Lezuhant szerdán Tádzsikisztánban egy katonai helikopter, amelyet iszlamista lázadók ellen vetettek be. Nem hivatalos forrás szerint huszonöt katona szörnyethalt.
Kimi Räikkönen határozottan cáfolta, hogy jövőre a Forma-1-es Renault-istállóhoz szerződik, s könnyen elképzelhető, hogy a 2007-ben a Ferrarival világbajnok pilóta végleg kiszáll az autósport elitkategóriájából.
Nem mentek el az ajkai timföldgyár vezetői a szerda esti lakossági fórumra a vörösiszappal elöntött Kolontáron. A cég műszaki igazgatója fél óra késéssel érkezett, Deák József a cég elnökéhez hasonlóan elhárította a társaság felelősségét. A találkozón a hírTV tudósítójának elmondása szerint lincshangulat uralkodott. A Magyar Alumínium Zrt.-t az állam és a helyiek is be fogják perelni.
Új Mars-missziót indít a NASA annak kiderítésére, hogy mi okozhatta a vörös bolygó légkörének eltűnését. Az amerikai űrkutatási hivatal a hét elején adott zöld utat a Mars felső légkörének és ionoszférájának tanulmányozására tervezett MAVEN-szonda létrehozásához.
Javult a magyar bajnokság színvonala, a válogatott pedig hat éven belül ki fog jutni világversenyre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csányi Sándor, az MLSZ nyáron megválasztott elnöke.
Felrobbant a térség időzített bombája, amelynek közelében már hosszú évtizedek óta él több ezer ember - jelentette ki Tili Károly, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Veszprém megyei Kolontár polgármestere szerda este a lakossági fórumon, ahol a helybéliek a település eldózerolását követelték. A MAL Zrt. vezetői által odaküldött műszaki igazgató szerint volt kárelhárítási és katasztrófavédelmi terve…
A Vacsoracsata csütörtöki epizódjában Nagy Sanyi látta vendégül a többieket. Sanyit a vacsora lebonyolításában a Gyalog galopp, illetve annak musicalváltozata, a Spamalot ihlette, melyben a népszerű színész négy szerepet is játszik.
Lezajlott az első politikai egyeztetés a fővárosban Tarlós István megválasztott főpolgármester és Horváth Csaba között, aki az MSZP fővárosi frakcióvezetője lesz.
Kimi Räikkönen határozottan cáfolta, hogy jövőre a Forma-1-es Renault-istállóhoz szerződik, s könnyen elképzelhető, hogy a 2007-ben a Ferrarival világbajnok pilóta végleg kiszáll az autósport elitkategóriájából.
Hurokkal gyilkoló ürgevadászt értek tetten a természetvédelmi őrök Szerencs közelében, a tettesről kiderült, hogy vemhes állatokat is megkínzott a nekik felállított csapdákkal.
Deréknak a bordák alsó széle és a csípőlapát közti részt nevezzük. Minden, a környéken lévő szerv bántalma derékfájásban nyilvánulhat meg. Alapvetően háromféle kiváltó ok lehet: a hasi szervek megbetegedése, a gerinc melletti izomzat görcse, illetve a gerincoszlop betegsége.
A Fed kamatcsökkentési sorozata nem tett jót a világgazdaságnak - véli Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas közgazdász szerint a kamatcsökkentések miatt egyre gyakoribbak a devizapiaci "zűrzavarok" és az...
Az ipari termelés augusztusban az előzetes adatok szerint 14,9 százalékkal nőtt munkanaphatástól megtisztítva, míg korrekciók nélkül 17,6 százalékkal volt magasabb a 2009 augusztusinál, júliushoz képest szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 2,2 százalékkal nőtt a termelés, szemben a júliusi 1,1 százalékos csökkenéssel - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
Nemzeti ügyként kezelné a kiváló magyar élelmiszerek ismertségének és a magyar termékek piacának növelését az Agrármarketing Centrum igazgatója. Simon Péter az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: a célok eléréséhez több forrásra és eszközre, valamint a fogyasztói magatartás megváltoztatására is szükség lesz. Hozzátette: 22-23 százalékkal esett vissza a hazai élelmiszerek belföldi fogyasztása…
Egyre élesebb harc bontakozik ki az olasz labdarúgás két élcsapata közt. Az Inter és a Milan azonban ezúttal nem (csak) a pályán csap össze, hanem a háttérben, az üzleti asztaloknál is. A tét: ki tudja visszahozni Kakát az olasz bajnokságba.
Vlagyimir Putyin arra "kérte" minisztereit, hagyják abba a dohányzást. Az orosz miniszterelnök azután döntött erről, hogy az országról lesújtó adatok kerültek nyilvánosságra. Oroszországban évente fél millió embert öl meg a cigaretta, és itt a legmagasabb az egy főre jutó dohányosok száma.
Jövő szerdán kerül a kormány, majd ezután a parlament elé az új adócsomag. A belügyminiszter szerint nem jutnak káros anyagok a Dunába a vörösiszap-katasztrófa miatt. Gazdasági növekedésre számít jövőre Magyarországon az IMF. A nap híreinek összefoglalója.
Október 6-a, aradi 13Nemzeti ünnepek és oktatás. Fontos része vajon a nemzeti önazonosság, történelmünk kiemelkedő eseményeinek és sorstragédiáinak ismerete a történelemoktatásnak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az Iskolapéldában.
Robert Geoffrey Edwards, a mesterséges megtermékenyítés "atyja" kapta idén az orvosi-élettan Nobel-díjat. A most jutalmazott eljárásról és hatásairól Czeizel Endre orvos-genetikus beszélt az InfoRádiónak.
Meghalt egy takarító a párizsi Euro Disneyben, miután az egyik szerkezet, amelyet tisztított véletlenül bekapcsolódott szerdán – közölte a helyi rendőrség.
Két elpusztult lovat, egy borjút, harminc kutyát, két sertést és háromszáz darab baromfit gyűjtöttek össze az elmúlt két napban a katasztrófa sújtotta Devecseren és Kolontáron – tájékoztatott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A károsultak kárfelmérő lapokat kapnak, ezek mellett a hivatal egy 24 órás készenléti telefonszolgálatot állított fel Győr-Moson-Sopron-, Vas- és Veszprém megye é...
A változókorba léptem és véletlenül derült ki, hogy magas a vérnyomásom. Nem szeretném a gyógyszeres kezeléssel kezdeni, de már a szemfenékvizsgálat is mutatott eltéréseket. Mit tanácsol, mit tehetnék? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a középkorú férfival szemben, aki a gyanú szerint éveken keresztül zaklatta szexuálisan gyermekkorú lányait Szabadkígyóson.
A szennyvíz- és vízóraaknákat, a járdákat, valamint a házak homlokzatát takarították meg szerdán a katasztrófa sújtotta Devecseren. Folyamatosan vizsgálják a talaj- és felszíni vizeket, a kolontári kutak ph-értéke normális, 7 és feles. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetemről 20 toxikológust rendeltek a helyszínre.
Meg nem erősített információk szerint emberölés történt Pécsett, a Fejlődés utcában szerdán. Ahogy a Független Hírügynökség hírt adott róla egy 49 éves hajléktalan férfi az áldozat. Az eset ugyanabban a házban történt, ahová két éve kézigránátot dobtak be. Akkor egy tévét néző házaspár halt meg a támadásban.
Reccsen a csont, fröccsen a vér a legnagyobb küzdősportokból összegyúrt K-1 brutális mérkőzésein. Efféle pokoli csaták tanúi lehetünk október utolsó szombatján Budapesten, amikor a legkeményebb magyar harcosok fogadják Németország legjobb K-1-es bunyósait, köztük egy világbajnokot is.
Geréb Ágnes közeli hozzátartozói, a Napvilág Születésház dolgozói, bábák, asszonytársi segítők és civilek ily módon tiltakoztak a szülész-nőgyógyász őrizetbe vétele ellen. A szervezők szerint mintegy 600 fő vett részt a rendezvényen.
A PwC a 2010. június 30-ával lezárt pénzügyi évre 26,6 milliárd dollár összesített bruttó árbevételről számolt be globálisan, ami állandó árfolyamok mellett kis mértékű, 1,5 százalékos növekedés a 2009-es eredményhez képest - közölte a cég szerdán. A tanácsadás a legdinamikusabban bővülő üzletág.
Olyan mechanizmust azonosítottak osztrák, német és amerikai tudósok, mely révén fény derült arra, hogy az eredetileg az ember egészségét szolgáló immunrendszer miként fordul mégis a szervezet ellen, fokozva a szívroham veszélyét.
Lakhatatlanná vált településrészük megsemmisítését követelték a Veszprém megyei Kolontár lakosai a szerda esti lakossági fórumon, ahová a vörösiszap okozta katasztrófáért felelősnek tartott cég vezetőjét várták, de csak a műszaki igazgató jelent meg.