2010. október 7. csütörtök

okt. 7
21:06
Vörösiszap: megbecsülni se lehet, mekkora a pusztítás a folyókban + videó (ATV)
A legnagyobb folyót is elérte a szennyeződés, tucatnyi haltetem kíséretében.
okt. 7
21:07
Nem találták az irányt csütörtökön az európai indexek (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja javultak, az előző hatnapi gyengélkedés után, de a nap végére vegyes kép alakult ki. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos hátrálással kezdett, és majdnem egész napi emelkedés után végül 0,07 százalékos napi visszaeséssel 1.069,96 ponton zárt.
okt. 7
21:24
Már november közepén szavazhatnak az új adócsomagról - napi hírösszefoglaló (Infostart)
Jövő pénteken terjeszti az Országgyűlés elé a 2011. évi adótörvényekre vonatkozó javaslatát a kormány. A tervezetről november 15-én tartanák a zárószavazást. A nap híreinek összefoglalója.
okt. 7
21:24
Pár nap, és fellélegezhetnek a chilei bányászok (Infostart)
Szombatig eléri a kiszélesített mentőakna a két hónapja a mélyben rekedt 33 chilei bányászt - közölte csütörtökön az ország bányaügyi minisztere, Laurence Golborne.
okt. 7
21:24
Már szombaton elérhetik a chilei bányászokat (HírTV)
Szombatra elérhetik a 700 méteres mélységben rekedt chilei bányászokat az első járattal, amely elég széles lesz ahhoz, hogy beleférjen a mentőkapszula - közölte csütörtökön a chilei bányászati miniszter. Laurence Golborne ugyanakkor közölte: nem 100 százalék, hogy szombaton már ki tudják menteni a bányászokat.
okt. 7
21:24
Chilei bányaomlás: szombatig eléri a mentőakna a chilei bányászokat (Gondola)
Szombatig eléri a kiszélesített mentőakna a két hónapja a mélyben rekedt 33 chilei bányászt - közölte csütörtökön az ország bányaügyi minisztere, Laurence Golborne
okt. 7
21:24
Szombatig eléri a mentőakna a chilei bányászokat (Metropol)
Szombatig eléri a kiszélesített mentőakna a két hónapja a mélyben rekedt 33 chilei bányászt - közölte csütörtökön az ország bányaügyi minisztere, Laurence Golborne.
okt. 7
21:24
Iszapömlés: segítséget ajánlott fel az Unió (hirado.hu)
AZ EU kész segítséget nyújtani az országnak, ha azt a magyar hatóságok kérik
okt. 7
21:24
Ukrajna: Janukovicsnak olyan hatalma lesz, amilyenről még Kucsma sem álmodott (ATV)
A nemzetbiztonsági szolgálat is csak az államfőnek lesz alárendelve.
okt. 7
21:26
Szili Katalin: "Az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott" (Infostart)
Kormányzása idején az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szili Katalin volt szocialista politikus, aki most a Szociális Unió elnöke. A korábbi házelnök szerint nézeteinek azért sem tudott többséget szerezni a párton belül, mert a liberális platform mindig domináns tudott maradni. Szili Katalin arról is beszélt, hogy új pártjának…
okt. 7
21:36
MNB - a devizahitelek forintra váltása nem csökkentené az ország sérülékenységét (ProfitLine)
A fennálló devizahitelek forinthitelekre történő gyors átváltásával Magyarország devizakölcsönökből eredő sérülékenységét nem lehet megszüntetni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási területének helyettes vezetője a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 7
21:42
Motorcsónakokkal keverik a gipszet a szennyezett vízben (HírTV)
Mostantól motorcsónakok segítségével keverik a gipszet a vörösiszappal szennyezett vízbe Koroncó és Rábapatona között. A gipszet teherautókkal hordják a folyóba, de a tapasztalat szerint az nem oldódott, nem keveredett kellő mértékben, így hatását sem fejthette ki teljesen. Az új ötletnek köszönhetően, az eddigi munka hatékonyabbá válhat.
okt. 7
21:42
Nyolcvan rendőr őrzi a katasztrófa sújtotta térség biztonságát (Gondola)
Nyolcvan egyenruhás rendőr - részben géppisztollyal felszerelve - őrzi az ajkai vörösiszap okozta katasztrófa térségének biztonságát csütörtök éjjel
okt. 7
21:42
A dollár erősödése betett az aranynak és az olajnak is (Portfolio)
A dollár ma délelőtt ugyan 8 hónapos rekord szintre gyengült az euróval szemben, ám a délután magára talált az amerikai valuta. A zöldhasú erősödése rögtön a nyersanyagok - főleg az energia és a...
okt. 7
21:44
Magyarország bajusznagyhatalom - galériával (Gondola)
Két vicebajnok és egy harmadik a Bajusz- és Szakáll EB-n! A magyar bajusz kategóriát még nem sikerült visszahódítani.
okt. 7
22:00
Szavaznak Izraelben a vitatott állampolgársági törvényről (Infostart)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök belegyezett abba, hogy szavazást tartsanak a knesszetben arról a vitatott, és többek között a palesztinok által is élesen kritizált állampolgársági törvénymódosításról, amelynek értelmében a zsidó államban letelepedő, s állampolgárságot nyerő bevándorlóknak hűségesküt kell tenniük Izrael mint "zsidó és demokratikus állam" törvényeinek betartására.
okt. 7
22:00
Gyilkos iszap: mindenhonnan el kell távolítani a talajt (HírTV)
Gipszen kívül már bio-ecetsavval is próbálják semlegesíteni a Marcal vizében lévő káros anyagokat. A szakemberek a következő napokban repülőgépről szórt gipsszel hatástalanítják a szennyezést Kolontárnál, majd két centiméteres vastagságban mindenhonnan elhordják a talajt.
okt. 7
22:00
Négy autó ütközött össze Budapesten a XI. kerületben (Gondola)
Négy autó ütközött össze Budapesten a XI. kerületben csütörtök este, a balesetben ketten megsérültek - közölte a rendőrség az MTI-vel
okt. 7
22:00
MTA: az ivóvíz nincs veszélyben az iszappal elöntött településeken (hirado.hu)
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a maró anyag mélyebb talajrétegekbe történő beszivárgása és a por okozta veszélyhelyzet megelőzhető, ha sikerül idejében semlegesíteni az iszap lúgosságát
okt. 7
22:00
Hasznos tanácsok gyomorégés ellen (WebBeteg)
Több mint 60 millió amerikai tapasztal havonta egyszer gyomorégést és több mint 15 millió betegnél naponta jelentkezik a tünet az Amerikai Gasztroenterológia Társaság szerint. A tünet fontos lehet, hiszen a savas reflux (a gyomortartalom visszacsorgása) kezeletlenül torokszűkületet és rákot okozhat.
okt. 7
22:00
Új Mazda5 (ATV)
Idén ősszel, az új Mazda5, a márka első kompakt egyterűjének utódja Európa szerte az autószalonokba érkezik. Az elődmodell a kiemelkedő funkcionalitást és a biztonságot kereső családok egyik komoly kedvence volt. 2005-ös megjelenése óta az első generációs Mazda5-ből több mint félmillió darab talált gazdára világszerte, ebből 175 000 Európa piacain. A típus pályafutása során 37 díjat nyert és…
okt. 7
22:02
Magyarország segítséget kért az EU-tól a szennyeződés megszüntetéséhez (Infostart)
Magyarország segítséget kért az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától a vörösiszapömlés miatt keletkezett környezeti szennyeződés megszüntetése érdekében - közölték csütörtök este Brüsszelben.
okt. 7
22:02
Európa tovább fúr (HírTV)
Elutasította az Európai Parlament csütörtökön azt a javaslatot, hogy tiltsák be a mélytengeri olajfúrásokat az európai vizeken, okulva a Mexikói-öbölben történt katasztrófán. Az európai képviselők ugyanakkor megszavazták azt a javaslatot, amely szigorítja a biztonsági intézkedéseket, és emeli azokat a kártérítési összegeket, amelyeket katasztrófa esetén a felelős olajkitermelő cégeknek fizetniük…
okt. 7
22:02
Magyarország segítséget kért az EU-tól a szennyeződés megszüntetése érdekében (Gondola)
Magyarország segítséget kért az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától a vörösiszapömlés miatt keletkezett környezeti szennyeződés megszüntetése érdekében - közölték csütörtök este Brüsszelben
okt. 7
22:06
Az Eurostarnak sem kell az Alstom (Infostart)
A francia kormány tiltakozását váltotta ki a Csalagútban a vasúti személyszállítását üzemeltető Eurostar döntése, hogy egy 600 millió euró értékű fejlesztés keretében a német Siemens, és nem a francia Alstom szerelvényeit vásárolják meg.
okt. 7
22:09
Elbánt az európai politika a Galileo-val? (ProfitLine)
Az Európai Bizottság azzal számol, hogy a tervezetthez képest még később fogja megkezdeni működését a Galileo műholdas navigációs rendszer, és kiépítése a vártnál 1,5-1,7 milliárd euróval drágább lesz.
okt. 7
22:18
Gyökeres változás kell fiataljaink fizikai állapotában (HírTV)
Minden nyolcadik gyermek súlyproblémával küzd, a mozgásszegény életmód és az egyre több elfogyasztott cukros étel, üdítő miatt. Ez is az oka, hogy egyre több serdülőnél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és egy gyógyszergyártó vállalat csütörtökön azért indította el a Nap mint nap programot, hogy mozgásra ösztönözze a 10-14 év közötti gyermekeket és…
okt. 7
22:18
Négy autó karambolozott a fővárosban (hirado.hu)
Ketten sérültek meg a balesetben
okt. 7
22:18
Elektromotoros minik (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) október 6-án bejelentette, hogy a Mizushima üzemben megkezdi új generációs elektromos autója, az i-MiEV és testvérmodelljei, a Peugeot iOn és a Citroen C-Zero gyártását az európai piacokra.
okt. 7
22:20
Iszapkatasztrófa: évtizedek múlva állhat helyre a természet + videó (ATV)
A gátszakadáskor gyakorlatilag kipusztult a környék élővilága.
okt. 7
22:36
Eltűnt a reptéri rakodómunkás, kiürítették a gépet (Blikk)
okt. 7
22:36
Már a jövő héten felszínre hozhatják az első chilei bányászt (hirado.hu)
A vájárok augusztus 5-e óta élnek összezárva a föld alatt
okt. 7
22:36
Pozitív meglepetéssel indította a gyorsjelentési szezont az Alcoa (2.) (Portfolio)
Az amerikai gyorsjelentési szezon szimbolikusan is megkezdődött az amerikai alumíniumóriás, az Alcoa harmadik negyedéves eredményeinek közzétételével. Mind a bevétel, mind a profit szintjén a...
okt. 7
22:38
Sürgős segítséget kért Magyarország az EU-tól (hirado.hu)
Szakemberek segítségét kérték a magyar hatóságok
okt. 7
22:40
Az Este, 2010. október 7. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
okt. 7
22:54
Hajléktalantól lopott (Blikk)
okt. 7
23:12
Egy gyanús reptéri munkás miatt kellett kiűríteni egy utasszállítót (hirado.hu)
102 utasnak kellett elhagynia egy gép fedélzetét
okt. 7
23:12
Háromszor is megsértették Magyarország légterét csütörtökön (ATV)
Egy kisrepülő, egy helikopter és egy utasszállító is munkát adott a magyar pilótáknak.
okt. 7
23:15
Iszapömlés - Négy bankkal tárgyalt a MAL Zrt. (ProfitLine)
Nem kötelezte el magát az a négy bank, amellyel arról tárgyalt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt., hogy finanszírozzák a vörösiszappal szennyezett területek megtisztítását, az okozott károk megtérítését, de nem is álltak ki a cég mögül - mondta az MTI-nek csütörtökön Tolnay Lajos a MAL elnöke.
okt. 7
23:30
Fletó megmondja, miről kell vitázni: hogyan lesz első? (Gondola)
okt. 7
23:48
Államháztartás: 1.089,1 milliárd forint hiány az első kilenc hónapban (ProfitLine)
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi hiány 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

2010. október 8. péntek

okt. 8
0:06
Tízéves kislány lett egy arab férfi harmadik neje (Blikk)
okt. 8
0:06
Edzés: Kezdők barátja a domb (WebBeteg)
A kezdő kerékpárosok és futók nagy ívben kerülik a dombokat, pedig a profik szerint a domb a sportolók legjobb barátja.
okt. 8
0:24
MSZP-s javaslat az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről (Gondola)
Az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről nyújtott be törvényjavaslatot a parlamentnek Mesterházy Attila és Lamperth Mónika szocialista képviselő
okt. 8
0:28
Kétmilliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök (Gondola)
Kétmilliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; az ügy szálai Németországba is elértek
okt. 8
0:39
Olvasnivaló: Birs - fedezzük fel újra! (Mindmegette)
Nagyanyáink a szekrény tetején illatosításra használták és birsalmasajtot készítettek belőle, a modern háziasszonyok salátának, levesnek és köretként is tálalják. Szerencsére újra egyre divatosabb a birs.
okt. 8
1:00
Napos idő, 11-16 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint északkeleten túlnyomóan derült, napos idő lesz, másutt kezdetben változóan felhős lesz az ég, néhol gyenge eső előfordulhat, majd mindenütt csökken a felhőzet
okt. 8
1:04
Az MSZP lépéseket vár a kormánytól a drogfogyasztás ügyében (Gondola)
Az MSZP csütörtökön arra szólította fel a kormányt, hogy minél előbb tegyen lépéseket az egyre népszerűbb party-drogok visszaszorítása érdekében
okt. 8
1:08
Milliárdos veszteség a volt Máv Cargonál (Gondola)
Közel 9 milliárd forintnak megfelelő 33 millió euró veszteséggel zárhat az idén a Rail Cargo Hungaria (RCH), a volt MÁV Cargo osztrák kézbe került utódvállalata, amelytől elbocsátanak legkevesebb 460 embert - jelentette be a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezérigazgatója
okt. 8
1:18
A válság elérte a spanyolországi bikaviadalokat is (Blikk)

Keresés