Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette Vona Gáborral szemben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap az MTI-vel
Kisebb módosításokat javasol a kormány az általános forgalmi adó (áfa) törvényben, így például külföldi adomány esetén a kedvezményezettnek visszatérítik az áfát, ha a közösségi beszerzések árában az...
A válságadókról szóló törvénytervezet szolgált pár meglepetéssel a korábbi találgatásokhoz képest, így például a kiskereskedelemben nem csak az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokra terjed ki az adó, s nem három, hanem négy adósáv lesz - hívta fel a figyelmet Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.
Az iráni határőrség letartóztatott hét afgán katonát, akik a két ország határvidékén kutattak tálib felkelők után – jelentette vasárnap az ISNA iráni hírügynökség. A hat katonatisztet, és egy közlegényt az Irán délkeleti részén található Szisztán-Balucsisztán tartományban fogták el.
Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" ...
Budapest — Jócskán meggyűlt a baja Szabó Zsófinak (21) a TV2 új, Ezek megőrültek! című játékshow-jával. A Jóban Rosszban színésznőjének ugyanis beletört a foga az egyik feladatba, ami után napokig alig
Százszámra állnak át az amerikaiakkal szövetségre lépett iraki szunnita sejkek és milíciáik az al-Kaida oldalára - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Zöldségtározókban, pincék fölé épített néhány négyzetméteres házakban él egyre több család a Győr-Moson-Sopron megyei Tét határában. Az elszegényedő emberek kényszerből költöztek a kunyhókba, ahol nincs víz és gáz. Fürdeni nem tudnak és félnek a téltől is. Többségük Győrben eladta házát, vagy elárverezték a feje fölül, és adósságai miatt kénytelen most meghúzódni az erdő szélén.
Unikális, az elmúlt évszázadok tőzsdei manipulációit, mániáit és az ezek következtében létrejövő válságokat összegyűjtő kiadvánnyal bővült a Portfolio.hu füzetek sorozat. A Mániák és válságok a...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétvégén végzett gyorsfelmérésének előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a Spar és az Auchan következik, 6,1, valamint 3,4 milliárd forintos terheléssel - közölte az OKSZ vasárnap az MTI-vel.
Újabb hatalmas, élénkítő célú jegybanki pénzinjekciót tartanak szükségesnek Nagy-Britanniában londoni pénzügyi elemzők, akik szerint jelentős esélye van annak, hogy a brit gazdaság teljesítménye a jövő év elején ismét mínuszba fordul.
Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére; az adócsökkentés nem olyan mértékű, hogy a gazdaságot fehéríthetné - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője vasárnap az MTI-nek.
Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés,...
Budapest — Mégiscsak nélkülöznünk kell Angelina Jolie (35) és családja társaságát novemberben, hisz a hírek szerint a színésznő megkapja a boszniai forgatási engedélyeket.
Október 21-én adják át a Wolf Science Center (WSC) farkas-kutatóközpont új épületeit az alsó-ausztriai Ernstbrunnban. A központ a Konrad Lorenz Kutatóállomás (KLF) vezetője, Kurt Kotrschal etológus, továbbá a Bécsi Egyetemen dolgozó Friederike Range és Virányi Zsófia kezdeményezésére jött létre farkasok és kutyák tanulmányozására.
Két év után sem kártalanította az állam a monorierdei vonatbaleset egyik halálos áldozatának családját. A MÁV elismerte felelősségét a szerencsétlenségben, a biztosító azonban addig nem utal, amíg nem egyeznek meg a családdal az összeg nagyságában. Az igazságügyi minisztérium vizsgálatot ígért az ügyben.
Sajtóértesülések szerint a kormány elállt attól a korábbi tervétől, hogy az MTI-t egy néhány fős hírügynökséggé zsugorítsák. Ehelyett előtérbe került az az elképzelés, hogy a vezetőség teljes leváltása után ingyenessé teszik a nemzeti hírügynökséget. A Hírszerző úgy tudja, hogy a fideszes szakpolitikusok nincsenek megelégedve az MTI tartalmi szolgáltatásaival, ezért a novemberben kinevezendő…
Meglehetősen érdekes hangvételű kommentárt adtak ki a napokban a Danske Bank koppenhágai elemzői, akik egyébként már hosszú ideje igencsak pesszimistán vélekednek a forint kilátásairól. Fundamentális...
Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés,...
A párizsi repülőtereket már nem fenyegeti azonnali üzemanyaghiány az olajfinomítókban folytatódó sztrájk miatt. A közlekedési államtitkár ugyanakkor arra kérte vasárnap a párizsi járatokat indító légitársaságokat, hogy teli tankkal közlekedtessék gépeiket a francia főváros felé.
Megosztja a munkavállalói szakszervezeteket a jövő évi adótörvények tervezete. A Munkástanácsok Országos Szövetsége támogatja a kormány elképzeléseit és indokoltnak tartja a válságadót is.
A korábbi 21 százalék körüli átlagos szja-terhelés a 16 százalékos egykulcsos adó révén akár több százalékponttal csökken, miközben az évi 4 millió forintnál többet keresők adóterhelése jelentősen mérséklődik - vázolta a kormány jövő évi adóváltozásainak lényeges következményeit Demetrovics Gergely, a KPMG adópartnere az MTI-nek szombaton.
Örökbefogadási napot tartottak vasárnap a pécsi-somogyi állatmenhelyen. A telepen már több, mint 400 kutya van ugyanis, az ideális 250 helyett. A vasárnapi örökbefogadási napon mindössze öt kutya talált gazdára, a menhely a fenntartók szerint egyre nehezebb helyzetben van.
Szentén avatta Mary MacKillop nővért a pápa a Vatikánban, vasárnap. „Életét a szegény gyerekek tanításának ajánlotta fel egy nehéz, embert próbáló ausztrál vidéken” – mondta a katolikus egyházfő több tízezer ember előtt a ceremónián.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Jobbik elnökével szembeni nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Vona Gábor ellen tavaly indítottak eljárást egyesülési joggal való visszaélés miatt.
A szakszervezetek többsége igazságtalannak tartja az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetését, a munkaadók szerint igazságosabb teherviselést hoz a javaslat
Európa elleni terrorista támadás veszélyére figyelmeztették a szaúd-arábiai titkosszolgálatok néhány nappal ezelőtt az európai országokat - közölte vasárnap este Párizsban a francia belügyminiszter
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétvégén végzett gyorsfelmérésének előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a S...
A befektetők már reménykedtek, hogy a jól indult vállalati beszámolási szezon végre elmozdíthatja a tőzsdemutatókat a tavaly év végi szintek közeléből, és talán jól fejeződhet be ez az év, amikor az "árfolyamháború" hírei, a költségvetési megszorítások és az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) bizonytalankodása megint befelhőzik a kilátásokat.
A németek szófogadó és tanulékony emberek, a környezettudatos nevelés errefelé már az óvodában kezdődik. Az öntudatos német nem szemetel, szelektíven gyűjti a háztartási hulladékot; ahova lehet, autó helyett kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközzel megy, és takarékosan bánik a vízzel.
A jövőben elég lesz egy telefonhívást intézni, és a német szakemberek által kifejlesztett vadonatúj, sofőr nélküli csodaautó máris beméri a pontos tartózkodási helyünket, és visszajelzést küld az érkezési idejéről.
Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" kívánja visszaszorítani, egyben emelkedik a cigaretta és dohánytermékek adótétele.
Jelentős összeget, 430 ezer eurót - mintegy 118 millió forintot - fizettek azért az Audrey Hepburnt ábrázoló, 10 bélyegből álló blokkért, amelyet a hét végén árvereztek el Berlinben.
Az amerikai szövetségi hatóságok akkor is határozottan fellépnek majd az országos érvényű kábítószer-ellenes törvény érvényesítése érdekében, ha Kalifornia novemberben, a tagállamok közül elsőként, legalizálja a marihuánát - szögezte le egy, a hétvégén publikált levelében Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter
Az NB I 10. fordulójának zárómérkőzésén a Videoton FC 2-1-re legyőzte a Paksi FC-t. A székesfehérvári csapat, ezzel négy ponttal vezeti a az NB I tabelláját.
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz.
Holnap ismerteti a jövő évei adótörvény-javaslat részleteit a parlamentben a miniszterelnök. Újabb 23 kolontári lakóház lebontásáról döntött a Veszprém megyei védelmi bizottság. Az interneten is hozzá lehet szólni a készülő új Alkotmányhoz
A Gyerekvilág Kiállítás igazi ünnep a család apraja-nagyjának, egy teljes hétvégén keresztül minden nekik szól. Az esemény több mint egy kiállítás, egyedülálló koncepciójával igazi élményprogrammá gyúrja a kiállítások, vásárok, valamint családi- és gyerekrendezvények legjavát.
Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben a közösen kezdeményezett eljárások, az építési telkek illetékfizetése és a cégek utólagos bírósági illetékfizetése területén.
Nyilatkozatháború bontakozott ki a hétvégén Washington és Peking között amiatt, hogy az amerikai acélipari unkások szakszervezete a nap- és a szélenergia-berendezések szabálytalan állami támogatásával vádolta meg Kínát.