2010. október 12. kedd

okt. 12
12:39
Kezdődik! 24 óra és felszínen a bányászok (Blikk)
Már csak 24 óra, és elkezdődik Chile valaha volt legnagyobb mentőakciója: magyar idő szerint éjfélkor kezdik meg a két és fél hónapja a mélyben rekedt 33 bányász felszínre hozatalát. Pszichiáterek attól félnek, hogy a férfiak közül néhányan nehezen birkóznak majd meg a szabadsággal, ezért minden készen áll, hogy megkönnyítse a férfiak beilleszkedését.
okt. 12
12:39
Barroso: az EU újabb szakembert küld az iszapkatasztrófa sújtotta területre (Infostart)
Az Európai Unió újabb szakembert küld Magyarországra az iszapkatasztrófa elhárítására - jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Pécsen, sajtótájékoztatón.
okt. 12
12:41
Erős vagy gyenge forint: mikor mi a jó? (Privátbankár)
A pénzintézetek kötelesek tájékoztatni az ügyfeleket arról, hogy a devizahitelek a kamatkocázat mellett devizakockázatot is magukban hordoznak
okt. 12
12:42
Módosulhatnak az otthonszülésről szóló jogszabályok (Gondola)
Módosulhatnak az otthonszülésről szóló jogszabályok: a vonatkozó változtatásokról október végén tartana végső egyeztetést az érintettekkel Ékes Ilona
okt. 12
12:42
Öt török a szerszámos ládában (HírTV)
Öt török állampolgárt próbált Magyarországra csempészni egy román sofőr kedd éjjel Gyulánál, az illegális menekültek egy kamion nagy méretű szerszámtároló ládájában utazva próbáltak átjutni a határon – jelenti a HavariaPress.
okt. 12
12:42
Összevonják a szlovák közszolgálati televíziót és a rádiót (Metropol)
Összevonják a szlovák közszolgálati televíziót és a rádiót, a két intézmény a jövőben egy közszolgálati intézményként fog működni - közölte kedden Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter.
okt. 12
12:42
Meghalt egy Kecskemét határában elütött nő (Metropol)
Zebrán gázolt el egy 69 éves nőt a Kecskemétet az autópályával összekötő régi 5-ös úton kedden egy személygépkocsi, az asszony nem kerékpárral, hanem gyalog kelt át - közölte a rendőrség.
okt. 12
12:42
Hatályba lépett a "lex Mal" (Alternatív Energia)
Hatályba lépett a "lex Mal", miután a hétfő esti parlamenti elfogadása után Schmitt Pál államfő aláírta a jogszabályt, és azt a keddi napon ki is hirdették. A kormány elrendelte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyelet alá vonását; a céget kormánybiztosként Bankondi György irányítja.
okt. 12
12:43
Életbe lépett a lex Mal (Privátbankár)
Hatályba lépett a "lex Mal", miután a hétfő esti parlamenti elfogadása után Schmitt Pál államfő aláírta a jogszabályt, és azt a keddi napon ki is hirdették
okt. 12
12:44
Egy bizottság nem támogatta a lakáshitel előtörlesztési díjának eltörlését (Gondola)
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs (Jobbik) azon javaslatát, hogy a lakáshitelek előtörlesztésénél a bankok egyáltalán ne számolhassanak fel díjat
okt. 12
12:44
Nem lesz díjmentes a lakáshitel előtörlesztés? (Alternatív Energia)
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs (Jobbik) azon javaslatát, hogy a lakáshitelek előtörlesztésénél a bankok egyáltalán ne számolhassanak fel díjat.
okt. 12
12:45
A számlák felét késve fizetik ki Magyarországon (Infostart)
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
okt. 12
12:46
Újabb alkotmánymódosítási javaslat a Ház előtt (Gondola)
Az ügyészség alkotmányos helyzetének megerősítésével, a jogalkotási eljárás reformjával és a jogalkotás rendjének szabályozásáról szóló törvényekkel összefüggésben nyújtott be alkotmánymódosító javaslatot a kormány - mondta az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában Répássy Róbert kedden
okt. 12
12:46
Letette az esküt a médiatanács (Alternatív Energia)
Az esküokmányokat Kövér László házelnök jelenlétében Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és egyben a médiatanács elnöke, Auer János, Kollarik Tamás, Koltay András és Vass Ágnes testületi tagok írták alá.
okt. 12
12:57
Lakáshitel: nem lesz ingyenes előtörlesztés (Privátbankár)
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi ülésén - hosszas vita után - a képviselők egyharmada sem támogatta Lenhardt Balázs javaslatát
okt. 12
12:57
Amputált karú zongorista nyerte a Megasztárt – videóval (BorsOnline)
Liu Vej-t tízéves korában végzetes áramütés érte, mindkét karját vállból le kellett vágni.
okt. 12
12:57
Chikán Attila: Az ország gazdaságpolitikai tévúton van (Infostart)
Magyarországnak be kell épülnie a globális gazdaságba - mondta Chikán Attila közgazdászprofesszor egy budapesti vállalatvezetői fórumon. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere arról is beszélt, hogy Magyarország versenyképességének javításához átfogó gazdasági stratégiára van szükség, ehhez pedig a politikusoknak és a közgazdászoknak kompromisszumra kell jutniuk.
okt. 12
12:59
Megvan a Bors, Álomgyár játékának nyertese! (BorsOnline)
Izgulhatnak azok, akik részt vettek a Bors Álomgyár játékán, hiszen kedden kisorsoltuk a nyertest.
okt. 12
12:59
Lengyel politikus kapta elsőként a Pálfi István-díjat (Infostart)
Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta első alkalommal a Pálfi István-díjat A 2006-ban fiatalon elhunyt fideszes politikusról, egykori európai parlamenti képviselőről elnevezett kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a tárca államtitkára adta át Budapesten.
okt. 12
13:00
Letették az esküt a Médiatanács tagjai (HírTV)
Kedden délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke előtt esküt tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának megválasztott tagjai a parlamentben. A testület még kedden össze is ül, majd ezt követően sajtótájékoztatón számolnak be a terveikről.
okt. 12
13:00
Felavatta a róla elnevezett hajót II. Erzsébet (Gondola)
II. Erzsébet brit uralkodó Southampton kikötőjében felavatta az új, róla elnevezett Queen Elisabeth nevű óceánjárót
okt. 12
13:00
Tréning az üzleti hazugságok kiszűrésére (Blikk)
okt. 12
13:00
Zöld utat kapott a Dél-Koreai Nagydíj (Metropol)
Még két hete is kétséges volt a futam megrendezése. A pilóták már az esélyeket latolgatják. Chilkó Ferenc vendégszerkesztőnk kommentárja a cikkben!
okt. 12
13:00
Szűcs Lajos maradt a Pest megyei közgyűlés elnöke (Metropol)
A rendszerváltás óta először fordul elő Pest megyében, hogy a közgyűlés élén két cikluson át ugyanaz az elnök tevékenykedhet - emelte ki Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP), miután a Pest megyei közgyűlés tagjai a keddi, megyeházán tartott alakuló ülésén megerősítették elnöki tisztségében.
okt. 12
13:00
A számlák felét késve fizetik ki Magyarországon (ProfitLine)
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
okt. 12
13:00
Tovább keresi önmagát az OTP (Portfolio)
A tegnapi behalt emelkedési kísérlet után ma a korrekció útjára lépett a BUX, így a hazai benchmark jelenleg 0.9%-os csökkenést mutat alacsony 7.8 milliárd forintos forgalom mellett. A piac már...
okt. 12
13:00
Ingyenes koncertet ad Belgrádban Lajkó Félix (Metropol)
Ingyenes koncertet ad szerda este Belgrádban a vajdasági hegedűvirtuóz, Lajkó Félix. A koncert - amelynek helyszíne a belgrádi Rex kulturális központ - a Szabadka - fesztiválváros elnevezésű projektet hivatott népszerűsíteni.
okt. 12
13:00
A számlák felét késve fizetik ki Magyarországon (ATV)
A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.
okt. 12
13:01
Közigazgatás átalakítása: a kormány célja a "jó állam" megteremtése (Infostart)
A kormány kiemelt célja a közigazgatási rendszer átalakítása, egy hatékonyabb, koordináltabb, olcsóbb, legfőképp ügyfélközpontú területi közigazgatás létrehozása - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló törvényjavaslat általános vitájában kedden, a parlamentben.
okt. 12
13:02
Nyilas állambiztonság 1944-45 - Ősök tere (videó) (HírTV)
A törvénytelen nyilaspuccs után azonnal megkezdődik a nemzetiszocialista pártállam kiépítése. 1944. október közepétől 1945. április elejéig a Szálasi-féle belügyminisztériumot többszörösére duzzasztják. Korlátlan hatalmat adva a tárcának.
okt. 12
13:02
Hatályba lépett a "lex Mal" (Gondola)
Hatályba lépett a "lex Mal", miután a hétfő esti parlamenti elfogadása után Schmitt Pál államfő aláírta a jogszabályt
okt. 12
13:02
Milliókra perlik a rendőrséget a tüntetők (Blikk)
okt. 12
13:02
Milliókra perlik a rendőrséget tüntetők (Metropol)
Két polgári per kezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden, melyekben több millió forintot követelnek a rendőrségtől a 2007-2008-as fővárosi tüntetések résztvevői a szerintük jogsértő intézkedések miatt.
okt. 12
13:02
USA Dollár/Dél-Afrikai Rand - meredek esés a letörés után (ProfitLine)
Nagyon szépen látszódik, hogy a hosszú sávozás után letörés következett és azóta szabályos és nagyon meredek csatornában halad az árfolyam lefelé. Persze a dollár általános gyengülése is segíti a folyamatot, de a rand már közel két éve szépen teljesít. És érdekes látni, hogy a foci vb után is megmaradt a bizalom a devizával szemben.(Solar Capital)
okt. 12
13:02
Esküt tett a médiatanács négy tagja és elnöke (ATV)
"Sok minden fölött eljárt az idő, a 21. század kihívásainak megfelelően alakítjuk át az intézményrendszert is" - mondta Kövér az eskütételnél, kiemelve: a tanács tagjai a médiafogyasztók jogait és érdekeit képviselik.
okt. 12
13:03
Milyen hatással vannak a szappanok a környezetre? (Édenkert)
Meglepő, hogy éppen az a termék károsíthatja nagymértékben a környezetet, a vízrendszert, sőt a bőrünket is, melyet a saját testünk tisztántartására használunk.
okt. 12
13:03
Az MTA főtitkára a vörösiszap okozta szennyezésről (Infostart)
A vörösiszapban lévő legveszélyesebb elemek nem jutottak 10 centiméternél mélyebbre a talajban, és ott sem haladják meg a határértékeket - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára.
okt. 12
13:04
Fel lehet készülni az üzleti hazugságok kiszűrésére (ProfitLine)
Tréninget dolgoztak ki az üzleti hazugságok kiszűrésére, a kétnapos képzés során interaktív prezentációkkal, hanganyagok és videók elemzésével, valamint üzleti szimulációs feladatokkal fejlesztik a résztvevők hazugság-felismerő képességét - mondta Kardos Marcell a tréning egyik ötletgazdája kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen.
okt. 12
13:15
Az EU nekiveselkedik az adóügyeknek (Privátbankár)
Az uniós tagországok pénzügyminisztereinek személyes képviselőiből álló adópolitikai munkacsoportot hívott össze kedden Algirdas Semeta adóügyi EU-biztos. A munkacsoportnak elsősorban olyan témákka...
okt. 12
13:15
Szexnaplót ír a mai tinilány (BorsOnline)
A nap legfontosabb történései mellett már szexuális aktusaikról és partnereik teljesítményéről is naplót vezetnek a fiatal lányok.
okt. 12
13:15
A Malév párizsi járatai menetrend szerint közlekednek (Infostart)
A Malév párizsi járatai a franciaországi sztrájk ellenére is menetrend szerint közlekednek kedden - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője.
okt. 12
13:15
Milliókra perlik a rendőrséget tüntetők (Infostart)
Két polgári per kezdődött a Fővárosi Bíróságon, melyekben több millió forintot követelnek a rendőrségtől a 2007-2008-as fővárosi tüntetések résztvevői a szerintük jogsértő intézkedések miatt.
okt. 12
13:17
Miről lehet felismerni a hazug embert? (Privátbankár)
Európában egyedülálló tréninget dolgoztak ki magyar szakemberek az üzleti hazugságok kiszűrésére. Túsztárgyaló is segített
okt. 12
13:18
Geréb-per: kivérzett állapotban szállították a szülő nőt (HírTV)
Szakértők meghallgatásával kezdődött Geréb Ágnes büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A felfüggesztett szülész-nőgyógyászt foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.
okt. 12
13:18
Aláírásgyűjtés Szlovákiában a szabad anyanyelvhasználatért (Blikk)
okt. 12
13:18
Vonat elé hajtott egy busz Ukrajnában - 37 halálos áldozat (Kripto Akadémia)
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében; utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, 37-en meghaltak, 12-en megsérültek - közölte a rendőrség.
okt. 12
13:18
Orbán: a kormány további lépéseket tesz az idei hiánycél eléréséhez (3.) (Portfolio)
Magyarország további lépésekre készül a következő napokban annak érdekében, hogy tartani tudja az idei 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pécsen. A...
okt. 12
13:18
A családosok sokat nyernek az új adócsomaggal (Pénzcentrum)
Még a korábban gondoltnál is határozottabb, erőteljesebb lépés a gyerekvállalás ösztönzése érdekében, a béren kívüli juttatások rendszerének teljes átalakítása, a tőkejövedelmekre is vonatkozó 16 százalékos szja-kulcs, egységesen 10 százalékra csökkentett társasági adó 2012-től, a minimálbér utáni járulékfizetés visszaállítása a vállalkozók számára, lex Audi - ezek egészítik ki a kormány…
okt. 12
13:18
James Bond egy városi miniben? – Gyártásba kerül az Aston Martin Cygnet (Auto Pult)
Ha azt mondom, Aston Martin, két dolog szokott az emberek eszébe jutni: a televízión érlelődött generáció a James Bond filmekre asszociál, míg a technokrata réteg hátborzongató V8 és V12 hangot vizionál. A patinás brit márka azonban ez alkalommal egy tőle szokatlan műfajban próbál szerencsét a Cygnettel.
okt. 12
13:20
A palesztinokat zsarolja a jeruzsálemi kormány (HírTV)
A jeruzsálemi kormány kész leállítani a telepbővítést, ha a palesztinok zsidó államként ismerik el Izraelt. Ezt Benjámin Netanjahu kormányfő ajánlotta fel, miután megszakadtak a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások. A palesztin elnök azonban elutasítja az izraeli feltételeket, azt várják, hogy Washington gyakoroljon nyomást a zsidó államra a telepbővítések leállítása érdekében.

Keresés