Nem szavazta meg Bánfi Tamás, a Monetáris Tanács tagja a jegybank hétfő délután kiadott, a magánnyugdíj rendszer változásáról szóló állásfoglalását. A jegybankár a Portfolio.hu-nak adott...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a Bank Igazgatósága 2010. október 22-én új, az Ingatlan, Agrár- és Kisvállalkozás-finanszírozási Divízió kialakításáról döntött. A Bank...
Budapest — Megdönthetetlen bizonyíték? Az ügyészség szerint Budaházy György ült abban az autóban, amelyben szállították a focilabdába rejtett robbanóanyagot, mellyel politikusok házánál akartak robbantani még 2009-ben. Mindezt egy rendőrség által készített felvétel is bizonyítja.
A monetáris politika kilátásait befolyásoló érdemi új információ hiányában nem volt meglepetés, hogy a monetáris tanács változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén
Csütörtökön már utaltunk rá, hogy jelentösen javultak a dollár kilátásai, és ismét megpróbálhat kitörni csökkenö trendcsatornájából. A deviza pénteken este raliba kezdett és 0,9680-ra emelkedett. Ezután vételekre került sor, és az USD/CHF napi csúcsot ért el 0,9805-nél. A mai nyereség-kivétek a csatorna felsö oldalának tesztjéhez vezettek. A dollár azonban nem esett vissza a csökkenö trendbe,…
Eindhoven -- Óriási formában futballozik Dzsudzsák Balázs (23). A PSV Eindhoven szélsője a vasárnapi holland bajnokin két góllal és két gólpasszal járult hozzá a Feyenoord elleni 10-0-s diadalhoz, s tíz forduló után már négy találatnál tart.
Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja a Budakörnyéki Ügyészség Stohl Andrást - közölte a bíróság szóvivője
Vádjavaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a szakápolóval szemben, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy ittas nőt az egyik budapesti kórházban - értesült a HavariaPress.
Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja a Budakörnyéki Ügyészség Stohl Andrást - közölte a bíróság szóvivője.
Annak ellenére, hogy a 4 millió autós 10 százaléka már év közben vásárolt kocsit, és akkor kötött rá - aznapi fordulónappal - biztosítást, idén is lesz másfél millió váltó a hamarosan kezdődő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, amelyben négy biztosító között dőlhet el a verseny - közölte a kotelezo.hu alkusz az MTI-vel.
Az idén már nem hoz döntést a Csongrád Megyei Bíróság a szegedi önkormányzat 740 millió forintos kötbérigényéről, amelyet az 1-es villamosvonal felújítását végző A-SZ-E Konzorciummal szemben jelentett be a város a beruházás több hónapos csúszása miatt - tájékoztatta Faludi Csaba, a felperest képviselő ügyvéd a hétfői tárgyalás után az MTI-t
Nem változtak alapvetően a lakossági hitelek kamatai az elmúlt negyedévben - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a hitelintézeti szektor lakossági termékeinek költségváltozásait is felmérő témavizsgálatából. Számos pénzpiaci szereplő egyáltalán nem változtatott költségein és a közeljövőben sem tervez ilyet. A vizsgált 39 bankból 14, a takarékszövetkezeteknél 138 közül 100 nem…
Genova -- A világ legtöbb csapatának dicsőségére válik, ha pontot szerez a San Siro stadionban a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale ellen. A Sampdoria focistái is örülnek az 1-1-nek, annak, hogy megállították az otthon és a BL-ben egyaránt nagy menetelésben lévő Intert.
Az EU-s ipari megrendelések 5,3%-os értéket hoztak (elörejelzés: 2,2%, elözö érték: -1,8%). Az inflációs adatok az ausztrál dollárnak kedveznek. A termelöi árak a 3. negyedévben a várt 0,5% helyett 1,3%-kal emelkedtek. 2 éve nem volt példa ekkora emelkedésre, ami kamatfantáziára ad okot. Az amerikai Chicago National Activity Index szeptemberben -0,53 pontról -0,58 pontra romlott (elörejelzés:…
Hazaengedték a legkevésbé súlyos sérülésekkel Győrbe szállított vörösiszap-sérültet – tudta meg az MTI a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosától hétfőn
Ingatlan, agrár- és kisvállalkozás-finanszírozási divíziót alakít ki az OTP Bank, a divíziót november elsejétől Gyuris Dániel vezeti vezérigazgató-helyettesként - közölte a bank a BÉT honlapján hétfőn...
Alapvetően biztató jövő előtt állnak a feltörekvő piacok, ám számos veszélyforrás létezik, melyek bekövetkezése csalódást okozhat a befektetők körében - hívják fel a figyelmet legfrissebb feltörekvő...
A magánnyugdíjpénztárak szokásos állampapír kereslete, mintegy 180 milliárd forint hiányozni fog jövőre az állampapír piacról - válaszolta egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón
A Fidesz két hét múlva terjeszti az Országgyűlés elé azt a törvényjavaslatot, amely a közjegyzői díjak esetében lehetővé teszi a hitelszerződések egyszeri ingyenes módosítását
Cunamiriadót rendeltek el hétfőn az indonéz hatóságok, miután Szumátra nyugati partjainál a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengést regisztráltak
A gyermektelenek egész magas jövedelemhatárig rosszabbul járnak a jövő évi adótáblával, mint az idén. Ezt a kormány szándékai szerint majd a piaci béremelések kompenzálják, azonban ennek kívánatos mértékét elnézve ez aligha lehet teljes körű. Reálértékben rosszul járnak a minimálbéresek is, a marginális adókulcsok szerkezete viszont egész jó irányba mozdult el - olvasható a portfolio.hu internetes…
Budapest — Negyvenkét év működés után megszűnhet a BKV – tudta meg a Blikk. Információink szerint Tarlós István főpolgármester ma tárgyal Fellegi Tamás fejlesztési miniszterrel a közlekedési vállalat szétdarabolásáról.
Bátornak és egyben kockázatosnak tartja az IMF a bejelentett kormányzati intézkedéseket. A Budapesten tárgyaló delegáció szerint az intézkedésekkel teljesíthető az idei és jövő évi államháztartási hiánycél, a tervezett különadók azonban a későbbi években problémákat okozhatnak.
A szocialista kormány a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság bevezetésével tizenhárom évvel ezelőtt elvette az emberektől a pénzük feletti rendelkezés jogát - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott az Országgyűlésben hétfőn délután
A monetáris tanács nagy többséggel döntött az alapkamat 5,25 százalékos tartásáról - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
Magyarország — Már nem vásárolunk nyakra-főre hitelből, és takarékoskodni is megtanított minket a gazdasági válság. Ennek egyik jele, hogy ha enyhén is, de folyamatosan csökken a lakossági hitelállomány, és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt visszafogott a hitelkereslet.
A szlovákiai Híd párt üdvözölte a Velencei Bizottság szlovákiai államnyelvtörvényről készített értékelését, miszerint konfliktus nélkül létezhet egymás mellett a többségi lakosság államnyelv-használati, illetve a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használati joga
Kamatemelésre a belátható előrejelzési távlatban várhatóan nem lesz szükség, kamatcsökkentésre ugyanakkor nyílhat esély, bár ehhez az kell, hogy a forint stabil maradjon a svájci frankkal szemben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők az 5,25 százalékos alapkamatot változatlanul hagyó hétfői MNB-ülés után.
A szocialista kormány a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság bevezetésével tizenhárom évvel ezelőtt elvette az emberektől a pénzük feletti rendelkezés jogát - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott az Országgyűlésben. Hozzátette: most visszaadják ezt a szabadságot, mert senki sem kötelezhető arra, hogy pénzét a "nyugdíjtőzsdén" kockáztassa.
Franciaország 12 olajfinomítójából háromban a munkafelvételről döntöttek hétfőn a dolgozók, a többi kilencben azonban folytatódik a nyugdíjreform elleni tiltakozásul második hete tartó sztrájk
A magánnyugdíjpénztárak szokásos állampapír kereslete, mintegy 180 milliárd forint hiányozni fog jövőre az állampapír piacról - válaszolta egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.
A lakáshitelesek megsegítéséről és a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás átmeneti felfüggesztéséről is dönthet az Országgyűlés hétfőn, a háromnapos ülés első napján. A jövő évi adótörvények tárgyalása kedden kezdődik.
Debrecen -- Tíz emberrel is nyert a DVSC-TEVA a labdarúgó-NB I rangadóján az FTC ellen, ám Herczeg András (54) így sem volt teljesen elégedett. A klubmenedzser csapatát dicsérte, ám saját magát kritikával illette, amiért nem cserélte le a szünetben a később kiállított Kabát Pétert (33).
A magánnyugdíjpénztárakba történő átutalások leállítása rövidtávon javítja az államháztartási egyenleget, de hosszabb távon nem azt az eredményt hozza, amelyet a kormány vár tőle - mondta Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi tárgyalódelegációjának vezetője a nemzetközi pénzintézet éves gazdaságpolitikai konzultációjának lezárásaként tartott hétfői sajtótájékoztatón…
Ki ne szeretné tudni, hogy mire rendeltetett vagy mit rejt a jövője? Jól döntött-e egy fontos kérdésben, a megfelelő párt választotta-e? Saját magunk megismerésének számtalan útja lehetséges. Vannak, akik az ezoterikus módszerekre esküsznek.
Nálunk mindig tele a mélyhűtő, ám tavasztól őszig a fagyasztott vacsorákat is friss fűszerekkel tálalom. Vajon milyen módszerrel lehetne télre is tartósítani a fűszernövényeket? Lenke, Sopron
Minket még „a tajga réme” kerékpár vázán vitt a strandra a nagyapánk. Azóta sokszorosára nőtt az autók száma, mi is kényelmesebbek lettünk, és mint mindenből, a bringázásból is a lehető legjobbat és legbiztonságosabbat szeretnénk a gyerekeinknek.