Németország európai viszonylatban elöl jár a múlt feldolgozásában. Nürnbergben rövidesen múzeum nyílik abban a bírósági épületben, amelyben a II. világháború után a háborús bűnösök perét tárgyalták. A ma is bíróságként működő épület múzeummá alakított részlegét a jövő hónapban Westerwelle német és Lavrov orosz külügyminiszter avatja fel.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által akkreditált angliai székhelyű laboratórium munkatársai két napon át vizsgálták a helyszínen a közelmúltban felújított felcsúti műfüves futballpályát, amelyre a Puskás Akadémia a FIFA kétcsillagos, azaz a legmagasabb minősítését kérte. Ezzel a Kárpát-medence legmagasabb besorolású pályája lehet a felcsúti.
Tárnok — Zalatnay Saroltán kívül Delhusa Gjon is bajba került, ugyanis annak a cégnek a tulajdonosa volt, amelyik többek között érintett az adócsalás miatt a VPOP-nál folyó nyomozásban.
Budapest — Kikerekedett szemekkel fogadták az Erzsébetvárosi Általános Iskola ötödikesei híres osztálytársukat, Patai Annát (11), a gyerekek ugyanis semmit nem sejtettek abból, hogy a Megasztár döntőjébe jutott kislány a matekóra kellős közepén toppan be hozzájuk.
Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon hivatalában fogadta Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét. A megbeszélésen Soros György megerősítette, hogy 1 millió dollárral kívánja segíteni a magyarors...
Kit érdekel, hogy narancsbőrös a fenekem? Ilyesmi járhatott Jennifer Lopez fejében, amikor egy kóbor szellő fellebbentette a szoknyáját és a járókelők szemrevételezhették az egykoron csodált hátsó fertályt.
A Váci1 üzletházban jelenleg 50 euró az átlagos négyzetméterenkénti és havonkénti bérleti díj, de ez fél éven belül 200 euró lesz, ami még mindig csak ötöde a Párizs belvárosában elkért díjnak - mondta a budapesti üzletház bokréta avató ünnepségén tartott sajtótájékoztatón Jean-Francois Ott, a fejlesztő Orco Property Group vezérigazgatója kedden.
Kölykök születése nem mindig jelent a gazdinak boldogságot. A kiskutyáknak, kismacskáknak egyre nehezebb befogadó családot találni. A modern orvoslásnak hála, már megelőzhető a baj. Dr. Balogh Bélát, a Kedvenc Állategészségügyi Központ vezető állatorvosát kérdeztük a lehetőségekről.
Bűnösnek ítélte kedden egy brit bíróság azt a szaúdi herceget, aki a vádak szerint megkínozta, megerőszakolta, majd megfojtotta egyik szolgálóját egy londoni szállodában. A 34 éves herceget, a szaúdi király egyik unokájára akár élethosszig tartó börtönt is kiszabhatnak a büntetés mértékének kihirdetésekor, ami szerdán várható.
Az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkentek a nyugdíjpénztárak egységnyi vagyonra számított díjterhei - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján kedden közzétett tanulmányban.
A vörösiszap-katasztrófa és az Európai Unió romaprogramja is szóba került Orbán Viktor kormányfő és Soros György üzletember, a Soros Alapítvány elnöke keddi megbeszélésén
Geert Wilders, a holland kisebbségi kormánykoalíciót kívülről támogató szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője azt követeli, hogy a kormány tagjai csak hollandok lehessenek, ezért a kettős, svéd-holland állampolgár egészségügyi államtitkárnak szerinte le kellene mondania svéd állampolgárságáról.
Az elmúlt hónapok jelentős piaci előrelépései alapján erőforrásainak átcsoportosítása mellett döntött a Hell Energy Magyarország Kft. A fejlesztések üteme, a hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt növekvő értékesítés, valamint a saját gyártás megvalósítása során mérföldkőhöz érkezett a 100%-ban magyar tulajdonú vállalat. A terv szerinti, fenntartható növekedés biztosítása érdekében szükségessé…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,67 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 23.477,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények, a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hektikusnak nevezte a keddi kereskedést.
Omega Rhapsody címmel Kóbor János énekes összeállításában, szimfonikus rockzenei hangszerelésben hallhatók az Omega együttes dalai az együttes szerdán megjelenő új stúdiólemezén. Az angol és magyar nyelvű album az Omega ötvenéves fennállásához kapcsolódó turné, lemez- és könyvbemutató előfutára.
A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni.
Az afganisztáni csapaterősítés támogatására az Egyesült Államok egy második repülőgép-hordozót is a térségbe vezényelt - jelentette be kedden az ötödik amerikai flotta Bahreinben kiadott közleményében
Kínában nagy meglepetésre kamatot emeltek, 2007 óta először. Az egyéves irányadó kamatot 25 bázisponttal 5,56 százalékra, a betéti kamatot hasonló mértékben 2,5 százalékra növelték. Az intézkedés szer...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,67 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 23.477,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények...
A közösségi közlekedési holding létrehozásától a vasúttársaság pozíciójavulást vár, a Volán szerint racionális törekvés az egységes vagyonkezelés. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedd...
Ebben a fő szerepet a kínai kamatemelés játszotta, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy lassul a globális gazdaságnövekedés. A nap legnagyobb vesztesei a bányaipari cégek részvényei voltak. ...
Ne légy a saját gyilkosod! - ez a fő üzenete az Interpol által indított lakossági figyelemfelhívó, gyógyszerhamisítás elleni kampánynak. A videókban meggondolatlan vásárlók mesélnek döntésük okairól, de a drámai következményeket ők már nem mondhatják el…
Csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek kedden. Ebben a fő szerepet a kínai kamatemelés játszotta, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy lassul a globális gazdaságnövekedés. A nap legnagyobb vesztesei a bányaipari cégek részvényei voltak.
Jövő év elejétől érthetőbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz a pályázati rendszer, így egyszerűbb lesz pályázni is – mondta kedden a veszprémi Pannon Egyetem a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás szerint az állam lehet jó gazdája a közpénznek, ezért a kormány megerősíti az állami szerepvállalást azokon a területeken, ahol a piac nem jól, vagy nem kellő mértékben látja el feladatait.
Az egyetemek továbbfejlesztése, oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata - hangsúlyozta kedden Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jubileumi ünnepségén Schmitt Pál köztársasági elnök
A német gazdasági növekedést övező rajongás túlzott mértékű, a legnagyobb európai gazdaság ugyanis távolról sem érte el még a válság előtti szintet - jelentette ki Nouriel Roubini a német Capital...
Belehalt sérüléseibe az a 50 év körüli férfi, akire rátámadt egy bika kedd délután a Vas megyei Szemenyén - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese
A kormányfő szerdán munkalátogatást tesz Szlovéniában és Csehországban. Orbán Viktor a két ország fővárosában Magyarország EU-elnökségéről és az elnökségi feladatokra való felkészülésről tárgyal vendéglátóival - áll Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő keddi közleményében.
Széles társadalmi egyeztetés kezdődött az otthonszülés körülményeinek szabályozásáról; az egészségügyi államtitkár reméli, hogy év végére ez az előkészítő folyamat be is fejeződik. A részleteket még nem tisztázták, eddig az érintett szervezetek és a szakma képviselői mondták el álláspontjukat.
Az egri Markhot Ferenc Kórház tulajdonosa, a Heves megyei önkormányzat és az intézmény működtetője mintegy 4,5 milliárd forint uniós támogatást nyert el - közölte Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az MTI-vel
A világ egyik legsikeresebb befektetési guruja, Warren Buffett az élete legrosszabb befektetéséről mesélt a CNBC-n. A szakember még a hatvanas években spekulált egy textilipari cég részvényeire, ám...
Életének 96. évében elhunyt Rózsa Vera. A világhírű magyar zenepedagógust, énektanárt, az angol királynő kitüntetettjét, London díszpolgárárt londoni otthonában érte a halál, a múlt pénteken - közölte a Független Hírügynökséggel kedden a Zeneakadémia.
Hivatalában fogadta kedden Orbán Viktor miniszterelnök Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a miniszterelnök szóvivője.