2010. október 21. csütörtök

okt. 21
16:02
Mongol és üzbég zenét játszó együttes a főattrakció október 23-án (ATV)
Ünnepi beszédet mond Jerzy Buzek és Orbán Viktor is.
okt. 21
16:15
Magyar nyerte a természetfotózás Oscar-díját (Infostart)
Magyar fotós, Máté Bence a londoni Természettörténeti Múzeum és a BBC által meghirdetett éves természetfotós pályázat idei nyertese.
okt. 21
16:15
Magyar György a kártalanítás azonnali megkezdését várja a Mal Zrt-től (Infostart)
Eddig csaknem ötszázan keresték fel Devecserben és Kolontáron a kárrendezési irodákat - tájékoztatta az InfoRádiót a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak jogi képviselője. A felek pénteken ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, és Magyar György azt várja el, hogy a Mal Zrt. az egyeztetés helyszínén kezdje meg a kártalanítását azoknak, akiket a legnagyobb tragédia ért. Az ajkai bíróság elnöke időközben…
okt. 21
16:15
Elkészültek a károsultaknak szánt házak tervei (Gondola)
Elkészültek a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak tervei - jelentette be a katasztrófavédelmi kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten
okt. 21
16:15
EU: októberi fogyasztói bizalom mutatója -11 (HírTV)
Az októberi EU-s fogyasztói bizalom mutatója -11 pontos értéket hozott (előrejelzés: -10, előző érték: -11). (OT-GFXnews)
okt. 21
16:17
Tőkés a kolozsvári egyetem "hamis multikulturalitására" figyelmeztette Merkelt (Gondola)
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) "hamis multikulturalitására" figyelmeztette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Angela Merkel német kancellárt, akit díszdoktori címmel tüntetett ki az erdélyi felsőoktatási intézmény
okt. 21
16:17
USA: októberi Philadelphia Fed Index 1,0 (HírTV)
Az októberi Philadelphia Fed Index 1,0 pontos értéket hozott (előrejelzés: 2,3, előző érték: -0,7). (OT-GFXnews)
okt. 21
16:18
Várt alatt Fed index (Portfolio)
Októberben javultak ugyan a feldolgozóipari szereplők kilátásai, ám a vártnál kisebb mértékben - derül ki a Philadelphiai Fed felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett indexének értéke...
okt. 21
16:18
A láncfűrészes kirándulók egyre rafináltabbak (Pénzcentrum)
Évente legalább százmillió forint kár írható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fatolvajok számlájára, akik gátlástalanul irtják, tarra vágják az erdőt több térségben, főleg Sajólád és Girincs település határában - mondta Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója....
okt. 21
16:19
USA: szeptemberi gazdasági élettel kapcsolatos előrejelző indikátor 0,3 % (HírTV)
A szeptemberi gazdasági élettel kapcsolatos előrejelző indikátor 0,3 %-os értéket hozott (előrejelzés: 0,4 %, előző érték: 0,3 %). (OT-GFXnews)
okt. 21
16:20
10-11 milliárd a Telenorra eső különadó (Portfolio)
A Telenor Magyarország számára évi 10-11 milliárd forint többletterhet jelent a távközlési különadó - közölte a társaság csütörtökön, írja az MTI. A vállalat által közölt adat megegyezik a Portfolio...
okt. 21
16:21
Különadó: kedden hirdetik ki az AB döntését (HírTV)
Kedd délelőtti nyilvános ülésén hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról az Alkotmánybíróság. Sereg András, a testület sajtófőnöke elmondta: a törvény alkotmányosságával összefüggésben több mint kilencven indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz.
okt. 21
16:27
A Telenor számára 10-11 milliárd forint a különadó (ProfitLine)
A Telenor Magyarország számára évi 10-11 milliárd forint többletterhet jelent a távközlési különadó - közölte a társaság csütörtökön.
okt. 21
16:29
Bődületes mínuszban a GreenBank részvényei (ProfitLine)
A Green Bankshares Inc. a GreenBank holding vállalata, amely pénzügyi szolgáltatásokat kínál az ügyfeleknek Tenessee, Észak-Karolina és Virginia államokban. A cégnek 716 alkalmazottja van, tehát egy kisebb méretű bankot kell elképzelni. (Solar Capital)
okt. 21
16:30
Martonyi: külkapcsolataink sokat javultak (Privátbankár)
Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapította meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben csü...
okt. 21
16:31
A lengyel jegybank kamatemelést fontolgatott szeptemberben (ProfitLine)
A lengyel jegybank monetáris tanácsa az alapkamat 50 bázispontos emelését is fontolgatta szeptemberi kamatdöntő ülésén, de végül a szinten tartásról döntött - derül ki a kamatdöntő testület csütörtökön ismertetett jegyzőkönyvéből. A monetáris tanács az előző, augusztusi ülésén is felvetődött már egy hasonló mértékű kamatemelés lehetősége.
okt. 21
16:33
NGM - 1.089 milliárd forint hiány az első kilenc hónapban (ProfitLine)
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi deficit 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
okt. 21
16:33
„Gyurcsány támogatása kellett a rendőri jogsértésekhez” (HírTV)
Kellett a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tevékeny támogatása ahhoz, hogy megvalósuljanak a 2006 őszi rendőri jogsértések; ennek alátámasztására keresik a dokumentumokat – nyilatkozta Balsai István miniszterelnöki megbízott, volt igazságügy-miniszter a Duna TV-nek csütörtök reggel.
okt. 21
16:33
Tart a helyreállítás Felsőzsolcán (Gondola)
Várhatóan valamennyi, olyan felsőzsolcai árvízkárosultnak elkészül az új otthona október 31-ig, akik az újjáépítést választották - közölte Németh Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatának szóvivője csütörtökön az MTI-vel
okt. 21
16:35
Sarkozy az ország túszul ejtésével vádolta a sztrájkolókat (Gondola)
A francia elnök "botrányosnak" nevezte a nyugdíjreform elleni diáktüntetéseken történt összecsapásokat, valamint azzal vádolta meg az olajfinomítókat és az olajtárolókat blokád alatt tartó sztrájkolókat, hogy túszul ejtettek az országot
okt. 21
16:36
Új alkotmány - Nincs megegyezés az Országgyűlésről (Alternatív Energia)
Nincs egységes álláspont a parlamenti pártok között abban, hogy egy- vagy kétkamarás legyen az Országgyűlés a jövőben - derül ki az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak a kormányzati rendszer és hatalomgyakorlás formái munkacsoportja tagjai által készített koncepciókból.
okt. 21
16:36
ING: "elvárható áldozat" a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése (Portfolio)
Az ING Investment Management magyarországi és romániai vezérigazgatója szerint a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése "kizárólag abban az esetben elvárható áldozat a pénztártagoktól, ha...
okt. 21
16:36
Londoni elemzők: hat év múlva lehet magyar euró (ATV)
A közép-európai jelöltek közül elsőként léphetünk be az euróövezetbe.
okt. 21
16:37
Csaknem 13 milliárd forint a Győr-Szombathely autóút előkészítésére (Gondola)
A tervek szerint kétszer kétsávos autóút épül Győrtől Szombathelyig még ebben az európai uniós költségvetési ciklusban
okt. 21
16:38
A 2006-os jogsértések miatt már kifizették a kértérítések nagy részét (Alternatív Energia)
Az október 23-ai ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 21
16:38
Kiterjesztené a választójogot a Fidesz (ATV)
A házasság a Fidesz szerint kizárólag heteroszexuális állami aktus, az MSZP és az LMP szerint nem annyira.
okt. 21
16:39
A 2006-os jogsértések sértettjeinek jelentős része megkapta a kártérítést (Gondola)
Az október 23-ai ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
okt. 21
16:48
Telenor: 2012-ig eltörlik a telekomadót (Privátbankár)
A Telenor Magyarország számára évi 10-11 milliárd forint többletterhet jelent a távközlési különadó - közölte a társaság csütörtökön. A Telenor alapvetően támogatja a kormány azon törekvését, hogy ...
okt. 21
16:50
Fellegi: meg akarjuk venni a Szurgut Mol-részvényeit (Privátbankár)
Magyarország az év végégig meg akarja vásárolni az orosz Surgutneftegasnak (Szurgutnyeftyegaz) a Mol-ban lévő 21,1 százalékos részesedését
okt. 21
16:51
Nyerő cserekirálynő! (Blikk)
okt. 21
16:51
Krémes-habos nyalánkságok (Blikk)
Az immár hagyományos tardi kakasfesztiválon idén sem csupán a gazdák versenyeztették legszebb kakasaikat, legfinomabb süteményeiket kínálva a háziasszonyok is megmérkőztek. A legjobban sikerült nyalánkságok közül háromnak a receptjét hoztuk el olvasóinknak.
okt. 21
16:51
Vasárnaptól figyeljen jobban, aki át akar kelni a Margit hídon! (Infostart)
Vágányátkötési munkák miatt vasárnaptól két héten át nem járnak villamosok a Margit hídon. A szerelvények november 8-án üzemkezdettől állnak ismét forgalomba, a pótlóbuszok a híd déli oldalán közlekednek. Az MH2009 Konzorcium szóvivője az InfoRádióban elmondta: ez alatt helyezik végleges helyükre a sínpárokat.
okt. 21
16:51
Mindenki meghalt a fedélzeten (HírTV)
Életét vesztette egy teherszállító repülőgép Fülöp-szigeteki pilótája és kongói másodpilótája, amikor a Kongó keleti részén fekvő Bukavu közelében lezuhantak - közölte a bukavui reptér egyik illetékese csütörtökön. A cseh gyártmányú Let-410-es gép alig öt perccel azután csapódott a földnek, hogy felszállt a reptérről.
okt. 21
16:51
Martonyi: jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai a szomszédokkal (Gondola)
Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapította meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben
okt. 21
16:51
Cigányok klasszikusként (Éva Magazin)
„Csak egy ellenség van, az idegen” – olvassa Terri Potoczna. A Móricz Zsigmond-idézetet magyarul mondja. És úgy tűnik, beszéli a cigányok nyelvét is, hiszen fotóiról magabiztos, boldog arcok néznek vissza. A Budapesten élő lengyel származású angol fotóművész képein új hősök születnek: cigány Vénusz, cigány Napóleon és cigány lány gyöngy fülbevalóval. Hevesi Flóra interjúja
okt. 21
16:53
Életveszélyes kísérletben vesz részt Obama (Blikk)
Barack Obama amerikai elnök vendégszerepet vállalt egy tudományos műsorban.
okt. 21
16:53
Két épülettel bővül az Országos Onkológiai Intézet (Infostart)
Két épülettel bővül a jövőben az Országos Onkológiai Intézet. A fejlesztésre az Európai Unió 5,4 milliárd forintot adott, ezt 10 százalékos önrésszel egészítette ki a kórház. Az alapkőletételen ott volt az intézet főigazgatóján kívül Mádl Ferenc volt államfő felesége, Mádl Dalma, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Matolcsy György azt mondta: cél,…
okt. 21
16:53
Londoni elemzők: hat év múlva lehet bevezetni az eurót Magyarországon (Gondola)
Magyarország a közép-európai tagjelöltek közül elsőként léphet be az euróövezetbe, de valószínűleg a magyar valutauniós tagságra is még hat évet várni kell - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
okt. 21
16:53
Szerelem és forradalom (Éva Magazin)
A Lakatos házaspár története az 56-os forradalomban, emigrációban, a megfélemlítő szocialista rendszerben...
okt. 21
16:54
"A kormány nem ezt ígérte" - aláírásgyűjtés Kaposváron (Alternatív Energia)
Kevesli a nyugdíjkiegészítést, ezért egyhetes aláírásgyűjtésbe kezd a somogyi megyeszékhelyen a Magyar Szocialista Párt kaposvári szervezete - közölte Lamperth Mónika, a párt országgyűlési képviselője, a kaposvári közgyűlés tagja csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.
okt. 21
16:54
A lengyel pilóták felelősek Kaczynski gépének lezuhanásáért (Kripto Akadémia)
Mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság - értesült a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
okt. 21
16:54
Terrortámadás a Fülöp-szigeteken: 9 áldozat a felrobbant buszon (ATV)
Délelőtt a Tőzsde épületét is megfenyegették, de nem találtak bombát.
okt. 21
16:55
Az Alkotmánybíróság kedden hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról (Infostart)
Keddi nyilvános ülésén hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról az Alkotmánybíróság. A testület sajtófőnöke emlékeztetett arra, hogy a jogszabály ügyében több mint 90 indítvány érkezett.
okt. 21
16:56
18 orvos ellen folyik vizsgálat, félmilliárdos lehúzás (ATV)
Jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban.
okt. 21
16:58
Az orosz tulajdonos a Mollal tárgyal részvényei eladásáról (ATV)
21,2 százalékos tulajdonrészük van a vállalatban.
okt. 21
17:00
A dollárral karöltve gyengül a font! Angolszász válságkezelés? (ProfitLine)
Az angol font augusztus vége óta gyengül - a dollárral együtt - az euróval szemben, a két ország - az USA és Nagy-Britannia - hasonló monentáris és fiskális helyzete részben megmagyarázza az együttmozgást. Sörös Csaba Takarékbank
okt. 21
17:06
A Szurgutnyeftyegaz a Mol-részesedés eladásáról a Mollal tárgyal (Infostart)
Az év végéig megvenné a magyar kormány az orosz Szurgutnyeftyegaztól a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését.
okt. 21
17:06
BÉT: 6000 alatt zárt az OTP (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,35 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 23.665,50 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 2,48 százalékkal 21.240 forintra erősödött, az OTP részvény...
okt. 21
17:09
Jakupcsek Gabriellával beszélgettünk (Blikk)
Teljesen új köntösbe öltöztetve láthatják a nézők a jövőben Jakupcsek Gabriella (47) Jakupcsek ... mert érdekel című műsorát a Story Tv-n
okt. 21
17:09
A legtöbben már megkapták a kártérítést a 2006-os őszi jogsértések miatt (Infostart)
A legtöbben már megkapták a kártérítést a 2006-os őszi jogsértések miatt - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kontrát Károly a rendőri intézkedésekkel összefüggő kártérítési ügyekről szólva elmondta: összesen 101-en jelezték a Belügyminisztériumnál kártérítési igényüket, közülük 79-en már megkapták vagy napokon belül megkapják az összegeket.

Keresés