Tréninget dolgoztak ki az üzleti hazugságok kiszűrésére, a kétnapos képzés során interaktív prezentációkkal, hanganyagok és videók elemzésével, valamint üzleti szimulációs feladatokkal fejlesztik a résztvevők hazugság-felismerő képességét. A fő célcsoport között HR vezetők is szerepelnek.
Utoljára a hazai lakásviszonyokról 2003-ban bonyolított le a KSH úgynevezett reprezentatív lakásfelvételt, melynek a készülő lakáskoncepció megalapozása volt a célja, így a szakemberek szerint most is időszerű lenne egy hasonló kutatás.
Budapest — Kétgyermekes anyukaként veszítette el állását és biztos anyagi hátterét Erdélyi Mónika (37), miután az RTL Klub péntektől nem számít egykori sztárműsorvezetőjére a Reggeli című műsorban.
Az időzítés sok szempontból nagyon fontos - akkor is, ha a tömegünk megőrzéséről van szó. Kutatók ugyanis most kísérlettel bizonyították, hogy könnyebben elhízik az, aki éjjel tovább ébren marad, és emiatt fényhatásnak van kitéve.
A Médiatanács legfontosabb feladatát most a lejáró rádiófrekvenciák adják - mondta az InfoRádiónak Szalai Annamária, a nemrég megalakult Médiatanács elnöke. A parlamenti ellenzék kritikái kapcsán a testület vezetője úgy fogalmazott: eddig sem az alapján ítélte meg munkatársait, hogy ki delegálta őket.
A felszínre ért szerdán a második bányász is az észak-chilei San José bányában, ahol augusztus 5-én, egy omlás következtében 33 munkás rekedt 700 méteres mélységben. Mario Sepulveda nagyjából egy órával azután került ki, hogy társai közül az első, Florencio Avalos kiszabadult. Közben az interjúkra vadászó újságírók között incidensek is voltak.
Kirúgással fenyegették azokat a dolgozókat, akik túlságosan sokat és hangosan beszélnek a gát állapotáról - írta szerdai számában a Népszabadság a MAL Zrt vezetője, Bakonyi Zoltán ellen tett tanúvallomásokra hivatkozva
A cukorbetegség a XXI. század elejének egyik legjelentősebb népegészségügyi problémája, és előkelő helyet foglal el a „civilizációs” betegségek sorában.
Udvarias levél formájában tudatta a kormány az Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy nem kér a jegybanki vezetőknek a hitelezés átláthatóságát javítani szándékozó javaslataiból - írta szerdai számában a Népszabadság.
Kezeletlen esetben a depresszió lefelé menő spirált eredményezhet, amely végén a rokkantság, az önellátási képtelenség, sőt akár az öngyilkosság is állhat.
Újabb hatmilliárd forintot kell kifizetnie a Vértesi Erőműnek a Kapolyi László szocialista nagyvállalkozó cégével 2008-ban kötött előnytelen szerződések miatt – közölte tegnap a társaság. A Vértesi Erőmű korábbi vezetése – tulajdonosi felhatalmazás nélkül – még 2008-ban több milliárd forint értékben kötött a Kapolyi érdekeltségébe tartozó System Consulting Zrt.-vel áramvásárlási ...
A kezdeti bizonytalanság, és mérsékelt veszteségek után végül sikerült pluszban zárniuk az amerikai részvénypiacoknak, melyben nagy szerepe volt annak, hogy a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyv szerint hamarosan ismét gazdaságélénkítő intézkedések megtételére kerülhet sor.
Még nem minden poszt „kelt el”, de az biztos, hogy nyolc bizottság alakul, 5-7 tanácsnokot neveznek ki, és nem lesz ellenzéki főpolgármester-helyettes Budapesten - írta szerdai számában a Népszava
A keddi gyengülés után emelkedéssel indulhat a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken, miután a Fed szeptemberi kamatdöntő ülésének nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvében foglaltakból arra lehet következtetni, hogy a jegybank szerepét betöltő intézmény hamarosan lépéseket tesz az amerikai gazdaság fellendítésére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,94 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 23.405,97 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 1 forinttal, 0,02 százalékkal 5.530 forintra erősödött, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.
Tegnap az amerikai piacok zárása után tette közzé negyedéves eredményét az Intel, az amerikai óriásvállalat nettó 3 milliárd dolláros, részvényenként 52 centes nyereségről számolt be, amely 59 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakában elért 1,86 milliárd dollárhoz képest. Ez az elemzői várakozásokat (részvényenként 50 cent) ugyan meghaladta, azonban a cég várakozásainak alsó szélén…
Borzalmas látvány tárult Bekecs község lakói elé: egy ötvenhat éves helybéli férfi a község nyílt utcáján festékhígítóval leöntötte, majd felgyújtotta saját magát.
Tíz gyermekből négy császármetszéssel jön világra a katolikus Olaszországban, ahol a tervezett csökkenés helyett emelkedik a műtéti beavatkozások száma. A műtéti utat nem a szülő nők, hanem az orvosok preferálják.
Több mint 290 millió internetes hálózaton kívül rekedt európai állampolgár bevonásáról, illetve a digitális befogadás erősítéséről tárgyalnak az európai teleházak vezetői Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom mutatója az október 10-i héten -47 pontról -45 pontra javult. Az új-zélandi élelmiszerárak szeptemberben +0,7%-os értéket hoztak (elözö: -0,1%). Az NZD/USD alig reagált az adatokra. A japán M3-as pénzmennyiség szeptemberben változatlanul 2,1%-kal emelkedett. Az EUR/JPY mit sem törödött az adatokkal. A japán gépipari megrendelések augusztusban a várt -3,8%…
Tréninget dolgoztak ki az üzleti hazugságok kiszűrésére, a kétnapos képzés során interaktív prezentációkkal, hanganyagok és videók elemzésével, valamint üzleti szimulációs feladatokkal fejlesztik a résztvevők hazugság-felismerő képességét. A fő célcsoport között HR vezetők is szerepelnek.
A dollárral szemben már annál is erősebb szintre kapaszkodott vissza a japán jen, mint ahol közel egy hónapja a japán vezetés jengyengítő intervenciót hajtott végre, így a piacon nagy a találgatás...
A héten nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. Több mint 290 millió internetes hálózaton kívül rekedt európai állampolgár bevonásáról tárgyalnak az európai teleházak vezetői Budapesten
Elszámolási vita van a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a Zóna Taxi hálózatot működtető Zóna-Service Zrt. között, ezért kerülhetett napirendre az idő előtti szerződésbontás ügye – mondta a Magyar Nemzetnek Veres István, a taxicég résztulajdonosa és szóvivője. Úgy tudjuk, az ügy hátterében az állhat, hogy a választások után a repülőtéri fuvarpiac is átrendeződik.
Magyar és szlovák munkaügyi szervezetek fűzték szorosabbá kapcsolataikat egy határon átnyúló, pályázaton elnyert projektnek köszönhetően, amelynek záró konferenciáját kedden tartották Miskolcon.
A várakozásoknak megfelelő számokat tett közzé az Intel tegnap esti harmadik negyedéves gyorsjelentésében és a menedzsment prognózisok is egybevágnak az elemzői konszenzussal. A cég bevételei...
Nem tapasztalható újabb változás a sérült kazettán - közölte a tározónál végzett legfrissebb ellenőrzések eredményeit Dobson Tibor kármentesítési szóvivő szerda hajnalban az MTI-vel
Átcsempészte a határon magyar területre illegálisan foglalkoztatott magyar munkavállalója holttestét egy burgenlandi gazda, miután a férfi munka közben, osztrák területen összeesett és meghalt - írta egy osztrák napilap.
Orbán Viktor miniszterelnök és kabinetjének tagjai szerda reggel 8 órára Veszprémbe érkeztek, ahol kihelyezett kormányülésen vesznek részt. Az MTI értesülései szerint a kormány tagjai a reggeli órákb...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság angyalföldi kapitánysága nyomozást rendelt el két férfi ellen, akik a XIII. kerületben található lakásában ütöttek–vertek egy idős bácsit, majd pénztárcáját a benne lévő értékekkel együtt elvitték.
Többnyire 1 százalék alatti emelkedéshez vezetett az ázsiai piacokon a Fed tegnap nyilvánosságra hozott, a legutóbbi kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyve. Eszerint a Fed készen áll megtámogatni a gazdaságot, aminek a növekedése lelassult. Erre azonban csak abban az esetben kerülne sor, ha romlanának a kilátások. A piacok hangulatát emellett javította, hogy Japánban váratlanul emelkedtek a…
Újrahasznosított műanyagból készülnek és energiatakarékos motorral működnek majd az Electrolux környezetbarát porszívói. Mind az öt zöld modellből évente összesen 200 ezer darab készül a vállalat...
Egyre több iszapkárosult keres olyan lakást, vagy házat, ahol végre újra együtt lehetne a család, szállás még lenne is, de az elöntött települések környékén hirtelen felszöktek az albérletárak. Az elhelyezésben segítenek az önkormányzatok és civil szervezetek is, de még mindig sokan laknak szükségszállókon, torna- és osztálytermekben....
Udvarias levél formájában tudatta a kormány az Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy nem kér a jegybanki vezetőknek a hitelezés átláthatóságát javítani szándékozó javaslataiból - írta szerdai számában a Népszabadság.
Hazánkon kívül négy európai országban vásárolt alumíniumiparhoz kötődő cégekben többségi részesedést, illetve hozott létre kereskedelmi kirendeltséget a Mal Zrt. az elmúlt években. Azonban kérdéses, hogy a cégcsoport több tíz milliárdos vagyona elegendő lesz-e az okozott károk megtérítésére - írja a Magyar Nemzet.
Rég nem látott kisbefektetői érdeklődés mutatkozik a CIG Pannónia Életbiztosító részvényei iránt, hosszú sorok állnak az egyes jegyzőhelyek előtt - tudta meg a Napi Gazdaság, mely úgy értesült, a...
Orbán Viktor miniszterelnök a mai kormányülést követően délután 3 órakor beszédet mond a Széll Kálmán Alapítvány "Hogyan tovább, Magyarország?" című rendezvényén és várhatóan itt ismerteti azokat az...
A tegnapi záróértékek közelében állnak az ázsiai részvényindexek, úgy tűnik a piacok továbbra is kivárnak a hét második felében érkező fontosabb makroadatok előtt. Kína elmúlt napokban mutatott...
A válságot követően a régió politikusai több esetben is belenyúltak a nyugdíjrendszer magánpillérébe, ami nem feltétlenül váltotta ki a szakma és a szakértők elismerését. A Financial Times újságírója...