetve a jegybank felelősségbiztosítója is a...
okt. 4
10:21
IKEA - Hetven éve nem volt ilyen! (Pénzcentrum)
Hetven éves fennállása óta először közölte gazdálkodásának eredményeit a svéd IKEA. Bár a világ legnagyobb bútorkereskedelmi láncáról van szó, a vállalkozás családi tulajdonban van, így nyugodtan titkolózhat....
okt. 4
10:22
Megbénult a londoni metróhálózat (HírTV)
Vasárnap estétől a londoni metró több ezer dolgozója lépett sztrájkba. A 24 órás munkabeszüntetési akcióval a várható elbocsátások ellen tiltakoznak.
okt. 4
10:24
Ma kiderül, mennyi szja-t fizetünk jövőre (HR Portál)
A Napi Gazdaság értesülései szerint az önkormányzati választások másnapján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyilvánosságra hozza az új egykulcsos személyi jövedelemadó részleteit.
okt. 4
10:26
Felmentési idő alatt nem adható ki a szabadság (HR Portál)
Jogi esetek sorozatunk következő szereplője egy közszolgálati jogviszonyban álló alkalmazott, aki az öregségi nyugdíj-jogosultság elérését követően is jogviszonyban maradt. Egy vezetőváltás után felmentették, a munkáltató azonban a törvény által előírt juttatásokat nem fizette ki számára.
okt. 4
10:28
A nyereségadó változásai (HR Portál)
Az első fél évben 50, a másodikban 250 millió forint a nyereségadó kedvezményes kulcsának határa. A 10 százalékos tányakulcs korábban is létezett, alkalmazásához azonban szigorú feltételeket kellett teljesíteni, többek között a foglalkoztatás terén - írja a Világgazdaság.
okt. 4
10:30
Készüljünk fel az őszi rovar- és gyomirtásra! - 1. rész (Édenkert)
A csigák és más kártevők nem tűnnek el a hűvös idő beálltával. Októberben megtalálhatóak minden életszakaszban, vannak tojások, fiatalok és felnőtt példányok.
okt. 4
10:33
Látta a NASA ufoaktáit! (Blikk)
Hetven év börtön fenyegeti a brit hackert, aki betört az amerikai űrkutatási hivatal titkos adatbázisába
okt. 4
10:35
Mellét riszálta ki a kocsi ablakán (Blikk)
Az autóból kihajolva meztelen felsőtestével hergelte a sofőröket az a lány, aki a romániai Apahida település felé tartó országúton utazott egy gépjárműben - írja a Manna.ro.
okt. 4
10:36
Döntetlenek: 13 helyen időközi választás lesz (Privátbankár)
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárna...
okt. 4
10:36
Mi fájhatott a Fidesznek vasárnap? (Gondola)
Elsöprő győzelmet aratott az önkormányzati választáson a Fidesz: több mint hetven tízezer lakosúnál nagyobb városban is győzött, de...
okt. 4
10:36
Az MSZP visszakéri a mandátumot, Szili nem adja (HírTV)
A választási vereség után szakított az MSZP-vel Szili Katalin. A volt házelnök szerint a pártnak az önkormányzati választásokon elszenvedett vereséggel vége van. Az MSZP listás mandátumának visszaadására kérte a Baranya megyei szocialistát, ő azonban nem adja, és függetlenként dolgozik tovább.
okt. 4
10:36
Tizenhárom helyen kell újra szavazni (Alternatív Energia)
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.
okt. 4
10:36
A moziban is tarol a Facebook (Spa Trend Online)
A közösségi háló című film érdekelte legjobban a hétvégén az észak-amerikai mozinézőket: 23 millió dollárért (4,6 milliárd forintért) váltottak rá jegyet, ezzel a kasszasikerlista csúcsára juttatták.
okt. 4
10:39
Gyengén kezdték a hetet az európai indexek (Portfolio)
Gyengén kezdték a hetet a vezető európai indexek, melyek átlagosan egy százalék körüli esést mutatnak. A DAX technikailag sem fest túl jó képet, hiszen egyelőre úgy tűnik, az 50 napos mozgóátlag nem...
okt. 4
10:48
Alig változott a forint árfolyama (Infostart)
Alig változtak péntek óta a főbb deviza árfolyamok, a forint is szűk tartományban ingadozott.

Keresés