2010. október 2. szombat

okt. 2
10:54
Galamb miatt oszlopnak ütközött: meghalt egy motoros Budapesten (ATV)
Már nem tudtak rajta segíteni.
okt. 2
10:56
Boszniában is vasárnap választanak (ATV)
A szavazáson mintegy három millióan járulnak az urnákhoz.
okt. 2
10:58
Ezt ígérik Budapestnek + videó (ATV)
Hasonló elképzelésekkel kampányoltak a főpolgármester-jelöltek.
okt. 2
11:00
Zsidózott a neves műsorvezető, kirúgták (ATV)
Egy rádióműsorban nyilatkozott.
okt. 2
11:03
Németország a tervezettnél alacsonyabb költségvetési hiányra számít (ProfitLine)
A korábban vártnál 0,5 százalékponttal kevesebb, 4 százalék lehet a 2010. évi GDP-arányos államháztartási hiány Németországban - nyilatkozta az EU pénzügyminisztereinek pénteki találkozója után a német pénzügyminiszter-helyettes, Jörg Asmussen.
okt. 2
11:12
Uzsorázott a Jobbik-jelölt? (HírTV)
Uzsora, illetve jogosulatlan pénzintézeti tevékenység gyanúja miatt a hajdú-bihari főügyészséghez fordul Kiss Attila, Hajdúböszörmény országgyűlési képviselője és polgármestere, mert a hozzá eljuttatott szerződések tanúsága szerint az egyik párt polgármesterjelöltje uzsorakamatra kölcsönzött pénzt az elmúlt években – közölte tegnap újságírókkal a politikus.
okt. 2
11:12
Húszéves az újraegyesült Németország (Metropol)
Húsz évvel ezelőtt, október másodikán este örömmámorban úszott a berlini Reichstag előtti téren egybegyűlt több tízezres tömeg, ujjongva és pezsgővel köszöntve az éjfélt, amelynek beköszöntével négy évtizednyi "kétállamiság" után újból egységessé vált Németország.
okt. 2
11:12
A koloniál rémuralma ellen (Metropol)
Az Ikea-történeti helyett Ikea-ötleti kiállításon egyébként saját katalógust is készíttethetünk magunknak.
okt. 2
11:15
Hivatalos: A Lotus szakít a Cosworth-szal (F1világ)
Miután a szeptember eleji Olasz Nagydíjon a két fél szóban már megegyezett szerződése idő előtti felbontásáról, a Lotus és a Cosworth aláírta a szakításról szóló dokumentumokat, így már biztos, hogy befejeződik együttműködésük 2010 végén.
okt. 2
11:15
Frontális támadást indít a Microsoft az Apple ellen (Portfolio)
Újabb kísérletet tesz a Microsoft arra, hogy behozza lemaradását az okostelefonok piacán. Az október 11-én bemutatandó új operációs rendszerhez nagy reményeket fűz a cég, nem titkolt célja, hogy...
okt. 2
11:15
"Utolsó esély a milliókra! Telefonáljon most!": valaki 300-szor dőlt be naponta (Pénzcentrum)
A GVH megállapította, hogy a TeleMedia InteracTV Produkciós Kft. az ATV televíziós csatornán a 2009. év II. félévében sugárzott "Többet ésszel" elnevezésű játék kapcsán agresszív, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, ezért 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra....
okt. 2
11:27
Gitárra váltott a Tankok dobosa (BorsOnline)
Ne ijedjenek meg a Tankcsapda rajongói! Fejes Tamás dobos nem hagyja ott végképp a bőröket, csupán ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy kézbe vegye a képen látható félmillió forintot érő gitárcsodát.
okt. 2
11:30
Ezt üzente Orbán Viktor a budapestieknek (Infostart)
A miniszterelnök szerint a vasárnapi választás után Budapest szellemi és lelki értelemben is ismét az ország fővárosa lehet.
okt. 2
11:30
MÁV és Volán holdingban? (HírTV)
Bár készül a koncepció, egyelőre nincs napirenden a nemzeti közlekedési holding létrehozása. Szakértők szerint az eddigi, szolgáltató vállalatok által irányított rendszer helyett a megrendelői szempontokat kellene érvényesíteni a finanszírozást biztosító államnak a holdingban, ami nem lesz egyszerű feladat – írja a Magyar Nemzet.
okt. 2
11:30
Eltiltották, mégis vezetett (Blikk)
okt. 2
11:30
Újabb spanyol kerékpáros doppingesete (Metropol)
Három napon belül a negyedik spanyol kerékpárosról derült ki, hogy fennakadt egy doppingvizsgálaton.
okt. 2
11:30
Riválisai szerint befenyítette a médiát a Fidesz halasi polgármester-jelöltje (ATV)
A kormánypárt szerint nincs szükség vitára.
okt. 2
11:48
Nagy a baj: a szövetség elnöke a kormány közbelépését kérte (Infostart)
Három napon belül a negyedik spanyol kerékpárosról derült ki, hogy fennakadt egy doppingvizsgálaton. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség jelezte, a spanyol kormánynak komolyan foglalkoznia kell a kerékpárosaik eseteivel, mert súlyos problémáról van szó.
okt. 2
11:48
Népszavazás a büntethetőség alsó korhatáráról - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Népszavazás a büntethetőség alsó korhatáráról.
okt. 2
11:48
Hatodik alkalommal választ önkormányzatokat az ország (Metropol)
A rendszerváltozás óta hatodik alkalommal tartanak Magyarország csaknem 3.200 településén önkormányzati választásokat vasárnap.
okt. 2
11:48
Az MSZP nem lépne koalícióra a Fidesszel a fővárosban (Alternatív Energia)
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy Tarlós István vezette Budapest főpolgármester-helyettese legyen, vagy hogy pártja ilyen helyzetben koalícióra lépjen a Fidesszel.
okt. 2
11:48
Horváth Csaba: Budapesten nem lesz koalíció (hirado.hu)
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy Tarlós István vezette Budapest főpolgármester-helyettese legyen, vagy hogy pártja ilyen helyzetben koalícióra lépjen a Fidesszel
okt. 2
12:03
Kihallgatják az MSZP-s képviselőjelöltet (Blikk)
Mára virradóra a rendőrök tetten érték, elfogták és jelenleg is fogva tartják az egyik kispesti MSZP-s képviselőjelöltet.
okt. 2
12:06
Tarlós: a gyors változáshoz közgyűlési többség szükséges (Infostart)
Tarlós István szerint Budapesten akkor lehetnek gyors változások, ha a kormánypártok a Fővárosi Közgyűlésben is többséget szereznek.
okt. 2
12:06
Megtalálták a repülőgépet (HírTV)
Az orosz mentőszolgálatoknak sikerült szombaton megtalálniuk azt a 11 embert, akik repülőgépük péntek esti kényszerleszállása után Szibéria déli részén egy lakatlan területén rekedtek. A nyolc utassal és háromfős személyzettel a repülőgépnek Bagdarin városában kellett volna landolnia késő este, ám útközben megszakadt velük a rádiókapcsolat.
okt. 2
12:06
Újra megjelennek John Lennon lemezei (Spa Trend Online)
John Lennon közelgő, egy hét múlva esedékes 70. születésnapja alkalmából hétfőn jelenik meg az ex-Beatle teljes szólópályafutását átfogó katalógus, amelyben lemezei digitálisan feljavított változatban hallhatók.
okt. 2
12:06
Citroen C-Zero (ATV)
- Zéró üzemanyag-fogyasztás, zéró CO2-kibocsátás, zéró zajszint - Igazi városi-elővárosi autó 4 teljes értékű ülőhellyel és a szegmens elvárásainak megfelelő felszereltséggel - Egy nagy múltú európai konstruktőr első új generációs elektromos modellje a vezetés újfajta élményének szolgálatában - Állandó összeköttetésben a világgal a CITROËN eTouch szolgáltatásnak és a szériában kínált…
okt. 2
12:08
Horribilis pénzek folyhattak szét az informatikai cég környékén (HírTV)
Csődbűntett gyanújával indított nyomozást a vám- és pénzügyőrség a C. C. Soft nevű cég tönkremenetelével kapcsolatban. Az informatikai vállalkozás 2008-ban százmillió forintot adott a Magyarok Egymásért Szövetsége nevű pártnak. A párt vezetője a sikkasztással vádolt és a legnagyobb adótartozók listáján is szereplő Földesi-Szabó László.
okt. 2
12:08
A győztes magyar fotó is látható Word Press Photo kiállításon + videó (ATV)
Összesen 167 díjnyertes kép szerepel.
okt. 2
12:09
Harmadával kevesebb képviselőt választunk (Privátbankár)
Minden korábbinál rövidebb volt a kampány az októberi önkormányzati választás előtt, harmadával kevesebb, mintegy 17 ezer önkormányzati képviselő választható meg, továbbá a kampánycsend is egy nappal rövidebb. Ezek a választás lebonyolításának legfontosabb újdonságai
okt. 2
12:09
Az orosz költségvetési hiány az idén 5-5,4 százalék lesz (ProfitLine)
Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint Oroszország költségvetési hiánya az idén 5-5,4 százalék lesz.
okt. 2
12:09
Venni, vagy eladni kell a részvényeket? - Kérdezd Te is a szakértőt! (Portfolio)
A pozitív irányba sikerült kitörniük az amerikai részvénypiacoknak a nyári hónapokat jellemző sávból, a magyar piac viszont még nem emelkedett új lokális csúcsra. A vállalati fundamentumok erősnek...
okt. 2
12:11
Államadósság: takarékoskodjanak a kormányok (Privátbankár)
Tízből hét üzleti döntéshozó a közkiadások csökkentését javasolja az államadósságok mérséklésére a KPMG nemzetközi felmérése szerint, az adóemelést csak a megkérdezettek 1 százaléka támogatja.
okt. 2
12:21
Madonna: szexis vadmacska vagyok (BorsOnline)
Madonna betöltötte az ötvenkettedik életévét, de azt mondja, ő ma is fiatalnak és vonzónak érzi magát. Ezért egyáltalán nem idegenkedik az olyan felkérésektől, amikor hiányos öltözetben kell kamera elé állnia.
okt. 2
12:21
Karaj aszalt paradicsommal és karfiol clafoutis-val (Mindmegette)
Hozzávalók: 2-2,5 kg karaj 6 szelet bacon 8 db gomba 5 gerezd fokhagyma reszelve 1 kis fej hagyma reszelve 1 marék zöld ceruzabab 6-8 db aszalt paradicsom olaj só bors oregánó A clafoutis-hoz: 1 kisebb karfiol sós vízben megfőzve 4 tojás 5 dkg vaj 2,5 dl tej 8 dkg rizsliszt só szerecsendió bors Valamint: 1 doboz kukorica konzerv vaj petrezselyem
okt. 2
12:23
Ötperces mikrós sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 evőkanál liszt 2 mokkáskanál sütőpor 8 evőkanál porcukor 4 evőkanál kakaópor 2 tojás 6 evőkanál tej 6 evőkanál olaj
okt. 2
12:24
Új szerek kerülhetnek a doppinglistára (Infostart)
A doppingolás és a doppingellenőrzés is rendkívül sokat fejlődött a pekingi olimpia óta eltelt két évben - mondta az InfoRádónak a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Tiszeker Ágnes arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Dopping Ügynökség kutatói igyekeznek a doppingszerek készítőinek fejével gondolkodni.
okt. 2
12:24
A 28. helyről indul Talmácsi (HírTV)
Talmácsi Gábor csak a 28. helyről indulhat majd gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíján.
okt. 2
12:24
Galamb okozta a motoros halálát (Blikk)
okt. 2
12:24
Amerikai rakétacsapás Pakisztánban (Metropol)
Amerikai rakétacsapásban meghalt legalább hat ember - feltehetőleg iszlamista lázadók - szombaton Pakisztán északnyugati részén - közölték helybeli hírszerző tisztek.
okt. 2
12:24
Kövesse a választásokat a Népszava Online-on (Alternatív Energia)
A Népszava Online az önkormányzati választásokra is látványos grafikai megoldásokkal készül: a térképes megjelenítésnek köszönhetően az olvasók egyszerűen követhetik a településeken folyó harcokat, de az eredmények ismeretében a pártok végső erőviszonyait is láthatják egy áttekinthető megyei listás, valamint a megyejogú városokról szóló kijelzőn. Az adatok mellett helyszíni tudósítások, szakértői…
okt. 2
12:24
Kampánycsend éjféltől! Hatodszor választunk önkormányzatokat Magyarországon (hirado.hu)
A választás egyfordulós, és az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Mivel nincs eredményességi küszöb, akár egyetlen szavazattal is polgármesterek vagy képviselők lehetnek a jelöltek
okt. 2
12:24
Csúnyán leszavazták Palint: a republikánusok új sztárja lehet Obama kihívója (ATV)
Közelednek a novemberi időközi választások az Egyesült Államokban, a két politikai tábor azonban már a 2012-es mérkőzésre keresi a megfelelő jelöltet.
okt. 2
12:25
Lecsó nokedlivel (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg zöldpaprika - kicsumázva ízlés szerint darabolva 1 db csípős zöldpaprika - darabolva 3 db paradicsom - lehéjazva, darabokra vágva 2 nagyobb vöröshagyma 0,5-1 cm-es karikákra vágva 2-3 gerezd fokhagyma - átnyomva 1 doboz paradicsompüré /140gr/ 1 csapott evőkanál cukor 1-2 kávéskanál cukor őrölt pirospaprika 10-15 dkg füstölt szalonna - kockára vágva 2 nagyobb szál füstölt…
okt. 2
12:26
Híradó, 2010. október 2. 12:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
okt. 2
12:27
Berlin kisebb hiányra számít, mint amit eddig várt (Privátbankár)
A korábban vártnál 0,5 százalékponttal kevesebb, 4 százalék lehet a 2010. évi GDP-arányos államháztartási hiány Németországban
okt. 2
12:28
Hét településen lesz legalább két kisebbségi szavazókör (hirado.hu)
Hét olyan település van a kisebbségi képviselők vasárnapi választásán, ahol egynél több kisebbségi szavazókört kellett kialakítani
okt. 2
12:42
Mit tesz egy tökéletes napon az LMP főpolgármester-jelöltje? (Infostart)
Az LMP aktivistái "tökéletes napot" szerveztek a párt főpolgármester-jelöltjének szombaton. Jávor Benedek elmondta, azt szerették volna bizonyítani, hogy Budapest remek város, ahol jó élni, de még ennél is jobb lehetne, ha ki tudnák használni a lehetőségeit.
okt. 2
12:42
Közel félszáz embert vitt halálba a vonat (HírTV)
43-an haltak meg és több mint ötvenen megsérültek egy indonéziai vasúti balesetben.
okt. 2
12:42
Az LMP "tökéletes napot" szervezett Jávor Benedeknek (hirado.hu)

Keresés