Pszichológusok foglalkoznak azokkal a kolontári és devecseri lakosokkal, akik elvesztették otthonukat az iszapár miatt. Töttős Györgyi, a pszichológuscsoport egyik tagja az InfoRádiónak elmondta: bizonytalanok és tanácstalanok az emberek.
Minden színésznő szebb nálam! - Állítja Jessica Alba saját külsejéről, pedig a gyönyörű színésznőt már több ízben is beválogatták a világ legszebb emberei közé
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 46,46 pontos nyitás után erősödött csütörtökön kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 23.585,16 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 199,97 pontos, 0,86 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 153,51 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen forogtak az előző…
A japán jegybanki intervenciót követően szeptember 15-én egy napig enyhült a nyomás a devizapárban, de egyből folytatódott az uralkodó trend, mivel ez a beavatkozás kiváló lehetőséget nyújtott újabb beszálláshoz a lejtmenetben. (Solar Capital)
A Raiffeisen Bank kecsegtetőnek ítéli meg a magyar kötvény befektetési kilátásokat, változatlanul magas keresletet jelez előre a vállalati kötvények iránt, illetve tartós tőkebeáramlást valószínűsít a feltörekvő piaci kötvénybefektetésekbe
Kivizsgálja a vörösiszapárban megsérülteket az Országos Onkológiai Intézet. Kásler Miklós főigazgató az InfoRádiónak elmondta: először a súlyos állapotban lévők vérét elemzik majd, de a mentésben részt vevő tűzoltók, rendőrök és katonák is kérhetik a vizsgálatot.
A MAL Zrt. egyik tározója szakadt át hétfőn az ajkai-térségben, óriási károkat okozva Devecseren és Kolontáron, több mint 300 ház vált lakhatatlanná, rengetegen maradtak fedél nélkül, a szerencsétlenségben 4-en vesztették életüket, három ember pedig eltűnt
Úgy látszik, nem túl eredményes a pedofília elleni küzdelem, mert szinte minden napra jut egy beteges történet. Ezúttal egy 44 éves brit asszony molesztált szexuálisan egy 5 hónapos gyereket, perverz barátja meg közben a telefonjával fotókat készített.
A kormány jövő pénteken terjeszti az Országgyűlés elé a 2011. évi adótörvényekre vonatkozó javaslatát, és a parlamenti menetrend szerint - sürgős tárgyalással - november 15-én tartanák a zárószavazást...
Felmondta az eddigi megállapodást és új tendert írt ki a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport a repülőtérről üzemelő taxi szolgáltatás nyújtásáról - közölte a BA.
Pénteken az Európai Bizottság röpke három évig tartó vizsgálat után elérte, hogy Olaszország megnyissa piacát az orosz gázóriás és más külföldi cégek előtt. Ezzel érvényesül az EU Energetika...
Szombaton lenne 70 éves John Lennon, ebből az alkalomból a világon számos rendezvénnyel, sok zenével és - némelyek szemében túl sok - Lennont idéző termékkel emlékeznek a híres zenészre.
A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója megdöbbentőnek tartja, hogy ipari hulladékból alakítják ki a zagytározók védvonalait, míg a nukleáris létesítményeket négy védvonallal veszik körbe. Aszódi Attila azt is kifogásolja, hogy a zagytározók működtetéséhez elég néhány millió forintos biztosítást kötni, miközben egy atomerőműben a kárfelelősségi rendszer pontosan van…
Sérülésekkel járó verekedéssé fajult szerdán a világhírű francia focista, Claude Makelele és a volt barátnője közötti viszály - közölte csütörtökön az AFP. A francia hírügynökség szerint a 37 éves Makelele fel is jelentette a 35 éves brit nőt.
A Nemzetközi Valutaalap valutaháborútól, valamint az Európai Központi Bank felesleges volatilitástól óvó nyilatkozatai után az euró árfolyam nyolc hónap után ismét átlépte az 1,40 dolláros szintet.
A Fidesz átütő erejű sikere a helyhatósági választásokon történelmi választóvonal a második világháború utáni Magyarország történelmében - írta a publicista
Önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) módozatot nem lehet kínálni, kuponnal vagy autó sorsolással csak akkor lehet ügyfelet vonzani, ha azt is október 30-án meghirdetik a tarifákban - összegezte a kgfb biztosítóknak megküldött PSZÁF vezetői körlevél legfontosabb elemeit csütörtöki sajtótájékoztatóján Csere Bálint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ügyvezető…
A Tefal Táplálóan és Ízletesen termékcsaládja idén támogatóként vesz részt az Egészség Híd Összefogás Egyesület, az Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen kampányában.
Barátnőt keres a Non Stop énekegyüttes motorja, a huszonegy éves Zsolt. A monori kárpitostanuló, aki szájjal hozza a ritmust, reméli, hogy az X-Faktor a szerelmi életébe is változást hoz.
Budapest - Kis híján meghiúsult az Álomépítők harmadik adása. Bár a csapat éjjel nappal, szinte alvás nélkül dolgozott, mégsem sikerült időben elkészülni a Kovács család számára varázsolt új otthonnal.
Honlapja szerint a közép-európai térségben piacvezető pozíciót kíván elérni a MAL Zrt. A cég a magyarországi bauxitbányászat és timföldgyártás egyetlen képviselője maradt
Kreatív jogértelmezésre és nagyfokú befogadókészségre van szükség az Európai Unió részéről, hogy Magyarország anyagi segítséget kapjon a vörösiszap-katasztrófa okozta károk elhárításához - mondta az InfoRádiónak Áder János Európai Parlamenti képviselő. A fideszes politikus hozzátette: mindennek nagyon kis esélyét látja. Az Európai Bizottság közölte csütörtökön, hogy az Európai Unió kész…
Egervári Sándor szövetségi kapitány is kötelezőnek tekinti San Marino legyőzését a magyar labdarúgó-válogatott számára a pénteki Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, melynek teljes bevételét az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlja fel a magyar szövetség. A csoport két favoritjának tartott svédekkel és hollandokkal azonos szinten álló csapatnak tartja a magyart Giampaolo Mazza, San Marino…
Megszavazta brüsszeli plenáris ülésén az Európai Parlament csütörtökön, hogy Szerbia, Montenegró és Macedónia után immár Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai számára is vízummentessé váljék a beutazás az Európai Unió országaiba.
Tegnap majdnem a napi minimumnál zárhattuk shortjaink felét. Az 1,00-nél (paritás) található erös ellenállás miatt érdemes megfontolni a nyeresg-kivéteket, föleg, hogy gyengén alakultak a mai kanadai adatok, ami megviselte a kanadai dollárt. Az USD/CAD 1,0125-re emelkedett. Az USD-medvék célja az 1,00-es érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Geréb Ágnes felfüggesztett szülész-nőgyógyásszal szemben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés valamint kuruzslás miatt további két korábban történt eset kapcsán is eljárást indított a rendőrség.
Hagyományőrző missziót is betöltenek a kisbíróságok, amelyeket ezért nem megszüntetni, elsorvasztani kell, hanem megerősíteni - jelentette ki Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke csütörtökön, a Borsod megyei Szikszón, a városi bíróság ünnepélyes átadóünnepségén.