Az elmúlt tíz évben folyamatosan és számottevően csökkent a nyugdíjpénztárak vagyonarányos díjterhelése - állapította meg tanulmányában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A magán- és önkéntes kasszák között még mindig meglévő különbséget jelentős részben az előbbieket terhelő nagyobb adminisztrációs teher indokolja
Ítélet várható az Olaszliszkán négy éve, különös kegyetlenséggel meggyilkolt tiszavasvári tanár, Szögi Lajos családjának kártérítési perében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon.
A hedge fundok rendszerint a valóságosnál magasabb árfolyamokkal kalkulált hozamokat tesznek közzé, ezzel manipulálva hozamaikat - derül ki a kölni egyetem tanulmányából. A probléma elsősorban a...
Egyöntetű vélemény a távközlési szektorban, hogy a szabályozási korlátok miatt nem hárítható át az ügyfelekre a távközlési szektorra kivetett különadó, viszont az egyéb beruházásokat erősen visszavetheti. Az Országgyűlés hétfő este megszavazta az erre a szektorra kivetett válságadót, amelyből a következő három évben, évente 61 milliárd forint bevételre számít.
Amerikában tegnap egy komolyabb korrekciót láthattunk, ami első körben idehaza is bizonytalanságot eredményezhet, könnyen elképzelhető, hogy a tegnapi zárószintek alatt nyitunk - véli Sőre Balázs, a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,90 pontos csökkenéssel, 23.383,30 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos gyengülést jelent. A főbb európai tőzsdék is csökkenéssel kezdték a szerdai kereskedést.
Az elmúlt hónapok jelentős piaci előrelépései alapján erőforrásainak átcsoportosítása mellett döntött a Hell Energy Magyarország Kft. A fejlesztések üteme, a hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt növekvő értékesítés, valamint a saját gyártás megvalósítása során mérföldkőhöz érkezett a száz százalékban magyar tulajdonú vállalat. A terv szerinti, fenntartható növekedés biztosítása érdekében…
A magyar Genertel piacra lépése miatt is várnak még kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjaik meghirdetésével a szlovákiai biztosítók - írja a Trend című szlovák gazdasági hetilapra hivatkozva a...
A TakarékPont hálózat csatlakozik a világszerte már sikeresen működő PayPass fizetési rendszerhez, ennek révén Magyarországon, elsőként TakarékPontoknál, nemcsak bankkártyával lehet majd fizetni, hanem egy erre a célra kifejlesztett egyedi karórával is - jelentették be a TakarékBank és a MasterCard vezetői Budapesten.
A keddi jókora világpiaci dollárerősödés és részvénypiaci esés után ma reggel már a fordulat, illetve a hangulat javulásának jelei látszanak, ez pedig segítheti a forintot is abban, hogy a napok óta...
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Országgyűlés 2010. október 18-án elfogadott, (2010. évi T/1374 törvényjavaslat) a kiskereskedelmi, energiaellátó és távközlési szektorok különadójáról szóló törvény alapján a Magyar Telekom Csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet - olvasható a BÉT honlapján.
Nem kizárt, hogy még a likviditásfokozó intézkedések visszavonása előtt kamatot emelünk - nyilatkozta Jürgen Stark, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja egy olasz napilapnak. Kamatemelést...
A vártnál kedvezőbb amerikai ingatlanadat ellenére veszteséggel zárták a tegnapi napot az USA részvényindexei. Az adat azt jelezte, hogy 5 hónapos csúcson van a kezdődő lakásépítések száma. De a részvények végig a negatív tartományban mozogtak egyrészről a gyengébb vállalati eredmények miatt, másrészről pedig arra a hírre, hogy Kína kamatot emelt, hogy megfékezze az ingatlanhitelezési piac…
A Népszabadság terjedelmes interjút közölt Hernádi Zsolttal, a MOL elnök-vezérigazgatójával. Az interjú egyik kérdéséből a Robin-Hood adó meghosszabbításának lehetősége is felsejlik. Az interjúban...
"Az arc nélküli férfiként" vált ismertté az 51 éves José Mestre, akinek a nyelvét és száját megtámadó óriásdaganathoz hasonlót még nem láttak a sebészek.
Nem kell börtönbe vonulnia egy kínai anyának, aki agyonverte ötéves lányát egy vers bemagolása közben - jelentette szerdán a kínai sajtó. A kínai bíróság öt év próbaidőre bocsátotta a nőt.
A francia kormány nem hagyja büntetlenül a nyugdíjreform elleni tiltakozások során elkövetett bűncselekményeket - jelentette ki Brice Hortefeux belügyminiszter
Mintegy 20 kilogramm aranyat, összességében 63 millió forint értékű ékszert loptak el a nyíregyházi zálogházból, több mint egy évvel ezelőtt. A sikkasztási ügy újabb gyanúsítottjait őrizetbe vette a rendőrség.
Sem pénzbírsággal, sem más korlátozással nem sújtja majd a szlovák állampolgársági törvény a kettős állampolgárokat, ha a parlament elfogadja a jogszabály kedden benyújtott koalíciós módosító javaslatát - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdán.
Feltehetőleg novemberben Kínába látogat Orbán Viktor, a miniszterelnök hivatalos meghívásnak tesz eleget - erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a kormányfő sajtóstábja. A kormányfő programjáról...
Egyre több panasz érkezik az oktatási ombudsmanhoz amiatt, hogy a kezelhetetlen diákok terrorizálják osztálytársaikat, megfélemlítik és megalázzák tanáraikat. Jelenleg az egyre növekvő agresszió veti fel a legsúlyosabb kérdéseket az iskola világában....
Az elemzők többsége a Fed újabb eszközvásárlási programjának várható bejelentését november elejére teszi, ezt a véleményt osztja a Nomura is, mely legfrissebb globális részvény stratégiájában a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,90 pontos csökkenéssel, 23.383,30 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záróértékéhez képest a mutató így 0,40 százalékkal gyengült. Előzetesen pi...
Visszautasítja a miniszterelnök magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó kijelentéseit a Stabilitás Pénztárszövetség; mindez csak arra szolgál, hogy elterelje az emberek figyelmét arról, hogy az Országgyűlés által szerdán tárgyalandó törvénytervezetben nyoma sincs a felfüggesztések miatt indokolt kompenzációnak.
Az Invitel szerint a világ a bérelhető informatikai megoldások irányába halad, de a magyar cégek közül még kevesen tartanak lépést a világgal ezen a téren, pedig egy kisebb vállalat évi hat-nyolcszázezer forintot, egy nagyobb cég pedig akár évi 18-20 millió forintot is megtakaríthat.
A globalizáció, a magyar gazdaság transznacionalizálódása, az Európai Unióhoz való csatlakozás új követelményrendszert állított a hazai döntéshozók, vállalatirányítók és vezető szakemberek elé. A Corvinus Egyetem elsősorban az ő számukra indít másoddiplomás képzéseket.
Génteszt segítségével megállapítható lesz a nők húszas éveiben is, mikor következik be esetükben a menopauza. A négy génváltozatot vizsgáló teszttel nagy valószínűséggel lehet előre megmondani, meddig várhatnak a nők a gyerekvállalással.
A BKV hamarosan felbontja az Alstommal kötött metrókocsi-szerződést és új tendert ír ki, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság hétfőn a fékrendszer hiányosságaira hivatkozva jogerősen elutasította a francia cég fellebbezését.
Sem pénzbírsággal, sem más korlátozással nem sújtja majd a szlovák állampolgársági törvény a kettős állampolgárokat, ha a parlament elfogadja a jogszabály kedden benyújtott koalíciós módosító javaslatát - írja az Új Szó című pozsonyi napilap
A kormány szándékai szerint az előzetes elképzelésekkel ellentétben az jövő évben mégsem szűnne meg az eredetileg két évre tervezett ún. Robin Hood-adó, vagyis az energiaellátóként azonosított...
A megtakarítások kezdetén a működési és likviditási célú elvonások nagyobb hányadot tesznek ki a díjterhelésből, míg a befektetési díjak aránya kisebb. Ez az idő előrehaladtával fokozatosan megfordul. 2009-ben a magánnyugdíjaknál az elvonás átlagosan a pénztári vagyon 1,12%-a, míg az önkéntes nyugdíjkasszáknál 0,97%-a volt - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)....
A parlament tegnap döntött arról, hogy idén plusz forrást kapnak (fiktív bevételi tétel alapján) a kórházak, ám az ágazat szereplői már most hangsúlyozzák: a 27.5 milliárd forintos összeg csak egy...
A válság ellenére tavaly jelentős profitot vághatott zsebre több német áramszolgáltató. A Frankfurter Rundschau szerdai számában ismerteti a saarbrückeni gazdasági és műszaki főiskola (HTW) felmérését...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,90 pontos csökkenéssel, 23.383,30 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,40 százalékkal gyengült.
A tegnapi napon megérkezett a már sokak által várt korrekció a világ részvénypiacain, így az S&P 500 lepattant a fontos 1,185-ös ellenállásáról. Ez láthatóan már tegnap is megfogta az önfeledt...