A 2. negyedévi EU-s GDP a revízió szerint is változatlanul 1,0%-kal emelkedett. A német ipari megrendelések augusztusban a várt 0,9% helyett 3,4%-os pluszt produkáltak (elözö: -2,2%). Az október 1-i héten 0,2%-kal csökkentek az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések (elözö: -0,8%). Az amerikai Challenger-jelentés szeptemberben -44,1%-os értéket hozott (elözö: -54,5%). A Fitch
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Giovanni Dellacasa, a labdarúgó Monicomp Ligában szereplő Vasas vezetőedzője. Az olasz szakember utódját csütörtökön sajtótájékoztató keretében mutatja be.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javaslata szerint Magyarország új alkotmányában utalni szükséges a Szent Koronára, a kereszténység hatására a nemzet erkölcsi tartásának kialakulásában, valamint a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjére.
Enyhe agyrázkódást és kisebb sérüléseket szenvedett az a 10 év körüli fiú, akit egy traktor sodort el szerda délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.
Jövő hétre halasztották a guantánamói börtöntáborból amerikai polgári bíróságra átszállított első fogoly, a tanzániai Ahmed Khalfan Ghailani perét, mert a bíróság elutasította a vád egyik koronatanújának meghallgatását.
Csúcskategóriás termékek gyártását hozta Magyarországra a Philips, Székesfehérváron 3D-és televíziókat, míg Tamásiban LED-es világítótesteket állít elő, tudósított az MTI Benedikt Laux, a Philips...
Kolontár - Devecser - „A jövőnket elmosta az iszap. Nincs tovább itt maradásunk" - vallja sok kolontári ember, akik már nem reménykednek abban, hogy valaha visszakaphatják otthonaikat.
Az FC Liverpool vezetői megállapodtak a labdarúgóklub eladásáról a New England Sports Ventures (NESV) nevű céggel, amely az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő Boston Red Sox tulajdonosa.
Nem született döntés a 98 százalékos különadóról szóló beadványok ügyében az Alkotmánybíróságon - mondta el a testület sajtófőnöke. Sereg András hozzátette: csaknem 50 beadvány érkezett az Alkotmánybíróságra ebben a témában, és reméli, hogy még ebben a hónapban megszülethet a döntés az ügyben.
A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügyi politikában is - közölte a miniszterelnök az Európai Senior Unió elnökével folytatott budapesti megbeszélésen.
A fejlesztéspolitikának, azon belül a kohéziós, vagyis felzárkóztatási politikának nagyobb súlyt kell adni az Európai Unióban, ezért a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökségnek az a terve, hogy a témakört az úgynevezett általános ügyek miniszteri tanácsának napirendi témájává emelje - közölte szerdán Brüsszelben újságírókkal Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
Elismerően beszélt Magyarország szerepvállalásáról Afganisztánban, illetve Koszovóban James B. Steinberg amerikai külügyminiszter-helyettes szerdán, miután tárgyalt magyar kollégájával, Martonyi János külügyminiszterrel. A politikus kifejezte elismerését azért a vezető szerepért, amelyet Magyarország játszik a roma integráció ügyében.
Egy hintőporral megrakott tartálykocsiban szökött át a brit határon négy afgán menekült. Csodával határos módon nem fulladtak meg a porral teletömött, zárt térben.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért felelős államtitkársága szerint bár az anya joga eldönteni, hol akar szülni, de az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei ma nem adottak Magyarországon.
Száz négyzetméteres standon a magyarországi és kárpát-medencei magyar nyelvű könyvkiadók széles kínálata várja az idei Frankfurti Könyvvásár látogatóit - közölte az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
A szaktárca szerint bár az anya joga eldönteni, hol akar szülni, de az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei ma nem adottak Magyarországon
A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is. A miniszterelnök - szóvivőjének tájékoztatása szerint - ezt szerdán közölte az Európai Senior Unió elnökével...
Száz négyzetméteres standon a magyarországi és kárpát-medencei magyar nyelvű könyvkiadók széles kínálata várja az idei Frankfurti Könyvvásár látogatóit - közölte szerdai nyilatkozatában a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
Az idei magyarországi parlamenti és önkormányzati választások eredménye 1848-49-hez hasonlóan, az újrakezdés lehetősége – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Kárpátalján. A politikus a szabadságharc kárpátaljai hőse, Perényi Zsigmond báró méltatása során azt mondta: „nem származásunk és vagyoni helyzetünk mutatja meg, milyen emberek vagyunk, hanem a döntéseink”.
A sportolók fele sikerrel vette az akadályokat az önkormányzati választásokon. Garaba Imre korábbi futballista, Hanzély Ákos exöttusázó is elérte a célját, akárcsak Borkai Zsolt és Storcz Botond.
A PwC a 2010. június 30-ával lezárt pénzügyi évre 26,6 milliárd dollár összesített bruttó árbevételről számolt be globálisan, ami állandó árfolyamok mellett kis mértékű, 1,5 százalékos növekedés a 200...
Tragikusnak nevezte a dunántúli helyzetet a vörösiszap-katasztrófa után az uniós környezetvédelmi biztos szóvivője. Az EU szolidaritási alapjából nyújtana segítséget, ha arra Magyarország igényt tart. Illés Zoltán államtitkár szerint legalább egy évre van szükség ahhoz, hogy a szennyezett területeket teljesen megtisztítsák. Az éjjel éri el a Rábát az áradat. Az egyik áldozatot jövő kedden temetik.
Több milliárdos számlagyár ügyében indított nyomozást a közelmúltban a Vám- és Pénzügyőrség, az ügynek jelenleg 18 gyanúsítottja van. A gyanú szerint a fémkereskedelemben dolgozó vállalkozások 2005 óta több mint hárommilliárdos adóhiányt okoztak az állami költségvetésnek.
Budapest — Akár rács mögé is kerülhet Geréb Ágnes (58), aki ismét jelen volt akkor, amikor egy újszülött élete veszélybe került. Mint megírtuk, kedd délután a XII. kerületi születés házához riasztották a mentőket, mert egy ott megszületett gyermek keringése összeomlott, és a légzése is leállt. Az újszülöttet azonnal kórházba szállították, ám információink szerint a pici már…
Valósnak minősítette az Európai Unió egyes országait fenyegető terrorveszélyt Gilles de Kerchove, az EU terrorellenes koordinátora egy szerdai nyilatkozatában.
Elkészítette az alkotmánnyal kapcsolatos javaslatait a Költségvetési Tanács, amelyet eljuttattak Salamon Lászlóhoz, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnökéhez. Egyebek között azt javasolják,...
A nyilvános helyekre vonatkozó tiltást a magánlakásokra és a személyautókra is ki kellene terjeszteni egy brit egészségügyi politikus javaslata szerint. Dr. Tony Jewell elmondta, hogy számos bölcsőhalál és gyermekkori asztmás megbetegedés írható a lakáson belüli passzív dohányzás káros hatásainak számlájára....
Az egész életművet átfogó, 280 fényképet felvonultató kiállításon mutatja be a világhírű magyar fotográfus, Martin Munkácsi (Munkácsi Márton) munkásságát csütörtöktől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) Think While You Shoot (Gondolkodj, miközben exponálsz) című tárlata.
A nyugdíjasok 0,6 százalékos nyugdíjkiegészítést kapnak novemberben - mondta szerdán a kormányszóvivő. Nagy Anna hozzátette: novemberben a nyugdíjasok átlagosan 6 ezer forintot kapnak a vártnál magasabb éves infláció miatt. A kormányszóvivő szerdán bejelentette: a jövő évi adócsomag tervezete október 13-án kerül a kormány elé.
Az év végére várhatóan elkészíti a nemzetgazdasági tárca a versenyképességi programot - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán...
Budapest — Valkó Eszter, Müller Attila, Dombóvári Vanda, Magony Szilvi és az egykori villalakók is esélyesek arra, hogy műsorvezetők legyenek az RTL Klubon hamarosan induló ValóVilág 4. szériájának.
Debrecen — Különös utazás. Egy lengyel hagyományőrző társaság a debreceni Nagytemplom előtt mutatta be az első hőlégballon által elkészített replikát, amellyel a Montgolfier testvérek repültek 1783-ban.
A szerkezet hosszanti összehegesztése miatt ma estétől hétfő reggelig, valamint jövő hét péntek estétől hétfő reggelig nem közlekednek a BKV járatai a Margit hídon.
Szemtanúit keresi a rendőrség annak a balesetnek, amelyben egy kanyarodási manőver miatt két autó ütközött egymásnak egy szolnoki benzinkútnál, s egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) mellett a magyar-szlovák Híd párt sem került volna be a parlamentbe, ha augusztus végén vagy szeptember elején tartottak volna választásokat Szlovákiában - derült ki Median ügynökség országos felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Pozsonyban.
Az európai nyugdíjas szövetség elnöke szeretne a magyar egyetemekre is ellátogatni, hogy az egyetemisták és az idősebbek közötti együttműködéssel kapcsolatban tanácsokat adjon
Az Európai Depresszióellenes Nap alkalmából október első napján a pszichiáterek mellett egy közismert érintett, egy gyógyulni vágyó beteg is a sajtó nyilvánossága elé állt, hogy ismételten erre anépegészségügyi szempontból jelentős pszichiátriai problémára irányítsa a közvélemény figyelmét.