Az MSZP arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a határon túli magyar területekre vezető osztálykirándulások mellett támogassák a diákok belföldi tanulmányi kirándulásait is az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről szóló határozati javaslatban.
Bár Mosonmagyaróváron már évekkel ezelőtt befedték a hajdani timföldgyár vörösiszap-tárolóit, a helyiek között szóbeszéd tárgya, hogy a levegő szennyezettsége miatt többen is megbetegedtek. Az ÁNTSZ szerint a tüdőbetegségek száma az országos átlag alatt van, de a kistérségi tisztifőorvos most elrendelte, hogy összesítsék a vezető halálokokat a Lajta-parti városban és a környéken. A Gyurcsány…
Körvonalazódik a Fidesz középtávú átalakítási terve - derül ki a Political Capital szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzéséből. Szerintük a kormány lépésiből az olvasható ki, hogy a Fidesz most is inkább az aktív közép- és felső-középosztályra kíván támaszkodni. Ez azonban a felmérések szerint mindenképpen szűkebb bázis, mint a párt tavaszi szavazói háttere.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. négy alkalmazottját munkahelyén állították elő, majd vitték kihallgatásra a BRFK gazdaságvédelmi nyomozói - tudtuk meg.
Megkezdődött a termelés újraindítása az ajkai timföldgyárban. Az oldalsó tükrök hibája miatt több mint 110 ezer autót hív vissza a Suzuki. A nap legfontosabb hírei.
Az Újpest hazai pályán - és a zártkapus meccse után immár saját közönsége előtt - sima, kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Szombathelyi Haladás felett a labdarúgó Monicomp Liga 10. fordulójának pénteki mérkőzésén.
A magyar határrendészetet is érintő korrupciós vádakkal kapcsolatban a magyar rendőrség hivatalos tájékoztatást kért román partnerétől - mondta Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője
A magyar gazdaság kilátásairól, a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseiről és a jelenleg költségvetési hiány csökkentéséről nyilatkozott az amerikai Time magazin szerkesztőinek Schmitt Pál köztársasági elnök
A magyar gazdaság kilátásairól, a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseiről és a jelenleg költségvetési hiány csökkentéséről nyilatkozott az amerikai Time magazin szerkesztőinek Schmitt Pál köztársasági elnök.
Eséssel fejezte be a mai kereskedést az olaj árfolyama, 1.7%-ot veszített ma értékéből, így 81.25 dolláron zárt annak ellenére, hogy az elmúlt napokban optimista kilátásokat fogalmaztak meg az...
A bankok után a gazdaság más jövedelmező szektoraira, a kereskedelmi láncokra, a távközlési cégekre és az energetikai vállalkozásokra is kiveti a válságadót a kormány.
Négy bányász rekedt 150 méter mélyen egy bányában az Ecuador déli délnyugati részén lévő El Oro tartomány Portovelo nevű településén - közölték pénteken a bánya illetékesei.
Tájékoztatásért fordul az Európai Bizottság a magyar hatóságokhoz a tervezett távközlési válságadóval kapcsolatban - közölte egy bizottsági forrás péntek este az MTI-vel.
Anyaszült meztelenre vetkőzne a londoni Trafalgar Square-en Robbie Williams, hogy így népszerűsítse a Take That új albumát - árulta el a popsztár egy pénteki interjúban.
A miniszterelnök szóvivője szerint a kormány senkit nem fog belekényszeríteni az állami nyugdíjrendszerbe, mindenki szabadon dönthet arról, hogy mely típusú pénztárba fizeti a nyugdíjjárulékát.
A vesekövek egyik típusában lévő kristályok növekedését gátló új módszer azzal a reménnyel kecsegtet, hogy segítségével megelőzhető lesz a rendkívül erős fájdalommal járó lerakódások kialakulása.
Teherán kész hamarosan újrakezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel nukleáris programjáról - erősítette meg pénteken Brüsszelben Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter
A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője reméli, hogy Tarlós István főpolgármester nem egy megszorító csomagra készül, amikor a főváros pénzügyi helyzetét aggasztónak mondja
Az MSZP úgy látja, hogy a tavaszi parlamenti választások óta a Fidesz egészségügyre vonatkozó "hangzatos ígéreteinek" teljesítése helyett csupán gesztusértékű intézkedések történtek - erről Kökény Mihály, a szocialista párt egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel
Átfogó intézkedéseket kell hoznia Romániának a terjedő cigányellenesség, a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása érdekében - állapította meg pénteki nyilatkozatában Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, miután háromnapos látogatást tett Romániában
Az MNV Zrt. vezérigazgatója a katasztrófahelyzetre tekintettel soron kívüli eljárásban aláírta azt a háromoldalú szerződést, amely hat darab devecseri, jelenleg állami tulajdonban lévő volt honvédségi ingatlan térítésmentes átadásáról rendelkezik - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az MTI-vel
A Lehet Más a Politika szerint a vörösiszap-katasztrófa miatt a Mal Zrt., az érintett hatóságok mindegyike, valamint a hatályos szabályozás, illetve a megfelelő jogszabályok megalkotását 1995 óta elmulasztó kormányzatok is felelősek - írta közleményében Jávor Benedek
Feladta magát a szaúdi hatóságoknak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett tagja - jelentette pénteken az arab ország állami televíziója
Huszonhárom éves vagyok. Fél éve estem át egy fitymaszűkületi műtéten. Szexulás életem szinte nulla. Eddig a szűkületem miatt voltam gátlásos most a túlérzékenység miatt. Mit tegyek? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdseiből.
Bejelentették, hogy Kiszlovodszkban felépítik Oroszország első naperőművét. Idén ez már a sokadik hír arról, hogy világszerte egyre merészebb tervek születnek a napenergia hasznosítására.
Kétszáz új ügyész áll hadrendbe december elején a vádhatóságnál, ám azt egyelőre nem tudni, hogy mindez mennyi többletköltséget jelent majd. A Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta, ígéretet kaptak arra, hogy megkapják a szükséges költségvetési támogatást.
Polgárjogi igényt jelentett be a VII. kerület új, fideszes vezetése az előző MSZP-s polgármester, a már 20 hónapja előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György gyakorlatilag teljes magánvagyonára.
Visszautasítja a környezetvédelmi államtitkár "vádjait" az iszapkatasztrófa helyszínével szomszédos Ajka főjegyzője. Jáger László lapunknak cáfolta, hogy a települési jegyzőknek lett volna felügyeleti- illetve ellenőrzési jogköre a tározók esetében, mint ahogy azt Illés Zoltán többször felvetette. Szerinte a területi környezetvédelmi és vízügyi hatóságok felelősek az ilyen létesítményekért.