2010. október 13. szerda

okt. 13
4:54
Így lopnak a magyar boltokban: már az őröket is védeni kell? (Pénzcentrum)
Az eddigi években milliárdos nagyságrendű volt a lopások által okozott kár(százezres a bolti szarkák száma), ami ellen az üzletek méregdrága biztonságtechnikai eszközökkel védekeztek. Azonban az új törvényi szabályozásnak lehet sikerül gátat szabni a vevői visszaéléseknek. Megszólalt az ügyben a Tesco, a SPAR és a Coop is....
okt. 13
5:12
Rohamtempóban tolnák ki a főügyész mandátumát (Alternatív Energia)
Jövő héten már a parlament előtt lehet az a javaslat, amely szerint a legfőbb ügyészt kilenc évre választanák - tudta meg lapunk Répássy Róberttől. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára arról is beszélt, hogy így az új legfőbb ügyész megválasztása előtt hatályos lehet a szabályozás.
okt. 13
5:12
Széchenyi világai a Nemzeti Múzeumban (Spa Trend Online)
A Magyar Nemzeti Múzeumban március 6-ig látható a Széchenyi világai című tárlat, mely nemcsak a legnagyobb magyar művébe és korába, hanem kultuszába is bepillantást enged.
okt. 13
5:14
Saját előírásain is átgázolt a Fidesz (Alternatív Energia)
Az MSZP a médiatörténelem fekete hétfőjéről beszél. Letették az esküt tegnap a Médiatanács hétfőn megválasztott tagjai. A testületbe egyetlen ellenzéki delegált sem kerülhetett be, így kilenc évig - amíg a tagok megbízatása szól - teljes lesz a Fidesz hatalma a médián.
okt. 13
5:16
Ma adja át hivatalát Meggyes Tamás (Alternatív Energia)
Az esztergomi embereket az előző vezetés stílusa bántotta, ennek mindenképpen véget vetünk - jelentette ki Esztergom új, független polgármestere.
okt. 13
5:18
Marja a betont, marja a vakolatot (Alternatív Energia)
Devecser központjában, a tévéstábok és a katonai járművektől zsúfolt Petőfi téren kedd délelőtt 11 óra után nem sokkal hét ágra süt a nap, csodaszép őszi idő van. A templom ajtaján egy papíron az ország legnagyobb lelkisegély-szolgálatának a telefonszáma látható, amely a helyzetre való tekintettel most már mobilról is ingyen hívható.
okt. 13
5:20
Szócsata az "anomáliakutatók" jelentése ügyében (Alternatív Energia)
Nem fogadta el jelentéstervezetét tegnap az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliák vizsgálatára létrejött parlamenti albizottság.
okt. 13
5:30
Módosulhatnak az otthonszülés szabályai (Alternatív Energia)
Szakértők meghallgatásával folytatódott tegnap Geréb Ágnes felfüggesztett szülész-nőgyógyász pere a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalással egyidőben Geréb szimpatizánsai demonstráltak a Parlament előtt. Ékes Ilona fideszes képviselő bejelentette: módosulhatnak az otthonszülésről szóló jogszabályok.
okt. 13
5:30
Lehúzhatja a rolót a legendás angol futballklub (Portfolio)
Képtelen törleszteni a Royal Bank of Scotland és a Wells Fargo felé fennálló 280 millió fontos adósságát a legendás angol futball klub, az FC Liverpool, így a pénzintézetek várhatóan csődvédelem alá...
okt. 13
5:30
Nyugdíj-rulett a túlélésért! Hányan halnak meg a korhatár előtt? (Pénzcentrum)
Az aggasztó demográfiai és várható élettartamra vonatkozó adatokra tekintve nem nehéz megállapítani, hogy jelenleg és az előttünk álló időszakban magas lesz azon férfiak aránya, akik hosszú éveken át fizették a járulékokat, ennek ellenére nem lesznek a rendszer haszonélvezői. Különösen a középkorú férfiak körében magas a halálozási arány, számítások szerint a magyar férfiak 36%-a nem éli meg a…
okt. 13
5:30
Megasztár: technikai hiba is közrejátszhatott az énekes kiesésében (ATV)
A Szlovákiából érkező sms-eket állítólag nem kapta meg.
okt. 13
5:32
Barroso megdicsérte Orbánt + videó (ATV)
Ambiciózusnak nevezte az EU soros elnökségi programot.
okt. 13
5:45
Courteney Cox megtudta: megcsalják (Blikk)
okt. 13
5:45
Milliárdokba kerülnek az adófizetőknek a lusta diákok (Infostart)
Miközben a diákok számára elvesztegetett időt, bizonytalan jövőt és esetleges adósságokat jelent, ha kimaradnak az egyetemekről, főiskolákról, az adófizetők számára milliárdokba kerül, ha valaki elkezdi, ám nem fejezi be felsőfokú tanulmányait - derült ki egy amerikai kutatóintézet legfrissebb jelentéséből.
okt. 13
5:47
Radcliffe: Nagyon jó így egyedül (Blikk)
okt. 13
5:48
Sztrájkoltak a franciák (Kripto Akadémia)
Meghatározatlan idejű sztrájkba kezdtek kedden a francia szakszervezetek. Országszerte több mint kétszáz demonstrációt tartottak, ahol többszázezer dolgozó vonult fel. Ez a negyedik tömeges munkabeszüntetés egy hónapon belül, de míg a korábbi sztrájkok esetén maximum 24 órán át tartottak a megmozdulások, ezúttal minden nap szavazni fognak a szakszervezetek, hogy folytatódjon-e a leállás.
okt. 13
6:03
Vuduesküvőt akarnak Pattinsonék (Blikk)
okt. 13
6:03
Hogyan gyógyít a sós levegő? (Infostart)
A sós levegő gyógyító erejét már az ókorban is ismerték. Előnye, hogy a várandósság időszakában és kisgyermekkortól is alkalmazható légúti fertőzések, asztma, allergia és bőrproblémák kezelésére, de jótékony hatása a stresszoldás terén is érvényesül.
okt. 13
6:05
Szilikoncicikkel érzem magam nőnek (Blikk)
Hiába bomba nő, az iskolában megismert barátjának nem kell aggódnia a hűtlenség miatt
okt. 13
6:06
MKP-aláírásgyűjtés a nyelvtörvény ellen (Kripto Akadémia)
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) civil szervezetekkel együttműködve kedden aláírásgyűjtést kezdett a szlovákiai szabad anyanyelvhasználatért.
okt. 13
6:08
FPÖ-siker a vörös Bécsben (Kripto Akadémia)
A Bécsben, Ausztria tartományi jogú fővárosában vasárnap tartott választásokon meggyengült a szociáldemokrata SPÖ, viszont majdnem kétszeresére emelte szavazatainak arányát a szélsőjobboldali-populista Szabadságpárt (FPÖ). Sikerét nyilvánvalóan idegen-, különösen muszlimellenes propagandájának köszönheti. Ami már csak azért sem igen érthető, mivel Ausztriában a muszlim jelenlét viszonylag kevés…
okt. 13
6:21
Balog: A romastratégia a magyar uniós elnökség középpontjában lesz (Infostart)
A romastratégia a jövő évi magyar uniós elnökség egyik központi témája lesz - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Balog Zoltán kiemelte: a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása nemcsak etnikai, hanem társadalmi és gazdasági kérdés is.
okt. 13
6:33
Elkelt a CIG-részvények fele? (ProfitLine)
A CIG Pannónia Biztosító részvényeinek hétfőn kezdődött értékesítése rég nem látott érdeklődést váltott ki, sorok állnak egyes jegyzőhelyek előtt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
okt. 13
6:39
Kifelé a válságból: élre tör a logisztika (Privátbankár)
Vége az aláígérgetéseknek - már nem a legolcsóbb ajánlatokat kínáló partnereket keresik a piacon, hanem azokat, amelyek a legmegbízhatóbbak (x)
okt. 13
6:39
Európában 290 millió ember rekedt kívül az internetes hálózaton (Infostart)
Több mint 290 millió az internetes hálózaton kívül rekedt európai állampolgár bevonásáról, illetve a digitális befogadás erősítéséről tárgyalnak az európai teleházak vezetői Budapesten.
okt. 13
6:42
Megkezdődött a chilei bányászok a felszínre segítése (Infostart)
Chilében megkezdődött a 69 nappal ezelőtt a mélyben rekedt 33 bányász mentése. Az első két embert már a felszínre hozták.
okt. 13
6:42
Korunk hőse (Spa Trend Online)
Korunk hőse Celeb (így, nagy C-vel). Mindent tudunk róla. Akár akarunk tudni, akár nem. Élete nyitott könyv. Végigkísérhettük nőügyeit. Láthattuk az esküvőjét. Örülhettünk első gyerekének. Meg a másodiknak. Feleségének minden porcikája jó ismerősünk. Egészségi állapotuk nyitott könyv számunkra. Értesülünk róla, ha valami jó történik velük. Arról is, ha valami rossz. Ha feszültség van közöttük. Ha…
okt. 13
6:44
Túl kell élni a válság terrorját (Spa Trend Online)
A folyamatosan csökkenő állami támogatás ellenére az elmúlt időszakban nem veszített a látogatottságából a Művészetek Palotája - mondta Kiss Imre vezérigazgató.
okt. 13
6:57
Új szerepben Deutsch Anita (Blikk)
Új, a sorozat rajongói számára eddig ismeretlen szerepben lépnek színpadra szombaton este a Barátok közt új és régi szereplői.
okt. 13
6:57
Mintegy 50 százalékkal nőtt a Szülőföld Alapra pályázók száma (Infostart)
Mintegy 50 százalékkal nőtt a Szülőföld Alap tavaly őszi fordulójához képest a beérkezett pályázatok száma a nem végleges adatok szerint; a támogatási igények összértéke eléri az 5 milliárd forintot, ami 35 százalékos bővülés. A pályázatokat október 10-ig lehetett benyújtani.
okt. 13
6:57
Szalai Annamária: a közmédiumoknak normatív finanszírozásra van szüksége (Infostart)
A közmédiumoknak normatív finanszírozásra van szüksége, hogy kiszámítható legyen a költségvetésük - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária a Magyar Televízió esti műsorában azt mondta: a finanszírozást tartalmazó törvénytervezet még ősszel a parlament elé kerül.
okt. 13
6:59
Havas segít Bajoron? (Blikk)
Dunakeszi — Bajor Imre (53) már jobban van, de anyagi helyzete még mindig nem túl fényes.
okt. 13
6:59
Rétvári: több civil véleményt is befogad a kabinet a részvételi törvényhez (Infostart)
Várhatóan több civil szervezet és az adatvédelmi biztos által megfogalmazott véleményt is befogad a kormány a részvételi törvény végleges szövegének megfogalmazásakor - közölte a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.
okt. 13
7:00
Felszínre érkezett az első bányász (Blikk)
okt. 13
7:00
Mesék az aranykorból (Spa Trend Online)
Két fiatal román rendező, Hanno Höffer és Constantin Popescu jelenlétével nyílt meg ötödik alkalommal a román filmhét az Urániában.
okt. 13
7:00
Határozatlan idejű sztrájk: megbénulhat Franciaország + videó (ATV)
A kormány mindenáron végrehajtja a nyugdíjreformot.
okt. 13
7:06
Nem kell több pláza! (ProfitLine)
A 2007-es csúcsponthoz képest a tizedére csökkenhet az idén a bevásárlóközpont-építési projektek száma a délkelet-, és kelet-európai térségben a RegioData osztrák gazdaságkutató cég kedden bemutatott felmérése szerint.
okt. 13
7:15
Kirúgással fenyegették a gátszivárgást emlegető dolgozókat (Privátbankár)
Kirúgással fenyegették azokat a dolgozókat, akik túlságosan sokat és hangosan beszélnek a gát állapotáról - írta szerdai számában a Népszabadság a MAL Zrt vezetője, Bakonyi Zoltán ellen tett tanúvallo...
okt. 13
7:15
Miben hasonlítanak Gesztesi feleségei? (Blikk)
Budapest — A színészre egy fiatal lány, Molnár Gyöngyi (29) személyében újra rátalált a boldogság.
okt. 13
7:17
Nem kér a jegybank javaslataiból a kormány (Privátbankár)
Udvarias levél formájában tudatta a kormány a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy nem kér a jegybanki vezetőknek a hitelezés átláthatóságát javítani szándékozó javaslataiból - írta szerdai számában a N...
okt. 13
7:17
Vége a furcsa frigynek! Válnak a nemváltók (Blikk)
Budapest — Úgy tűnik, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen ért véget a transzszexuális házaspár viharos házassága.
okt. 13
7:18
69 nap: az egész világ szorongva várja a bányászokat (+videók) (HírTV)
Felszínre hozták a nyolcadik bányászt Chilében, mindannyian jól vannak. A 33 vájár kimentését éjjel kezdték meg, az akció két napig tart. Chilében megszólaltak a harangok és a szirénák, amikor az első férfit kiemelte a kapszula.
okt. 13
7:18
Tiltják a kiállítástól a terhes nőket (Blikk)
okt. 13
7:18
Hajókeresztelő Southamptonban (Kripto Akadémia)
A brit királynő avatta fel az új, 92 ezer tonnás óceánjárót.
okt. 13
7:18
Megalakult a médiatanács, az MSZP alkotmánybírósághoz fordul + videó (ATV)
Szerintük a rendszerváltás óta nem volt ilyen hatalomkoncentráció.
okt. 13
7:19
Elkelt a CIG-részvények fele (Privátbankár)
A CIG Pannónia Biztosító részvényeinek hétfőn kezdődött értékesítése rég nem látott érdeklődést váltott ki, sorok állnak egyes jegyzőhelyek előtt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság. A lap inform...
okt. 13
7:19
Ezt élte túl! (Blikk)
Budapest — Mindkét autó sofőrje a roncsok közé szorult, amikor kedd hajnalban két BMW csapódott egymásnak a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton.
okt. 13
7:21
Szappan Berlusconi zsírjából (Blikk)
Zürich — Elég bizarr alkotással rukkolt elő egy svájci művész: állítása szerint Silvio Berlusconi zsírjából készített szappant.
okt. 13
7:33
Egymilliárdot költöttek már védekezésre (Blikk)
Budapest — A rendőrség átvette a Mal Zrt. magyarországi telephelyein, egységeiben az őrzés-védelmi feladatokat.
okt. 13
7:35
Babos az MTK-ba igazolt (Blikk)
Budapest — Elhagyta szülővárosát, Sopront Babos Tímea (17).

Keresés