A mai nap tartotta rendkívüli közgyűlését a Kulcs-Soft, melyen elfogadták, hogy 18 hónapon belül 6 millió forint értékben saját részvényeket vásároljon a vállalat. ...
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervet. A heteken belül az ország parlamentje elé kerülő terv szerint 2011-ben az GDP-arányos államháztartási hiány 4,9 százalékra csökken az idei 7,8 százalékról, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 3,3 százalékkal nő.
Az Európai Bizottság az egészségügyi ellátással és a betegek jogaival foglalkozó színvonalas újságírást kívánja ösztönözni az Európai UniósEgészségügyi Újságírói Díj - a 2010-ben második alkalommal meghirdetett - pályázatával, ami egyben egy nagyobb ívű programnak isa része.
A monetáris tanács hat tagja szavazott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékon tartására, míg egy tag 25 bázispontos csökkentést javasolt - derül ki a monetáris tanács legutóbbi, kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvéből.
Befejeződött a mintegy 55 milliárd forint költséggel, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrásból megvalósuló Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal két mellékvonalának a felújítása - közölte az MTI-vel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
Kétmilliárd euró értékben 15 éves lejáratú eurókötvényt bocsát ki szerdán Szlovákia. A kötvény hozamfelára az összehasonlítható eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) felett 150 bázispont körül lesz, a végleges árazás a nap folyamán később várható.
A lakásunkba való kertépítés nagyszerű módja a szennyezés csökkentésének. Gondoljunk csak a zöldségeshez való útjainkra, amiket megspórolhatunk, ha már friss gyümölcseink és zöldségeink vannak.
Technikai szempontból jelenleg semleges zónában mozog az árfolyam 7.220 és 5.400 között. Ez a sáv gyakorlatilag tavaly október óta van érvényben és idén augusztus elején ugyan volt próbálkozás a kitörésre, ez nem járt sikerrel. Jelenleg a sáv közepe táján jár az árfolyam és bő másfél hónapja meglehetősen szűk sávban mozog oldalirányba. (Solar Capital)
Miután fogadta James Steinberg amerikai külügyminiszter-helyettest, a magyar külügyminiszter azt mondta: Az Egyesült Államok érdeklődése a közép-európai térség és azon belül Magyarország iránt változatlanul erős.
A veszélyhelyzet elhárítása volt a legfontosabb feladat az elmúlt napokban, amit az összehangolt intézkedések révén sikerült a kormánynak biztosítani – mondta el a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón Pintér Sándor. A belügyminiszter szólt arról is, hogy kizárható a természeti katasztrófa lehetősége a kolontári gátszakadásnál.
Utcán heverő, rongált használati tárgyak, kerítésre fennakadt autók, vegyvédelmi felszerelésbe öltözött katonák és a mindent beborító vörösiszap – így nézett ki kedden Devecser és Kolontár. A MAL Zrt. már a hét végén szeretné újraindítani a termelést. Már csak egy ember van az intenzívosztályon. Helyszíni riport és összefoglaló. Kálló Péter fotói a képgalériában!
Pár napja többen arról beszélgettek az egyik kolontári vendéglőben, hogy baj lesz, előbb-utóbb ki fog ömleni az iszap - mondta Mondi Ottó kolontári lakos szerdán az MTI-nek.
A kormány tervezett adócsomagjának részletei kerültek ma a hírekbe. Van, aki azonban másként látja a számokat, mint ahogy azzal a tervekben kalkuláltak.
A kontroller, ha hagyják, a vezetés legfontosabb és leghasznosabb segítője. Tevékenységével a vezetés döntéstámogató funkcióit látja el, a vállalati folyamatokról adatokat gyűjt, ezekből előzetes prognózisokat készít és a döntésekhez szakmailag előkészített adatokat szolgáltat.
A novemberi járandósággal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést. Ez átlagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg összesen, átlagosan hatezer forint lesz.
Közigazgatási jogi, polgárjogi, és büntetőjogi felelőssége is felvetődhet a zagytározót üzemeltető cégnek a bekövetkezett katasztrófa miatt - mondta el a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda szakjogásza. Tóth János hozzátette: az üzemeltetőnek mindenféleképp kell kártérítést fizetnie a károsultaknak, ez alól felmentést csak akkor kapnának, ha a katasztrófa külső elháríthatatlan ok miatt következett…
Állatokkal fajtalankodni nem számít a legjobb ötletnek. Az aktust megörökíteni még kevésbé. Végül a fotókat számítógépre menteni, és ott tárolni: igazán együgyű lélekre vall.
Stratégiai előnyök helyett de eddig csak veszteségeket és imázsproblémákat okozott az Osztrák Szövetségi Vasút számára a MÁV Cargo megvásárlása - írta a Die Presse
Heten meghaltak, ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amikor tűz ütött ki szerdán egy cipőgyárban Dakkában, Banglades fővárosában - közölték helyi illetékesek.
A legnagyobb kormánypárt esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a vasárnapi választások eredményét, beadványukban leszögezik, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban".
Ügyvédje szerint Geréb Ágnesnek kötelessége volt segíteni azon a várandós asszonyon, aki csupán egy vizsgálatra ment a védence által irányított születésházba, de spontán módon megindult nála a szülés; Fazekas Tamás az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, hogy Geréb Ágnes nem követett el bűncselekményt.
A korábban tervezettnél magasabb infláció miatt, törvényi kötelezettségből eredően, ősszel kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre a magyar kormány, amelynek mértéke 0,6%-os lesz - jelentette be a mai...
A novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést: ez átalagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg egy átlag nyugdíjas esetében összesen, átlagosan 6 ezer forint lesz....
A Vatikán szóvivőjének véleménye szerint „teljesen elhibázott” döntés, hogy Nobel-díjat kapott Robert Edwards, a mesterséges megtermékenyítés brit atyja.
Az egyes országok hivatalos nevezései közé helyi kasszasikerek - mint az Utórengés című kínai katasztrófafilm -, fesztiválnyertesek - mint az Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire) című, Arany Pálma-díjas thaiföldi produkció - és meglepetésfilmek is bekerültek. Utóbbira jó példa az olasz versenyfilm, Paolo Virzi La prima bella cosa című munkája.
A Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a vasárnapi választások eredményét, beadványukban leszögezik, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban" - tájékoztatta a Területi Választási Bizottság vezetője szerdán az MTI-t.
Jövő szerdán, október 13-án kerül a kormány, majd ezt követően a parlament elé az adócsomag - közölte a mai kormányülést követő sajtótájékoztatón Nagy Anna. A kormányszóvivő az MTI beszámolója...
A várt növekedés helyett csökkenést mutató szeptemberi amerikai foglalkoztatási adatok elvették a tőzsdei árfolyamok emelkedő lendületét, az indexek veszteséggel nyitottak szerdán New Yorkban.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesítése szerint szolgálatteljesítés közben hét rendőr sérült meg az iszapömlés sújtotta Kolontáron és környékén, ők az orvosi ellátást követően ismét munkáb...
A Nemzeti Segélyvonalon a 1752-es számon várják a felajánlásokat, a Magyar Vöröskereszt is adománygyűjtést indított, újra él a 1749-es segélyvonal is, a Mol üzemanyaggal segít, a biztosítótársaságok is gyorssegélyeket utalnak az iszapkárosultaknak
Az ajkai vörösiszap-tároló gátjának átszakadását követően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. a terület hatósági felszabadítása után 24 órán belül a védőgát 90 százalékát elkészítette - közölte a MAL vezetősége szerdán az MTI-vel.
Járai Zsigmond kapott informálisan felkérést arra, hogy előkészítse az MKB Bank esetleges megvásárlását a Figyelő több forrásból megerősített információi szerint, írja a hetilap csütörtökön megjelenő számában.
Egyelőre nem tudni, pontosan hány és milyen nemzetiségű külföldi van a halottak és a sérültek között, de egy helyi rendőr szerint németek és szingapúriak is érintettek a balesetben