2010. október 2. szombat

okt. 2
12:42
Kész lemondani az EU két képviseleti helyről az IMF-vezetésben (ProfitLine)
Az Európai Unió készen áll felülvizsgálni jelenlétét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető testületében, lemondva akár két helyről is a jelenlegi kilenc közül - jelentette be Didier Reynders belga pénzügyminiszter pénteken, az EU-tagországokból érkezett kollégáival folytatott brüsszeli eszmecserét követően.
okt. 2
12:42
OVB: Ezúttal nem kell órákig sorban állni az urnáknál + videó (ATV)
Bordás Vilmos szerint minden készen áll a szavazásra.
okt. 2
12:45
Az OEP által fedezett ellátások köre szűkülne? (Privátbankár)
A kormány a közigazgatási rendszerreformmal együtt átalakítaná az egészségügyi ellátórendszert - a tervek szerint az OEP által fedezett ellátások köre szűkülne
okt. 2
12:51
Hiperaktív a gyerek - Genetikai oka lehet (WebBeteg)
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) élő gyerekeknél kétszer nagyobb valószínűséggel találtak hiányzó vagy többlet DNS-szakaszokat a genetikusok, akik tanulmányukat a The Lancet című orvosi folyóirat csütörtökön megjelent számában tették közzé.
okt. 2
13:00
Kampánycsend csak éjféltől lesz (HírTV)
Az október 3-i lesz az első olyan választás 1990 óta, ahol a voksolást megelőző napon nincs kampánycsend. A választási eljárásról szóló törvényt június végén módosították, ennek alapján a szavazás napján, vagyis vasárnap 0 órától 19 óráig tilos választási kampányt folytatni, eddig tart majd a kampánycsend. Eddig a szavazást megelőző napon kezdődött 0 órától a kampánycsend.
okt. 2
13:00
Az LMP "tökéletes napot" szervezett Jávor Benedeknek (Alternatív Energia)
Az LMP aktivistái "tökéletes napot" szerveztek a párt főpolgármester-jelöltjének szombaton. Jávor Benedek elmondta, azt szerették volna bizonyítani, hogy Budapest remek város, ahol jó élni, de még ennél is jobb lehetne, ha ki tudnák használni a lehetőségeit.
okt. 2
13:00
Megkoszorúzta Antall József szobrát Zágrábban a magyar államfő (hirado.hu)
A köztársasági elnök horvátországi látogatásának második és egyben zárónapján magyar szervezetek képviselőivel közösen rótta le tiszteletét az Antall Józsefről elnevezett utcában 2002 óta álló szobornál
okt. 2
13:00
Emberi mulasztás: több tucatnyian haltak meg a vonatbalesetben (ATV)
A mentőalakulatok késve érkeztek.
okt. 2
13:00
Katy egyórás koncertje (Metropol)
Túlcukrozott aprósütemény habostorta helyett – Katy Perry tegnap esti arénakoncertje lehetett volna felhőtlen élmény még a minimál színpadkép ellenére is, ha nem spórolják meg rajta egy átlagos nagykoncert egyharmadát.
okt. 2
13:15
Férfi nélkül születik majd a jövő gyermeke (BorsOnline)
Hátborzongató hírt repített világgá a Forbes magazin. Eszerint 2016-ra olyan szintre juthat el az orvoslás, hogy két nő párkapcsolatából is születhetne gyerek a nő őssejtjéből származtatott szintetikus sperma segítségével.
okt. 2
13:15
A lakossági árat nem érinti a két új gázrendelet (ProfitLine)
A nemzeti fejlesztési miniszter két új rendeletet adott ki a gázágazattal kapcsolatban, az első a gáztárolással, a második az egyetemes szolgáltató árával kapcsolatos, de egyik sem érinti a fogyasztói árat - a jogszabályok a legújabb Magyar Közlönyben jelentek meg.
okt. 2
13:18
Horváth Csaba: az MSZP nem lépne koalícióra a Fidesszel a fővárosban (Infostart)
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy Tarlós István vezette Budapest főpolgármester-helyettese legyen, vagy hogy pártja ilyen helyzetben koalícióra lépjen a Fidesszel.
okt. 2
13:18
Több tonna cukorrépa borult az útra (Blikk)
okt. 2
13:18
Félrevezető hirdetéseket jelentetett meg a gyöngyösi Jobbik (HírTV)
A választókat félrevezető hirdetéseket jelentetett meg a Jobbik Gyöngyösön. A kormánypárt gyöngyösi szervezete bejelentést tett a helyi választási bizottságnál.
okt. 2
13:18
Antall József szobránál koszorúzott Zágrábban Schmitt Pál (Metropol)
Antall József tudta, hogy "a magyarság összefogása és a kelet-közép-európai országok együttműködése egymást feltételező fogalmak, kapcsolódó célok" - jelentette ki Schmitt Pál szombaton Zágrábban, a néhai miniszterelnök mellszobrának megkoszorúzásakor.
okt. 2
13:18
MSZP: az Orbán-kormány a "Nemzeti Átverés Kormánya" (Alternatív Energia)
Az MSZP az Orbán-kabinet becenevének a Nemzeti Átverés Kormánya elnevezést választotta abból a több mint négyszáz javaslatból, amely a Facebook közösségi portálon meghirdetett felhívásukra érkezett.
okt. 2
13:18
MSZP: az Orbán-kormány a "Nemzeti Átverés Kormánya" (hirado.hu)
Szanyi Tibor, valamint Kormos Kata és Török Zsolt szóvivők a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete előtt tartottak névadó ünnepséget, amelyhez háttérül öt papírmasé figura szolgált
okt. 2
13:18
Fidesz: választási csalásra készül az MSZP Szegeden (ATV)
A szocialisták szerint éppen fordítva.
okt. 2
13:18
A Párizsi Autószalon hölgyei (Auto Pult)
Az autózáshoz, az autós találkozók, sportversenyek, rendezvények hangulatához, a sok-sok érdekfeszítő és különleges, vagy épp ritka „vashoz” mindig is hozzátartoztak a szépséges női idomok.
okt. 2
13:20
Holttesteket fotóztak: botrány a Google Street View brazíliai képei miatt (ATV)
Gyilkosságok áldozatait látták rajtuk.
okt. 2
13:21
Mennyit keres egy szavazatszámláló - és kik ők? (Privátbankár)
Az ország mintegy 11 ezer szavazókörében választott és delegált tagok számlálják a vasárnapi önkormányzati képviselő-választáson leadott szavazatokat
okt. 2
13:36
Magára lőtt (HírTV)
Házának udvarán kábító pisztollyal sebesítette meg magát szombaton egy férfi Pest megyében. A súlyosan sérült férfit kórházba szállították.
okt. 2
13:36
Zavargások voltak Brüsszelben (Metropol)
Zavargások voltak péntek éjjel Brüsszelben, az illegális bevándorlók fogva tartása, illetve kitoloncolása elleni tiltakozás jegyében - jelentette szombaton a belga tömegtájékoztatás.
okt. 2
13:36
A szakapparátus készen áll a választásra (Alternatív Energia)
A választási szakapparátus készen áll arra, hogy törvényesen, szakszerűen, biztonságosan bonyolítsa le az önkormányzati képviselők vasárnapi választását - hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) szombati, a választási felkészülésről tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
okt. 2
13:36
Kolompár szerint az MCF megnyeri a kisebbségi választásokat (hirado.hu)
A roma vezető szerint amennyiben a riválisuknak számító, Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Lungo Drom nyerne, "kormánypárti OCÖ-ként" ebben a nehéz gazdasági helyzetben "a bólogató János" szerepét látná el
okt. 2
13:36
Ütköztek a jogszabályok: A Jobbik volt az áldozat + videó (ATV)
Az OVB és két közmédium is a hatályos törvények alapján járt el a párt kampányfilmjével kapcsolatban.
okt. 2
13:39
Küszöb nélkül: vasárnap hatodszor választunk (Privátbankár)
A rendszerváltozás óta hatodik alkalommal tartanak Magyarország csaknem 3.200 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterre, megyei önkormányzati, települési képviselő-testületi, illetve kisebbségi önkormányzati képviselőkre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak.
okt. 2
13:54
A Magyarországi Cigányok Országos Fóruma győzelemre készül (Infostart)
Az MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) elnöke úgy véli, megnyerik a vasárnapi kisebbségi választásokat, ugyanis szövetségeseivel több képviselőjelöltet állítottak, mint a rivális szervezetük, a Lungo Drom, így a januári országos választásokon is több képviselőt juttathatnak az 53 fős grémiumba.
okt. 2
13:54
Igazmondók - Célpont (videó) (HírTV)
Hatástalan volt az agymosás, visszatért az emlékezet. Igenis folyt büntető eljárás Gergényi Péter ellen.
okt. 2
13:54
Életveszélyes fenyegetést kapott Sződliget polgármestere (Metropol)
Életveszélyes fenyegetéseket kapott Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselő, Sződliget polgármestere; a rendőrség megtalálta a fenyegetőt.
okt. 2
13:54
MCF: megnyerjük a kisebbségi választást (Alternatív Energia)
Az MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) elnöke úgy véli, megnyerik a vasárnapi kisebbségi választásokat, ugyanis szövetségeseivel több képviselőjelöltet állítottak, mint a rivális szervezetük, a Lungo Drom, így a januári országos választásokon is több képviselőt juttathatnak az 53 fős grémiumba.
okt. 2
14:12
Letiltották Orbán Viktor politikai hirdetését (Infostart)
A Zala Megyei Területi Választási Bizottság megtiltotta az Orbán Viktor nevű nagykanizsai választópolgárral készült politikai hirdetés közlését - olvasható a megyei területi választási bizottság honlapján.
okt. 2
14:12
Egy galamb miatt halt meg (HírTV)
Egy madár zavarta meg a vezetésben azt a motorost, aki szombaton, Budapest II. kerületében oszlopnak hajtott. A motoros a helyszínen életét vesztette.
okt. 2
14:12
Tilos közzétenni az Orbán Viktor nevű választópolgárral készült hirdetést (Metropol)
A Zala Megyei Területi Választási Bizottság megtiltotta az Orbán Viktor nevű nagykanizsai választópolgárral készült politikai hirdetés közlését - olvasható a megyei területi választási bizottság honlapján.
okt. 2
14:12
Fidesz: választási csalásra készülnek Szegeden a szocialisták (hirado.hu)
A jogszabályok értelmében a szavazás napján tilos a választók akaratának befolyásolása, ezért a Fidesz a helyi választási bizottsághoz fordult - mondta Csepreghy Nándor az MSZP szegedi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján
okt. 2
14:14
Életveszélyes fenyegetést kapott Sződliget polgármestere (Infostart)
Életveszélyes fenyegetéseket kapott Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselő, Sződliget polgármestere; a rendőrség megtalálta a fenyegetőt.
okt. 2
14:14
Szerződésszegéssel vádolják az MSZP-s önkormányzatot (HírTV)
Szerződésszegéssel vádolja a szocialista vezetésű makói önkormányzatot az a cég, amely megbízást kapott a városközpont több mint 1 milliárd forintos felújítására. Az MSZP-s polgármester szerint a kft. késve és esetenként nem a megfelelő minőségben végezte el a munkát. A cég ügyvezetője viszont azt állítja: a késésnek pont az önkormányzat az oka.
okt. 2
14:15
A kutyák és a macskák az allergia terén is összecsapnak (Infostart)
A kutya csökkenti, a macska viszont növeli az allergiás tüneteket a betegségre hajlamos gyerekek esetében, ha kedvenceikkel élnek egy fedél alatt - derült ki egy új tanulmányból.
okt. 2
14:15
Mit nekem törvény! A magyar vállalkozót hiába tiltják el a cégvezetéstől (Pénzcentrum)
Hiába tiltottak el a cégvezetéstől tavaly óta 140 menedzsert, az érintettek más cégeket vígan vezetnek. A gazdasági társaságokról szóló törvény (gt) tavalyi szigorítása ezek szerint megoldhatatlan helyzet elé állította a cégbíróságokat, így az adósságszédelgők tovább garázdálkodnak....
okt. 2
14:17
Ez a baj az óceánokkal (Infostart)
Az ipari forradalom óta zajló rendkívül gyors ütemű tengersavasodás összemérhető azokkal a folyamatokkal, amelyek a földtörténet során tömeges kihalási hullámokhoz vezettek - hívta fel a figyelmet Hans-Otto Pörtner állatfiziológus, az Alfred-Wegener Sark- és Tengerkutatási Intézet munkatársa.
okt. 2
14:27
Patkánytól hízott el Taz (BorsOnline)
Túl kövér, ezért fogyókúrára fogják Tazt, a Szegedi Vadaspark aligátorteknősét. Az állatkert legújabb lakóját előző gazdája patkányokkal etette, mostantól kezdve azonban csak halat kaphat.
okt. 2
14:30
Milyen alkotmányt tart Orbán Viktor kívánatosnak? (Infostart)
Egy világos, a magyar történelmi hagyományokat tiszteletben tartó, egyszerű, sok értelmezésre nem szoruló, évtizedek múlva is alaptörvényként szolgáló alkotmányt tartok kívánatosnak - nyilatkozta Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában. A kormányfő szólt arról is, hogy szerinte kiválóan dolgoznak kormányának tagjai. Magyarország EU elnökségével kapcsolatban a miniszterelnök beszélt egyebek…
okt. 2
14:30
Választási csalásra készülnek Botkáék? (HírTV)
Telefonon zaklatják a szegedi nyugdíjasokat az MSZP-s Botka László nevében azzal, hogy vasárnap, a választások napján taxit küldenek értük, amelynek költségét átvállalják, ez pedig a választási törvény értelmében törvénytelenség – tájékoztatott a helyi Fidesz.
okt. 2
14:30
Kábítópisztollyal lőtte meg magát egy férfi (Blikk)
okt. 2
14:30
Tojással és paradicsommal dobálták meg az izlandi kormányfőt (hirado.hu)
Mintegy kétezren tüntettek az ellen, ahogy a kormány próbálja orvosolni az ország pénzügyi rendszerének összeomlását
okt. 2
14:32
Életveszélyes fenyegetést kapott Sződliget polgármesetere (hirado.hu)
Életveszélyes fenyegetéseket kapott Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselő, Sződliget polgármestere; a rendőrség megtalálta a fenyegetőt
okt. 2
14:34
Két, három vagy négy szavazólapot kapnak a választók vasárnap (hirado.hu)
A lapok száma attól függ, hol élnek
okt. 2
14:36
Ismét nézhető az LMP TV (hirado.hu)
Szombaton déltől éjfélig látható az online adás
okt. 2
14:45
Késő őszi kertészeti teendők - 1. rész (Édenkert)
Amikor érezzük, hogy az őszi szél már megborzongat, észrevesszük, hogy a vándormadarak dél felé veszik az irányt, és a fák lombjai tűzszínű öltözettel búcsúznak a nyártól, már tudjuk, hogy a hétvégét nem tölthetjük a kandalló előtt egy karosszékbe gömbölyödve egy jó könyvvel. Vagy legalábbis nem sokáig.
okt. 2
14:48
Bookline-sikerlista havonta (Infostart)
Havonta közzéteszi mostantól a Bookline a legjobban fogyó könyvek listáját. Starcz Ákos vezérigazgató elmondta, a lista különlegessége, hogy az internetes könyváruház adatait nem torzítják akciók, illetve kiadói érdekek miatti extra eladások.

Keresés