Felmondta az eddigi megállapodást és új tendert írt ki a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) a repülőtérről üzemelő taxi szolgáltatás nyújtásáról.
A résztvevő fiatalok nemcsak az erdei környezetet és a szabad levegőt élvezhetik, hanem az állat- és növényfajokat veszélyeztető környezeti tényezőkről is többet megtudhatnak
A vártnál kevesebben fordultak újonnan munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban múlt héten. A ma közzétett adatok szerint a megelőző hetihez képest 11 ezerrel csökkent a kérelmek száma. 445...
Jogszerű, kiszámíthatóbb tarifákat követel a biztosítóktól a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete, könnyebb lesz például a jövő évi díjat is kiszámolni
A délelőtti aukciókon tapasztalt visszafogott vételi érdeklődés mellett is meghirdetett délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, de csak a 3 és 5 éves lejáratok esetén,...
Története legnagyobb akcióját hajtotta végre az FBI Puerto Ricóban. Az amerikai szövetségi ügynökök 130 embert – többségükben rendőröket – vettek őrizetbe. Korrupcióval, kábítószer-kereskedelemmel és fegyvercsempészettel vádolják őket.
Az irányadó ráta szintje megfelelő - mondta ismét Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón. A jegybankelnök elmondása szerint az...
A célár teljesítése, nem jelenti azt automatikusan, hogy akkor innen fordulnia kell az árfolyamnak, de ez volt a minimális célkitűzés ezzel az ügylettel kapcsolatban. Az emelkedő trend továbbra is érvényben van, a fordulat első jele az lehet, ha letörik az emelkedő trendvonal. (Solar Capital)
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellenkezőleg 11.000 fővel 445.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 456.000 főről. Ilyen alacsony szinten a kérelmek száma július eleje óta nem volt. Az előzetes elemzői várakozások 454.000 főre történő csökkenésre számítottak.
A vártnál kedvezőbben alakuló amerikai heti munkanélküli kérelmek nyomán továbbra is emelkedést mutat a határidős jegyzésű arany és olaj ára csütörtökön.
Az euró alapú finanszírozás a jelenlegi kamatfeltételek mellett alacsonyabb törlesztőrészletet eredményez, mégis többen nyújtanak be forint alapú kérelmet
Visszaküldi a parlamentnek a romániai nyugdíjtörvényt Traian Basescu román államfő, aki csütörtökön maga jelentette be, hogy méltánytalannak tartja a jogszabályban megállapított, nőkre és férfiakra egyaránt érvényes 65 éves nyugdíjkorhatárt.
Két év, három esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 10 millió forint pénzbüntetésre, valamint több mint 100 millió forintot meghaladó értékű vagyonelkobzásra ítélte első fokon a bíróság Farkas Imrét, a Zalahús egykori tulajdonos-vezérigazgatóját.
A rövidesen beköszöntő KGFB-kampány előtt tízből négy autósnak nincs információja arról, hogy 2010-től más szabályok szerint köthetik meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat. A BellResearch a...
Újabb társaság készül a BÉT-re, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a mai nap adta be törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó kérelmét. Az Alteo tevékenysége két fő csoportra,...
Pálinkás József, az MTA elnöke, a Lendület Program kezdeményezője azt hangsúlyozta, hogy a legkiemelkedőbb tudósokért indított versenyt az Akadémia a projekttel
Az OTP Alapkezelő két olyan befektetési alapot is indít, amely két eurázsiai ország, Oroszország és Törökország ígéretes ágazatainak, főleg az orosz olajiparnak és a török bankszektornak a legjobb társaságaiba fekteti a leendő befektetők megtakarításait.
Az EKB a várakozásoknak megfelelöen nem változtatott 1,00%-os alapkamatán. 14.30-kor kezdödött a döntéshez kapcsolódó sajtókonferencia. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Kábítószer-alapanyagként használt indiai vadkendert termesztett borházában egy miskolci férfi, aki ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás. A gyanúsított a növényeket úgy védte a tolvajoktól, hogy a fém ajtóba áramot vezetett. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.
Pánikszoba, golyóálló üveg, helikopter leszálló, független energia, víz-, oxigénellátás, és még sok titokzatos dolog. Egyebek között ennek köszönheti a Budapesti Hotel President, hogy Közép-Európa legbiztonságosabb szállodájává választották.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy negyvennyolc éves asszonyt szerda este. A gyanú szerint a nő leszúrta az élettársát a háza melléképületében Pécsett, a Fejlődés utcában – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Nincs hadsereg tartalékosok nélkül - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Debrecenben, a Feltöltés 2010 elnevezésű szimulációs hadkiegészítési gyakorlat bemutató napján.
Csung Mong Jun, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség dél-koreai alelnöke fontolóra veszi, hogy induljon-e Joseph Blatter kihívójaként a jövő májusban esedékes elnökválasztáson.
Az EKB sajtókonferencia alatt 1,40 fölé emelkedett az EUR/USD. Eddig nem számoltak be vételekröl, azonban azzal számolhatunk, hogy még nem ért véget az emelkedés. A devizapár átmenetileg elérheti az 1,4030-as és 1,4045-ös szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az euró ereje ellen lényegében nem emelte fel szavát a mai kamatdöntési sajtótájékoztatón az Európai Központi Bank elnöke, mindez pedig elég volt a piacoknak arra, hogy újabb euróvételekkel, illetve...
A hatékony antibiotikumos koktélokról, a "kirakós" idegsejtek hálózatáról, a kóros sejtek vándorlásáról, az óriáscsillagok közé tett kirándulásról, s az adatvédelemről esett szó csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián rendezett nyilvános konferencián, amelyen az MTA Lendület programjának 2009-es öt nyertese számolt be az első évben elért tudományos eredményekről, a hazai intézethálózatba való…
Trichet szerint a vártnál kedvezöbbek az aktuális konjunktúra-adatok. A növekedési kilátások azonban továbbra is bizonytalanok. Az inflációs kockázatok kissé magas. Középtávon azonban mérsékelt drágulás várható. Az erös dollár az EKB érdekét szolgálná. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt