2010. október 22. péntek

okt. 22
19:24
Megrázták a pofonfát a BÉT-en - jutott mindenkinek a terméséből (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 434,59 pontos, 1,84 százalékos csökkenéssel, 23.230,91 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,9 milliárd forint volt, a vezető részvények, és a kisebb papírok többsége is veszített értékéből az előző napi záráshoz képest.
okt. 22
19:33
A parafaipar is segít a Devecser környékén élőknek (Infostart)
A közelmúltban Magyarországot ért ökológiai és társadalmi katasztrófa arra indította a Hungarokork-Amorim Zrt-t és osztrák társvállalatát, a Korken Schiesser céget, hogy csatlakozzon az országban széles körben zajló adománygyűjtő akcióhoz.
okt. 22
19:33
Vádemelés a tömegmészárlásra készülő egyetemista ellen (HírTV)
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészég az egyetemista ellen, aki tömegmészárlásra készült februárban. Összesen 22 emberrel akart végezni, annyival, ahány éves akkor volt. A férfi előzetes letartóztatásban van.
okt. 22
19:35
Schmitt: A magunkra találás, a közösség megélésének pillanata volt '56 (+videó) (HírTV)
1956 a méltóság diadala volt, a magunkra találás, a közösség megélésének pillanata – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az 1956-os kitüntetések átadása előtt a Parlamentben pénteken. Szerinte, ha figyelmesen végigolvassuk a híres '56-os, októberi nyilatkozatokat, pontokba szedett követeléseket, rádöbbenhetünk, hogy akkor és ott az embereknek nem saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb...
okt. 22
19:36
Már hétévesen interneteznek a gyermekek az EU-ban (Metropol)
Az európai gyerekek átlagosan 7 éves korukban kezdik használni az internetet, de Észtországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban ennél is korábban kezdenek foglalkozni a számítógépes világhálóval - derül ki egy felmérésből, amelyet az Európai Bizottság tett közzé.
okt. 22
19:36
Túl elfogultak Wilders bírái? (Kripto Akadémia)
Új bírákkal újra kell kezdeni az iszlámot ostorozó Geert Wilders holland politikus ellen Amszterdamban folyó büntető pert, mert az illetékes fellebbviteli bírói testület pénteken helyt adott a vádlott kérésének, és elfogultnak nyilvánította az eddig eljáró bírákat.
okt. 22
19:36
"Fontos bejelentést" tesz szombaton a Wikileaks (hirado.hu)
Sajtóértesülések szerint a 2006-ban alapított, svéd székhelyű Wikileaks az iraki háborúval kapcsolatos titkos dokumentumok ezreit szándékozik nyilvánosságra hozni
okt. 22
19:36
Egymilliárd eurót ad az OMV a Petrol Ofisi 54%-áért (Portfolio)
Az OMV bejelentette, hogy 1 milliárd euró ellenértéken megvásárolja a Petrol Ofisi 54.17%-os részesedését, így a társaságban 95.75%-ra növeli részesedését. Az OMV a részesedés megvásárlásával...
okt. 22
19:36
Egyre több a farkas a Bükkben (ATV)
Bárányokat, juhokat ragadnak el leggyakrabban.
okt. 22
19:51
Szexképeket találtak egy katolikus iskola tanárnőjéről (BorsOnline)
Óriási felháborodást kavart egy tanárnő egy milánói katolikus iskolában. A hölgy ugyanis korábban modell volt, most pedig olyan fotók kerültek elő, melyeken a pedagógus erotikus pózokban látható.
okt. 22
19:51
Pénzmosással is vádolják a botozásra ítélt üzletembert (HírTV)
A szingapúri hatóságok pénteken pénzmosás vádjával emeltek vádat egy amerikai üzletember ellen, akire három botütés vár egy korábbi kihágás, vízumtúllépés miatt – közölte a szingapúri rendőrség. A 37 éves férfit szeptember elsején tartóztatták le egy szingapúri repülőtéren, amikor megpróbálta elhagyni az országot.
okt. 22
19:54
Pakson is kikapott a Győr (Metropol)
Az előző kiírásban bronzérmes Győr 2-1-es vereséget szenvedett Pakson a labdarúgó Monicomp Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
okt. 22
19:54
Gyurcsány országos népi kezdeményezést indít az új alkotmányról (hirado.hu)
A volt pártelnök-miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy az alkotmányról a nép akar dönteni
okt. 22
19:57
Az Új Széchenyi Terv az egymillió új munkahely záloga (ProfitLine)
A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja: a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely létrehozása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
okt. 22
19:59
Gyuris Dániel vezérigazgató távozik az FHB-tól (ProfitLine)
Távozik az FHB Jelzálogbanktól Gyuris Dániel vezérigazgató, aki 1999 óta vezette a bankot. A bank vezetésével Harmati Lászlót és Köbli Gyulát bízták meg társ-vezérigazgatókként - közölte az FHB pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
okt. 22
20:09
Drámai képet mutat az Északi-sark (Infostart)
Ismét emelkedik a hőmérséklet az Északi-sarkon, ahol a jégtakaró a legalacsonyabb kiterjedéséhez közelítő mértékűre fogyatkozott.
okt. 22
20:09
Határérték alatt a légszennyezettség a katasztrófa körzetében (Infostart)
Nem haladja meg az egészségügyi határértéket a légszennyezettség az iszapkatasztrófa térségében - közölte a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság péntek este a közép-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség legutóbbi 24 órás mérésének egyesített adatai alapján.
okt. 22
20:09
Labdarúgó NB I: Pakson is kikapott a Győr (Infostart)
Az előző kiírásban bronzérmes Győr 2-1-es vereséget szenvedett Pakson a labdarúgó Monicomp Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
okt. 22
20:09
Az aszpirin csökkenti a rák kockázatát? (Blikk)
okt. 22
20:09
A kolera legveszélyesebb törzse okoz járványt (HírTV)
A kolera legveszélyesebb törzse okozott járványt Haitin, ahol 135 ember halt meg akut hasmenés miatt – közölte pénteken Haiti egészségügyi minisztere. A haiti hatóságok közlése szerint az elmúlt pár napban kitört járványban már több mint 1500 ember betegedett meg.
okt. 22
20:11
Vitányi Marxot, Molnár Istent szólította Gyurcsány gyűlésén (+videó) (HírTV)
A '89-es demokraták pártját szervezné meg Gyurcsány Ferenc az MSZP-re építve, mivel szerinte egy új erő alapítása árulás lenne a mostanival szemben – hangzott el a Demokratikus Koalíció budapesti alakuló rendezvényén. A bukott miniszterelnök most már népi kezdeményezést szervezne az új alkotmány elfogadásáról és támogatja a szocialisták népszavazási kezdeményezését is. Molnár Csaba és Vitány...
okt. 22
20:12
Határérték alatt a légszennyezettség Devecser körzetében (Metropol)
Nem haladja meg az egészségügyi határértéket a légszennyezettség az iszapkatasztrófa térségében - közölte a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság péntek este a közép-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség legutóbbi 24 órás mérésének egyesített adatai alapján az MTI-vel.
okt. 22
20:12
Rejtélyes a WikiLeaks (Kripto Akadémia)
Dacára a NATO figyelmeztetésének a WikiLeaks oknyomozó honlap azt ígérte, hogy "fontos bejelentést" tesz szombaton Európában.
okt. 22
20:12
Liszt Ferenc lesz a "márkanevünk" (hirado.hu)
A Liszt Ferenc emlékév első fele egybeesik Magyarország európai uniós elnökségével, amely így lehetőséget kínál arra, hogy Európa-szerte bemutassák a zeneszerző munkásságát
okt. 22
20:12
Iszap: Ismét tiszta a levegő (ATV)
Nem haladja meg az egészségügyi határértéket a légszennyezettség az iszapkatasztrófa térségében - közölte a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság péntek este a közép-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség legutóbbi 24 órás mérésének egyesített adatai alapján az MTI-vel.
okt. 22
20:14
A román szakszervezetek is tüntetést hirdettek (Kripto Akadémia)
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a román szakszervezetek, amelyek 80 ezer dolgozót várnak a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozó megmozdulásra.
okt. 22
20:14
Állami ünnepség és díjátadás a Parlamentből - nézze az élő közvetítést a hirado.hu-n! (hirado.hu)
okt. 22
20:16
Híradó, 2010. október 22. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
okt. 22
20:27
Felhős lesz az ég, de esni nem fog (BorsOnline)
Szombaton változóan felhős lesz az ég, csapadékra azonban nem kell számítani. Hosszabb napos időszakok a délnyugati, déli megyékben várhatók, míg északon többször erősen megnövekszik a felhőzet. A hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
okt. 22
20:27
Második világháborús lövedékeket találtak a kutyák (HírTV)
Második világháborús lövedékeket találtak a rendőrkutyák csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagycserkeszen, ahol a kutyavezetők részére tartottak gyakorlatot – értesült a HavariaPress.
okt. 22
20:30
Ajánlatot kapott az RMDSZ (Kripto Akadémia)
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) felajánlotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), hogy megőrizheti jelenlegi pozícióit egy következő kormányban is, amelyet az ellenzéki pártok alakítanának - jelentette ki pénteken Radu Moldovan, a szociáldemokraták szóvivője.
okt. 22
20:30
Jeget, ezüstöt, higanyt találtak a Holdon (hirado.hu)
A Holdba becsapódó LCROSS amerikai űrszonda több száz kilogramm jeget, ezüstöt, higanyt és más meglepő vegyi elemet vert fel
okt. 22
20:30
A hallgatók Orbánnal kérvényezik jogaik megvédését + videó (ATV)
56-ot idéző nagygyűléssel kezdődött a megemlékezés a Műszaki Egyetemben.
okt. 22
20:32
A gyermekkatonák megmentéséért küzd az Oscar-díjas színész (hirado.hu)
Nicolas Cage szerint a valódi hősök nem a színészek, hanem a rendőrök, ügyészek, bírók és a segélyszervezetek munkatársai, valamint az orvosok, nővérek és újságírók
okt. 22
20:45
Uniós óriáshitelek Törökországnak (Infostart)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) két év alatt 4 milliárd euró hitelt nyújt az uniós tagságra pályázó Törökországnak.
okt. 22
20:45
Megemlékezés és koszorúzás a Bem-szobornál (Infostart)
A Bem téren folytatódott pénteken az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 54. évfordulója alkalmából tartott budapesti megemlékezés.
okt. 22
20:45
Fellobbant a forradalom lángja (HírTV)
Este hét órakor fellobbant a forradalom lángja Budapesten. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett állami megemlékezésen, a Kossuth téren Kövér László, az Országgyűlés elnöke lobbantotta fel a forradalmat jelképező lángot. A térre többen is érkeztek azok közül, akik előzőleg a forradalomra emlékező fáklyás meneten vettek részt.
okt. 22
20:47
Fellobbant a forradalom lángja a Kossuth téren (Infostart)
A korábbi évek hagyományainak megfelelően péntek este ismét fellobbantották a forradalom lángját a Parlament előtti 1956-os emlékműnél.
okt. 22
20:48
Fellobbant a forradalom lángja (hirado.hu)
A lángot fellobbantó fiatalok Kövér László, az Országgyűlés elnöke és több tucatnyi érdeklődő jelenlétében helyezték el fáklyáikat a márvány emlékmű előtt
okt. 22
20:48
Duplázhatnak a BRIC részvénypiacok (Portfolio)
A Societe Generale egyik elismert stratégája szerint a BRIC részvénypiacokon duplázódhatnak az indexértékek, miután a Fed további monetáris lazításai a 2008-as csúcsokig emelhetik az értékeltségeket....
okt. 22
21:03
Schmitt: minden állami díj a nemzet hódolata az örök értékek előtt (Infostart)
Minden állami díj a nemzet csöndes hódolata az örök értékek előtt, a szépség, az eredményesség, a tisztesség előtt - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken a Parlamentben az állami kitüntetések átadása előtt.
okt. 22
21:03
Megmenekül a börtöntől a világsztár, ha február végéig tiszta marad (HírTV)
Egy amerikai bíróság pénteken három hónapig tartó elvonókúrára kötelezte Lindsay Lohan amerikai színésznőt, aki megmenekül a börtöntől, ha február végéig tiszta marad. A botrányai miatt elhíresült színésznőt legutóbb szeptember végén zárták börtönbe, mert megszegte a próbaidőre bocsátás feltételeit, de pár órával később óvadék ellenében szabadon engedték. Azóta egy függőket kezelő drogklinika…
okt. 22
21:06
Felszámolják a 40 éve működő német ingatlanalapot (Portfolio)
Németországban felszámolják a közel 40 éve működő Degi Europa ingatlanbefektetési alapot, mert nincsen elég készpénze - írja az MTI. A közel 90 ezer befektető 1,3 milliárd euróját forgató alap még...
okt. 22
21:15
A mefedron veszélyei (WebBeteg)
A mefedron stimuláns kábítószer, amelynek a hatásai az Ecstasy, illetve a kokain hatásaihoz hasonlíthatók. Leggyakrabban porként, de kapszula vagy tabletta formájában is árulják.
okt. 22
21:17
Mit jelent, ha valakinek kilyukad a szeme? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Mit jelent, ha valakinek kilyukad a szeme? Ki kell venni a sérült érzékszervet? Vak lesz az illető? Milyen okai lehetnek?"
okt. 22
21:19
A zöld tea hatásai: Fogyás és érvédelem (WebBeteg)
A zöld tea pozitív egészségügyi hatásait számos kutatás és vizsgálat igazolta. A teában lévő hatóanyagok segítenek a fogyásban, rákmegelőző, koleszterinszintet csökkentő, érvédő szerepük is régóta ismert tény az orvoslásban.
okt. 22
21:21
Miracle Mineral Solution: Életveszélyes szert árulnak az interneten! (WebBeteg)
A „Miracle Mineral Solution”, vagy más néven „Miracle Mineral Supplement (MMS)”, „Prime pH cseppek” az interneten keresztül forgalmazott, többek között lúgosításra ajánlott termékek, melyeket súlyos betegségek kezelésére javasolnak, mint pl. HIV, TBC, malária, hepatitis, és rák.
okt. 22
21:21
Egyre több adomány érkezik a vörösiszap-károsultaknak (Infostart)
Két cég védőmaszkokat ajánlott fel, és további pénz- és tárgyi adományok is érkeztek a vörösiszap-károsultak megsegítésére.
okt. 22
21:21
Labdarúgó NB I: A ZTE a hajrában győzte le a Vasast (Infostart)
A Zalaegerszeg hazai pályán hosszabbításban szerzett góllal győzte le a Vasast a labdarúgó Monicomp Liga 11. fordulójának pénteki mérkőzésén.
okt. 22
21:21
Váratlan fordulat: Rooney a Manchesternél marad (HírTV)
Távozás helyett maradt és új, ötéves szerződést írt alá Wayne Rooney a Manchester Uniteddal.

Keresés